Hazánkért - Lakatos Pál Főoldal Lakatos Pál
Lakatos Pál: Végleg eltűntem?                                                  
  Főoldal  |  Bemutatkozás  |  "Könyvesház"  |  Írások  |  Archívum  |  Kapcsolat  |  Linkek  |  Programok  |  Keresés  
Olajszőkítők  |  Ügynökügyek  |  Újságírók árulása  |  Tengiz magyar áldozatai  |  Könyveimből  |  Szabadkőművesek-Holocaust- Trianon  |  1956  |  Talmud  |  Aranyvonat  |  Őseink  |  Cigányélet  |  Mártírjaink
Mártírjaink

MÁRTÍRJAINK I. fejezet, 1. rész(2008. május 20.)  Nyomtatható változat 
AZ "ŐSZIRÓZSÁS" FORRADALOM ÉS A PROLETÁRDIKTATÚRA ÁLDOZATAINAK MEGGYILKOLÁSA, LELKI ÉS TESTI MEGKÍNZÁSA
SZERKESZTETTE: OLYSÓI GABÁNYI JÁNOS

E hasonmás a Honvédelmi Sajtóvállalat 1922-es budapesti kiadása alapján készült

Előszó.
Írta: Pekár Gyula
Az Aranylegenda nincs lezárva ... én úgy érzem, a szentek és mártírok ama hittel és önfeláldozással, jámbor csudákkal teli aranykönyve, melyet réges-régen oly ihletett kézzel kezdett volt el a tudós génuai érsek, Jacobus a Voragine, napjainkban most új lapokkal, új nevekkel szaporodik. Én úgy érzem, az az ájtatos Jacobus érsek, ha ma élne, nem habozna a pulpitusánál, hanem ékes vérpiros misszálebetűkkel a mi mártírjaink neveit is bevezetné ama glóriás lajstromba, ahol a hitért és a Petrtis petraiáért kiszenvedetteknek van az ő dicső helyük. Avagy nem a kétezeréves krisztusi világfundamentum merénylő ellenségeivel keltek-e harcra a mi mártírjaink? E merénylők a Belial, a Behemót, a Baal-ze-Buth alvilági hadnagyai voltak s kétezeréves bosszúval törlek ama Fundamentum megdöntésére, melyre e planéta kultúrája és civilizációja felépült. Ezt akarták lerombolni s ez nem sikerült nekik. Majd eljön a Jelenések új János apostola, ki egy új pathmosi hegyfokról világgá kürtöli mindezt, kiáltván: "Emberek, az Antikrisztus volt itt és vigyázzatok, az Antikrisztus visszajön! Készüljetek". Mi készülünk is, s én azt Hiszem most e percben nincs biztosítóbb védelem annál, mintha mentől szebbre, mentől magasabbra hantoljuk: megannyi bástyákká emeljük a mi mártírjaink sírjait. Az ő vérük cementelje e bástyákat erősre! Szent legyen nekünk az ő emlékezetük!
Szent ... és a kisebb nemzeti körben, a mi magyar szenvedéseink tűzkörében százszorosan szent legyen ez az emlék, a nemzeti hála aureolája, lebegjen a sírbástyák felett ad saecula saeculorum. Carlyle a Hősök kultuszát emelte magasra, mi a katakombák korára gondolva vissza, a mi mártírjaink tiszteletére esküszünk fel. Nincs történet, nincs eszme-diadal mártírok nélkül: a századok mérföldkövei mellett ők a véres fáklyák, melyek a szent rajongás lángjával messzire világítanak a lelkekbe. Szép élni a hazáért, de tudni kell meghalni is érte, sőt vannak nagy percek, mikor egyedül ily mártírhalálok biztosíthatják a haza életét ... Mért jegyzem én fel mindezt, miért hogy éppen én írom ezt az előszót? Azt hiszem, egy jogcímem van reá csupán, az, hogy e nagy mártírok egynémelyikével együtt senyvedtem a Cserny terror-tömlöcében, én Fery Oszkár barátom, Menkina, Borhy mellett feküdtem a parlamenti rémes éjszakák alatt s e borzongató közelből láttam, mint születik a véres aureola a kiválasztottak homloka köré. Ők tudták, érezték; ők főként Fery Oszkár, a Maeterlinck-féle "értesítettek közé tartoztak s minden vigaszszó ellenére elszántan készültek a végre ..
