A csapattal együtt ment Anocskai teljhatalmú politikai megbízott is, akinek tudomása volt az esetrõl. Ezeket azonban kihallgatni nem tudtuk. A kivégzést illetõleg másnap csak a legnagyobb akadályokkal lehetett ebben az ügyben nyomozni, miután senki vallani nem mer. A vasutasokat állandóan kézben tartott revolverrel fenyegették. Csakis szigorú parancs kiadása után adták le vallomásaikat. E szemtanúk jelentései szerint nevezett csapat a kivégzés után megindult, hogy Kiskunfélegyházán is rablást és fosztogatást rendezzen. Eddig tett jelentés alapján Hofter József kiskunfélegyházai lakosnál megjelent 3 tengerészsapkás. terrorista és fegyverrel kezükben kényszeri-tették nevezettnek ágyban fekvõ beteg nejét az ágy elhagyására, szintúgy beteg leányát, aki akkor csecsemõjét szoptatta, ugyanazon módon kényszerítették az ágy elhagyására. E fegyverkutatás címén elrabolták nevezettnek fehérnemûjét és élelmiszertárában talált élelmiszereket.
A vasutas elvtársaik úgy intézkedtek, hogy ezen terrorcsapat vonata a legrövidebb idõn belül Kiskunfélegyházáról tovább induljon, miáltal egy további fosztogatás és esetleges vérontás elháríttatott. Az itteni szervezett munkásság, illetve szakcsoportok óriási izgalomban tárgyaltait az esetet és ha el nem indulnak, azonnal lefegyverezték volna õket. Az itteni vallomások szerint úgy Makóról, mint Hódmezõvásárhelyrõl a munkásság maga kergette el õket. A halottakat, akiket felöltözve egy 50 cm. mély gödörbe ástak el, kiásattuk és koporsóba helyezve, a kivégzés helyén eltemettük. A kivégzés a legbarbárabb módon történt. Széleskörû nyomozást azonban most sem áll módomban megejteni, miután még ma is egy makói rohamszázad név alatt 148 fõbõl álló csoport Kiskunfélegyházán tartózkodik. E csoport parancsnoka Anocskai hadügyi teljhatalmú megbízott a terrorcsapattal együtt érkezett.
Állig fel vannak fegyverkezve, géppuskákkal ellátva. A lakosságot állandóan rettegésben tartják és lehetetlen követelésekkel állnak elõ. Ki és mi célból rendelte el õket, nem tudjuk. írásbeli utasításaik nincsenek, vagy nem akarják elõmutatni azon a címen, hogy õk azért terroristák. Kérem a népbiztos elvtárs sürgõs intézkedését ezen rohamszázad eltávolítására, nehogy itt bajokat okozzon és egyúttal szigorú parancsban ezeket a megbízatásokat precizírozni és hasonló esetek elkerülése végett bizonyos meghatalmazásokat, utasításokat, parancsokat megadni. A nyomozást illetõleg kérek további részletes parancsot. Iványi Sándor pol. megbízott, a kiskunfélegyházai munkástanács elnöke".
A borzalmas gyilkosságok ügyét a szegedi kir. törvényszék tárgyalta és 1921 július 19-én a következõ Ítéleteket hozta: Engi Lajost kötél általi halálra ítélték. Anocskai Tóth Bélát 15 évi fegyházra, míg a többi terrorista, nevezetesen Kocsány István, Szalber József, Herzsenyák Miklós, Horváth Gyõzõ és még 12 cinkostársuk börtön-, illetve fogházbüntetést kapott. Valóban meglepõen enyhe ítéletek ama rettentõ gyilkosságokért, amelyekrõl e fejezetben megemlékeztünk. Ez is azt igazolja, hogy Magyarországon nincs és nem is volt soha fehér terror.

NIKOLÉNYI DEZSÕ ÁLLAMRENDÕRSÉGI FOGALMAZÓ
ÉS DR. STENCZEL JÁNOS ÜGYVÉD.
Hivatalos adatok alapján.
Nikolényi Dezsõ szegény szülõk gyermeke volt, akik õt sok szenvedés és lemondás között nevelték. Akkor, amikor már iparkodásának, küzdésének eredménye lett, pusztította el Budapesten a féktelen terror. ,,Bûne" nagy volt; nem retteni vissza. ifjú életét kockára téve szembehelyezkedni szeretett hazájának megrontóival.
Április 14-én éjjel ragadták ki szülõt karjaiból a véres haramiák és vitték hóhérai elé. Három napig hiába keresték. Béla öccse érdeklõdésére Schön Gábortól azt a felvilágosítási kapta, hogy:
- Ne keresse, ellenforradalmárt nem lehet megtalálni.
S amíg a szülei remegve várták fiúkat haza, azalatt Korvin-Klein Ottó vad gyönyörrel iparkodott társait is elfogni és vallomásra bírni. De mindhiába, halálos fenyegetésének, ravaszságainak nem lett eredménye, mert minden erõlködése megtörött Nikolényi férfias ellenállásán. Vallomás, bizonyíték Korvinéknak nagyon is mellékes volt. Amikor látták, hogy több eredményt nem tudnak elérni, odaállították a bíróságnak gúnyolt forradalmi törvényszék elé. Cserny elnöklésével 12 perc alatt, Krammer dühös vádbeszéde után minden kihallgatás nélkül meghozták az ítéletet, mely szerint a forradalmi törvényszék mind a 8 vádlottat: dr. Stenczel Jánosi, Nikolényi Dezsõt, Móricz Lórándot, Fisinger Györgyöt, Szalkay Ferencet. Papp Zoltánt, Sághy Lászlót és fivérét, Tibort, halálra ítélte. Azután Cserny szájába dugott ujjaival adott füttyjel megadta a jelt, hogy a tárgyalásnak vége van.
E végtelen gazság láttára az undor, az elszántság s a végtelen hazaszeretet kitört Stenczelbõl s barátaihoz fordulva büszkén és átszellemülve mondta: -Nem baj fiúk, Erdélyért!
És Nikolényi ráfelelt: -És hazánkért!
A síralomházban eltöltött hosszú órák rettenetesen hatottak az elítéltekre. A terroristák délután 6 órától hajnali fél háromig többször elsétáltak cellájuk elõtt, fegyvereik závárzatát csattogtatva. Április 23-án hajnali 3 órakor vezették Nikolényit és barátját, dr. Stenczelt a Markó-utcai cellájukból a reáliskola udvarába, ahol a fal mellé állítva, bekötött szemekkel bátran várták a gyilkos golyókat. A kivégzéshez mintegy 40-50 kíváncsi és vérben kéjelegni vágyó csõcselék jelent meg. Végre elhangzott Krammer tüzel jelzõ parancsa. A hideg sötét hajnalban eldördültek a fegyverek. Nikolényi elbukott, míg Stenczel a golyótól nem találva állva maradt. Aztán a második, harmadik sortûz is eldördült a már fekvõ hõsökre. A golyók megtették kellõ hatásukat, mert a nemes vér feláztatta a földet és a két hõs megszûnt élni.
Krammer, aki a kivégzést vezette s már megelõzõleg is a legdurvább kifejezéseket használta, odarohant a fekvõ Nikolényihez, arcáról lerántotta a véres kendõt, orrát belefújta és azt különbözõ szitkozódó és káromló szavak kíséretében visszavágta az arcára. Kivégzés elõtt írt levelüket nem kézbesítették, hanem összetépve eldobták.
Hogy ki volt Nikolényi és dr. Stenczel, hogy a dömsödi ellenforradalom, amelynek élén állottak, mit köszönhetett nekik, örökítse meg a történelem, ahová nevüket vérük hullatásával írták be a halhatatlanok közé.
A büntetõ igazságszolgáltatás megtorolta ugyan a gaztetteket, Cserny és Korvin-Klein akasztófán fejezték be nyomorult életüket s a többi cinkos is méltó büntetésben részesült, de ezzel a két derék fiatalember az életnek már nem volt visszaadható.

