Hazánkért - Lakatos Pál Főoldal Lakatos Pál
Lakatos Pál: Végleg eltűntem?                                                  
  Főoldal  |  Bemutatkozás  |  "Könyvesház"  |  Írások  |  Archívum  |  Kapcsolat  |  Linkek  |  Programok  |  Keresés  
Olajszőkítők  |  Ügynökügyek  |  Újságírók árulása  |  Tengiz magyar áldozatai  |  Könyveimből  |  Szabadkőművesek-Holocaust- Trianon  |  1956  |  Talmud  |  Aranyvonat  |  Őseink  |  Cigányélet  |  Mártírjaink
Mártírjaink

Mártírjaink- II. fejezet, 1. rész(2008. május 20.)  Nyomtatható változat 
A csapattal együtt ment Anocskai teljhatalmú politikai megbízott is, akinek tudomása volt az esetről. Ezeket azonban kihallgatni nem tudtuk. A kivégzést illetőleg másnap csak a legnagyobb akadályokkal lehetett ebben az ügyben nyomozni, miután senki vallani nem mer. A vasutasokat állandóan kézben tartott revolverrel fenyegették. Csakis szigorú parancs kiadása után adták le vallomásaikat. E szemtanúk jelentései szerint nevezett csapat a kivégzés után megindult, hogy Kiskunfélegyházán is rablást és fosztogatást rendezzen. Eddig tett jelentés alapján Hofter József kiskunfélegyházai lakosnál megjelent 3 tengerészsapkás. terrorista és fegyverrel kezükben kényszeri-tették nevezettnek ágyban fekvő beteg nejét az ágy elhagyására, szintúgy beteg leányát, aki akkor csecsemőjét szoptatta, ugyanazon módon kényszerítették az ágy elhagyására. E fegyverkutatás címén elrabolták nevezettnek fehérneműjét és élelmiszertárában talált élelmiszereket.
A vasutas elvtársaik úgy intézkedtek, hogy ezen terrorcsapat vonata a legrövidebb időn belül Kiskunfélegyházáról tovább induljon, miáltal egy további fosztogatás és esetleges vérontás elháríttatott. Az itteni szervezett munkásság, illetve szakcsoportok óriási izgalomban tárgyaltait az esetet és ha el nem indulnak, azonnal lefegyverezték volna őket. Az itteni vallomások szerint úgy Makóról, mint Hódmezővásárhelyről a munkásság maga kergette el őket. A halottakat, akiket felöltözve egy 50 cm. mély gödörbe ástak el, kiásattuk és koporsóba helyezve, a kivégzés helyén eltemettük. A kivégzés a legbarbárabb módon történt. Széleskörű nyomozást azonban most sem áll módomban megejteni, miután még ma is egy makói rohamszázad név alatt 148 főből álló csoport Kiskunfélegyházán tartózkodik. E csoport parancsnoka Anocskai hadügyi teljhatalmú megbízott a terrorcsapattal együtt érkezett.
Állig fel vannak fegyverkezve, géppuskákkal ellátva. A lakosságot állandóan rettegésben tartják és lehetetlen követelésekkel állnak elő. Ki és mi célból rendelte el őket, nem tudjuk. írásbeli utasításaik nincsenek, vagy nem akarják előmutatni azon a címen, hogy ők azért terroristák. Kérem a népbiztos elvtárs sürgős intézkedését ezen rohamszázad eltávolítására, nehogy itt bajokat okozzon és egyúttal szigorú parancsban ezeket a megbízatásokat precizírozni és hasonló esetek elkerülése végett bizonyos meghatalmazásokat, utasításokat, parancsokat megadni. A nyomozást illetőleg kérek további részletes parancsot. Iványi Sándor pol. megbízott, a kiskunfélegyházai munkástanács elnöke".
A borzalmas gyilkosságok ügyét a szegedi kir. törvényszék tárgyalta és 1921 július 19-én a következő Ítéleteket hozta: Engi Lajost kötél általi halálra ítélték. Anocskai Tóth Bélát 15 évi fegyházra, míg a többi terrorista, nevezetesen Kocsány István, Szalber József, Herzsenyák Miklós, Horváth Győző és még 12 cinkostársuk börtön-, illetve fogházbüntetést kapott. Valóban meglepően enyhe ítéletek ama rettentő gyilkosságokért, amelyekről e fejezetben megemlékeztünk. Ez is azt igazolja, hogy Magyarországon nincs és nem is volt soha fehér terror.

NIKOLÉNYI DEZSŐ ÁLLAMRENDŐRSÉGI FOGALMAZÓ
ÉS DR. STENCZEL JÁNOS ÜGYVÉD.
Hivatalos adatok alapján.
Nikolényi Dezső szegény szülők gyermeke volt, akik őt sok szenvedés és lemondás között nevelték. Akkor, amikor már iparkodásának, küzdésének eredménye lett, pusztította el Budapesten a féktelen terror. ,,Bűne" nagy volt; nem retteni vissza. ifjú életét kockára téve szembehelyezkedni szeretett hazájának megrontóival.
Április 14-én éjjel ragadták ki szülőt karjaiból a véres haramiák és vitték hóhérai elé. Három napig hiába keresték. Béla öccse érdeklődésére Schön Gábortól azt a felvilágosítási kapta, hogy:
- Ne keresse, ellenforradalmárt nem lehet megtalálni.
S amíg a szülei remegve várták fiúkat haza, azalatt Korvin-Klein Ottó vad gyönyörrel iparkodott társait is elfogni és vallomásra bírni. De mindhiába, halálos fenyegetésének, ravaszságainak nem lett eredménye, mert minden erőlködése megtörött Nikolényi férfias ellenállásán. Vallomás, bizonyíték Korvinéknak nagyon is mellékes volt. Amikor látták, hogy több eredményt nem tudnak elérni, odaállították a bíróságnak gúnyolt forradalmi törvényszék elé. Cserny elnöklésével 12 perc alatt, Krammer dühös vádbeszéde után minden kihallgatás nélkül meghozták az ítéletet, mely szerint a forradalmi törvényszék mind a 8 vádlottat: dr. Stenczel Jánosi, Nikolényi Dezsőt, Móricz Lórándot, Fisinger Györgyöt, Szalkay Ferencet. Papp Zoltánt, Sághy Lászlót és fivérét, Tibort, halálra ítélte. Azután Cserny szájába dugott ujjaival adott füttyjel megadta a jelt, hogy a tárgyalásnak vége van.
E végtelen gazság láttára az undor, az elszántság s a végtelen hazaszeretet kitört Stenczelből s barátaihoz fordulva büszkén és átszellemülve mondta: -Nem baj fiúk, Erdélyért!
És Nikolényi ráfelelt: -És hazánkért!
A síralomházban eltöltött hosszú órák rettenetesen hatottak az elítéltekre. A terroristák délután 6 órától hajnali fél háromig többször elsétáltak cellájuk előtt, fegyvereik závárzatát csattogtatva. Április 23-án hajnali 3 órakor vezették Nikolényit és barátját, dr. Stenczelt a Markó-utcai cellájukból a reáliskola udvarába, ahol a fal mellé állítva, bekötött szemekkel bátran várták a gyilkos golyókat. A kivégzéshez mintegy 40-50 kíváncsi és vérben kéjelegni vágyó csőcselék jelent meg. Végre elhangzott Krammer tüzel jelző parancsa. A hideg sötét hajnalban eldördültek a fegyverek. Nikolényi elbukott, míg Stenczel a golyótól nem találva állva maradt. Aztán a második, harmadik sortűz is eldördült a már fekvő hősökre. A golyók megtették kellő hatásukat, mert a nemes vér feláztatta a földet és a két hős megszűnt élni.
Krammer, aki a kivégzést vezette s már megelőzőleg is a legdurvább kifejezéseket használta, odarohant a fekvő Nikolényihez, arcáról lerántotta a véres kendőt, orrát belefújta és azt különböző szitkozódó és káromló szavak kíséretében visszavágta az arcára. Kivégzés előtt írt levelüket nem kézbesítették, hanem összetépve eldobták.
Hogy ki volt Nikolényi és dr. Stenczel, hogy a dömsödi ellenforradalom, amelynek élén állottak, mit köszönhetett nekik, örökítse meg a történelem, ahová nevüket vérük hullatásával írták be a halhatatlanok közé.
A büntető igazságszolgáltatás megtorolta ugyan a gaztetteket, Cserny és Korvin-Klein akasztófán fejezték be nyomorult életüket s a többi cinkos is méltó büntetésben részesült, de ezzel a két derék fiatalember az életnek már nem volt visszaadható.