A véres év diadalmas augusztusának derekán tán én voltam az első krónikása a magyar bolsevizmus e borzalmainak. Azóta az én "Pro memória" írásom óta sok könyvet adtak ki e tárgyról, könyveket, melyeket a méltó harag tán némileg részrehajlóra színez ... nem én mondom ezt, de tán mondhatnák mások, kik a fehér terror vádját fújják, holott igazában vélt fehér terror elenyésző csekélység a való vörös borzalmakhoz képest. Mindegy, ne vitázzunk: a szubjektivizmus kora lejárt, most már a pártatlan tárgyilagosság beszéljen. Ily pártatlan krónika akar lenni a Gabányi ezredes könyve a mi mártírjainkról. Facta loquuntur: a puszta merő tények hadd beszéljenek, azok, melyek az Aranylegenda vértanúihoz teszik méltókká a mi mártírjainkat.

Bevezetés.
A magyar nemzet szörnyű megpróbáltatások korszakát éli. Ezelőtt hét évvel reánk szakadt a világtörténelemnek legvéresebb háborúja. Északon és délen, keleten és nyugaton, Oroszország hófedte síkságain, Erdély fenyveseiben, Szerbia vad vidékein, Albánia maláriás partjain, a Karszt kietlen kövei kőzött, Tirol égbenyúló szikláin, Franciaországban és Kisázsiában egyforma hősiességgel küzdöttek csapataink. Néma fakeresztek jelzik azokat az utakat, ahol a magyar katonák jártak. Ahol magasan és becsülettel lobogtatták szentségüket, a zászlót, mely alatt vagy győzni, vagy meghalni kell. És ők valóban vagy győztek, vagy meghaltak. A magyar katona nevéhez nem tapadt a gyávaságnak vagy a hűtlenségnek szennyfoltja! Magyar nemzetünk glóriás géniusza tisztán, tündöklően tért vissza a borzalmas harcterek színhelyéről ...
A háborút nem is azért vesztettük el, mert gyávák vagy hűtlenek lettünk volna. Lelketlen kalandorok ásták alá a magyar nemzetnek emberfeletti módon próbára tett energiáit. Hazug jelszókkal, soha meg nem valósítható eszmékkel harsogták tele a világot és sajnos, ezek eljutottak a legtávolabbi lövészárokba éppen úgy, mint a hegyek mélyén szunnyadó apró falvakba. A nemzet kimerült és a kalandorok magukhoz ragadták a hatalmat. Hadseregünket szétkergették. Nem volt többé, aki megvédje ezeréves határainkat. Kapzsi ellenségeink mint a hiénák a hullára, úgy rontottak reánk s napról-napra többet szakítottak el gyönyörű hazánk ezer sebtől vérző testéből ...
És ez még mind nem volt elég! A kalandorok egészen befejezték azt a játékot, melynek ára Magyarország tönkretétele volt. ökölbe szorul a kéz, ha az 1919 március 21-ikére visszagondolunk. Az internacionalista őrjöngök ezen a napon kiáltották ki az úgynevezett proletárdiktatúrát, melynek csak egy célja volt és pedig az, hogy ezer esztendő politikai, gazdasági és kulturális vívmányait megsemmisítse. Nemzetiszínű szentháromságunkat a sárba tiporták. A magyar nemzet fenséges imája többé már nem volt hallható a templomokban. Megindult a legszemérmetlenebb osztályharc. Minden jogcím nélkül olyanok kerültek vezető állásokba, akiknek erre semmiféle rátermettségük sem volt. A magántulajdon szentsége megszűnt és az egyének biztonsága semmivé lett. Nemzetünk legkiválóbbjait kidobták lakásukból. Megfizetett kémekkel vették körül őket. Egyetlen egy besúgás elég volt arra, hogy legjobbjainkat orozva, éjnek idején ágyukból kirángassák és elvigyék oda, ahonnan igen sok esetben nem volt többé visszatérés ...
Ezekről a mártírokról emlékezem meg a következő leírásokban. Úgy érzem, hogy mindazok a kiváló egyének, akik 1918 október 31-ike óta a két forradalom kalandorainak intézkedésére gyötrő fogságot szenvedtek vagy szörnyűséges mártírhalált haltak, éppen úgy megérdemlik a dicsőségnek pálma-ágát, mint azok a fiaink, akik a távoli harcmezők néma hantjai alatt álmodoznak Magyarország szebb jövőjéről. Mert a forradalmak és a proletárdiktatúra áldozatai is hősök voltak! Hősök, mert kemény gerincük nem hajolt meg a nemzetközi pribékek vad ideológiája előtt, hősök, mert fölemelni segítették sárba tiport szentségünket, hősök, mert titokban azon dolgoztak, hogy nemzetünk, imája ismét otthonos legyen az Isten házában. És e nemes törekvésükben kockára tették vagyonukat, családjukat, épségüket, életüket.