OLÁH JÁNOS JÁRÁSÕRMESTER,
SZANYI KÁROLY ÉS GYERMÁN IMRE PRÓBACSENDÕRÖK.
A debreczeni m. kir. csendõrkerületi parancsnokság jelentéseibõl.
A gávai õrsnek jelentése szerint az ottani õrsre beosztva volt Oláh János járásõrmester, Szanyi Károly és Gyermán Imre próbacsendõröket 1919 június 5-én román királyi katonák Gáván elfogták és június 7-én Nyíregyházán kivégezték.
Az eset körülményei a következõkben állapíttattak meg:
1919 június 5-én délelõtt polgári ruhába öltözött két vörös katona átkelt a vencsellõi révnél a Tiszán a "Tiszántúlra" s a vencsellõi gróf Dessewffy-kastély egyik épületében elhelyezve volt román õrségre ment. A mindössze 7 fõnyi legénységbõl ott idõzõ 5 román õrt megtámadta, revolverrel rájuk lõtt, kettõt közülük megsebesített, az õrséget lefegyverezte, elfogta és a Tiszán át kísérte. Az õrségnek megmaradt két tagja a községbõl elmenekült.
Ugyanaznap délelõtt egy nagyobb vörös csapat jött át Vencsellõre, mely e község és Gáva közölt állást foglalt s a román csapatokkal a harcot megkezdte, azonban nemsokára visszaûzetett.
E harc folyamán Oláh járásõrmester, mivel a laktanya udvarába és kertjébe gránátok csapódtak le, elhagyta a laktanyát. Útjában a községben Szanyi és Gyermán próbacsendõrökkel találkozott, akikkel azonban mindjárt vissza is ment a laktanya felé, mivel messzirõl látták, hogy román katonák ruhanemût, ágynemût hordanak ki onnan. A laktanya elé érve a román katonák körülvették õket, megverték, letartóztatták s június 6-án a szintén letartóztatott Veczán Sándor és Orosz Sándor gávai pénzügyõri fõvigyázókkal együtt Nyíregyházára szállították s délután 4 órakor ruházatuktól megfosztva és összeverve, a fentemlített huszárlaktanyába kísérték, ahol õket egy szobába zárván, román katonák õrizték.
Másnap, június 7-én délelõtt a román katonák Oláh járásõrmesterrel, a két próba-csendõrrel és a két fõvigyázóval a laktanyaudvar nyugati sarkánál egy közös sírt ásattak. A huszárlaktanyában ez alkalommal egy nagyromániai huszárszázados volt a parancsnok, aki a román kir. I. huszárezred 2. századának volt a parancsnoka. E századosnak június 7-én délután fél 1 órakor George Belea hadnagy, a Nyíregyházán állomásozott 82. román kir. gyalogezred parancsnokságától egy Írásbeli parancsot vitt, melyben minden valószínûség szerint Oláh járásõrmesternek és társainak kivégzését rendelték el, mivel a román százados a parancs vétele után fél órával, vagyis június 7-én délután 1 órakor Oláh járásõrmestert, a két próbacsendõrt és a két pénzügyõri fõvigyázót karjuknál fogva kötelekkel összekötöztette, az általuk elõre megásott sír partjára állíttatta és õt 1. román kir. huszárezredbeli huszárral agyonlövetvén, román katonákkal a közös sírba eltemettette. A huszárok, mikor a parancs végrehajtását jelentették, a százados parancsára személyenként félliter bort kaptak.
Mivel Oláh járásõrmester a lövés következtében nem halt meg, egyik román katona szuronyával két izben hátbaszúrta.
A román csapatoknak Nyíregyházáról történt kivonulása után* 1920 március 27-én, a kivégzés után 10 hónappal, a kivégzettek hulláit a közös sírból felvették, felboncolták és a boncoló-bízottság a következõket állapította meg:
Az áldozatok testét a románok a kivégzés elõtt össze-vissza verték, õket karjuknál fogva kötelekkel összekötözték és úgy dobták be a közös sírba. Oláh járásõrmesteren tüdõlövés és hátán két szuronydöfés, Szanyi Károly és Gyermán Imre próbacsendõrön tüdõlövés, egyik pénzügyõri fõvigyázón lágyék-, a másikon pedig haslövés állapíttatott meg.
A boncoló-bízottság véleménye szerint a sérülések nem voltak olyan természetûek, hogy rögtöni halált idézhettek volna elõ s így az áldozatokat élve temették el.
A boncolás megtörténte után a két próbacsendõrt és két pénzügyõri fõvigyázót március 27-én Nyíregyházán eltemették, Oláh járásõrmester holttetemét pedig Gávára szállítván, március 28-án ott helyezték örök nyugalomra.
A vizsgálat során nem sikerült megállapítani, hogy Oláh járásõrmestert és társait a románok mi okból végezték ki. Valószínû, hogy az 5 román katonának Vencsellõn a vörösök által történt elfogatása miatt lett az öt ember a román barbárság áldozata. Habár a meggyilkolt derék csendõröket nem a kommunisták ölték meg, hanem a románok, mégis a kommunizmus áldozataiként tekinthetõk.
PALESCO JENÕ HONVÉDHUSZÁRÕRNAGY.
Payr Vilmos volt honvédelmi államtitkár adatai alapján:
Palesco Jenõ 1881. március 7-ikén született Budapesten. Mint ifjú a honvédséghez lépett be, ahol szépen haladván, 1918 december elején õrnaggyá neveztetett ki. Kiváló szolgálataiért több írásbeli dicsérõ elismerést kapott, harctéri szolgálatainak jutalmául pedig a 3. osztályú vaskoronarend lovagja lett és több más kitüntetésben is részesült. Egyike volt a legvitézebb honvéd-huszártiszteknek és a legkedveltebb bajtársaknak.
Mint százados 1914 novemberében a marosvásárhelyi 9, honvédhuszárezreddel az orosz harctérre vonult és rövid szabadság-megszakításokkal állandóan ott teljesített harctéri arcvonalbeli szolgálatot 1918 augusztusig, tehát csaknem 44 hónapon át, úgyszólván szakadatlanul a lövészárokban. Hetvenkét ütközetben vett részt és kétszer meg is sebesült.
1918 augusztusban szembaja miatt hazakerülvén, nõül vette Payr Máriát, Payr Vilmos honvédelmi államtitkár leányát. Rövid szabadságának letelte után Budapesten elõbb a sajtóellenõrzõ bízottságban, utóbb pedig a honvédelmi minisztérium 3, osztályában teljesített szolgálatot. 1919 március elején Szolnokra osztották be lónyilvántartási tiszti minõségben. Itt érte õt a kommunista-forradalom kitörése is. Elöljáróinak határozott kívánságára egyelõre megmaradt ugyan szolgálati beosztásában, ámde föltett szándéka volt, hogy a legelsõ alkalommal az ellenforradalmárokhoz csatlakozik.
Április 18-án nagypénteken nejével együtt Budapestre jött, hogy a húsvéti ünnepeket szüleinél töltse. Hitvesét itt hagyván, egyedül utazott vissza Szolnokra, mivel húsvét másodnapján már a lóosztályozások elvégzése végett egy állatorvossal és egy cipésszel mint bizalmi emberrel a külsõ járásokba kellett utaznia. Azóta az aggódó feleség csak egyetlenegy levélkét kapott férjétõl. Azt írta, hogy egészséges és arra kérte nejét, hogy senki se írjon neki egy sort sem. Hitvese azóta valóban semmi hírt sem kapott felõle egészen augusztus közepéig. A hallgatást jó jelnek tekintette, mivel bizonyosnak tartotta, hogy férjének sikerült Szegedre távoznia, ahol édesanyja is lakott. Sajnos, a végzet másképpen intézkedett!
Május 1-én a román hadsereg megjelent Szolnok elõtt a Tisza keleti partján. Mindenki remélte, hogy másnap vagy harmadnap bevonul Szolnokra. Ez annál inkább hihetõ volt, mert az ottani vörös haderõ a románok megjelenésére azonnal elvonult volna a városból. Szolnok hazafias közönsége fellélegzett. Két napon át mindenki boldog volt, mert a vörösök rémuralma után még a románokat is felszabadítóknak tekintette. A tisztek Palescoval együtt felöltötték tiltott büszkeségüket, a tiszti egyenruhát. Palesco május 3-ikán reggel elérkezettnek látta az idõt arra, hogy eddigi hónapos szobájából átvitesse poggyászát az idõközben bérelt új lakásába, a Windisch-féle házba, melynek Fodor nevû házmesterével, aki vörösõr is volt, ez iránt tárgyalni is kezdett. Beszélgetése közben lövöldözés hallatszott. Palesco a házmester ama kérdésére, hogy miféle harci zaj az, odavetõleg felelte:
Bizonyosan azok a haszontalan vörösök okvetetlenkednek. Palesco ezután a házmestertõl kézfogással vált el.
Május 3-án nem a románok vonultak be Szolnokra, hanem a vörösök jöttek vissza nagy diadallal, mivel meghallották, hogy a románoknak a Tiszát átlépniök nem szabad. Fodor ez a gonoszlelkû házmester reggeli nyilatkozatáért azonnal följelentette Palesco Jenõt, mire a vörösök egész sereg csõcseléktõl követve a derék tiszt lakásába hatollak, poggyászát föltörték, ékszereit, ruháit és úgy a saját, mint hitvese ingóságainak nagy részét elrabolták, õt magát pedig a legdurvább szitkozódások között össze-visszaverték s aztán a véletlenül nála látogatást lett elõdével, báró Scheluer alezredessel együtt fogságba kísérték. Útközben állandóan bántalmazták õket s felszólították a tömeget:
- Ki akarja ezeket a disznó betyárokat agyonlõni?
Erre mindig akadtak vállalkozók a tömegben, de elõbb egy fodrász, akihez Palesco borotválkozni járt, azután pedig egy utcaseprõ, akihez Palesco több ízben intézett barátságos szókat, harmadízben pedig egy karhatalmi parancsnok vetette magát közbe a tisztekért. Ez utóbbi aztán azzal, hogy "ezek forradalmi törvényszék elé valók", bezárta õket egy pincébe.
Másnap, május 4-ikén reggel megjelent a hírhedt véreb: Szamuely Tibor. Úgynevezett forradalmi törvényszéket tartott. Schelvernek, mivel nem találták tiszti ruhában, megkegyelmezett, Palesco õrnagyot azonban több tiszttel és polgári egyénnel együtt halálra ítélte. A szerencsétleneket azután még azon a napon a temetõ kerítése melletti árokban agyonlõtték s egy közös gödörben egymáson keresztbe fektetvén, oltott mésszel leöntötték és elföldelték. Ezt a sírt a vörös rémuralom bukása után felbontották. Néhány áldozatot azután, akik még felismerhetõk voltak, külön sírba újból eltemettek. Ezek közölt volt a szerencsétlen fiatal törzstiszt is, akit a nyakában levõ Mária-képecskérõl és huszártörzstiszti zubbonyáról ismert föl báró Schelver alezredes és Mandák postamester.
A meggyilkolt Palesco õrnagynak szerencsétlen hitvese férjének tragédiájáról csak augusztus 12-ikén értesült Filótás alezredestõl. A sors úgy akarta, hogy a szánalomraméltó fiatalasszony éppen esküvõjének elsõ évfordulóján tudja meg a szomorú valóságot.