OLÁH JÁNOS JÁRÁSŐRMESTER,
SZANYI KÁROLY ÉS GYERMÁN IMRE PRÓBACSENDŐRÖK.
A debreczeni m. kir. csendőrkerületi parancsnokság jelentéseiből.
A gávai őrsnek jelentése szerint az ottani őrsre beosztva volt Oláh János járásőrmester, Szanyi Károly és Gyermán Imre próbacsendőröket 1919 június 5-én román királyi katonák Gáván elfogták és június 7-én Nyíregyházán kivégezték.
Az eset körülményei a következőkben állapíttattak meg:
1919 június 5-én délelőtt polgári ruhába öltözött két vörös katona átkelt a vencsellői révnél a Tiszán a "Tiszántúlra" s a vencsellői gróf Dessewffy-kastély egyik épületében elhelyezve volt román őrségre ment. A mindössze 7 főnyi legénységből ott időző 5 román őrt megtámadta, revolverrel rájuk lőtt, kettőt közülük megsebesített, az őrséget lefegyverezte, elfogta és a Tiszán át kísérte. Az őrségnek megmaradt két tagja a községből elmenekült.
Ugyanaznap délelőtt egy nagyobb vörös csapat jött át Vencsellőre, mely e község és Gáva közölt állást foglalt s a román csapatokkal a harcot megkezdte, azonban nemsokára visszaűzetett.
E harc folyamán Oláh járásőrmester, mivel a laktanya udvarába és kertjébe gránátok csapódtak le, elhagyta a laktanyát. Útjában a községben Szanyi és Gyermán próbacsendőrökkel találkozott, akikkel azonban mindjárt vissza is ment a laktanya felé, mivel messziről látták, hogy román katonák ruhaneműt, ágyneműt hordanak ki onnan. A laktanya elé érve a román katonák körülvették őket, megverték, letartóztatták s június 6-án a szintén letartóztatott Veczán Sándor és Orosz Sándor gávai pénzügyőri fővigyázókkal együtt Nyíregyházára szállították s délután 4 órakor ruházatuktól megfosztva és összeverve, a fentemlített huszárlaktanyába kísérték, ahol őket egy szobába zárván, román katonák őrizték.
Másnap, június 7-én délelőtt a román katonák Oláh járásőrmesterrel, a két próba-csendőrrel és a két fővigyázóval a laktanyaudvar nyugati sarkánál egy közös sírt ásattak. A huszárlaktanyában ez alkalommal egy nagyromániai huszárszázados volt a parancsnok, aki a román kir. I. huszárezred 2. századának volt a parancsnoka. E századosnak június 7-én délután fél 1 órakor George Belea hadnagy, a Nyíregyházán állomásozott 82. román kir. gyalogezred parancsnokságától egy Írásbeli parancsot vitt, melyben minden valószínűség szerint Oláh járásőrmesternek és társainak kivégzését rendelték el, mivel a román százados a parancs vétele után fél órával, vagyis június 7-én délután 1 órakor Oláh járásőrmestert, a két próbacsendőrt és a két pénzügyőri fővigyázót karjuknál fogva kötelekkel összekötöztette, az általuk előre megásott sír partjára állíttatta és őt 1. román kir. huszárezredbeli huszárral agyonlövetvén, román katonákkal a közös sírba eltemettette. A huszárok, mikor a parancs végrehajtását jelentették, a százados parancsára személyenként félliter bort kaptak.
Mivel Oláh járásőrmester a lövés következtében nem halt meg, egyik román katona szuronyával két izben hátbaszúrta.
A román csapatoknak Nyíregyházáról történt kivonulása után* 1920 március 27-én, a kivégzés után 10 hónappal, a kivégzettek hulláit a közös sírból felvették, felboncolták és a boncoló-bízottság a következőket állapította meg:
Az áldozatok testét a románok a kivégzés előtt össze-vissza verték, őket karjuknál fogva kötelekkel összekötözték és úgy dobták be a közös sírba. Oláh járásőrmesteren tüdőlövés és hátán két szuronydöfés, Szanyi Károly és Gyermán Imre próbacsendőrön tüdőlövés, egyik pénzügyőri fővigyázón lágyék-, a másikon pedig haslövés állapíttatott meg.
A boncoló-bízottság véleménye szerint a sérülések nem voltak olyan természetűek, hogy rögtöni halált idézhettek volna elő s így az áldozatokat élve temették el.
A boncolás megtörténte után a két próbacsendőrt és két pénzügyőri fővigyázót március 27-én Nyíregyházán eltemették, Oláh járásőrmester holttetemét pedig Gávára szállítván, március 28-án ott helyezték örök nyugalomra.
A vizsgálat során nem sikerült megállapítani, hogy Oláh járásőrmestert és társait a románok mi okból végezték ki. Valószínű, hogy az 5 román katonának Vencsellőn a vörösök által történt elfogatása miatt lett az öt ember a román barbárság áldozata. Habár a meggyilkolt derék csendőröket nem a kommunisták ölték meg, hanem a románok, mégis a kommunizmus áldozataiként tekinthetők.
PALESCO JENŐ HONVÉDHUSZÁRŐRNAGY.
Payr Vilmos volt honvédelmi államtitkár adatai alapján:
Palesco Jenő 1881. március 7-ikén született Budapesten. Mint ifjú a honvédséghez lépett be, ahol szépen haladván, 1918 december elején őrnaggyá neveztetett ki. Kiváló szolgálataiért több írásbeli dicsérő elismerést kapott, harctéri szolgálatainak jutalmául pedig a 3. osztályú vaskoronarend lovagja lett és több más kitüntetésben is részesült. Egyike volt a legvitézebb honvéd-huszártiszteknek és a legkedveltebb bajtársaknak.
Mint százados 1914 novemberében a marosvásárhelyi 9, honvédhuszárezreddel az orosz harctérre vonult és rövid szabadság-megszakításokkal állandóan ott teljesített harctéri arcvonalbeli szolgálatot 1918 augusztusig, tehát csaknem 44 hónapon át, úgyszólván szakadatlanul a lövészárokban. Hetvenkét ütközetben vett részt és kétszer meg is sebesült.
1918 augusztusban szembaja miatt hazakerülvén, nőül vette Payr Máriát, Payr Vilmos honvédelmi államtitkár leányát. Rövid szabadságának letelte után Budapesten előbb a sajtóellenőrző bízottságban, utóbb pedig a honvédelmi minisztérium 3, osztályában teljesített szolgálatot. 1919 március elején Szolnokra osztották be lónyilvántartási tiszti minőségben. Itt érte őt a kommunista-forradalom kitörése is. Elöljáróinak határozott kívánságára egyelőre megmaradt ugyan szolgálati beosztásában, ámde föltett szándéka volt, hogy a legelső alkalommal az ellenforradalmárokhoz csatlakozik.
Április 18-án nagypénteken nejével együtt Budapestre jött, hogy a húsvéti ünnepeket szüleinél töltse. Hitvesét itt hagyván, egyedül utazott vissza Szolnokra, mivel húsvét másodnapján már a lóosztályozások elvégzése végett egy állatorvossal és egy cipésszel mint bizalmi emberrel a külső járásokba kellett utaznia. Azóta az aggódó feleség csak egyetlenegy levélkét kapott férjétől. Azt írta, hogy egészséges és arra kérte nejét, hogy senki se írjon neki egy sort sem. Hitvese azóta valóban semmi hírt sem kapott felőle egészen augusztus közepéig. A hallgatást jó jelnek tekintette, mivel bizonyosnak tartotta, hogy férjének sikerült Szegedre távoznia, ahol édesanyja is lakott. Sajnos, a végzet másképpen intézkedett!
Május 1-én a román hadsereg megjelent Szolnok előtt a Tisza keleti partján. Mindenki remélte, hogy másnap vagy harmadnap bevonul Szolnokra. Ez annál inkább hihető volt, mert az ottani vörös haderő a románok megjelenésére azonnal elvonult volna a városból. Szolnok hazafias közönsége fellélegzett. Két napon át mindenki boldog volt, mert a vörösök rémuralma után még a románokat is felszabadítóknak tekintette. A tisztek Palescoval együtt felöltötték tiltott büszkeségüket, a tiszti egyenruhát. Palesco május 3-ikán reggel elérkezettnek látta az időt arra, hogy eddigi hónapos szobájából átvitesse poggyászát az időközben bérelt új lakásába, a Windisch-féle házba, melynek Fodor nevű házmesterével, aki vörösőr is volt, ez iránt tárgyalni is kezdett. Beszélgetése közben lövöldözés hallatszott. Palesco a házmester ama kérdésére, hogy miféle harci zaj az, odavetőleg felelte:
Bizonyosan azok a haszontalan vörösök okvetetlenkednek. Palesco ezután a házmestertől kézfogással vált el.
Május 3-án nem a románok vonultak be Szolnokra, hanem a vörösök jöttek vissza nagy diadallal, mivel meghallották, hogy a románoknak a Tiszát átlépniök nem szabad. Fodor ez a gonoszlelkű házmester reggeli nyilatkozatáért azonnal följelentette Palesco Jenőt, mire a vörösök egész sereg csőcseléktől követve a derék tiszt lakásába hatollak, poggyászát föltörték, ékszereit, ruháit és úgy a saját, mint hitvese ingóságainak nagy részét elrabolták, őt magát pedig a legdurvább szitkozódások között össze-visszaverték s aztán a véletlenül nála látogatást lett elődével, báró Scheluer alezredessel együtt fogságba kísérték. Útközben állandóan bántalmazták őket s felszólították a tömeget:
- Ki akarja ezeket a disznó betyárokat agyonlőni?
Erre mindig akadtak vállalkozók a tömegben, de előbb egy fodrász, akihez Palesco borotválkozni járt, azután pedig egy utcaseprő, akihez Palesco több ízben intézett barátságos szókat, harmadízben pedig egy karhatalmi parancsnok vetette magát közbe a tisztekért. Ez utóbbi aztán azzal, hogy "ezek forradalmi törvényszék elé valók", bezárta őket egy pincébe.
Másnap, május 4-ikén reggel megjelent a hírhedt véreb: Szamuely Tibor. Úgynevezett forradalmi törvényszéket tartott. Schelvernek, mivel nem találták tiszti ruhában, megkegyelmezett, Palesco őrnagyot azonban több tiszttel és polgári egyénnel együtt halálra ítélte. A szerencsétleneket azután még azon a napon a temető kerítése melletti árokban agyonlőtték s egy közös gödörben egymáson keresztbe fektetvén, oltott mésszel leöntötték és elföldelték. Ezt a sírt a vörös rémuralom bukása után felbontották. Néhány áldozatot azután, akik még felismerhetők voltak, külön sírba újból eltemettek. Ezek közölt volt a szerencsétlen fiatal törzstiszt is, akit a nyakában levő Mária-képecskéről és huszártörzstiszti zubbonyáról ismert föl báró Schelver alezredes és Mandák postamester.
A meggyilkolt Palesco őrnagynak szerencsétlen hitvese férjének tragédiájáról csak augusztus 12-ikén értesült Filótás alezredestől. A sors úgy akarta, hogy a szánalomraméltó fiatalasszony éppen esküvőjének első évfordulóján tudja meg a szomorú valóságot.