Mártírjaink szenvedése nem volt hiábavaló. Hős példájuk és a magyar nemzet géniuszának fenséges alakja felébresztette fiainkat abból a lenyűgöző letargiából, amelybe a hosszú háború és forradalmak szörnyű következményei őket temették. Az az izzó magyar nemzeti öntudat, mely a lelkek mélyén égető lánggal lobogott, végre is utat tört magának és kápráztató fénnyel tört fel a magasba, annál magasabbra, minél mélyebbre fojtották azt le a kommunizmus posványos szakadékaiba.
A múlt év augusztus első napjaiban szenvedéseink véget értek. Háromszínű zászlóinkkal ismét játszhatott a nyári szellő és az orgona hangjainál könnyes szemekkel énekelhettük ismét nagy Kölcseynk gyönyörű himnuszát. Mélyen szántott a sors ekevasa nemzetünk életében, de éppen azért olyan kincseket hozott felszínre, amilyenek létezéséről talán nem is sejtettünk A nemzeti érzésnek, a törhetetlen magyar nemzeti öntudatnak acélos erejét. Az ezeréves ország történelméhez, hagyományaihoz való tiszteletnek felébredését. A haza rögeihez való görcsös ragaszkodást. A vallásnak és a tiszta erkölcsnek nagyszerű megnyilvánulásait.
Az a nemzet, amely ilyen rettenetes megpróbáltatások után is életre ébredt, nem pusztult el és nem is fog elpusztulni. Bízva bízom a magyarok Istenében, hogy hazánk ebben az új évezredben is megmutatja a világnak, hogy ereje szilárd.
De hagyjuk ezeket, Az elmúlt eseményeket megörökíti majd a történelem elfogulatlan írója, nekem nem ez a célom. Én azoknak akarok szerény emléket nyújtani, akik magyar nemzetünk újjászületését vérük hullásával és mártírhalálukkal siettették. Csak azokról emlékezem meg, akikről adatokat kaptam, mivel valamennyi mártírunk emlékét egy műben megörökíteni nem is lehetne. Mert büszkén mondhatjuk sokan, nagyon sokan voltak.
Hős mártírjaink, akiket a vörös pribékek kivégeztek, nyugodjatok békében. Nemzetünk mindig büszke lesz reátok, emléketeket elfeledni sohase fogjuk. Ti pedig, akik ugyan nagy szenvedések árán, de mégis életben maradtatok, fogadjátok az egész magyar haza forró üdvözletét és az elismerésnek soha el nem hervadó pálmáját!
Több mint két éve már, hogy a magyar alkotmányosság hajnalhasadását újból megünnepelhettük és hogy a karmaiban vörös rongyot tartó hiéna fogvicsorgatva távozott ezeréves szent földünkről, mindazonáltal még ma sem vagyunk képesek a bolsevizmus pusztításait teljesen áttekinteni. Százakra megy az ártatlanul meggyilkoltak száma és talán ezrekre azoké, akik a magyar nemzeti eszme szolgálatában heteken, hónapokon át lelki és testi sanyargatást szenvedtek. A gyilkosságokról fogalmat alkothatunk magunknak, ha dr. Váry Albert volt királyi főügyésznek a budapesti büntetőtörvényszékhez intézett jelentéséből a következő sorokat olvassuk:
" ... Ezen a kilenc gyilkosságon kívül:
Dobsa Miklós zászlós, a két Hollán, dr. Berend Miklós orvostanár, rási Béla orvosnövendék. Fery Oszkár altábornagy, Borhy Sándor és Menkina János csendőralezredesek. Szigeti Gusztáv kereskedő,
amelyet most letárgyaltunk, egyedül Budapesten eddig kiderített még húsz olyan gyilkosság követtetett el, ahol az áldozatok teljesen hasonló körülmények között gyilkoltattak le, mint Dobsa Miklós és társai, ezek közül nevezetesebbek: Stenczel János, Nikolényi Dezső, Várkonyi Bálint, Erődi Kálmán, Lemberkovics Jenő, a két ukrán tiszt: Effinov Grigor és Juckelsohn Isay, Bodnár Gyula, Taubinger Géza, Mildner Ferenc, a Vándori-házaspár, Hercegh Géza, Pécsi Jenő, Ambódi János és Grosztonyi Mihály. Mindezek teljesen indok nélkül estek áldozatul a proletariátus gyűlöletének és dühének. De mennyi van még, ami eddig ki nem derült."