PANCZU GYÖRGY RENDÕRELLENÕR.
Hivatalos adatok alapján.
Budapesten 1919 március 23-án este 8 és 9 óra között a Lehel-utcai katonai élelmezési raktár telepén, a telep õrzésére kirendelt népõrök fegyveresen felmentek a rendõrszobába és az ott levõ rendõröket mint ellenforradalmárokat lefegyverezték. " Fel a kezet! Fegyverhez ne nyúljon senki! Lefegyverezzük magukat, mert ellenforradalmárok! Nehogy valaki fegyverhez nyúljon, mert halál fia! Agyon kell lõni a gazembereket! Lõdd keresztül! Tüzelj! " és hasonló szavakat ordítottak a vörös banditák, majd Panczu György ellenõrt, aki azonnal nem engedelmeskedett, reáirányított Mannlicher-fegyverrel pár lépésnyi távolságból megölték.

PAULHEIM ELEK TART. HUSZÁRHADNAGY,
DÉKÁNY BENEDEK CSENDÕRTISZTHELYETTES ÉS SZÛCS
SÁNDOR GAZDÁLKODÓ.
(A ráckevei ellenforradalom áldozatai.)
Hivatalos adatok alapján.
Az 1919. évi június második felében Ráckevén és vidékén a kommunizmussal és az u. n. proletárdiktatúrával szemben ellenforradalmi mozgalmak voltak észlelhetõk, amelyeket a ráckevei kommunista vezetõség, az u. n. direktórium minden hatalmából álló eszközzel elfojtani törekedett.
Június 20-ikán a Ráckevétõl délre fekvõ községek gazdái és nem kommunista érzelmû egyéb hazafias polgárai fegyveresen Ráckevére igyekeztek. A kommunista vezetõség tagjai errõl tudomást szerezvén, a védelemre két irányban készültek. Egyrészt fölfegyverezték a lakosságnak velük érzõ kommunista egyéneit és õket a ráckevei hídfõnél védelmi állásba helyezték, másrészt Budapestrõl távbeszélõn vöröskatonai segítséget kértek. Midõn a kora délutáni órákban az ellenforradalmárok a Duna-ág másik oldaláról jõvén a hídfõt elérlek, ott õket a ráckevei oldalról heves puskatûz fogadta. Ekkor kölcsönös lövöldözés támadt, melybõl kifolyólag néhányan sérülést is szenvedtek, köztük a vörösök részérõl a lábán megsebesült Kelter István asztalossegéd, direktóriumi tag is. A lövöldözés mintegy esti 7 óráig tartott.
Mivel ebben az idõben Budapestrõl megérkezett a vöröskatonai osztag, a küzdelem az ellenforradalmárok részérõl kilátástalannak látszott és így elszéledni kezdettek. Erre az addig csak védekezõ kommunisták átmentek a hídon és ellepték a túlsó partot. Itt a híd alatt, kezében puskával több kilõtt töltényhüvely mellett megtalálták az ellen forradalmárok közül visszamaradt Szûcs Sándor ifjú parasztgazdát, akit elfogtak, Ráckevére bekísértek és ott a községházán a fogdába bezártak. Késõ este megérkezett még a Budapestrõl kiküldött u. n. vörös vasasezred egy zászlóalja, mintegy ötszáz ember is, akik az éjszaka folyamán és a következõ napon Ráckevén minden mozgalmat elfojtottak, 14"15 embert az ellenforradalomban való állítólagos részvételük miatt letartóztattak és szintén a községi fogdába zártak.
A közvetlen veszély elmúlván, a ráckevei járási és községi direktórium, melynek elnöke Rabi István géplakatos, tagjai Szladek Rezsõ géplakatos, Kelter István asztalossegéd és Fekete Béla lakatos, politikai megbízott voltak, az ellenforradalom kezdeményezõit és vezéreit kézrekeríteni kívánták. Ebben különösen segítségükre volt Cwik János rézlakatos, a Ráckevére kiküldött vasasezred századparancsnoka, aki " miután a zászlóaljnak zöme kétnapi ott-tartózkodás után visszament Budapestre " a Ráckevén visszamaradt körülbelül 50 vasas és egyéb vöröskatonának és õrnek is parancsnoka lett s mint ilyen, a karhatalom élén állott.
Mivel a direktórium tagjai arról értesültek, hogy Paulheim Elek tartalékos huszárhadnagy, egy ráckevei birtokos fia is a fõszervezõk közé tartozott, Rabi István elrendelte letartóztatását. Ennek foganatosításával Szladek Rezsõ direktóriumi tagot bizta meg, aki másnap, június 21-én délután több fegyveres vöröskatonával megjelent Paulheim Elek atyjának tanyai házában s miután itt az öreg Paulheimmal, ennek feleségével és a fiuknak vélt Német Bélával szemben a legerõsebb és a legdurvább erõszakoskodással és fenyegetésekkel lepett föl, kierõszakolta tõlük annak bevallását, hogy fiuk, Paulheim Elek kint van a gazdaságban. Szladek Rezsõ parancsára ekkor az öreg Paulheim kocsijába befogott, maga hozta be fiát a birtokról, akit azután Szladek letartóztatott és ugyancsak a ráckevei fogdában elzáratott.
Június 24-én Rabi István direktóriumi elnök utasította Cwik János karhatalmi parancsnokot, hogy a szomszédos Lacháza községben a szintén ellenforradalmi váddal terhelt Dékány Benedek 1. oszt. csendõrtiszthelyettest, ráckevei volt õrs- és járásparancsnokot szintén fogja el. Cwik János néhány katonával ki is ment Lacházára, Dékányt ott letartóztatta, majd pedig beszállította a ráckevei községi fogdába, ahol már ekkor Szûcs Sándoron és Paulheim Eleken kívül még mintegy 15 u. n. ellenforradalmár volt letartóztatva, akiket a direktórium tagjai, de különösen Rabi István és Kelter István is az ellenforradalomban kifejtett mûködésük tárgyában ismételten kihallgattak. A kihallgatásokat állandóan a kivégeztetésükkel való súlyos fenyegetések között tartották.
A letartóztatottakat naponként több ízben, sõt még éjjel is, különösen Szladek Rezsõ, de a vöröskatonák is ütötték, verték. Fekete Béla is sokszor bántalmazta õket. Ilyen erõszakoskodások és kihallgatások között telt az idõ június 28-ikáig. Ezalatt történt, hogy Szladek Rezsõ direktóriumi tag Káldi Miklós községi jegyzõi arra kényszerítette. hogy szemébe mondja Dékány Benedeknek, miszerint fölismeri benne azt az egyént, aki Szigetcsépen az ellenforradalmat vezette, holott Káldi Miklós Szladeknek határozottan kijelentette, hogy ez nem felel meg a valóságnak. Szladeknél Paulheim Elek, Dékány Benedek és más letartóztatottak hozzátartozói is jelentkeztek, akik tanúvallomásokkal akarták bizonyítani, hogy a vád alatt állók a terhükre rótt cselekményeket nem követhették el, ámde õket Szladek Rezsõ részben gúnyos szókkal, részben durván-elutasította, miközben egyre azt hangoztatta, hogy a vádlottakat ki fogják végezni.
Telvén a napok, a direktórium tagjai a letartóztatott ellen-forradalmárokkal, egyrészt bosszúból, másrészt pedig, hogy a vádlottak élelmezési gondjaitól megszabaduljanak, végezni kívántak. Ezért Rabi István, a direktórium elnöke összeköttetésbe lépett a csepeli forradalmi törvényszékkel, mint amelynek körzetébe szerinte Ráckeve is tartozott. E törvényszék tagjai voltak: mint elnök Kertész Mór zsidó géplakatos, mint bírák Juhász Ferenc és Cserna Géza, mint vádbiztos Diósi Pál lõszergyári munkás.
A forradalmi törvényszék Ráckevére kiszállván, június 28-ikán és 29-ikén tárgyalta az ügyet. Rabi István a legdurvább támadásokkal és valótlan állításaival befolyásolta a törvényszék tagjait, annyira, hogy ezt egy ízben maga az elnök is kifogásolta. Az ítélethozatal elõtt a törvényszék tagjai szeszesitalokat fogyasztottak.
A tárgyalást június 29-ikén délután fejezték be. Diósi Pál vádbiztos elmondotta vádinditványát, amelyben az ellenforradalom vezetõire legszigorúbb, a többi vádlottakra enyhébb büntetést kért, egyesekre pedig a vádat el is ejtette. Ezután Spitzer Sándor védõ tartotta meg védõbeszédet. A törvényszék tagjai és a jegyzõkönyvvezetõ ekkor az ítélet meghozatalára visszavonullak, ez elõtt azonban Kertész Mór odafordult Cwik Jánoshoz és azt kérdezte tõle, hány embere van és figyelmeztette, hogy tartsa õket készen.
Az ítélethozatal úgy történt, hogy Kertész Mór elnök egy papírlapról felolvasta a vádlottak neveit s anélkül, hogy a tárgyalás anyagából bármit ismertetett, vagy annak anyagát összegezte volna, egyszerûen kijelentette, hogy kire milyen büntetést kivan kiszabni. Paulheim Elek, Dékány Benedek és Szûcs Sándor vádlottakra kötél általi halált indítványozott. Ehhez Szladek Rezsõ hozzájárult, Cserna Géza ellenben vonakodott, amire Kertész és Cserna között élénk vita keletkezett. Kertész azt mondta Csernának, hogy minek vállal bíróságot, ha nem mer halálos ítéletet kimondani. Ezután Kertész Mór Szladek Rezsõhöz fordult és azt kérdezte tõle: - Vállalod a felelõsséget?
Midõn erre Szladek igennel feleli, Kertész kijelentette, hogy a halálos ítéleteket kettõjük felelõsségére végre fogják hajtani. Ezután mindhárman egyhangúan kiszabták a szerintük kisebb beszámítású bûnösökre a szabadságvesztést és a pénzbüntetéseket, amire újból a terembe mentek, hogy az ítéletet kihirdessék. A kihirdetés elõtt Kertész Mór magához intette Cwik Jánost és közölte vele, hogy három halálos ítélet lesz, amelyeket kötél által kell végrehajtani. Cwik erre kijelentette, hogy nem rendelkezik az akasztáshoz szükséges eszközökkel, de különben is mint katona csak golyó általi halálbüntetést hajt végre és így ajánlja, hogy a kivégzések golyó által történjenek. Ezután Kertész Mór a forradalmi kormányzótanács nevében kihirdette az ítéletet, még pedig akként, hogy a kivégzéseket fegyverrel hajtsák végre.
Erre Kertész arra utasította Cwik Jánost, hogy a halálraítélteket az ítélet végrehajtása végett az udvarra kísértesse le. Miközben az áldozatokat a folyosóra kivezették, Kertész Mór beszédet tartott a nem halálraítélt vádlottakhoz, melyben intette õket, hogy minden ellenforradalmi mozgalomtól tartózkodjanak, mert különben úgy fognak járni, mint a halálraítéltek s egyúttal megparancsolta nekik, hogy a kivégzéseket nézzék végig.
Spitzer Sándor védõ ekkor bejelentette Kertésznek, hogy a halálraítéltek számára a kormányzótanácstól kegyelmet fog kérni. E kijelentésre úgy a direktórium tagjai, mint Kertész Mór és Szladek Rezsõ nagy lármában törtek ki. Rabi István egy könyvbõl magyarázgatta, hogy a forradalmi törvényszék ítéletei ellen, mivel azok statáriális természetûek, kegyelem-kérésnek helye nincs. Fekete Béla ezt kiabálta Spitzer felé:
Mit? Maga még kegyelmet akar? Hát az a budapesti vöröskatona, akiket az ellenforradalomban megöltek, kapott kegyelmet?!
Kertész Mór kijelentette, hogy statáriális ügyekben nincs helye a kegyelemnek. Ezt Szladek és Kelter is erõsítgették. Spitzer ezek dacára is kegyelemért akart telefonálni s leszaladt az emeletrõl a földszintre, ahol a telefon volt. A szobát azonban zárva találta és a kulcsot Rabi, aki azt a zsebében õrizte, semmi áron sem adta át Spitzernek. A vitának Kertész e szókkal vetett véget:
- Ne kukoricázzunk, hajtsuk végre az ítéletet!
Amidõn Cwik János Kertész Mór utasítására a kivégzendõket kivezette a terembõl a folyosóra, ott mindegyikhez két-két vörösõrt, összesen hatot kijelölt, mint akik a kivégzést majd az udvaron végre fogják hajtani. Meghagyta azt is nekik, hogy állapodjanak meg egymás közt, hogy két-két vöröskatona melyik áldozatra lõ, melyik lõ a fejébe, melyik a szívébe s meghagyta, hogy jól célozzanak. Ezután az elítélteket levezették az udvarba. A kivégzésre kijelölt hat vöröskatona közül azonban csak Vinoczai János, Ulián József, Harang István és Fürth Ignác jelentek meg, a még kijelölt két katona bizonyosan azért, mert nem akart a kivégzésben résztvenni útközben eltûnt. Cwik János helyettük odaintette a közelben tartózkodó Borbély József és Kapómat Mihály vörösõröket.
Ezután Cwik János a három elítéltei az udvarban, ahol ezalatt összegyûltek a nem halálraítélt vádlottak, valamint a forradalmi törvényszék és a direktórium tagjai is, fölállította a fal mellé. Mindegyik mellé két-két vöröskatona állott és pedig Paulheim mellé Ulián József és Harang István, Dékány mellé Vinoczai János és Fürth Ignác, Szûcs János mellé Kapornai Mihály és Borbély József. Cwik János erre a három elítéltet letérdeltette. Dékány és Szûcs szemeit Cwik, Paulheim Elekét ez saját maga bekötötte. Cwik azután a kirendelt katonákat az áldozatoktól három-négy lépésre felállította, majd a következõ vezényszavakkal: "Gyakorlatok a fegyverrel, kész, cél, tûz" tüzet vezényelt, mire a fegyverek eldördültek. A kivégzéshez kirendelt Mészáros Lajos orvos ezután a nyomban összeesett áldozatokat megvizsgálván, megállapította, hogy Dékány Benedek és Szûcs Sándor azonnal meghaltak, Paulheim Elek azonban még élt. Még hangosan hörgött, mire Cwik János hozzálépett és forgópisztolyából közvetlen közelrõl a nyakába lõtt, mire a szerencsétlen fiatal tiszt is kiszenvedett.
A holttesteket azután késõ este a direktórium kiadta a hozzátartozóknak azzal az utasítással, hogy a temetéseket a legnagyobb csendben, csekély számú résztvevõkkel, vöröskatonák fedezete mellett eszközöljék.
Az úgynevezett tanácskormány bukása után a csepeli forradalmi törvényszék tagjai, mint tettesek közül Kertész Mórt és Szladek Rezsõt a kecskeméti kir. törvényszék kötéláltali halálra ítélte. Cwik János, aki a halálos Ítéleteket végrehajtotta, szintén halálraítéltéiért, míg Diósi Pál 15 évi, Rabi István pedig életfogytig tartó fegyházra Ítéltettek. A fenti ügybõl kifolyólag elítélték még Fekete Béla és Kelter István terroristákat 1515 évi, Kapornai Mihály, Vinoczai János, Ulián József, Harang István és Borbély József terroristákat 55, Fürth Ignác terroristát pedig 3 évi fegyházbüntetésre. Természetes, hogy az elítéltek legnagyobb része egyéb büntettet is követett el, amelyekrõl azonban nincs módunkban részletesen megemlékezni,
Paulheim Eleknek, a daliás huszártisztnek édesatyját annyira megtörte fiának rettenetes meggyilkoltatása, hogy a csapás után búskomor lett és néhány hónap múlva elhunyt, így dúlta fel ennek a családnak boldogságát is az elvetemedett emberi vadállatok bûnös szövetsége.

