A Kádár rezsimben- ez Aczél György kreálmánya volt-, újságíróként, rádióriporterként a három „T” közül- tûrt, támogatott, tiltott- nekem a „tûrt” kategória jutott. A „rendszerváltáskor”, amit akkor idézõjel nélküli valódi váltásnak hittem, voltam én náci, fasiszta, irredenta, antiszemita és rasszista is. Tehát, már akkor is kijutott a földi „jóból”.
Aztán, amikor Horn Gyulával is kikezdtem (pufajkás múltja után kutakodtam), azonnal leváltattak a Magyar Rádió Vasárnapi Újság címû mûsorának élérõl, 1995-ben. Háromévi pereskedés után kerültem vissza- jogerõsen-, 1998-ban korábbi helyemre, a fõszerkesztõi posztra. De csak jogilag. Még egy évig kellett hadakoznom- ekkor már a FIDESZ volt kormányon-, a bíróságon is kivívott jogaimért, de 1999-tõl ismét ott folytathattam, ahonnan 1995-ben- jogtalanul- eltávolítottak. Ám ez az állapot sem tartott sokáig, 2001. júliusában vezetõi kinevezésem nem hosszabbították meg – Kondor Katalin volt a Magyar Rádió elnöke és Perjés Klára a Kossuth Adó fõszerkesztõje-, majd a rádiót is el kellett hagynom. 2001. július 29-én szólaltam meg ott utoljára. Ekkor a következõképpen búcsúztam: „Már másodszor váltottak le a Vasárnapi Újság élérõl. Elõször 1995. augusztus 24-én, még a Horn-kormány idején, másodszor pedig most, amikor Orbán Viktor kormánya van hatalmon. Egy jobbközép kormány. Furcsa egybeesés ez. Négyéves bírósági hercehurca és legfelsõbb bírósági döntés után kerültem vissza - ide - az eredeti helyemre, 1999. március elején. Azóta - irányításommal és közremûködésemmel - sorra mutattuk be ezt az átalakulásnak nevezett korrupt világot. Beszéltünk - többek között - a növényolajipar és cementipar, az egész élelmiszerfeldolgozó-ipar törvénytelen privatizációjáról. A bankok külföldi, idegen kézbe adásáról. Van olyan bank, amelynek eladásával, a kormánygaranciák teljesítése után a magyar állam, tehát a magyar adófizetõ polgár, összesen nyolcezer forint bevételhez jutott. És szóltunk az energiaszektor áron aluli, felelõtlen kótyavetyéjérõl. Boros Imrét, az Orbán-kormány tárca nélküli miniszterét idézem, akinek magánszámításai szerint 1990 és 1998 között 14 ezer milliárd forint értékû nemzeti vagyont privatizáltak, kétes ügyletek során. Az eladások, az ajándékozgatások után 2 ezer milliárd forint vesztesége „született" az országnak. Eltûnt tehát - teljesen büntetlenül - 16 ezer milliárd forint. Eltûnt a nemzeti vagyon. De 1998 után, az Orbán-kormány idején is hadakoznunk kellett például a MALÉV, a MAHART, a dunai flottilla és a magyar föld megtartásáért. Az utóbbi hónapokban egyre erõteljesebben éreztem, hogy ezzel a politikai hatalmat is részben bekebelezõ maffiózó csoporttal és a korrumpálhatókkal nem lehet szemben menetelni. Vagy ha megpróbálom, eltaposnak. Ez történt most is. Politikai nyomásgyakorlás és korrupció, ez a mostani leváltásom története.
Furcsa világ a miénk, újságíróké. Itt hatalmon lehetnek egykori és mai besúgók, alkoholisták, reklám percemberkék, akik alamizsna milliókat csúsztattak titkon, az adófelügyelet tudta nélkül, a saját zsebükbe. ÉS hatalmon maradnak a mai Heródesek és a többletpénzért lefelé taposók is. Vannak, akik most gyanúsan hallgatnak. Hallgat például a mûsor fölé védernyõt ígérõ Vasárnapi Újság Hallgatói Baráti Körének önjelölt vezére. Vajon kivel kötötte meg paktumát? Vannak persze, akik védenek. Legalábbis úgy tesznek, mintha védenének. Mint például tették azt pénteken (2001. július 27-én, vezetõi szerzõdésem meg nem hosszabbításának estéjén) az ATV „Nemzeti" Sajtóklubjának tagjai. Bár ne tették volna, legalábbis ilyen megalázó módon ne.
Az önök támogatását Kedves Hallgatók, aggódását, az együtt töltött vasárnap reggeleket azonban köszönöm.
Most pedig - remélem csak néhány hónapra - én elhallgatok. Addig is beszéljenek, a megmaradt becsületesek mellett, a mai Heródesek és a mai Júdások is. Viszont hallásra, valamikor, valahol."
Ez a viszontlátás és viszont hallás azonban elmaradt. Kékkönyves munkanélküli lettem. Egyetlen újság, egyetlen rádió és egyetlen televízió sem mert foglalkoztatni.
Majd egy kis hetilap, a Magyar Világ befogadott, s Hazánkért címmel ezt a honlapot is elindítottam 2005-ben. S ott folytattam, ahol a rádiós munkám abbahagyatták velem. Közben írtam kilenc könyvet. Több mint háromezer oldalon tártam fel a rendszerváltásnak hazudott idõszak, a mögöttünk lévõ két évtized pusztításait.
Újságbéli hadakozásaim sem nézték azonban jó szemmel. A könyveimért nem, de a honlapon megjelent írások némelyikéért bíróság elé citáltak, s a jogszolgáltatás közremûködésével jól helyben is hagytak. Nem is egyszer. S tudják, aki már ennyiszer megégette magát, az óvatosabb lesz.
Mivel a 2011. január elsejével életbe lépõ új médiatörvényt ismerve azt érzem, azzal szemben fogják alkalmazni, akivel szemben éppen akarják, s én az aczéli „tûrt” kategóriából, az elmúlt évek alatt a „tiltott”-ba kerültem át, ezért, mára, óvatos lettem. A kormányváltást követõ törvénykezési gyakorlat- amelynek nagyon sok passzusával- egyet értek- a tényfeltáró újságírásnak nem kedvez, így a honlapomon volt több mint 9. 000 írást 2010. december 31.-én, 17 óra 14 perckor eltüntettem. Ettõl a perctõl kezdve olvashatatlanok.
2001. július 29-én még azt mondtam a Magyar Rádióban: „Most pedig - remélem csak néhány hónapra - én elhallgatok.”
2001-ben is tévedtem, hiszen soha többé nem térhettem vissza a Magyar Rádióba, így most már semmit sem ígérek. Azt, hogy az a több mint kilencezer írás valaha is olvasható lesz-e még az én életemben, nem tudom. Hiszen, ebben a „rendszerváltási” kavalkádban csak a játékosok változnak, a csapatszellem, a mögöttes szándék az mindég változatlan.