"Szamuely hóhércsapata s a különféle terroralakulatok ezenkívül vidéken is rettenetes gyilkosságokat követtek el. Hatvanban 4, Jászberényben 14, Szolnokon 30, Kecskemétén 9, Tiszafüreden 4, Poroszlón 7, Cegléden 11, Püspökladányban 4, Makón és Hódmezővásárhelyen 12, Solton 14, Hartán 3, Soltvadkerten 9, Tasson 2, Dunapatajon 61. Kiskőrösön 3, Kalocsán 20, Devecseren 4, Kapuvárott 6, Csornán 9, Duna-földváron 4, Császáron 1, Pákozdon 1, Kőszegen 3, Sopronban 2, Tolnatamásiban 3 azon egyének száma, akikről eddig kétségtelenül megállapítást nyert, hogy ártatlanul kivégeztettek. Ezek azonban sem nem pontos, sem nem kimerítő adatok. Az eddigi megállapítások szerint kb. 500 emberre tehető a proletárdiktatúra alatt a terroristák forradalmi törvényszéke által ártatlanul legyilkolt egyenek száma."
Ugyancsak dr. Váry Albert jelentése szerint legalább 15.000 bűnügy indult meg az országban bolsevista bűncselekmény címén.
Hogy -a terror milyen arányokban dolgozott a proletárdiktatúra alatt, arra jellemző, hogy csak a Markó-utcai fogházban 1919 március 21-től május 5-ig 857 politikai foglyot helyeztek cl. Május 5-ike után a politikai foglyokat inkább a parlament épületében és a Margit-körúti fogházban helyezték el.
Ezek a szörnyű adatok a legfényesebben igazolják, hogy az u. n. tanácsköztársaság vezetői nem voltak boldogságot adó, nemes eszmék hirdetői, hanem a saját és cinkostársaik legönzőbb érdekeiből szövetkezett közönséges bűnösük, akik vallást, erkölcsöt, nemzetet, jogot és törvényi kigúnyolva, cinikus mosoly kíséretében, minden szabályszerű bíráskodás nélkül, egyszerű kézlegyintéssel állították a bitó alá legjobb magyarjainkat, fogságba hurcolták az ártatlanok százait, elrabolták és közprédára bocsátották szerencsétlen hazánk vagyonát s a polgárok megtakarított értékeit és ingóságait.
Ellenségeink a "fehér terror" vádjával illetnek minket és a külföldi lapokban a szemenszedett valótlanságok áradatát zúdítják reánk azért, mert a bolsevizmus embertelen bűnöseit a rendes büntető igazságszolgáltatás hatalmának engedtük át. Sajnos, aknamunkájuk sikerrel jár és a külföld bizalmatlansággal kíséri megtorló működésünket. Ennek egyik legfőbb okát abban kell keresnünk, hogy a bolsevizmus rémségeiről teljesen elfogulatlan adatokat összefoglalva még senki sem szolgáltatott. Különösen ezt a hiányt szándékoztam pótolni és erős a reményem, hogyha ez a könyv utat talál magának az elfogulatlan külföld közönségéhez is, akkor az ottani olvasók meg fognak győződni arról, hogy itt nincs és nem is volt "fehér terror", mivel mi csak azokat az elvetemedett gaztetteket toroljuk meg független bírói igazságszolgáltatás útján, amelyeket a "proletárdiktatúra" perverz vezetői és félrevezetett vadállatai elkövettek.
Meleg köszönetet mondok mindazoknak, akik könyvem adatainak összegyűjtésében támogatlak. Különösen köszönöm az összes katonai és csendőrparancsnokságok, a budapesti és a pestvidéki kir. ügyészség, végül a m. kir. igazságügyminisztérium rendkívül értékes támogatását.
Gabányi ezredes.

I. RÉSZ
Meggyilkolt mártírok

BAJÁK ISTVÁN TART. HADNAGY,
FERENCZI LAJOS SZAKASZVEZETŐ, KRASsOVSZKY GYULA TANÍTÓ.
Hivatalos adatok alapján.
Devecseren 1919 május 5-én az a hír terjedi el, hogy az úgynevezett tanácskormány megbukott. Erre a hírre a devecseri iparos és földmíves polgárok elhatározták a devecseri vörösőrség lefegyverzését és a vezető kommunisták összefogdosását, valamint a vörösök, különösen a közeli ajkai bányászok részéről várható támadás ellen való fegyveres ellenállást. Az ellenforradalmi mozgalom katonai vezetőjévé Baják István tartalékos hadnagyot jelölték ki, Ferenczi Lajost pedig, aki a háborúban mint szakaszvezető vett részt, azzal bízták meg, hogy Baják Istvánnak segítségére legyen.
A vörösőrség tagjait azután valóban lefegyverezték, a devecseri munkástanács tagjait, köztük Marton Józsefet, Szabó Istvánt és Csaplár Jánost letartóztatták és a járásbírósági fogházban elzárták.