PESCHA OSZKÁR KATONA.
Hivatalos adatok alapján.
A budafoki munkástanács tagjai 1919 március 24-ikén Budafokról Tárnok községbe mentek valami gazdasági ügyben gépkocsin. Délután hat óra tájban hazafelé tartottak. Érd község határában összetalálkoztak egy, az úton veszteglõ másik gépkocsival, amely aknákat szállított Dunapentelére és szintén hazatérõben volt. E gépkocsihoz tartozó katonák egyike: Pescha Oszkár igazoltatta a munkástanács autóját, de ez Pescha felhívására nem állott meg azonnal. Erre Pescha a gépkocsi után lõtt s a lövedékek a munkástanács két tagját megsebesítették. Ekkor a munkástanács autója megállott s utasai kiszállottak. Esztráb János, a munkástanács egyik tagja érdeklõdött, ki tüzelt reájuk és miután ezt Pescha Oszkár magára vállalta, úgy õt, mint a parancsnokként jelentkezett Kreutzberger Istvánt is letartóztattatta és õket a budafoki direktórium elé állíttatta. Budafokon még ebben az idõben forradalmi törvényszék nem mûködvén, az ügyet a direktórium intézõ-bizottsága tárgyalta, melynek egyik tagja Strehn Károly fõhadnagy néhány kérdést intézett a két vádlotthoz.
Kreutzbergert néhány nap múlva szabadon bocsátották, Pescha Oszkárt ellenben nem. Miután ez a tettet beismerte, Strehn Károly fölhívta az intézõ-bízottságot, hogy statárium lévén, gyorsan ítélkezzék Pescha fölött.
Strehn Károly erre felhívta Andra Jánost, a vörösõrség parancsnokát, hogy hajtsa végre az ítéletet. Andra a vörösõröket ki is vezényelte és a szerencsétlen Peschát a Törley-téren fõbe lövette. A tûzet Andra vezényelte. A sortûzek után Strehn Károly ismételten megtekintette a földön fekvõ áldozatot s mivel ez még élt, átadta saját pisztolyát Foltin Pálnak azzal a paranccsal, hogy közvetlen közelbõl lõj jön rá Pescha Oszkárra. Foltin a parancsot teljesítette és Pescha kiszenvedett.

PETHEÕ ISTVÁN HADNAGY ÉS ROSENBERG GÉZA GYALOGOS.
Hivatalos adatok alapján.
Augusztus elején, amikor a tanácskormány a végét járta, a tapolczai direktórium sem érezte többé magát biztonságban. A közhangulat mindinkább ellenük volt. Szóváltásból kifolyólag az egyik politikai megbízott egy polgárt tettleg inzultált; a politikai megbízott az inzultus után a nép haragja elõl Sümegre menekült. A politikai megbízott szökését a direktóriumi tagok és más vezetõk szökése követte. Az események következtében a vörös-õrség, amely elvesztette erkölcsi és anyagi támaszpontját, szétzüllött.
Az elmenekült politikai megbízottak és direktóriumi tagok augusztus 4-én 120 terrorkatona élén visszajöttek Tapolczára. A bosszútól lihegõ társaság összefogdostatott 24 polgárt, akiket a városháza tanácstermében túszként fogva tartottak és õket másnap délután fel akarták akasztani.
Augusztus 5-én reggel érkeztek meg 8. és 10-es számú páncélvonatok. Ezeknek székely származású tisztikara és legénysége elhatározta, hogy kiszabadítják a túszként lefogott 24 polgárt. Reggel 8 órakor megtámadták a városban tartózkodó 120 terroristát, miközben erõs utcai harc fejlõdött ki köztük. Az utcai harcokban elesett Petheõ István hadnagy, a 10. számú páncélvonat parancsnoka és Rosenberg Géza gyalogos (közelebbi adatai mindkettõnek hiányzanak.) A két hõsi halottat nagy részvét mellett a község temettette el a róm. kath. temetõbe.
Síremlékükre gyûjtés útján mintegy 80.000 koronát adtak össze.