PANCZU GYÖRGY RENDŐRELLENŐR.
Hivatalos adatok alapján.
Budapesten 1919 március 23-án este 8 és 9 óra között a Lehel-utcai katonai élelmezési raktár telepén, a telep őrzésére kirendelt népőrök fegyveresen felmentek a rendőrszobába és az ott levő rendőröket mint ellenforradalmárokat lefegyverezték. " Fel a kezet! Fegyverhez ne nyúljon senki! Lefegyverezzük magukat, mert ellenforradalmárok! Nehogy valaki fegyverhez nyúljon, mert halál fia! Agyon kell lőni a gazembereket! Lődd keresztül! Tüzelj! " és hasonló szavakat ordítottak a vörös banditák, majd Panczu György ellenőrt, aki azonnal nem engedelmeskedett, reáirányított Mannlicher-fegyverrel pár lépésnyi távolságból megölték.

PAULHEIM ELEK TART. HUSZÁRHADNAGY,
DÉKÁNY BENEDEK CSENDŐRTISZTHELYETTES ÉS SZŰCS
SÁNDOR GAZDÁLKODÓ.
(A ráckevei ellenforradalom áldozatai.)
Hivatalos adatok alapján.
Az 1919. évi június második felében Ráckevén és vidékén a kommunizmussal és az u. n. proletárdiktatúrával szemben ellenforradalmi mozgalmak voltak észlelhetők, amelyeket a ráckevei kommunista vezetőség, az u. n. direktórium minden hatalmából álló eszközzel elfojtani törekedett.
Június 20-ikán a Ráckevétől délre fekvő községek gazdái és nem kommunista érzelmű egyéb hazafias polgárai fegyveresen Ráckevére igyekeztek. A kommunista vezetőség tagjai erről tudomást szerezvén, a védelemre két irányban készültek. Egyrészt fölfegyverezték a lakosságnak velük érző kommunista egyéneit és őket a ráckevei hídfőnél védelmi állásba helyezték, másrészt Budapestről távbeszélőn vöröskatonai segítséget kértek. Midőn a kora délutáni órákban az ellenforradalmárok a Duna-ág másik oldaláról jővén a hídfőt elérlek, ott őket a ráckevei oldalról heves puskatűz fogadta. Ekkor kölcsönös lövöldözés támadt, melyből kifolyólag néhányan sérülést is szenvedtek, köztük a vörösök részéről a lábán megsebesült Kelter István asztalossegéd, direktóriumi tag is. A lövöldözés mintegy esti 7 óráig tartott.
Mivel ebben az időben Budapestről megérkezett a vöröskatonai osztag, a küzdelem az ellenforradalmárok részéről kilátástalannak látszott és így elszéledni kezdettek. Erre az addig csak védekező kommunisták átmentek a hídon és ellepték a túlsó partot. Itt a híd alatt, kezében puskával több kilőtt töltényhüvely mellett megtalálták az ellen forradalmárok közül visszamaradt Szűcs Sándor ifjú parasztgazdát, akit elfogtak, Ráckevére bekísértek és ott a községházán a fogdába bezártak. Késő este megérkezett még a Budapestről kiküldött u. n. vörös vasasezred egy zászlóalja, mintegy ötszáz ember is, akik az éjszaka folyamán és a következő napon Ráckevén minden mozgalmat elfojtottak, 14"15 embert az ellenforradalomban való állítólagos részvételük miatt letartóztattak és szintén a községi fogdába zártak.
A közvetlen veszély elmúlván, a ráckevei járási és községi direktórium, melynek elnöke Rabi István géplakatos, tagjai Szladek Rezső géplakatos, Kelter István asztalossegéd és Fekete Béla lakatos, politikai megbízott voltak, az ellenforradalom kezdeményezőit és vezéreit kézrekeríteni kívánták. Ebben különösen segítségükre volt Cwik János rézlakatos, a Ráckevére kiküldött vasasezred századparancsnoka, aki " miután a zászlóaljnak zöme kétnapi ott-tartózkodás után visszament Budapestre " a Ráckevén visszamaradt körülbelül 50 vasas és egyéb vöröskatonának és őrnek is parancsnoka lett s mint ilyen, a karhatalom élén állott.
Mivel a direktórium tagjai arról értesültek, hogy Paulheim Elek tartalékos huszárhadnagy, egy ráckevei birtokos fia is a főszervezők közé tartozott, Rabi István elrendelte letartóztatását. Ennek foganatosításával Szladek Rezső direktóriumi tagot bizta meg, aki másnap, június 21-én délután több fegyveres vöröskatonával megjelent Paulheim Elek atyjának tanyai házában s miután itt az öreg Paulheimmal, ennek feleségével és a fiuknak vélt Német Bélával szemben a legerősebb és a legdurvább erőszakoskodással és fenyegetésekkel lepett föl, kierőszakolta tőlük annak bevallását, hogy fiuk, Paulheim Elek kint van a gazdaságban. Szladek Rezső parancsára ekkor az öreg Paulheim kocsijába befogott, maga hozta be fiát a birtokról, akit azután Szladek letartóztatott és ugyancsak a ráckevei fogdában elzáratott.
Június 24-én Rabi István direktóriumi elnök utasította Cwik János karhatalmi parancsnokot, hogy a szomszédos Lacháza községben a szintén ellenforradalmi váddal terhelt Dékány Benedek 1. oszt. csendőrtiszthelyettest, ráckevei volt őrs- és járásparancsnokot szintén fogja el. Cwik János néhány katonával ki is ment Lacházára, Dékányt ott letartóztatta, majd pedig beszállította a ráckevei községi fogdába, ahol már ekkor Szűcs Sándoron és Paulheim Eleken kívül még mintegy 15 u. n. ellenforradalmár volt letartóztatva, akiket a direktórium tagjai, de különösen Rabi István és Kelter István is az ellenforradalomban kifejtett működésük tárgyában ismételten kihallgattak. A kihallgatásokat állandóan a kivégeztetésükkel való súlyos fenyegetések között tartották.
A letartóztatottakat naponként több ízben, sőt még éjjel is, különösen Szladek Rezső, de a vöröskatonák is ütötték, verték. Fekete Béla is sokszor bántalmazta őket. Ilyen erőszakoskodások és kihallgatások között telt az idő június 28-ikáig. Ezalatt történt, hogy Szladek Rezső direktóriumi tag Káldi Miklós községi jegyzői arra kényszerítette. hogy szemébe mondja Dékány Benedeknek, miszerint fölismeri benne azt az egyént, aki Szigetcsépen az ellenforradalmat vezette, holott Káldi Miklós Szladeknek határozottan kijelentette, hogy ez nem felel meg a valóságnak. Szladeknél Paulheim Elek, Dékány Benedek és más letartóztatottak hozzátartozói is jelentkeztek, akik tanúvallomásokkal akarták bizonyítani, hogy a vád alatt állók a terhükre rótt cselekményeket nem követhették el, ámde őket Szladek Rezső részben gúnyos szókkal, részben durván-elutasította, miközben egyre azt hangoztatta, hogy a vádlottakat ki fogják végezni.
Telvén a napok, a direktórium tagjai a letartóztatott ellen-forradalmárokkal, egyrészt bosszúból, másrészt pedig, hogy a vádlottak élelmezési gondjaitól megszabaduljanak, végezni kívántak. Ezért Rabi István, a direktórium elnöke összeköttetésbe lépett a csepeli forradalmi törvényszékkel, mint amelynek körzetébe szerinte Ráckeve is tartozott. E törvényszék tagjai voltak: mint elnök Kertész Mór zsidó géplakatos, mint bírák Juhász Ferenc és Cserna Géza, mint vádbiztos Diósi Pál lőszergyári munkás.
A forradalmi törvényszék Ráckevére kiszállván, június 28-ikán és 29-ikén tárgyalta az ügyet. Rabi István a legdurvább támadásokkal és valótlan állításaival befolyásolta a törvényszék tagjait, annyira, hogy ezt egy ízben maga az elnök is kifogásolta. Az ítélethozatal előtt a törvényszék tagjai szeszesitalokat fogyasztottak.
A tárgyalást június 29-ikén délután fejezték be. Diósi Pál vádbiztos elmondotta vádinditványát, amelyben az ellenforradalom vezetőire legszigorúbb, a többi vádlottakra enyhébb büntetést kért, egyesekre pedig a vádat el is ejtette. Ezután Spitzer Sándor védő tartotta meg védőbeszédet. A törvényszék tagjai és a jegyzőkönyvvezető ekkor az ítélet meghozatalára visszavonullak, ez előtt azonban Kertész Mór odafordult Cwik Jánoshoz és azt kérdezte tőle, hány embere van és figyelmeztette, hogy tartsa őket készen.
Az ítélethozatal úgy történt, hogy Kertész Mór elnök egy papírlapról felolvasta a vádlottak neveit s anélkül, hogy a tárgyalás anyagából bármit ismertetett, vagy annak anyagát összegezte volna, egyszerűen kijelentette, hogy kire milyen büntetést kivan kiszabni. Paulheim Elek, Dékány Benedek és Szűcs Sándor vádlottakra kötél általi halált indítványozott. Ehhez Szladek Rezső hozzájárult, Cserna Géza ellenben vonakodott, amire Kertész és Cserna között élénk vita keletkezett. Kertész azt mondta Csernának, hogy minek vállal bíróságot, ha nem mer halálos ítéletet kimondani. Ezután Kertész Mór Szladek Rezsőhöz fordult és azt kérdezte tőle: - Vállalod a felelősséget?
Midőn erre Szladek igennel feleli, Kertész kijelentette, hogy a halálos ítéleteket kettőjük felelősségére végre fogják hajtani. Ezután mindhárman egyhangúan kiszabták a szerintük kisebb beszámítású bűnösökre a szabadságvesztést és a pénzbüntetéseket, amire újból a terembe mentek, hogy az ítéletet kihirdessék. A kihirdetés előtt Kertész Mór magához intette Cwik Jánost és közölte vele, hogy három halálos ítélet lesz, amelyeket kötél által kell végrehajtani. Cwik erre kijelentette, hogy nem rendelkezik az akasztáshoz szükséges eszközökkel, de különben is mint katona csak golyó általi halálbüntetést hajt végre és így ajánlja, hogy a kivégzések golyó által történjenek. Ezután Kertész Mór a forradalmi kormányzótanács nevében kihirdette az ítéletet, még pedig akként, hogy a kivégzéseket fegyverrel hajtsák végre.
Erre Kertész arra utasította Cwik Jánost, hogy a halálraítélteket az ítélet végrehajtása végett az udvarra kísértesse le. Miközben az áldozatokat a folyosóra kivezették, Kertész Mór beszédet tartott a nem halálraítélt vádlottakhoz, melyben intette őket, hogy minden ellenforradalmi mozgalomtól tartózkodjanak, mert különben úgy fognak járni, mint a halálraítéltek s egyúttal megparancsolta nekik, hogy a kivégzéseket nézzék végig.
Spitzer Sándor védő ekkor bejelentette Kertésznek, hogy a halálraítéltek számára a kormányzótanácstól kegyelmet fog kérni. E kijelentésre úgy a direktórium tagjai, mint Kertész Mór és Szladek Rezső nagy lármában törtek ki. Rabi István egy könyvből magyarázgatta, hogy a forradalmi törvényszék ítéletei ellen, mivel azok statáriális természetűek, kegyelem-kérésnek helye nincs. Fekete Béla ezt kiabálta Spitzer felé:
Mit? Maga még kegyelmet akar? Hát az a budapesti vöröskatona, akiket az ellenforradalomban megöltek, kapott kegyelmet?!
Kertész Mór kijelentette, hogy statáriális ügyekben nincs helye a kegyelemnek. Ezt Szladek és Kelter is erősítgették. Spitzer ezek dacára is kegyelemért akart telefonálni s leszaladt az emeletről a földszintre, ahol a telefon volt. A szobát azonban zárva találta és a kulcsot Rabi, aki azt a zsebében őrizte, semmi áron sem adta át Spitzernek. A vitának Kertész e szókkal vetett véget:
- Ne kukoricázzunk, hajtsuk végre az ítéletet!
Amidőn Cwik János Kertész Mór utasítására a kivégzendőket kivezette a teremből a folyosóra, ott mindegyikhez két-két vörösőrt, összesen hatot kijelölt, mint akik a kivégzést majd az udvaron végre fogják hajtani. Meghagyta azt is nekik, hogy állapodjanak meg egymás közt, hogy két-két vöröskatona melyik áldozatra lő, melyik lő a fejébe, melyik a szívébe s meghagyta, hogy jól célozzanak. Ezután az elítélteket levezették az udvarba. A kivégzésre kijelölt hat vöröskatona közül azonban csak Vinoczai János, Ulián József, Harang István és Fürth Ignác jelentek meg, a még kijelölt két katona bizonyosan azért, mert nem akart a kivégzésben résztvenni útközben eltűnt. Cwik János helyettük odaintette a közelben tartózkodó Borbély József és Kapómat Mihály vörösőröket.
Ezután Cwik János a három elítéltei az udvarban, ahol ezalatt összegyűltek a nem halálraítélt vádlottak, valamint a forradalmi törvényszék és a direktórium tagjai is, fölállította a fal mellé. Mindegyik mellé két-két vöröskatona állott és pedig Paulheim mellé Ulián József és Harang István, Dékány mellé Vinoczai János és Fürth Ignác, Szűcs János mellé Kapornai Mihály és Borbély József. Cwik János erre a három elítéltet letérdeltette. Dékány és Szűcs szemeit Cwik, Paulheim Elekét ez saját maga bekötötte. Cwik azután a kirendelt katonákat az áldozatoktól három-négy lépésre felállította, majd a következő vezényszavakkal: "Gyakorlatok a fegyverrel, kész, cél, tűz" tüzet vezényelt, mire a fegyverek eldördültek. A kivégzéshez kirendelt Mészáros Lajos orvos ezután a nyomban összeesett áldozatokat megvizsgálván, megállapította, hogy Dékány Benedek és Szűcs Sándor azonnal meghaltak, Paulheim Elek azonban még élt. Még hangosan hörgött, mire Cwik János hozzálépett és forgópisztolyából közvetlen közelről a nyakába lőtt, mire a szerencsétlen fiatal tiszt is kiszenvedett.
A holttesteket azután késő este a direktórium kiadta a hozzátartozóknak azzal az utasítással, hogy a temetéseket a legnagyobb csendben, csekély számú résztvevőkkel, vöröskatonák fedezete mellett eszközöljék.
Az úgynevezett tanácskormány bukása után a csepeli forradalmi törvényszék tagjai, mint tettesek közül Kertész Mórt és Szladek Rezsőt a kecskeméti kir. törvényszék kötéláltali halálra ítélte. Cwik János, aki a halálos Ítéleteket végrehajtotta, szintén halálraítéltéiért, míg Diósi Pál 15 évi, Rabi István pedig életfogytig tartó fegyházra Ítéltettek. A fenti ügyből kifolyólag elítélték még Fekete Béla és Kelter István terroristákat 1515 évi, Kapornai Mihály, Vinoczai János, Ulián József, Harang István és Borbély József terroristákat 55, Fürth Ignác terroristát pedig 3 évi fegyházbüntetésre. Természetes, hogy az elítéltek legnagyobb része egyéb büntettet is követett el, amelyekről azonban nincs módunkban részletesen megemlékezni,
Paulheim Eleknek, a daliás huszártisztnek édesatyját annyira megtörte fiának rettenetes meggyilkoltatása, hogy a csapás után búskomor lett és néhány hónap múlva elhunyt, így dúlta fel ennek a családnak boldogságát is az elvetemedett emberi vadállatok bűnös szövetsége.