Május 6-án a férfilakosság fegyverbíró része részint fegyverrel, legnagyobb részt azonban vasvillával és doronggal felszerelve, a vasútvonal közelében foglalt állást az ajkai bányászok részéről várt támadás kivédése végett.
Időközben a pápai és veszprémi. diktatúrái szervek a mozgalomról hírt vévén, mindkét helyről katonai erőt vezényeltek annak leverésére. Amikor a katonai erő megérkezett és gépfegyverük a község közelében működni kezdett, az ellenforradalomban résztvevők szétoszoltak, úgy hogy a vörös katonák minden ellenállás nélkül vonultak be a községbe, miközben a királyi járásbíróság épülete előtt fegyveresen őrt álló Bőnyi Gyulát*) lelőtték.
A vörös katonák a letartóztatott kommunistákat kiszabadították és kezdetét vette a megtorlás.
Május 7-én 80 főnyi katonaság élén megjelent Devecseren Szamuely László s az ő vezetése alatt összeült a járásbíróság épületében a magát vésztörvényszéknek nevező bűnszövetség, amely még ugyanezen a napon Baják Istvánt és Ferenczi Lajost a község főterén, a róm. kath. templom ajtaja előtt már előre felállított akasztófán kivégeztette.
Midőn Bajáknak azt mondották a hóhérok:
Na elvtárs, lépjen az asztalra és tegye a kötelet a nyakába! A hőslelkű ifjú ezt a büszke választ adta az emberi és társadalmi méltóságokat lábbal tipró elvetemülteknek:
Semmi elvtárs! Úgy halok meg, mint fehér hadnagy! és bátran, fölemelt fővel ment a halálba.
Május 8-án Krassovszky Gyula tanítót fogták el és ugyanott kötél útján szintén kivégezték. Végül május 14-én Somogyi Jánost a devecseri temetőben vörös katonákkal agyonlövették. Három ellenforradalmárra életfogytig tartó, háromra tizenöt évi, egyre pedig egyévi fegyházat szabtak ki. Ezenkívül még negyvenöt letartóztatott polgár ellen 2000 koronától 60.000 koronáig terjedő s összesen 476.000 koronára rugó sarcot róttak ki s azt tőlük be is hajtották.
A vésztörvényszék rettenetes ítéleteit elsősorban Csaplár János devecseri tanító befolyásolta. Ez az elvetemedett és vérengző ember Baják István és Ferenczi Lajos halálraítélésénél jelen volt. Május 7-én reggel megjelent a járásbírósági fogházban és letartóztatott ellenforradalmárok neveit egy könyvbe felírta, nevűk után jeleket tett, a megjelölteket legazemberezte, majd vöröskatonákkal ezeket és Ferenczi Lajost is megverette. Német Józsefet pedig ő maga pofozta meg. A megjelölt egyéneknek kijelentette, hogy még aznap lógni fognak és cellájukba beköpött. Több cella előtt azt mondta:
- Büdös ganék, megdögletek máma.
Krassovszky ellen hajtóvadászatot tartott s vele, valamint az ellenforradalmároknak nevezett hazaszerető polgárokkal szemben letartóztatásuk után fölötte lealázó és kegyetlen módon járt el.
Krassovszky irányában táplált engesztelhetetlen gyűlöletét és alávalóságát igazolja az, hogy a községben általában nagyon kedvelt és tisztelt Krassovszkyt elfogatása után Csaplár tudtával össze-visszaverték és hogy midőn az áldozatot a vesztőhelyre vitték, oda Csaplár János saját hétéves kis fiát kézen vezetve, elkísérte és ezt a megjegyzést tette:
- No büdös, már látod az akasztófát!
Csaplár tanító, aki szörnyű tetteiért az akasztófán fejezte be életét, egyike volt a proletáruralom legtipikusabb vérengzőinek. Magasabb értelmiségű egyén volt, akinek néptanítói hivatásából is folyóan az erkölcsi törvényekkel tudnia, ismernie és nemcsak tanítania, de önmagára is alkalmaznia kellett, ezeket azonban, valamint hazája történeti múltját megtagadta akkor, amikor a minden nemes eszményt lábbal tipró, a haza fogalmát nem ismerő, alkotmányunk és jogintézményeink erőszakos lerombolására szövetkezett kalandortársaság szolgálatába szegődött és mellette mindvégig kitartott. Egyik áldozatát, Krassovszky Gyulát tisztán személyes bosszúból, tehát a legaljasabb indokból juttatta hóhérai kezére. Tanítói állásából kifolyólag kötelessége volt a gyermekek erkölcsi és nemzeti érzéséi ápolni és fejleszteni, ahelyett saját hétéves gyermekét a templom ajtaja előtt fölállított akasztófa megtekintésére vezette, a hazafias szellemmel homlokegyenest ellenkező kommunizmus tanait annak megbuktatásáig állandóan hirdette s annak megerősítését célzó tevékenységekben résztvett.