PINTÉR PÁL CSENDÖRJÁRÁSÕRMESTER.
A m. kir. szombathelyi csendõr kerület soproni szárnyának
jelentése.
Jelentem, hogy a proletárdiktatúra ideje alatt szárnyam állományából néhai Pintér Pál volt kapuvári járásõrmester szenvedett mártírhalált; ennek a terroristák általi végrehajtását az alábbiakban foglalom össze.
Néhai Pintér Pál járásõrmester a kapuvári csendõrjárás parancsnoka volt, amikor a Károlyi-forradalom az áldatlan bizalmi-férfi-rendszerrel éreztette káros hatását. Pintér igen gyakran megjelent szárnyparancsnokánál és bizalmasan közölte, hogy mennyire káros befolyást gyakorol e rendszer úgy a fegyelemre, mint a közbiztonsági szolgálatra. Ennek hátrányait mindig elítélte és az állapotok tarthatatlanságát környezete elõtt sem titkolta.
Amidõn a proletárdiktatúra életbe lépett, Pintér valósággal búskomor lett, ugyancsak ismételten felkereste szárnyparancsnokát és bizalmasan közölte, hogy a vörös uralom megbuktatására akár élete árán is fegyveres ténykedést is megkísérel. Felfogását helyeseltem ugyan, de õt a szükséges óvatosságra figyelmeztettem.
így történt, hogy 1919 június elején a vasúti sztrájkkal kapcsolatosan a Sopron vármegye egész területére kiterjedt ellenforradalom alkalmával Pintér önfeláldozásának és szolgálatkészségének adta tanújelét akkor, amikor június 6-án Kapuvárott a község polgárságát és intelligenciáját a fehér-forradalom megszervezésére és a vörös uralom letörésére maga köré gyûjtötte.
Elsõ ténykedése volt a kapuvári városi és a vidéki vörösõrségek fegyveres leszerelése, amit június 6-án a délután folyamán végre is hajtatott. A vörösõrség birtokában volt fegyverekkel a táborában levõ fehér érzelmû polgárokat látta el és azok élére állott. Június 7-én Pintér arra vállalkozott, hogy a Kapuvár környékbeli fehér érzelmû népet Kapuvárott aznap tartandó népgyûlésre berendelje és e célból lovas járõröket küldött a járásbeli községekbe. A megtartott népgyûlésen Pintér szintén felszólalt és lelkesítõ beszédben kitartásra és bátorságra hívta fel a lakosságot.
Ugyanazon nap még az esti órákban, amidõn arról értesült, hogy Szamuely terrorcsapat jávai az ellenforradalom leverésére útban van Kapuvár felé, továbbá látván azt, hogy az általa szervezett és felfegyverzett lakosságban az elhatározás megingott s komoly akció esetén azok õt cserben hagyták, a fegyvereket a vörösõrségnek újból kiszolgáltatta és a további tervrõl lemondott.
Június 8-án hajnali 6 óra tájban, amidõn a Gyõrbõl odaérkezett terroristák lakásán megjelentek, Pintért egyszerûen letartóztatták és 3 társával, akik neki az ellenforradalom megszervezésében segítõtársai voltak, a vöröskereszt épületében lezáratták és ott súlyosan bántalmaztak.
Az ellenforradalomban résztvettek összefogdosása körülbelül délig tartott és valamennyit ugyancsak a vöröskereszt épületébe zárták. 45-en lehettek.
Délután három óra tájban megérkezett Szamuely Kapuvárra és a vöröskereszt épületében, ahol a letartóztatottak egy teremben együtt voltak, olyképpen "ítélkezett", hogy az áldozatoknak, akik már elõzõleg egy összeállított jegyzékben halálra voltak szánva, homlokra szegzett pisztollyal történt rövid vallatás után Pintért és 5 társát kivégzés céljából pribékjeinek átadta, akik a hat áldozatot a katolikus templom elõtti téren levõ hársfákra egymásután felakasztották.
Pintér Pál akasztása közben a kötél elszakadt, Pintér térdre bukott és felállva azt mondotta, hogy most már a törvény nevében hagyják õt életben, azonban a terroristák nem kegyelmeztek meg neki és egy éppen arra haladó fuvaros lováról leszedték a kötõféket és azzal Pintért most már másodszor is felakasztották, miközben Pintér ösztönszerûen kezeivel hátul, a fa törzsébe kapaszkodott. A terroristák látván Pintér halálküzdelmét, rohamkéseikkel össze-visszaszurkálták, addig, amíg kiszenvedett.
Pintér Pálné férje letartóztatása után gyalog Sopronba indult, hogy férje részére a katonai politikai megbízottól kegyelmet kérjen, de mire visszatért, csak férjének kivégeztetésének hírét hallotta.. ,
Az eset annál tragikusabb, mert amidõn anyjuk távollétében gyermekei felügyelet nélkül maradtak, Pintért gyermekei szeme láttára végezték ki.
Néhai Pintér Pál volt kapuvári járásparancsnok járás-õrmester Felsõiregh községben (Tolnamegye) 1871-ben született, 6 elemi osztályt végzett. Róm. kath. Vagyona nem volt. 1892-ben besoroztatott a volt cs. és kir. 44. számú gyalogezredhez, ahol a szakaszvezetõi rendfokozatot érte el. 1895-ben október hó 12-én közvetlenül átlépett az akkori m. kir. VI. sz. csendõrkerülethez, ahol 1905 október 16-án c. õrmester, 1907 június 1-én õrmester és 1907 november 1-én járásõrmester lett. Mindvégig a VI. sz. csendõrkerületnél téliesített közbiztonsági szolgálatot. ,
Szolgálata alatt kiválóan viselkedett és elöljáróinak bizalmát bírta, kitûnõ szolgálataiért három ízben részesült kerületi dicsérõ okiratban.
1907 november hó 24-én megnõsült és házasságából 1 fiú és 1 leánygyermeke született.

PONGRÁCZ ALADÁR CSENDÕRSZÁZADOS,
TÓTH FERENC CSENDÕRJÁRÁSÕRMESTER, FERENCZ ANDRÁS CSENDÕRJÁRÁSÕRMESTER ÉS JAKABOS PÁL CSENDÕRÕRMESTER.
A III. csendõrkerületi parancsnokság és a budapesti kir. ügyészség adatai alapján.
Az 1919. év április 20-án délelõtt 7 órakor, Nagyvárad felõl a püspökladányi állomásra egy vonat érkezett. Ennek egyik II. osztályú kocsijában Pongrácz Aladár csendõrszázados parancsnoksága alatt 30 csendõr volt, akik Berettyóújfalu községben a vörös hadsereg egyes részét lefegyverezték, illetve a lefegyverzésnél közremûködtek. Az állomáson e vonatot Gerlei Géza terrorcsapat-parancsnok körülbelül 50 fõbõl álló terror- 12Ö
csapattal és gépfegyverekkel körülvette, a csendõröket a kocsiból leszállította s õket az állomásfõnöki iroda elõtt sorakoztatta. Az egyik katona Tóth Ferenc II. hidalmási járásõrmestert felismerte, õt azonnal a fõnöki irodában levõ Barabás (Barthmann) József parancsnokhoz, továbbá Gábor Mózes és Manu József politikai megbízottakhoz vitte, akik Tóth Ferencet ismeretlen okból azonnal halálra ítélték. A halálos ítéletet a püspökladányi temetõ árkában április 20-án d. e. 8 óra tájban Janovics János, Taránszki Ödön és Kohn-Kerekes Árpád terrorkatonák végre is hajtották.
Ezután Pongrcáz Aladár századost, Ferenci András gyulai járásõrmestert és Jakabos Pál mezõörményesi õrsbeli I. cszt. õrmestert is halálra ítélték s a halálos ítéletet ugyancsak azon a napon délelõtt 11 órakor Janovics János, Turánszki Ödön, Kohn-Kerekes Árpád, Babul a Engelbert, Horváth Gyõzõ, Horváth Márton, Farkas László és egy Münsz nevû terrorkatona Gerlei Géza terrocsapatparancsnok és Manu József jelenlétében végrehajtották. A megnevezetteken kívül még több terrorkatona is jelen volt a végrehajtásánál, ezeknek neve azonban megállapítható nem volt. A gyilkosok Pongrácz százados kifosztott bõröndjét magukhoz vették.
Karajos János püspökladányi temelõcsõsz a gyilkosság részleteire nézve a következõket adja elõ:
1919. április 20-án a temetõben volt elfoglalva, midõn egy nagyobb csapat ment el a temetõ mellett és valaki azt mondotta:
- Most már elvtárs leszel. Egy másik hang azt felelte:
-Nem voltam, nem vagyok, nem is leszek, úr voltam és úgy is halok meg.
-No majd nemsokára elvtárs leszel, mondotta ismét a másik hang.
Erre Karajos János temetõcsõsz kinézett a temetõt övezõ élõsövényen és látta, hogy több vöröskatona három csendõrt, három bõrkabátos egyén pedig egy csendõrtisztet kísér.
A három csendõrt elkísérték elõször a temetõ északi végéhez, ott keltõt egymás mellé állítván fõbelõtték õket, a harmadikat pedig a két elsõvel szembeállítva szintén agyonlõtték. A századosnak ezt végig kellett nézni. A gyilkosok õt a temetõ másik részére vitték és ott még egyszer megkérdezték tõle, hogy lesz-e most már elvtárs, mire Pongrácz százados ismét nemmel felelt. Ezután arra kérte gyilkosait, hogy levéltárcáját õrizzék meg, de azt az egyik zsidó kinézésû terrorista kiszakította a kezébõl és zsebre dugta, majd anélkül, hogy bekötötték volna a szemét, a három bõrkabátos a szerencsétlen áldozatot agyonlõtte. A százados egy fejlövést és két szívlövést kapott. Azonnal meghalt.
A vöröskatonák azután magukhoz hívták Karajos temetõ-csõszt és parancsot adtak neki, hogy ássa el a hullákat ott, ahol vannak. Karajos tiltakozott az ellen, hogy a temetõ árkába temesse el a meggyilkoltakat, de a vöröskatonák azt mondták, hogy csak úgy tegyen amint õk mondják, s ha majd nem bírja a munkát, majd adnak segítséget és még aznap 10.000 koronát. Természetesen a 10.000 koronát nem fizették ki.
Karajos bemondása szerint a vöröskatonák áldozataik zsebeit kikutatták, kifosztották. A százados aranyóráját, gyûrûjét elvitték, csak egy kis imádságos könyvet, melyet egyik zsebében találtak hagytak ott. Ezt egy vöröskatona a már halott százados fejéhez vágta és azt mondotta:
- Ezt most már használhatja.
A százados és a csendõrök ruháit a temetõcsõsznek adták, de õ nem fogadta el, mire a vöröskatonák levetkõztették mind a négy hullái, csak véres köpenyüket hagylak meg. Karajos ezután a hullákat bevitte a temetõbe s a századosi külön, a három csendõrt együtt eltemette.
A debreceni ügyészség 1919 okóber 25-én bizottsággal hullaszemlére és boncolás végeit a helyszínére kiszállott. E szomorú kötelesség elvégzése után az elhaltak tetemeit a püspökladányi községi elöljáróság által felajánlott díszsírhelyen ünnepélyesen újból eltemették. Haláluknak elsõ évfordulóján. 1920 április 20-án gyászünnepet és engesztelõ szentmisét tartottak.
A hajdú vármegyei csendõrség kegyeletes ünnepet rendezett a mártírok emlékének 1921 július 21-én. E napon a temetõben gyászmisét tartottak s a mise végén leleplezték az áldozatok emlékmûvét. A mûvészies oszlopon a következõ felirat van bevésve: "Pongrácz százados, Ferencz õrmester, Tóth õrmester és Jakabos csendõr. Hazafiságuk miatt vöröskatonák 1919 április 20-ikán meggyilkolták. Állította a bajtársi szeretet". A leleplezés után a sírokra és az emlékmûre koszorút helyeztek, majd díszszakasz vonult el a hõsök sírja elõtt.