PESCHA OSZKÁR KATONA.
Hivatalos adatok alapján.
A budafoki munkástanács tagjai 1919 március 24-ikén Budafokról Tárnok községbe mentek valami gazdasági ügyben gépkocsin. Délután hat óra tájban hazafelé tartottak. Érd község határában összetalálkoztak egy, az úton veszteglő másik gépkocsival, amely aknákat szállított Dunapentelére és szintén hazatérőben volt. E gépkocsihoz tartozó katonák egyike: Pescha Oszkár igazoltatta a munkástanács autóját, de ez Pescha felhívására nem állott meg azonnal. Erre Pescha a gépkocsi után lőtt s a lövedékek a munkástanács két tagját megsebesítették. Ekkor a munkástanács autója megállott s utasai kiszállottak. Esztráb János, a munkástanács egyik tagja érdeklődött, ki tüzelt reájuk és miután ezt Pescha Oszkár magára vállalta, úgy őt, mint a parancsnokként jelentkezett Kreutzberger Istvánt is letartóztattatta és őket a budafoki direktórium elé állíttatta. Budafokon még ebben az időben forradalmi törvényszék nem működvén, az ügyet a direktórium intéző-bizottsága tárgyalta, melynek egyik tagja Strehn Károly főhadnagy néhány kérdést intézett a két vádlotthoz.
Kreutzbergert néhány nap múlva szabadon bocsátották, Pescha Oszkárt ellenben nem. Miután ez a tettet beismerte, Strehn Károly fölhívta az intéző-bízottságot, hogy statárium lévén, gyorsan ítélkezzék Pescha fölött.
Strehn Károly erre felhívta Andra Jánost, a vörösőrség parancsnokát, hogy hajtsa végre az ítéletet. Andra a vörösőröket ki is vezényelte és a szerencsétlen Peschát a Törley-téren főbe lövette. A tűzet Andra vezényelte. A sortűzek után Strehn Károly ismételten megtekintette a földön fekvő áldozatot s mivel ez még élt, átadta saját pisztolyát Foltin Pálnak azzal a paranccsal, hogy közvetlen közelből lőj jön rá Pescha Oszkárra. Foltin a parancsot teljesítette és Pescha kiszenvedett.

PETHEŐ ISTVÁN HADNAGY ÉS ROSENBERG GÉZA GYALOGOS.
Hivatalos adatok alapján.
Augusztus elején, amikor a tanácskormány a végét járta, a tapolczai direktórium sem érezte többé magát biztonságban. A közhangulat mindinkább ellenük volt. Szóváltásból kifolyólag az egyik politikai megbízott egy polgárt tettleg inzultált; a politikai megbízott az inzultus után a nép haragja elől Sümegre menekült. A politikai megbízott szökését a direktóriumi tagok és más vezetők szökése követte. Az események következtében a vörös-őrség, amely elvesztette erkölcsi és anyagi támaszpontját, szétzüllött.
Az elmenekült politikai megbízottak és direktóriumi tagok augusztus 4-én 120 terrorkatona élén visszajöttek Tapolczára. A bosszútól lihegő társaság összefogdostatott 24 polgárt, akiket a városháza tanácstermében túszként fogva tartottak és őket másnap délután fel akarták akasztani.
Augusztus 5-én reggel érkeztek meg 8. és 10-es számú páncélvonatok. Ezeknek székely származású tisztikara és legénysége elhatározta, hogy kiszabadítják a túszként lefogott 24 polgárt. Reggel 8 órakor megtámadták a városban tartózkodó 120 terroristát, miközben erős utcai harc fejlődött ki köztük. Az utcai harcokban elesett Petheő István hadnagy, a 10. számú páncélvonat parancsnoka és Rosenberg Géza gyalogos (közelebbi adatai mindkettőnek hiányzanak.) A két hősi halottat nagy részvét mellett a község temettette el a róm. kath. temetőbe.
Síremlékükre gyűjtés útján mintegy 80.000 koronát adtak össze.