Csaplár János nem téveszmék által öntudatlanul tévútra vezetett ember, hanem minden nemesebb érzésből kivetkőzött bűntudatos gonosztevő. Magasabb értelmisége, néptanítói állása őt a legtisztultabb erkölcsi felfogásra kötelezte s mégis az erkölcsi züllöttségnek, az aljas bosszúállásnak és a féktelen vérengző kegyetlenségnek borzalomkeltő megnyilvánulását tüntetik fel bűnös ténykedései, különösen a Krassovszky Gyula esete. Csaplár Jánosból nemcsak a haza, a vallás és embertársai iránti szeretet hiányzik, de aljas lelkivilágát élénk színben tünteti fel, hogy a letartóztatott ellenforradalmárok és hozzátartozóik kétségbeejtő aggodalmában gyönyörűséget találva, a kivégzések bekövetkezését előre hirdette és hogy hétéves kis fiát is elvezette a templomtérre, ahol az akasztófák voltak és azokat megmutogatta. Csaplár Jánosról valóban elmondhatjuk, hogy emberi vadállat volt.

Balázs Gergely és mártírtársai.
Hivatalos adatok alapján.
A proletárdiktatúra sok olyan egyént is tévútra terelt, akikről ezt műveltségük folytán alig lehetett volna föltételezni. Ezek közé tartozott dr. Márton Ferenc szolnoki törvényszéki bíró, aki mint a szolnoki- forradalmi törvényszékhez kinevezett vádbiztos hatósági jogkört bitorolt és több ártatlan embert juttatott halálra vagy sanyarú börtönre. Az előbbiek közé tartoztak: Balázs Gergely, Mátyás István, Gedei László, Bobák Imre, Torpa Balázs, László József és Czifra János szolnoki lakosok, akiket dr. Marton Ferenc kisebb-nagyobb bűncselekmények vádja miatt forradalmi törvényszék elé állíttatott és 1919 március 31-ikén, illetve április különböző napjain, golyó által, kivégeztetett.

BAKONYI ANDRÁS CSENDŐR JÁRÁSŐRMESTER
ÉS CSALA BÁLINT CSENDŐRŐRMESTER,
Faczinek Nándor százados leírása alapján.
Bakonyi András csendőr járásőrmester főfelügyelői rendfokozattal.
Született 1874. évben Fejérmegye Vál községben, református vallású, földmíves szülők gyermeke, 4 elemi iskolát végzett földmíves volt, 20 éves korában besorozták, a 69. gyalogezredben szolgált mint gyalogos. Katonaságtól kikerült a csendőrséghez. Nős, 2 gyermek atyja volt.
Csala Bálint csendőrőrmester, nőtlen, róm. kath. vallású. Született 1887. évben Zalamegyében, Badacsonytornán. Földmíves szülők gyermeke, földmíves volt. 20 éves korában besorozták. Pozsonyban szolgált a hidászoknál. 1912. évben próbacsendőr lett. 1913. évben szakaszvezető, 1919. év tavaszán őrmester lett.
A júniusi ellenforradalmi mozgalmak Paks községben is éreztették hatásukat, melyek következtében az ottani öttagú direktórium lemondott és a vörösőrség legnagyobb része fegyvereit otthagyva megszökött.
A fentemlített két csendőr a paksi vörösőrség parancsnoki, illetve parancsokhelyettesi állását töltötte be s mint ilyenek, a fenyegető rendzavarásokra való tekintettel a közbiztonság fenntartása érdekében a vörösőrség felbomlása után a községbeli férfiakból védőrséget szerveztek és az otthagyott fegyvereket ezek között kiosztották. Ez intézkedésüknek köszönhető, hogy az általános zűrzavarban a rend és közbiztonság mindenütt biztosítva volt.
Június 24-én Székesfehérvárról az ellenforradalmi mozgalmak elfojtására vörös csapatok jelentek meg Pakson, akik egy Aranyos György nevezetű állítólag szekszárdi kovácsmester elnöksége alatt Tánczos vádbiztossal megalakult vésztörvényszék utasításai szerint az úgynevezett ellenforradalmárokat letartóztatták.