SCHMIEDT MÁTYÁS ÉS FIA.
Hivatalos adatok alapján.
Schmiedt Erzsébet sopronkövesdi postakiadónõ gyászkeretes feljelentése érkezett a budapesti államügyészséghez. Ebben a feljelentésben keresetlen szavakban ugyan, de mégis megrázó képét adja annak a tragédiának, amely 1919. június 7-én a szegény leány ártatlan családját érte.
Schmiedt Mátyás, az apa, õrpénztáros volt a sopronkövesdi állomáson. Résztvett a június 2-án kitört vasúti sztrájkban és amikor június 7-én Szamuely Tibor és "vezérkara" autón a helyszínére érkeztek, a szerencsétlen pénztárost és 23 éves katonaviselt fiát, aki az olasz és orosz fronton küzdött magyar hazájáért és aki akkor véletlenül atyja hivatalos helyiségében tartózkodott, az állomásról Szamuely fegyveres pribékjei beszállították a faluba. Itt Szamuely Tibor elé vezették õket. Ez a szörnyeteg hozzá méltó hóhértársaival együtt köteleket kért a két szerencsétlen áldozat füle hallatára. Schmiedt Mátyás ártatlanságát hangoztatta, a fiú pedig, aki a sorsát nem is sejtette önmagát ajánlotta fel öreg édesatyja helyett áldozatul, de erre Entzbruder vészbíró gúnyosan azt mondta neki:
- Legyen nyugodt, maga is sorra kerül!
Az apa azt hitte, hogy fiának nem lesz bántódása, megölelte és megcsókolta õt és elbúcsúzott tõle:
-Isten veled, fiam, mondd meg édesanyádnak, hogy ártatlanul halok meg, nincs, aki megvédjen, egyedül Isten a tanúm!
Ekkor megragadták a pribékek és felkötötték egy körtefára a fia szemeláttára, úgy hogy a szerencsétlen öreg ember egy fél óráig vergõdött a fán, míg a halál megszabadította szenvedéseitõl. Fiát azalatt ott tartották. A szegény fiú rosszul lett atyja haláltusájának láttára, de azután õreá került a sor, kétségbeesve védekezett, küszködött, hiába, puskatussal ütlegelték és azután õt is felkötötték.
Elvesztettük a családfõt, a kenyérkeresõt, az egyetlen fiút és anyámmal együtt itt maradtunk gyámoltalanul. így végzi Schmiedt Erzsébet sopronkövesdi postakiadónõ gyászkeretes feljelentését.

SOMOGYI ISTVÁN.
Hivatalos jelentés alapján.
Született Devecserben 1881-ben Somogyi Antal és Orbán Anna szülõktõl. Az elemi iskolát Devecserben végezte és azután a gazdálkodáshoz fogott. A háború elején bevonult a 7-es honvédhuszárokhoz, ahonnan a frontra ment s mint a kis ezüst és Károly-csapatkereszt tulajdonosa fejezte be azt.
Leszerelvén, ismét visszatért Devecserbe és dolgozott a családjáért. Bûne neki is csak az, ami a többi vértanú társának, hogy forradalmárok voltak, kik le akarták rázni magukról a vörös igát. Azonban e vállalkozásért saját életével fizetett, mert 1919 május 12-re virradó éjjel, tehát a devecseri forradalom után nyolc napra, kikísérték a vad bestiák a temetõbe és ott agyonlõtték az ötgyermekes családapát, akinek az ötödik fia 1919. szeptember 7-én született s aki az édesapját csak hírbõl ismeri, csak sírját, a közös díszsírt láthatja, csak lelki szemei elé idézheti azt a gondos édesapát, akinek utolsó szavai: "Jaj, gyermekeim" voltak.

SPANG JÓZSEF TART. FÕHADNAGY.
Szmutka János szegedi tüzér elõadása.
Az 1919. év június havában a Pest-Pilis-Solt-Kiskunvármegye déli részén a vörös uralom letörésére ellenforradalom tört ki. Ezt azonban a vörösök leverték, majd pedig a tanácskormány vörös terrorcsapatot rendelt ki, hogy az ellenforradalomban résztvett polgárokat, különösen pedig a vezetõket összefogdostassa, továbbá, hogy az ellenforradalomban résztvett városokon és községeken bosszút álljon. Így történt ez Kiskõrös városában is, ahova a terrorcsapatok június 24-26-ika kõzött egyik nap este vonultak be.
Én bár ez alkalommal nem tartózkodtam odahaza, mert a terrorcsapat elõl a szebei pusztára menekültem, de midõn a terrorcsapat elvonulása után visszatértem, hallottam, hogy Spang József fõhadnagyot a terrorcsapat másnap reggel elfogatta. Elfogatása után pedig azért, mert a város polgársága említett fõhadnagyot városparancsnoknak választotta meg arra az 130
esetre, ha a forradalom sikerrel járt volna, minden elõzetes kihallgatás nélkül, a városháza elõtti fára felakasztották.
A kivégzést a híres Peczkay József bandája hajtotta végre. Megdöbbentõ, hogy ennek az elvetemedett embernek neje, született Telek Ilona Márta orvosnõ a szerencsétlen áldozat ütõerét a legnagyobb cinizmussal szorította meg s midõn még érezte, hogy a felakasztott fiatalember még él, hideg nyugalommal kijelentette, hogy:
- Hagyjátok még egy ideig a fán! ...

SUGÁR MIKLÓS TARTALÉKOS HADNAGY.
Hivatalos adatok alapján.
Amikor az 1919. évi május 1-én a román haderõ elõl hátráló úgynevezett vörös hadsereg Szolnokot és környékét kiürítette, a lakosságból számos polgári és katonai egyén fegyvert fogott, elsõsorban a fosztogatások megakadályozása céljából, részben azonban azért is, hogy a törvényes rend helyreállítása érdekében közremûködjék. Az ilyképpen hevenyészve összeverõdött fegyveres erõ, amely a várost és annak környékét megszállotta, már május 3-án az Abony irányából Szamuely Tibor vezetése alatt elõnyomuló osztagok elõl hátrálni volt kénytelen, annál is inkább, mert a város kommunista érzelmû lakossága részérõl, amely Szamuely Tibor közeledésének hírére szintén fegyverbe állott, hátbatámadás fenyegette. A köznyelven úgynevezett "fehérgárda" tagjai szétszóródva Szolnok utcáin át kerestek menekvést a városban akkor már fegyveresen garázdálkodó lázadók elõl. így igyekezett megmenekülni Sugár Miklós is, aki, mint tartalékos huszárhadnagy szintén résztvett a lakosságnak elõbb leírt balsikerû fegyveres vállalkozásában.
Tanúk vallomása szerint 1919 május 3-án délután 34 óra tájban Sugár Miklós a szolnoki Kolónia-utcában futott, ahol õt több tagból álló, kiáltozó csoport üldözte. Az üldözõi élén a 27 éves Bencsik Károly haladt lõfegyverrel a kezében. Szabó Jánosné szerint Bencsik azt kiáltotta:
Itt szalad, az anyja Istenét! Valaki azt kiáltotta feléje:
-Lõdd le!
Mire Bencsik Károly azt felelte:
-Le is lövöm!
A megnevezett tanú azt állítja, hogy ekkor valaki lõtt, hogy kicsoda, õ nem látta; ezután Sugár Miklós összeroskadt. Sugár Miklóst eszméletlen állapotban vitték be Hajdú , Lajos postaaltiszt házához s onnan a vásártéri polgári fiúiskolában berendezett katonai kórházba, ahol visszanyerte ugyan eszméletét, azonban nem mondhatta meg, hogy ki lõtte le s májsérülése miatt csakhamar kiszenvedett.
Bencsik Károly még a múlt évi május 3-án délután ismételten több személy elõtt dicsekedett azzal, hogy Sugár Miklóst õ lõtte agyon. így özv. Nagy Péterné, született Adler Terézia elõadta, hogy kevéssel a Sugár Miklós lelövetése után Bencsik Károly lóháton nyargalt a Kolónia-utcában és azt kiáltotta:
- Ott fekszik Sugár Miklós, én öltem meg!
Majd azután körülbelül egy félórával gyalog elment az Adlerék vendéglõjébe s ott özvegy Nagy Péterné, Adler Imre. Adler Mária elõtt, az áldozat sarkantyúját mutogatva dicsekedett, hogy Sugárt õ lõtte le. Ugyanezt beismerte Adler Imréné elõtt is. Az eset megtörténte utáni napon pedig Triznai Kálmán, Tatár Mihályné és Vigh Déla tanúk kérdésére, hogy a rajta levõ huszárköpenyt honnan vette, azt felelte, hogy most fordította ki belõle a Sugár-gyereket.