PINTÉR PÁL CSENDÖRJÁRÁSŐRMESTER.
A m. kir. szombathelyi csendőr kerület soproni szárnyának
jelentése.
Jelentem, hogy a proletárdiktatúra ideje alatt szárnyam állományából néhai Pintér Pál volt kapuvári járásőrmester szenvedett mártírhalált; ennek a terroristák általi végrehajtását az alábbiakban foglalom össze.
Néhai Pintér Pál járásőrmester a kapuvári csendőrjárás parancsnoka volt, amikor a Károlyi-forradalom az áldatlan bizalmi-férfi-rendszerrel éreztette káros hatását. Pintér igen gyakran megjelent szárnyparancsnokánál és bizalmasan közölte, hogy mennyire káros befolyást gyakorol e rendszer úgy a fegyelemre, mint a közbiztonsági szolgálatra. Ennek hátrányait mindig elítélte és az állapotok tarthatatlanságát környezete előtt sem titkolta.
Amidőn a proletárdiktatúra életbe lépett, Pintér valósággal búskomor lett, ugyancsak ismételten felkereste szárnyparancsnokát és bizalmasan közölte, hogy a vörös uralom megbuktatására akár élete árán is fegyveres ténykedést is megkísérel. Felfogását helyeseltem ugyan, de őt a szükséges óvatosságra figyelmeztettem.
így történt, hogy 1919 június elején a vasúti sztrájkkal kapcsolatosan a Sopron vármegye egész területére kiterjedt ellenforradalom alkalmával Pintér önfeláldozásának és szolgálatkészségének adta tanújelét akkor, amikor június 6-án Kapuvárott a község polgárságát és intelligenciáját a fehér-forradalom megszervezésére és a vörös uralom letörésére maga köré gyűjtötte.
Első ténykedése volt a kapuvári városi és a vidéki vörösőrségek fegyveres leszerelése, amit június 6-án a délután folyamán végre is hajtatott. A vörösőrség birtokában volt fegyverekkel a táborában levő fehér érzelmű polgárokat látta el és azok élére állott. Június 7-én Pintér arra vállalkozott, hogy a Kapuvár környékbeli fehér érzelmű népet Kapuvárott aznap tartandó népgyűlésre berendelje és e célból lovas járőröket küldött a járásbeli községekbe. A megtartott népgyűlésen Pintér szintén felszólalt és lelkesítő beszédben kitartásra és bátorságra hívta fel a lakosságot.
Ugyanazon nap még az esti órákban, amidőn arról értesült, hogy Szamuely terrorcsapat jávai az ellenforradalom leverésére útban van Kapuvár felé, továbbá látván azt, hogy az általa szervezett és felfegyverzett lakosságban az elhatározás megingott s komoly akció esetén azok őt cserben hagyták, a fegyvereket a vörösőrségnek újból kiszolgáltatta és a további tervről lemondott.
Június 8-án hajnali 6 óra tájban, amidőn a Győrből odaérkezett terroristák lakásán megjelentek, Pintért egyszerűen letartóztatták és 3 társával, akik neki az ellenforradalom megszervezésében segítőtársai voltak, a vöröskereszt épületében lezáratták és ott súlyosan bántalmaztak.
Az ellenforradalomban résztvettek összefogdosása körülbelül délig tartott és valamennyit ugyancsak a vöröskereszt épületébe zárták. 45-en lehettek.
Délután három óra tájban megérkezett Szamuely Kapuvárra és a vöröskereszt épületében, ahol a letartóztatottak egy teremben együtt voltak, olyképpen "ítélkezett", hogy az áldozatoknak, akik már előzőleg egy összeállított jegyzékben halálra voltak szánva, homlokra szegzett pisztollyal történt rövid vallatás után Pintért és 5 társát kivégzés céljából pribékjeinek átadta, akik a hat áldozatot a katolikus templom előtti téren levő hársfákra egymásután felakasztották.
Pintér Pál akasztása közben a kötél elszakadt, Pintér térdre bukott és felállva azt mondotta, hogy most már a törvény nevében hagyják őt életben, azonban a terroristák nem kegyelmeztek meg neki és egy éppen arra haladó fuvaros lováról leszedték a kötőféket és azzal Pintért most már másodszor is felakasztották, miközben Pintér ösztönszerűen kezeivel hátul, a fa törzsébe kapaszkodott. A terroristák látván Pintér halálküzdelmét, rohamkéseikkel össze-visszaszurkálták, addig, amíg kiszenvedett.
Pintér Pálné férje letartóztatása után gyalog Sopronba indult, hogy férje részére a katonai politikai megbízottól kegyelmet kérjen, de mire visszatért, csak férjének kivégeztetésének hírét hallotta.. ,
Az eset annál tragikusabb, mert amidőn anyjuk távollétében gyermekei felügyelet nélkül maradtak, Pintért gyermekei szeme láttára végezték ki.
Néhai Pintér Pál volt kapuvári járásparancsnok járás-őrmester Felsőiregh községben (Tolnamegye) 1871-ben született, 6 elemi osztályt végzett. Róm. kath. Vagyona nem volt. 1892-ben besoroztatott a volt cs. és kir. 44. számú gyalogezredhez, ahol a szakaszvezetői rendfokozatot érte el. 1895-ben október hó 12-én közvetlenül átlépett az akkori m. kir. VI. sz. csendőrkerülethez, ahol 1905 október 16-án c. őrmester, 1907 június 1-én őrmester és 1907 november 1-én járásőrmester lett. Mindvégig a VI. sz. csendőrkerületnél téliesített közbiztonsági szolgálatot. ,
Szolgálata alatt kiválóan viselkedett és elöljáróinak bizalmát bírta, kitűnő szolgálataiért három ízben részesült kerületi dicsérő okiratban.
1907 november hó 24-én megnősült és házasságából 1 fiú és 1 leánygyermeke született.

PONGRÁCZ ALADÁR CSENDŐRSZÁZADOS,
TÓTH FERENC CSENDŐRJÁRÁSŐRMESTER, FERENCZ ANDRÁS CSENDŐRJÁRÁSŐRMESTER ÉS JAKABOS PÁL CSENDŐRŐRMESTER.
A III. csendőrkerületi parancsnokság és a budapesti kir. ügyészség adatai alapján.
Az 1919. év április 20-án délelőtt 7 órakor, Nagyvárad felől a püspökladányi állomásra egy vonat érkezett. Ennek egyik II. osztályú kocsijában Pongrácz Aladár csendőrszázados parancsnoksága alatt 30 csendőr volt, akik Berettyóújfalu községben a vörös hadsereg egyes részét lefegyverezték, illetve a lefegyverzésnél közreműködtek. Az állomáson e vonatot Gerlei Géza terrorcsapat-parancsnok körülbelül 50 főből álló terror- 12Ö
csapattal és gépfegyverekkel körülvette, a csendőröket a kocsiból leszállította s őket az állomásfőnöki iroda előtt sorakoztatta. Az egyik katona Tóth Ferenc II. hidalmási járásőrmestert felismerte, őt azonnal a főnöki irodában levő Barabás (Barthmann) József parancsnokhoz, továbbá Gábor Mózes és Manu József politikai megbízottakhoz vitte, akik Tóth Ferencet ismeretlen okból azonnal halálra ítélték. A halálos ítéletet a püspökladányi temető árkában április 20-án d. e. 8 óra tájban Janovics János, Taránszki Ödön és Kohn-Kerekes Árpád terrorkatonák végre is hajtották.
Ezután Pongrcáz Aladár századost, Ferenci András gyulai járásőrmestert és Jakabos Pál mezőörményesi őrsbeli I. cszt. őrmestert is halálra ítélték s a halálos ítéletet ugyancsak azon a napon délelőtt 11 órakor Janovics János, Turánszki Ödön, Kohn-Kerekes Árpád, Babul a Engelbert, Horváth Győző, Horváth Márton, Farkas László és egy Münsz nevű terrorkatona Gerlei Géza terrocsapatparancsnok és Manu József jelenlétében végrehajtották. A megnevezetteken kívül még több terrorkatona is jelen volt a végrehajtásánál, ezeknek neve azonban megállapítható nem volt. A gyilkosok Pongrácz százados kifosztott bőröndjét magukhoz vették.
Karajos János püspökladányi temelőcsősz a gyilkosság részleteire nézve a következőket adja elő:
1919. április 20-án a temetőben volt elfoglalva, midőn egy nagyobb csapat ment el a temető mellett és valaki azt mondotta:
- Most már elvtárs leszel. Egy másik hang azt felelte:
-Nem voltam, nem vagyok, nem is leszek, úr voltam és úgy is halok meg.
-No majd nemsokára elvtárs leszel, mondotta ismét a másik hang.
Erre Karajos János temetőcsősz kinézett a temetőt övező élősövényen és látta, hogy több vöröskatona három csendőrt, három bőrkabátos egyén pedig egy csendőrtisztet kísér.
A három csendőrt elkísérték először a temető északi végéhez, ott keltőt egymás mellé állítván főbelőtték őket, a harmadikat pedig a két elsővel szembeállítva szintén agyonlőtték. A századosnak ezt végig kellett nézni. A gyilkosok őt a temető másik részére vitték és ott még egyszer megkérdezték tőle, hogy lesz-e most már elvtárs, mire Pongrácz százados ismét nemmel felelt. Ezután arra kérte gyilkosait, hogy levéltárcáját őrizzék meg, de azt az egyik zsidó kinézésű terrorista kiszakította a kezéből és zsebre dugta, majd anélkül, hogy bekötötték volna a szemét, a három bőrkabátos a szerencsétlen áldozatot agyonlőtte. A százados egy fejlövést és két szívlövést kapott. Azonnal meghalt.
A vöröskatonák azután magukhoz hívták Karajos temető-csőszt és parancsot adtak neki, hogy ássa el a hullákat ott, ahol vannak. Karajos tiltakozott az ellen, hogy a temető árkába temesse el a meggyilkoltakat, de a vöröskatonák azt mondták, hogy csak úgy tegyen amint ők mondják, s ha majd nem bírja a munkát, majd adnak segítséget és még aznap 10.000 koronát. Természetesen a 10.000 koronát nem fizették ki.
Karajos bemondása szerint a vöröskatonák áldozataik zsebeit kikutatták, kifosztották. A százados aranyóráját, gyűrűjét elvitték, csak egy kis imádságos könyvet, melyet egyik zsebében találtak hagytak ott. Ezt egy vöröskatona a már halott százados fejéhez vágta és azt mondotta:
- Ezt most már használhatja.
A százados és a csendőrök ruháit a temetőcsősznek adták, de ő nem fogadta el, mire a vöröskatonák levetkőztették mind a négy hullái, csak véres köpenyüket hagylak meg. Karajos ezután a hullákat bevitte a temetőbe s a századosi külön, a három csendőrt együtt eltemette.
A debreceni ügyészség 1919 okóber 25-én bizottsággal hullaszemlére és boncolás végeit a helyszínére kiszállott. E szomorú kötelesség elvégzése után az elhaltak tetemeit a püspökladányi községi elöljáróság által felajánlott díszsírhelyen ünnepélyesen újból eltemették. Haláluknak első évfordulóján. 1920 április 20-án gyászünnepet és engesztelő szentmisét tartottak.
A hajdú vármegyei csendőrség kegyeletes ünnepet rendezett a mártírok emlékének 1921 július 21-én. E napon a temetőben gyászmisét tartottak s a mise végén leleplezték az áldozatok emlékművét. A művészies oszlopon a következő felirat van bevésve: "Pongrácz százados, Ferencz őrmester, Tóth őrmester és Jakabos csendőr. Hazafiságuk miatt vöröskatonák 1919 április 20-ikán meggyilkolták. Állította a bajtársi szeretet". A leleplezés után a sírokra és az emlékműre koszorút helyeztek, majd díszszakasz vonult el a hősök sírja előtt.