Többek között a két csendőrőrmestert is elfogták és rettenetesen megkínozták
Kétnapi fogság után a vésztörvényszék a két csendőrt mint ellenforradalmárt golyó általi halálra ítélte, azzal vádolván őket, hogy mint a vörösőrség parancsnoka, illetve helyettese, a proletárdiktatúra érdekeit nem védték s kötelességmulasztásuk lehetővé tette a vörösőrség felbomlását. Legnagyobb bűnüknek pedig azt rótták fel, hogy az úgynevezett fehérérzelműeket felfegyverezték. A halálos ítéletet a vésztörvényszék ennek elnökének határozott parancsára hozta, aki ugyanis mint a szovjet-kormány teljhatalmú kormánybiztosa, a legsötétebb terrort fejtette ki.
A kivégzést június 26-ára tűzték ki. Védekezésnek helye nem volt. A szerencsétlen áldozatok hiába hangoztatták, hogy ők csak a rend fenntartása érdekében cselekedtek úgy. A vésztörvényszék hajthatatlan maradt. Látva, hogy a halál torkában vannak, a két elítélt előadta azt az utolsó kívánságát, hogy Pakson levő családjaiktól legalább elbúcsúzhassanak, vagy hozzájuk néhány búcsúsort intézhessenek; ezt azonban kereken megtagadták, azzal a megjegyzéssel, hogy ilyen kutyafajzat nem érdemel semmiféle könyörületet.
Azután a két csendőrőrmestert a község főterére vezették, ahol a vésztörvényszék elnöke gúnyos mosollyal zöld asztalok mögött a község kíváncsi népe előtt a halálos ítéletet közhírre tette. Síri csend. Egynéhány vezényszó és tizenkét fegyvercső irányult a főtéren felállított két csendőr felé. "A proletárdiktatúra nevében tűz!" vezényszóra a fegyverek eldördültek s a kötelességüket hűen teljesítő két katona a következő pillanatban számtalan sebtől vérezve, élettelenül a kövezetre zuhant.
A vésztörvényszék véreskezű elnöke mint aki a dolgát jól végezte a két holttestre mutatva, a néphez a következő szavakat intézte:
Lám, így járnak mindazok, akik nem a proletárdiktatúra érdekeit szolgálják. Ezután a községre kétmillió korona hadisarcot vetett ki, melyet "24 óra alatt le kell fizetni, különben a fogvatartott 25 túsz másnap ilyenkor szintén ott a kövezeten hentereg."
Megjegyezte még a teljhatalmú kormánybiztos, hogy ezúttal a község csak nagyon simán menekült meg, ha netalán ismét ellenforradalmi mozgalmakra ragadtatná magát, az ítélet már nem lesz ily enyhe.
A két vértanú holttestét a vésztörvényszék elnökének parancsára a kövezeten hagylak közszemlére kitéve s csak a sötétség beálltával engedték elszállítani. Mialatt az áldozatok koporsója fegyveres őrök kíséretében utolsó útjára indult, hóhéraik a község vendégfogadójában cigányzene mellett javában mulattak.
Szívszorongató látvány volt e szomorú gyászmenet. Bakonyi koporsóját csak felesége kísérhette a fegyveres őrökön kívül. A szerencsétlen özvegy csak a kivégzés után értesült férje rettenetes haláláról.
Minden szertartás mellőzésével hantolták el a két derék csendőr földi maradványait a sötétség leple alatt az úgynevezett névtelenek temetőjében, ahol a Dunából kifogott ismeretlen hullák névtelen és dísztelen sírdombjai emelkedtek.
Bakonyit és Csalát méltán sorolom a vértanú-halált halt katonák közé, akik a vörös uralom alatt is csak a hivatásuknak éltek és kötelességük hű teljesítéséért esztelen hóhérok áldozatai lettek.
Szomorú vigasztalás, hogy a gyilkosokat, nevezetesen Aranyos Györgyöt és Tánczos vádbiztost utóbb halálraítéltek s az ítéletet végre is hajtották és hogy a két derék csendőr feljelentőit, Lefkovics Simon kereskedőt s Ganrer György földmívest is elérte az igazságos bosszúállás keze.
Pakson a proletárdiktatúra bukása után a gyilkosság színhelyén a meggyilkoltak iránti kegyeletből emlékünnepet tartottak, mely alkalommal dr. Balassa István menekült főgimnáziumi tanár nagy hatással elszavalta a "Talpra magyart" és dr. Erdélyi Aladár jakabfalvi földbirtokos gyönyörű bestédet tartott. Egyúttal megkoszorúzták Bakonyi András sírját a paksi ref. temetőben.
BARANYAY LÁSZLÓ DR. TART. HUSZÁRFŐHADNAGY.
A m. hír. tolnai gyalogezred távbeszélő századának jelentése.