SZÁNTÓ RÓBERT ÉS FENNESZ REZSÕ.
Hivatalos adatok alapján.
Nyugatmagyarország hazafias lakossága az 1919. évi pünkösdi ünnepek alkalmával már nem bírván tovább túrni a vörös jármot, ellenforradalomban adott kifejezést jogos elégedetlenségének. A mozgalom egyik kirobbanó pontja Nagycenk volt, ahol legnagyobb magyarunk örök álmát alussza, baj nos, a hazafias fölkelés nem sikerült, vérbefojtották azt Szamuelyek Egy ideig maga a híres Szamuely Tibor volt a vésztörvényszék vezére, majd amidõn neki Budapestre kellett visszautaznia. fivérét, Lászlói bízta meg az ellenforradalmárok fölötti ítélkezéssel. Már akkor, midõn Szamuely Tibor a nagycenki ellenforradalom kivizsgálására Sopronban megjelent, több derek magyar ember szenvedett a soproni ügyészség fogházában, akiket azonban a véreskezû ember eltávozása után az egy Szántó Róbert kivételével szabadlábra helyeztek.
A szabadságot azonban nem élvezhették sokáig, mert Szamuely László, fivérének méltó társa, amint Sopronba érkezett, azonnal ráparancsolt Horváth soproni nyomdász-vádbiztosra, hogy kerítse elõ a szabadon bocsátott egyéneket, mert különben a fejével játszik. Erre a "parancsra" hét ellenforradalmár került Szamuely László elé és pedig Szántó Róbert, Fennesz Rezsõ, továbbá Leitner Vilmos sopronlövõi lakatos és fia, József, Horvát hidegvégi bíró fia, Varga Ferenc nagycenki tanító és egy szintén Varga nevû fiú Szécsénybõl.
Szamuely július 4-én délután tartotta meg a kihallgatást és ugyancsak õ hozta meg az ítéleteket is. A forradalmi törvényszék épületében, az esküdtbírósági teremben történt ez a szörnyû ítélkezés.
Mielõtt Szamuely a tárgyalást megkezdte volna, a forradalmi törvényszék tagjaival körülbelül egy óra hosszáig kedélyesen elbeszélgetett s a többek közt azt is megjegyezte, hogy azoknak a neve mellé, akiket õ halálra ítél, keresztet szokott rajzolni. A beszélgetõs után egymásután elõvezették a vádlottakat. Az emelvényen levõ asztalnál csak két személy foglalt helyet és pedig maga Szamuely László és egy fehér bolsevik-sapkás terrorista. Szamuely László tehát még a proletár-diktatúra alatt szervezett "forradalmi törvényszéket" is egészen kikapcsolta, s hét ártatlan ember élete vagy halála fölött teljesen saját hatalmából, gõgös elbizakodottsággal és emberi érzésébõl kivetkõzve mondott ítéletet.
A vádlottakat egymás után vezették be. Egynek a kihallgatása alig három percig s így az egész kihallgatás és ítélkezés mintegy félóráig tarlóit. A kihallgatás a legnagyobb terrorral és fenyegetésekkel történt. Ha valamelyik "vádlott" nem felelt azonnal a feltett kérdésre, Szamuely így szólt hozzá:
- Ha nem felel, pofon verem s azután felakasztatom! Különben is megérett az akasztófára.
A fiatal Leitnerre, mivel az a kihallgatás alatt elmosolyodott, rárivall:
- Csak mosolyogjon! Egy félóra múlva úgyis megfagy a nyál a száján!
A kihallgatás befejeztével az áldozatokat elvezették a fogházba. Szamuely fogta a sapkáját és az irattáskáját s eltávozott. Távozása közben átadott egy kis cédulát a mellette ülõ terroristának s egyúttal meghagyta neki, hogy a temetõben ásson meg két sírt- A cédulára Szántó Róbert és Fennesz Rezsõ nevei voltak felírva s a két név mellett ott volt már a végzetes kereszt is ...
Jellemzõ az emberi vadállatra, hogy akkor, midõn már elhatározta Szántó és Fennesz kivégzését, megkérdezte Horváth Ödön vádbiztostól, hogy hol történnek a kivégzések Sopronban? Horváth azt felelte, hogy Sopronban még eddig csak egy kivégzés volt s azt a törvényszéki fogház udvarán hajtották végre. Erre a feleletre Szamuely elutasító kézintéssel így szólott:
- Messze van ide a temetõ? Csak nem fogok még a hullák
odaszállításáról is gondoskodni!
Az ítélet kihirdetése után 8 terrorista annak a fehérsapkásnak a vezetése alatt, aki a tárgyaláson Szamuely mellett ült, a törvényszéki fogházhoz ment és ott követelte, hogy a fogház-õr adja ki Szántót és Fenneszt. A fogházõr azt válaszolta, hogy õ foglyokat csak a vádbiztos parancsára adhat ki. Erre a terror-csapatból egyik elsietett s nemsokára Horváth vádbiztossal tért vissza, aki azt mondotta a fogházõrnek:
- Nem tehetünk mást, ki kell adnunk a foglyokat!
Erre a fogházõr elõvezette az áldozatokat, akikkel a terror-csapat a temetõ felé indult.
Mivel amint már említettük, a kihallgatások és az ítélkezések a forradalmi törvényszék teljes mellõzésével történtek, Horváth vádbiztos, amint a foglyok átadására kényszerült, azonnal telefonkapcsolást keresett Budapesttel és ugyanezt tette Zsitvay Lajos nyomdász, a forradalmi törvényszék elnöke is, hogy a szabálytalan eljárásról az igazságügyi népbiztosságnak jelentést tegyenek s további intézkedést kérjenek. Ugyanekkor Kis Kálmán vádbiztos szintén telefonon felhívta a soproni bécsi-úti vámháznál álló rendõr-õrszemet, hogy az áldozatokat kísérõ terrorcsapatot tartóztassa fel s adja tudtára, hogy a szándékolt kivégzéseknek addig nem szabad megtörténnie, míg az ügyben Budapestrõl döntés nem érkezik. A rendõr ezt tudtára is adta a közelgõ csapat fehérsapkás parancsnokának, de ez elutasító kézmozdulattal így válaszolt:
Ei, wasl Fütyülök Budapestre! Utánam!
Így aztán elhurcolták a szerencsétleneket a Szent-Mihály-temetõbe. Az áldozatok csak akkor kezdték sejteni, hogy meggyilkolni viszik õket, midõn a fehérsapkás terrorista a rendõr-õrszemet leintette, mert addig semmit sem közöltek velük! Arcuk elsápadt és rettentõ félelmek között követték hóhéraikat. A temetõbe érvén, már a két sírt megásva találták. Nemsokára eldördült a sortûz, majd utána még egy lövés ... Néhány perc múlva már csak két friss hant jelezte, hogy szörnyû gyilkosságok történtek, hogy egy perverz bandita szeszélye kioltotta két derék magyar hazafi életét.
A gaztett Sopronban általános megdöbbenést keltett. Még a forradalmi törvényszék is elítélte Szamuely önhatalmú bíráskodását s a következõ táviratot intézte az igazságügyi népbiztossághoz Budapestre:
"Szamuely László halálra ítélt két egyént a vádbiztos tiltakozása ellenére soproni katolikus temetõben egy temetési szertartás megakasztásával agyon lövette. Kormányzótanács XCIV. számú rendelete 21. szakaszát Szamuely László ítélethozatalánál nem tartotta be. Szamuely egyedül ítélkezett, védõ nem volt, halálbüntetés kihirdetve nem lett, két halálraítélt nevét papírlapra fölírva átadta végrehajtás végett elvtársának. Elítéltek csak temetõben végrehajtás elõtt tudták meg halálos ítéletet. Vádbiztos tiltakozásának figyelembe nem vétele miatt forradalmi törvényszék elnöke és vádbiztosok állásukról ezennel lemondanak, betöltés iránti azonnali intézkedést kér. Írásos jelentés megy".
Erre a határozott hangú táviratra, amelyet részletes írásbeli jelentés követett, az igazságügyi népbiztosság táviratban elrendelte, hogy a forradalmi törvényszék tagjai helyükön maradjanak és hogy a törvényszék az ügyben való szigorú vizsgálat céljából az iratokat sürgõsen terjessze fel. Mivel pedig a gyilkosságok végrehajtásakor egy temetési szertartást is megzavartak, Zsitvay Lajos, a soproni forradalmi törvényszék elnöke a következõ átiratot intézte Zehetbauer Oltó soproni plébánoshoz :
"Értesítem, hogy a folyó évi július 4-ikén a helybeli katolikus temetõben végrehajtott kivégzés a rögtönítélõ bíróság rendelkezése folytán a forradalmi törvényszék beleegyezése nélkül történt. Hasonló esetek megismétlõdése végett (?) illetékes helyen eljártam."
Arról nincs semmi hír, hogy az igazságügyi népbiztosság Szamuely László ellen valami eljárást indított volna, de ez nem is valószínû, mert az emberi vadállat a soproni eset után is vígan tobzódott a törvénytelen ítélkezésekben fivérével, Tiborral együtt