SCHMIEDT MÁTYÁS ÉS FIA.
Hivatalos adatok alapján.
Schmiedt Erzsébet sopronkövesdi postakiadónő gyászkeretes feljelentése érkezett a budapesti államügyészséghez. Ebben a feljelentésben keresetlen szavakban ugyan, de mégis megrázó képét adja annak a tragédiának, amely 1919. június 7-én a szegény leány ártatlan családját érte.
Schmiedt Mátyás, az apa, őrpénztáros volt a sopronkövesdi állomáson. Résztvett a június 2-án kitört vasúti sztrájkban és amikor június 7-én Szamuely Tibor és "vezérkara" autón a helyszínére érkeztek, a szerencsétlen pénztárost és 23 éves katonaviselt fiát, aki az olasz és orosz fronton küzdött magyar hazájáért és aki akkor véletlenül atyja hivatalos helyiségében tartózkodott, az állomásról Szamuely fegyveres pribékjei beszállították a faluba. Itt Szamuely Tibor elé vezették őket. Ez a szörnyeteg hozzá méltó hóhértársaival együtt köteleket kért a két szerencsétlen áldozat füle hallatára. Schmiedt Mátyás ártatlanságát hangoztatta, a fiú pedig, aki a sorsát nem is sejtette önmagát ajánlotta fel öreg édesatyja helyett áldozatul, de erre Entzbruder vészbíró gúnyosan azt mondta neki:
- Legyen nyugodt, maga is sorra kerül!
Az apa azt hitte, hogy fiának nem lesz bántódása, megölelte és megcsókolta őt és elbúcsúzott tőle:
-Isten veled, fiam, mondd meg édesanyádnak, hogy ártatlanul halok meg, nincs, aki megvédjen, egyedül Isten a tanúm!
Ekkor megragadták a pribékek és felkötötték egy körtefára a fia szemeláttára, úgy hogy a szerencsétlen öreg ember egy fél óráig vergődött a fán, míg a halál megszabadította szenvedéseitől. Fiát azalatt ott tartották. A szegény fiú rosszul lett atyja haláltusájának láttára, de azután őreá került a sor, kétségbeesve védekezett, küszködött, hiába, puskatussal ütlegelték és azután őt is felkötötték.
Elvesztettük a családfőt, a kenyérkeresőt, az egyetlen fiút és anyámmal együtt itt maradtunk gyámoltalanul. így végzi Schmiedt Erzsébet sopronkövesdi postakiadónő gyászkeretes feljelentését.

SOMOGYI ISTVÁN.
Hivatalos jelentés alapján.
Született Devecserben 1881-ben Somogyi Antal és Orbán Anna szülőktől. Az elemi iskolát Devecserben végezte és azután a gazdálkodáshoz fogott. A háború elején bevonult a 7-es honvédhuszárokhoz, ahonnan a frontra ment s mint a kis ezüst és Károly-csapatkereszt tulajdonosa fejezte be azt.
Leszerelvén, ismét visszatért Devecserbe és dolgozott a családjáért. Bűne neki is csak az, ami a többi vértanú társának, hogy forradalmárok voltak, kik le akarták rázni magukról a vörös igát. Azonban e vállalkozásért saját életével fizetett, mert 1919 május 12-re virradó éjjel, tehát a devecseri forradalom után nyolc napra, kikísérték a vad bestiák a temetőbe és ott agyonlőtték az ötgyermekes családapát, akinek az ötödik fia 1919. szeptember 7-én született s aki az édesapját csak hírből ismeri, csak sírját, a közös díszsírt láthatja, csak lelki szemei elé idézheti azt a gondos édesapát, akinek utolsó szavai: "Jaj, gyermekeim" voltak.

SPANG JÓZSEF TART. FŐHADNAGY.
Szmutka János szegedi tüzér előadása.
Az 1919. év június havában a Pest-Pilis-Solt-Kiskunvármegye déli részén a vörös uralom letörésére ellenforradalom tört ki. Ezt azonban a vörösök leverték, majd pedig a tanácskormány vörös terrorcsapatot rendelt ki, hogy az ellenforradalomban résztvett polgárokat, különösen pedig a vezetőket összefogdostassa, továbbá, hogy az ellenforradalomban résztvett városokon és községeken bosszút álljon. Így történt ez Kiskőrös városában is, ahova a terrorcsapatok június 24-26-ika kőzött egyik nap este vonultak be.
Én bár ez alkalommal nem tartózkodtam odahaza, mert a terrorcsapat elől a szebei pusztára menekültem, de midőn a terrorcsapat elvonulása után visszatértem, hallottam, hogy Spang József főhadnagyot a terrorcsapat másnap reggel elfogatta. Elfogatása után pedig azért, mert a város polgársága említett főhadnagyot városparancsnoknak választotta meg arra az 130
esetre, ha a forradalom sikerrel járt volna, minden előzetes kihallgatás nélkül, a városháza előtti fára felakasztották.
A kivégzést a híres Peczkay József bandája hajtotta végre. Megdöbbentő, hogy ennek az elvetemedett embernek neje, született Telek Ilona Márta orvosnő a szerencsétlen áldozat ütőerét a legnagyobb cinizmussal szorította meg s midőn még érezte, hogy a felakasztott fiatalember még él, hideg nyugalommal kijelentette, hogy:
- Hagyjátok még egy ideig a fán! ...

SUGÁR MIKLÓS TARTALÉKOS HADNAGY.
Hivatalos adatok alapján.
Amikor az 1919. évi május 1-én a román haderő elől hátráló úgynevezett vörös hadsereg Szolnokot és környékét kiürítette, a lakosságból számos polgári és katonai egyén fegyvert fogott, elsősorban a fosztogatások megakadályozása céljából, részben azonban azért is, hogy a törvényes rend helyreállítása érdekében közreműködjék. Az ilyképpen hevenyészve összeverődött fegyveres erő, amely a várost és annak környékét megszállotta, már május 3-án az Abony irányából Szamuely Tibor vezetése alatt előnyomuló osztagok elől hátrálni volt kénytelen, annál is inkább, mert a város kommunista érzelmű lakossága részéről, amely Szamuely Tibor közeledésének hírére szintén fegyverbe állott, hátbatámadás fenyegette. A köznyelven úgynevezett "fehérgárda" tagjai szétszóródva Szolnok utcáin át kerestek menekvést a városban akkor már fegyveresen garázdálkodó lázadók elől. így igyekezett megmenekülni Sugár Miklós is, aki, mint tartalékos huszárhadnagy szintén résztvett a lakosságnak előbb leírt balsikerű fegyveres vállalkozásában.
Tanúk vallomása szerint 1919 május 3-án délután 34 óra tájban Sugár Miklós a szolnoki Kolónia-utcában futott, ahol őt több tagból álló, kiáltozó csoport üldözte. Az üldözői élén a 27 éves Bencsik Károly haladt lőfegyverrel a kezében. Szabó Jánosné szerint Bencsik azt kiáltotta:
Itt szalad, az anyja Istenét! Valaki azt kiáltotta feléje:
-Lődd le!
Mire Bencsik Károly azt felelte:
-Le is lövöm!
A megnevezett tanú azt állítja, hogy ekkor valaki lőtt, hogy kicsoda, ő nem látta; ezután Sugár Miklós összeroskadt. Sugár Miklóst eszméletlen állapotban vitték be Hajdú , Lajos postaaltiszt házához s onnan a vásártéri polgári fiúiskolában berendezett katonai kórházba, ahol visszanyerte ugyan eszméletét, azonban nem mondhatta meg, hogy ki lőtte le s májsérülése miatt csakhamar kiszenvedett.
Bencsik Károly még a múlt évi május 3-án délután ismételten több személy előtt dicsekedett azzal, hogy Sugár Miklóst ő lőtte agyon. így özv. Nagy Péterné, született Adler Terézia előadta, hogy kevéssel a Sugár Miklós lelövetése után Bencsik Károly lóháton nyargalt a Kolónia-utcában és azt kiáltotta:
- Ott fekszik Sugár Miklós, én öltem meg!
Majd azután körülbelül egy félórával gyalog elment az Adlerék vendéglőjébe s ott özvegy Nagy Péterné, Adler Imre. Adler Mária előtt, az áldozat sarkantyúját mutogatva dicsekedett, hogy Sugárt ő lőtte le. Ugyanezt beismerte Adler Imréné előtt is. Az eset megtörténte utáni napon pedig Triznai Kálmán, Tatár Mihályné és Vigh Déla tanúk kérdésére, hogy a rajta levő huszárköpenyt honnan vette, azt felelte, hogy most fordította ki belőle a Sugár-gyereket.