SZIGETI GUSZTÁV KERESKEDÕ.
A budapesti m. kir. államügyészség adatai alapján.
Gróf Festetich Sándor dégi földesúr, Károlyi Mihály kormányának a szocialista katonák tüntetõ felvonulása által kibuktatott hadügyminisztere, Dégen tartózkodott akkor, amikor a kommunista kormány az uralmat átvette. Köztudomású dolog, hogy a kommunisták szemében az is halálos bûn volt, ha valaki grófnak született, mennyivel inkább gyûlöletesebb volt elõttük az a Festetich Sándor, aki a háborút végigharcolván, a forradalom után egy megbízható haderõt akart megteremteni, amely esetleg a polgári társadalom védelmére felhasználható lett volna.
E kettõs ok arra indította a népbiztosokat, hogy gróf Festetich Sándort az elfogandó és letartóztatandó túszok listájára vették fel.
Lakott Dégen egy jóravaló kereskedõ-ember, Szigeti Gusztáv, aki menedékhelyet adott a már elõre figyelmeztetett Festetich Sándornak addig, míg biztosabb helyre juthatott. Ennek volt köszönhetõ, hogy amikor a terroristák Pervanger Mihály vezetése alatt Dégen megjelentek, már nem találták meg a grófot s bosszúságukat csak a kastély kincseinek elrablásával enyhíthették.
Természetesen azonnal megindult a nyomozás annak kiderítésére, ki volt az, akinek segítségével gróf Festetich Sándor menekülhetett.
Így vezettek el a szálak a jólelkületû kereskedõhöz, Szigeti Gusztávhoz. Azonnal elfogatták s Veszprémbe hurcolták Lusztig Arnold politikai megbízott és Pervanger Mihály csapatparancsnok elé. Itt beismerte bûnét, hivatkozott arra, hogy gróf Festetich Sándor az egész községnek jótevõje volt, a lakosság szerette s amit tett, ugyanazt bárki megtette volna helyette.
A védekezés hiábavaló volt. Halálraítélték. Az ítélet végrehajtása végett átadták õt Csomor Gábor terroristának.
Csomor Gábor kegyetlenségérõl volt közismert, õ volt az, aki Fery altábornagy, Borhy és Menkina csendõralezredesek kivégzésében legbuzgóbban tevékenykedett s aki a vízvezetéki csõre felakasztott és onnan lezuhant, de még élõ Menkina János alezredest rohamkésével megölte.
Csomor kocsira ültette Szigeti Gusztávot s elvitte magával Balatonkenesére. Itt egy ideig a parton gyalogoltak, majd bevitte a vízbe, kezeit hátrakötözte és közölte a szerencsétlen áldozattal, hogy ki fogja õt végezni.
Maga Csomor Gábor beszéli el, hogy mennyire könyörgött neki a halálraítélt ember. Hivatkozott családjára, beteg feleségére, gyermekeire, felajánlotta a zsebében levõ 15,000 koronáját váltságdíjul, Csomor hajthatatlan maradt, hiszen a pénzt így is megkaphatta.
Kis idõ múlva revolverét elõvette s a vele szemben álló Szigeti Gusztávot föbelõtte. Kétszer lõtt rá, de a szerencsétlen ember még mindig életben maradt, mire újból a rohamkés szerepe kezdõdött s az áldozat nemsokára ki is szenvedett. Ekkor jutott eszébe Csomor Gábornak, hogy a kivégzés tanúk nélkül történt s hogy bizonyítékot szolgáltasson Lusztig Arnold politikai megbízottnak eredményes eljárásáról, levágta a szerencséden embernek mind a két fülét és orrát s visszatérve, ezek beszolgáltatása melleit számolt el küldetésérõl,
Lusztig és Pervanger elvtársak pedig nagyszerûen mulatva a terrorista találékonyságán, megdicsérték õt s vele a pénzen együtt osztozkodtak.
A hozzátartozók feljelentést lettek Szigeti Gusztáv megölése miatt a vörösõrségen. Csomor Gábort önkényes eljárása miatt le is tartóztatták, Korvin-Klein Ottó, a politikai nyomozóosztály fõnöke elé állították, aki azonban azzal helyezte Csomor Gábori szabadlábra és szüntette meg ellene az eljárást, hogy elfoglaltsága miatt nem ér rá ilyen csekélységekkel törõdni.

SZÕTS ANDRÁS TART. FÕHADNAGY, SZÍNÉSZ.
Szikoro László mûegyetemi hallgató vallomása a budapesti államrendõrség fõkapitányságánál.
A június 24-iki budapesti ellenforradalom végrehajtására Haubrich adta ki a parancsokat szóval és írásban. Én, aki Lemberkovcis segédtisztje voltam, Lemberkovicstól parancsot kaptam a József-telefonközpont megszállására, melyet 80 Ludovikással és 3 tiszttel végre is hajtottam. Ennek következtében a IV, hadtestnél (Dorottya-u, 2., I. emelet) nyolc, elõttem ismeretlen tagból álló u. n, statáriális törvényszék engem halálraítélt. Az olasz misszió közbenjárására azonban az ítéletet nem hajtották végre. Az egyik bírói tagnak félszeme volt
Elõzõleg Haubrich azt mondta, erre határozottan, emlékszem,
hogy:
- Az ilyen csirkefogókat agyon kell lõni! Szõts András színészt, aki szintén Lemberkovics mellett mûködött, ledobták a parlamentben a III. emeletrõl egy világító-udvarba, hogy kik, azt nem tudom.
Szöts András tartalékos fõhadnagynak, a Nemzeti Színház tagjának emlékét kegyelettel ünnepelte és örökítette meg az említett kultúrintézet. A mártírhalált szenvedett fiatalembernek arcképét megfesttették és 1920 november 30-ikán a Nemzeti Színház társalgójában komoly ünnep keretében leleplezték.

SZTANKOVICS SÁNDOR CSENDÕRTISZTHELYETTES.
TORNAI LAJOS ÉS OSBÁTH GYULA CSENDÕRÕRMESTEREK.
A budapesti m. kir. csendõrkerületi parancsnokság jelentése.
Ugyancsak a terroristák végezték ki Sztankovics Sándor 2-oszt. tiszthelyettest, volt cibakházai õrsparancsnokot, továbbá Tornai Lajos és Osbáth Gyula ottani õrsbeli õrmestereket is. Meggyilkolásukra nézve csak az volt megállapítható, hogy 1919 május 3-án Szolnokra terroristák érkeztek s mivel a megnevezett csendõröket ellenforradalmi ténykedéssel gyanúsították, keresésükre indultak.
A csendõrök ekkor a szolnoki laktanya szomszédságában levõ fürdõben voltak s a támadás elõl a laktanyába menekülvén, az ágyba feküdtek. Ebben a helyzetükben gyilkollak meg õket, még pedig oly galád módon, hogy vérükbe fagyott hullájukat az össze-visszakaszabolás miatt alig lehetett felismerni,

SZUPRICS GYÖRGY TART. HONVÉDHADAPRÓDÕRMESTER.
Írta: Szuprics Vendel.
Született Faddon 1896 augusztus 5-én, Középiskolai tanulmányait Kalocsán és Bonyhádon végezte. A háború folyamán 1915 május 14-én mint egyévi önkéntes vonult be. 1915 november 4-én mint hadapródõrmester az olasz harctérre ment s onnan 1916 június 10-én az orosz frontra helyezték át, 1916 július 16-án orosz hadifogságba esett s Bohorodszkoje községben (Nisnyj-nowgorod) teljes 2 évig volt. A fogságból 1918 június 16-án érkezett haza. 2 hónapi szabadság után bevonult, utána, mint gazdálkodó fölmentést kapott.
A Kalocsa vidéki ellenforradalom leverése után Érsekcsanádon 1919 június 26-án a községházzal szemben levõ szederfára felakasztották.

TAUBINGER GÉZA NY. PÉNZÜGYIGAZGATÓ.
Hivatalos adatok alapján.
Az 1919. év jun. 25-én este 7 óra tájban Taubinger Géza 60 éves ny. pénzügyigazgató Budapesten, az Irányi-utcában a Dunapart felé haladt, ahol az utca sarkán álló Kovács István vörös-õr ráordított, hogy arra nem szabad menni, mire az öreg úr visszafordult. Úgy látszott, hogy valamit szólt, de hogy mit, az nem volt megállapítható. Lassan haladt. Ezzel a pár lépésre álló Balogh Mihály vörösõr nem volt megelégedve s odakiáltott Kovácsnak, hogy üsse Taubingert puskatussal hátba. Ezt Kovács meg is tette, de Taubinger valószínûleg öreg kora miatt ezután sem tudott eléggé sietni és ösztönszerûen vissza is nézett.
Erre Balogh odaszólt Kovácsnak:
Még vissza mer nézni a büdös burzsuj! Lõdd agyon! mire Kovács az elõtte mintegy 34 lépésnyire haladó Taubingerbe hátulról belelõtt. Taubinger szívéhez kapott, még lett néhány lépést s azután az Irányi-utca 5. sz, ház elõtt összeesett. Bevitték e ház kapuja alá, hol néhány perc múlva meghalt. Nemsokára Balogh is odament Kováccsal s ezt Balogh így biztatta:
Nézd, milyen burzsuj pofája van még most is neki. Teljesen vállalom érte a felelõsséget, mert az én parancsomra lõtted agyon!