SZÁNTÓ RÓBERT ÉS FENNESZ REZSŐ.
Hivatalos adatok alapján.
Nyugatmagyarország hazafias lakossága az 1919. évi pünkösdi ünnepek alkalmával már nem bírván tovább túrni a vörös jármot, ellenforradalomban adott kifejezést jogos elégedetlenségének. A mozgalom egyik kirobbanó pontja Nagycenk volt, ahol legnagyobb magyarunk örök álmát alussza, baj nos, a hazafias fölkelés nem sikerült, vérbefojtották azt Szamuelyek Egy ideig maga a híres Szamuely Tibor volt a vésztörvényszék vezére, majd amidőn neki Budapestre kellett visszautaznia. fivérét, Lászlói bízta meg az ellenforradalmárok fölötti ítélkezéssel. Már akkor, midőn Szamuely Tibor a nagycenki ellenforradalom kivizsgálására Sopronban megjelent, több derek magyar ember szenvedett a soproni ügyészség fogházában, akiket azonban a véreskezű ember eltávozása után az egy Szántó Róbert kivételével szabadlábra helyeztek.
A szabadságot azonban nem élvezhették sokáig, mert Szamuely László, fivérének méltó társa, amint Sopronba érkezett, azonnal ráparancsolt Horváth soproni nyomdász-vádbiztosra, hogy kerítse elő a szabadon bocsátott egyéneket, mert különben a fejével játszik. Erre a "parancsra" hét ellenforradalmár került Szamuely László elé és pedig Szántó Róbert, Fennesz Rezső, továbbá Leitner Vilmos sopronlövői lakatos és fia, József, Horvát hidegvégi bíró fia, Varga Ferenc nagycenki tanító és egy szintén Varga nevű fiú Szécsényből.
Szamuely július 4-én délután tartotta meg a kihallgatást és ugyancsak ő hozta meg az ítéleteket is. A forradalmi törvényszék épületében, az esküdtbírósági teremben történt ez a szörnyű ítélkezés.
Mielőtt Szamuely a tárgyalást megkezdte volna, a forradalmi törvényszék tagjaival körülbelül egy óra hosszáig kedélyesen elbeszélgetett s a többek közt azt is megjegyezte, hogy azoknak a neve mellé, akiket ő halálra ítél, keresztet szokott rajzolni. A beszélgetős után egymásután elővezették a vádlottakat. Az emelvényen levő asztalnál csak két személy foglalt helyet és pedig maga Szamuely László és egy fehér bolsevik-sapkás terrorista. Szamuely László tehát még a proletár-diktatúra alatt szervezett "forradalmi törvényszéket" is egészen kikapcsolta, s hét ártatlan ember élete vagy halála fölött teljesen saját hatalmából, gőgös elbizakodottsággal és emberi érzéséből kivetkőzve mondott ítéletet.
A vádlottakat egymás után vezették be. Egynek a kihallgatása alig három percig s így az egész kihallgatás és ítélkezés mintegy félóráig tarlóit. A kihallgatás a legnagyobb terrorral és fenyegetésekkel történt. Ha valamelyik "vádlott" nem felelt azonnal a feltett kérdésre, Szamuely így szólt hozzá:
- Ha nem felel, pofon verem s azután felakasztatom! Különben is megérett az akasztófára.
A fiatal Leitnerre, mivel az a kihallgatás alatt elmosolyodott, rárivall:
- Csak mosolyogjon! Egy félóra múlva úgyis megfagy a nyál a száján!
A kihallgatás befejeztével az áldozatokat elvezették a fogházba. Szamuely fogta a sapkáját és az irattáskáját s eltávozott. Távozása közben átadott egy kis cédulát a mellette ülő terroristának s egyúttal meghagyta neki, hogy a temetőben ásson meg két sírt- A cédulára Szántó Róbert és Fennesz Rezső nevei voltak felírva s a két név mellett ott volt már a végzetes kereszt is ...
Jellemző az emberi vadállatra, hogy akkor, midőn már elhatározta Szántó és Fennesz kivégzését, megkérdezte Horváth Ödön vádbiztostól, hogy hol történnek a kivégzések Sopronban? Horváth azt felelte, hogy Sopronban még eddig csak egy kivégzés volt s azt a törvényszéki fogház udvarán hajtották végre. Erre a feleletre Szamuely elutasító kézintéssel így szólott:
- Messze van ide a temető? Csak nem fogok még a hullák
odaszállításáról is gondoskodni!
Az ítélet kihirdetése után 8 terrorista annak a fehérsapkásnak a vezetése alatt, aki a tárgyaláson Szamuely mellett ült, a törvényszéki fogházhoz ment és ott követelte, hogy a fogház-őr adja ki Szántót és Fenneszt. A fogházőr azt válaszolta, hogy ő foglyokat csak a vádbiztos parancsára adhat ki. Erre a terror-csapatból egyik elsietett s nemsokára Horváth vádbiztossal tért vissza, aki azt mondotta a fogházőrnek:
- Nem tehetünk mást, ki kell adnunk a foglyokat!
Erre a fogházőr elővezette az áldozatokat, akikkel a terror-csapat a temető felé indult.
Mivel amint már említettük, a kihallgatások és az ítélkezések a forradalmi törvényszék teljes mellőzésével történtek, Horváth vádbiztos, amint a foglyok átadására kényszerült, azonnal telefonkapcsolást keresett Budapesttel és ugyanezt tette Zsitvay Lajos nyomdász, a forradalmi törvényszék elnöke is, hogy a szabálytalan eljárásról az igazságügyi népbiztosságnak jelentést tegyenek s további intézkedést kérjenek. Ugyanekkor Kis Kálmán vádbiztos szintén telefonon felhívta a soproni bécsi-úti vámháznál álló rendőr-őrszemet, hogy az áldozatokat kísérő terrorcsapatot tartóztassa fel s adja tudtára, hogy a szándékolt kivégzéseknek addig nem szabad megtörténnie, míg az ügyben Budapestről döntés nem érkezik. A rendőr ezt tudtára is adta a közelgő csapat fehérsapkás parancsnokának, de ez elutasító kézmozdulattal így válaszolt:
Ei, wasl Fütyülök Budapestre! Utánam!
Így aztán elhurcolták a szerencsétleneket a Szent-Mihály-temetőbe. Az áldozatok csak akkor kezdték sejteni, hogy meggyilkolni viszik őket, midőn a fehérsapkás terrorista a rendőr-őrszemet leintette, mert addig semmit sem közöltek velük! Arcuk elsápadt és rettentő félelmek között követték hóhéraikat. A temetőbe érvén, már a két sírt megásva találták. Nemsokára eldördült a sortűz, majd utána még egy lövés ... Néhány perc múlva már csak két friss hant jelezte, hogy szörnyű gyilkosságok történtek, hogy egy perverz bandita szeszélye kioltotta két derék magyar hazafi életét.
A gaztett Sopronban általános megdöbbenést keltett. Még a forradalmi törvényszék is elítélte Szamuely önhatalmú bíráskodását s a következő táviratot intézte az igazságügyi népbiztossághoz Budapestre:
"Szamuely László halálra ítélt két egyént a vádbiztos tiltakozása ellenére soproni katolikus temetőben egy temetési szertartás megakasztásával agyon lövette. Kormányzótanács XCIV. számú rendelete 21. szakaszát Szamuely László ítélethozatalánál nem tartotta be. Szamuely egyedül ítélkezett, védő nem volt, halálbüntetés kihirdetve nem lett, két halálraítélt nevét papírlapra fölírva átadta végrehajtás végett elvtársának. Elítéltek csak temetőben végrehajtás előtt tudták meg halálos ítéletet. Vádbiztos tiltakozásának figyelembe nem vétele miatt forradalmi törvényszék elnöke és vádbiztosok állásukról ezennel lemondanak, betöltés iránti azonnali intézkedést kér. Írásos jelentés megy".
Erre a határozott hangú táviratra, amelyet részletes írásbeli jelentés követett, az igazságügyi népbiztosság táviratban elrendelte, hogy a forradalmi törvényszék tagjai helyükön maradjanak és hogy a törvényszék az ügyben való szigorú vizsgálat céljából az iratokat sürgősen terjessze fel. Mivel pedig a gyilkosságok végrehajtásakor egy temetési szertartást is megzavartak, Zsitvay Lajos, a soproni forradalmi törvényszék elnöke a következő átiratot intézte Zehetbauer Oltó soproni plébánoshoz :
"Értesítem, hogy a folyó évi július 4-ikén a helybeli katolikus temetőben végrehajtott kivégzés a rögtönítélő bíróság rendelkezése folytán a forradalmi törvényszék beleegyezése nélkül történt. Hasonló esetek megismétlődése végett (?) illetékes helyen eljártam."
Arról nincs semmi hír, hogy az igazságügyi népbiztosság Szamuely László ellen valami eljárást indított volna, de ez nem is valószínű, mert az emberi vadállat a soproni eset után is vígan tobzódott a törvénytelen ítélkezésekben fivérével, Tiborral együtt

SZIGETI GUSZTÁV KERESKEDŐ.
A budapesti m. kir. államügyészség adatai alapján.
Gróf Festetich Sándor dégi földesúr, Károlyi Mihály kormányának a szocialista katonák tüntető felvonulása által kibuktatott hadügyminisztere, Dégen tartózkodott akkor, amikor a kommunista kormány az uralmat átvette. Köztudomású dolog, hogy a kommunisták szemében az is halálos bűn volt, ha valaki grófnak született, mennyivel inkább gyűlöletesebb volt előttük az a Festetich Sándor, aki a háborút végigharcolván, a forradalom után egy megbízható haderőt akart megteremteni, amely esetleg a polgári társadalom védelmére felhasználható lett volna.
E kettős ok arra indította a népbiztosokat, hogy gróf Festetich Sándort az elfogandó és letartóztatandó túszok listájára vették fel.
Lakott Dégen egy jóravaló kereskedő-ember, Szigeti Gusztáv, aki menedékhelyet adott a már előre figyelmeztetett Festetich Sándornak addig, míg biztosabb helyre juthatott. Ennek volt köszönhető, hogy amikor a terroristák Pervanger Mihály vezetése alatt Dégen megjelentek, már nem találták meg a grófot s bosszúságukat csak a kastély kincseinek elrablásával enyhíthették.
Természetesen azonnal megindult a nyomozás annak kiderítésére, ki volt az, akinek segítségével gróf Festetich Sándor menekülhetett.
Így vezettek el a szálak a jólelkületű kereskedőhöz, Szigeti Gusztávhoz. Azonnal elfogatták s Veszprémbe hurcolták Lusztig Arnold politikai megbízott és Pervanger Mihály csapatparancsnok elé. Itt beismerte bűnét, hivatkozott arra, hogy gróf Festetich Sándor az egész községnek jótevője volt, a lakosság szerette s amit tett, ugyanazt bárki megtette volna helyette.
A védekezés hiábavaló volt. Halálraítélték. Az ítélet végrehajtása végett átadták őt Csomor Gábor terroristának.
Csomor Gábor kegyetlenségéről volt közismert, ő volt az, aki Fery altábornagy, Borhy és Menkina csendőralezredesek kivégzésében legbuzgóbban tevékenykedett s aki a vízvezetéki csőre felakasztott és onnan lezuhant, de még élő Menkina János alezredest rohamkésével megölte.
Csomor kocsira ültette Szigeti Gusztávot s elvitte magával Balatonkenesére. Itt egy ideig a parton gyalogoltak, majd bevitte a vízbe, kezeit hátrakötözte és közölte a szerencsétlen áldozattal, hogy ki fogja őt végezni.
Maga Csomor Gábor beszéli el, hogy mennyire könyörgött neki a halálraítélt ember. Hivatkozott családjára, beteg feleségére, gyermekeire, felajánlotta a zsebében levő 15,000 koronáját váltságdíjul, Csomor hajthatatlan maradt, hiszen a pénzt így is megkaphatta.
Kis idő múlva revolverét elővette s a vele szemben álló Szigeti Gusztávot föbelőtte. Kétszer lőtt rá, de a szerencsétlen ember még mindig életben maradt, mire újból a rohamkés szerepe kezdődött s az áldozat nemsokára ki is szenvedett. Ekkor jutott eszébe Csomor Gábornak, hogy a kivégzés tanúk nélkül történt s hogy bizonyítékot szolgáltasson Lusztig Arnold politikai megbízottnak eredményes eljárásáról, levágta a szerencséden embernek mind a két fülét és orrát s visszatérve, ezek beszolgáltatása melleit számolt el küldetéséről,
Lusztig és Pervanger elvtársak pedig nagyszerűen mulatva a terrorista találékonyságán, megdicsérték őt s vele a pénzen együtt osztozkodtak.
A hozzátartozók feljelentést lettek Szigeti Gusztáv megölése miatt a vörösőrségen. Csomor Gábort önkényes eljárása miatt le is tartóztatták, Korvin-Klein Ottó, a politikai nyomozóosztály főnöke elé állították, aki azonban azzal helyezte Csomor Gábori szabadlábra és szüntette meg ellene az eljárást, hogy elfoglaltsága miatt nem ér rá ilyen csekélységekkel törődni.

SZŐTS ANDRÁS TART. FŐHADNAGY, SZÍNÉSZ.
Szikoro László műegyetemi hallgató vallomása a budapesti államrendőrség főkapitányságánál.
A június 24-iki budapesti ellenforradalom végrehajtására Haubrich adta ki a parancsokat szóval és írásban. Én, aki Lemberkovcis segédtisztje voltam, Lemberkovicstól parancsot kaptam a József-telefonközpont megszállására, melyet 80 Ludovikással és 3 tiszttel végre is hajtottam. Ennek következtében a IV, hadtestnél (Dorottya-u, 2., I. emelet) nyolc, előttem ismeretlen tagból álló u. n, statáriális törvényszék engem halálraítélt. Az olasz misszió közbenjárására azonban az ítéletet nem hajtották végre. Az egyik bírói tagnak félszeme volt
Előzőleg Haubrich azt mondta, erre határozottan, emlékszem,
hogy:
- Az ilyen csirkefogókat agyon kell lőni! Szőts András színészt, aki szintén Lemberkovics mellett működött, ledobták a parlamentben a III. emeletről egy világító-udvarba, hogy kik, azt nem tudom.
Szöts András tartalékos főhadnagynak, a Nemzeti Színház tagjának emlékét kegyelettel ünnepelte és örökítette meg az említett kultúrintézet. A mártírhalált szenvedett fiatalembernek arcképét megfesttették és 1920 november 30-ikán a Nemzeti Színház társalgójában komoly ünnep keretében leleplezték.

SZTANKOVICS SÁNDOR CSENDŐRTISZTHELYETTES.
TORNAI LAJOS ÉS OSBÁTH GYULA CSENDŐRŐRMESTEREK.
A budapesti m. kir. csendőrkerületi parancsnokság jelentése.
Ugyancsak a terroristák végezték ki Sztankovics Sándor 2-oszt. tiszthelyettest, volt cibakházai őrsparancsnokot, továbbá Tornai Lajos és Osbáth Gyula ottani őrsbeli őrmestereket is. Meggyilkolásukra nézve csak az volt megállapítható, hogy 1919 május 3-án Szolnokra terroristák érkeztek s mivel a megnevezett csendőröket ellenforradalmi ténykedéssel gyanúsították, keresésükre indultak.
A csendőrök ekkor a szolnoki laktanya szomszédságában levő fürdőben voltak s a támadás elől a laktanyába menekülvén, az ágyba feküdtek. Ebben a helyzetükben gyilkollak meg őket, még pedig oly galád módon, hogy vérükbe fagyott hullájukat az össze-visszakaszabolás miatt alig lehetett felismerni,

SZUPRICS GYÖRGY TART. HONVÉDHADAPRÓDŐRMESTER.
Írta: Szuprics Vendel.
Született Faddon 1896 augusztus 5-én, Középiskolai tanulmányait Kalocsán és Bonyhádon végezte. A háború folyamán 1915 május 14-én mint egyévi önkéntes vonult be. 1915 november 4-én mint hadapródőrmester az olasz harctérre ment s onnan 1916 június 10-én az orosz frontra helyezték át, 1916 július 16-án orosz hadifogságba esett s Bohorodszkoje községben (Nisnyj-nowgorod) teljes 2 évig volt. A fogságból 1918 június 16-án érkezett haza. 2 hónapi szabadság után bevonult, utána, mint gazdálkodó fölmentést kapott.
A Kalocsa vidéki ellenforradalom leverése után Érsekcsanádon 1919 június 26-án a községházzal szemben levő szederfára felakasztották.

TAUBINGER GÉZA NY. PÉNZÜGYIGAZGATÓ.
Hivatalos adatok alapján.
Az 1919. év jun. 25-én este 7 óra tájban Taubinger Géza 60 éves ny. pénzügyigazgató Budapesten, az Irányi-utcában a Dunapart felé haladt, ahol az utca sarkán álló Kovács István vörös-őr ráordított, hogy arra nem szabad menni, mire az öreg úr visszafordult. Úgy látszott, hogy valamit szólt, de hogy mit, az nem volt megállapítható. Lassan haladt. Ezzel a pár lépésre álló Balogh Mihály vörösőr nem volt megelégedve s odakiáltott Kovácsnak, hogy üsse Taubingert puskatussal hátba. Ezt Kovács meg is tette, de Taubinger valószínűleg öreg kora miatt ezután sem tudott eléggé sietni és ösztönszerűen vissza is nézett.
Erre Balogh odaszólt Kovácsnak:
Még vissza mer nézni a büdös burzsuj! Lődd agyon! mire Kovács az előtte mintegy 34 lépésnyire haladó Taubingerbe hátulról belelőtt. Taubinger szívéhez kapott, még lett néhány lépést s azután az Irányi-utca 5. sz, ház előtt összeesett. Bevitték e ház kapuja alá, hol néhány perc múlva meghalt. Nemsokára Balogh is odament Kováccsal s ezt Balogh így biztatta:
Nézd, milyen burzsuj pofája van még most is neki. Teljesen vállalom érte a felelősséget, mert az én parancsomra lőtted agyon!



 Nyomtatható változat (Új ablakban nyílik!)
 Küldje el a cikket barátjának, ismerősének!


2004-2019 www.lakatospal.hu ©, KT-Perfect honlapkészítés