Tudomásom szerint az 1919 júniusi ellenforradalom leverése után Tolnán dr. Baranyay László t. huszárfőhadnagy végeztetett ki. A részletek ismeretlenek előttem, mert magamnak is az ellenforradalomban való részesség miatt el kellett menekülnöm. Hasonló sorsra jutottak Kabdebó József alezredes, Jeszenszky József őrnagy, Kan Lajos százados-lelkész, Herbert János főhadnagy, Wittinger Ödön t. százados stb.

SARUDI BATTIK BÉLA, PIROS JENŐ,
K. MOLNÁR JÓZSEF, LAJCSÁK ISTVÁN, TELEK FEHÉR MIHÁLY
ÉS DOHY GÁBOR.
(Az abonyi áldozatok.)
Madarász Adorján főszolgabíró leírása alapján.
1919 május 1-én még nagy vörös ünnepet tartott az abonyi direktórium, agitációs szónokok a községháza vörösrongy-"díszes" erkélyéről üvöltötték a "Vörös Újság" vezércikkeiből kiollózott, frázisokkal telített, lázító, nemzetrontó szónoklataikat a proletár-csőcselék ordítozó tetszése és a kirendelt kis iskolásgyermekek visítozása közepette. A becsületes hazafiak természetesen tüntetőleg távolmaradtak. Szolnok felől erős ágyútűz hallatszott. Hirek jöttek, hogy közelednek a felmentő fehér- és entente-csapatok.
Május 2-án reggel már Szolnok felől nagy sietséggel és rendetlenül menekültek a vöröskatonák tüzérség, lovasság, gyalogság Cegléd felé. A direktórium tagjai az összes exponált vörös szereplőkkel együtt kocsikra kapva, kora reggel Ceglédre menekültek. A lakosság erre egyszerre eltüntette a piros jelvényeket és a fehér és nemzeti színek jelentek meg helyettük. Á rendet. Taszáry László helyettes főszolgabíró és Tóth Kálmán t. főszolgabíró, az elmenekült vörösőrök hátrahagyott fegyvereivel hirtelen felfegyverzett volt nemzetőrség és azonnal megalakított polgárőrség segélyével tartották fenn. Délután 4 óra tájban egy vörös jelvényekkel "díszített" autó jött Cegléd felől az országúton a községbe és kb. a postaépülettel egy irányban sarudi Battik Béla t. főhadnagy a nemzetőrökkel útját állotta. Az autó, melyen kézigránátos és fegyveres 5 egyén ült, a megállás helyett tovább akart menni, sőt puskalövés is dörrent el róla, mire Battik Béla és társai tűz alá fogták az autót, a sofőrt lelőtték s a többieket őrizetbe vették.
Másnap, május 3-án hajnalban a várvavárt felmentő sereg helyett a vörös bandák visszajöttek s a rémuralom megkezdődött. Bosszútól lihegő, vad terroristák több oldalról hatoltak be a községbe; első dolguk volt a helybeli árulók által kezükre juttatott névsor alapján a becsületes hazafiak összefogdosása; aki tudott menekült, de meglepetésszerű megjelenésükkel sikerült a vörös martalócoknak mintegy 45 embert összefogniok, akiket a főszolgabírói hivatalban zártak el. Teszáry László h. főszolgabíró és elfogott társai, köztük ártatlan vértanúink: Battik Béla, Piros Jenő, K. Molnár József itt várták a hirtelen megalakult vérbíróság ítéletét. Szamuely Tibor, a vörös zsidó fenevad kétszeri, alig 5 percnyi kihallgatás után kötélhalálra ítélte Battik Bélát. A többieknek is vérszomjas gúnnyal kilátásba helyezvén az akasztófát, átment Szolnokra újabb gyilkosságok elkövetésére.
Battik Bélát délután háromnegyed hat órakor Abonyban, a Ceglédi-úton, a postával szemben, a gyalogjáró mellé ültetett élőfa ágára akasztotta fel Stern Mózes zsidó hóhér, a csőcselék ujjongása közepette. Bátran halt meg a fiatal hős vértanú, utálattal utasította vissza ifjú, sok reménnyel biztató élete váltságául felajánlott vöröskatonai parancsnokságot. Holttestét este 10 óráig a fán hagyták, ütlegelték, szájába cigarettát tettek, végül összes ruháit ellopták a vörös rablók.
Május 3-án a rémuralom tovább folyt. Elfogták Tóth Kálmán tb. főszolgabírót és több társával együtt elzárták a főszolgabírói hivatalba. Délelőtt 10 órakor kivégzést jelző dobszó hallatszott. Ugyanis minden kivégzéshez a proletárcsőcseléket dobszóval hívták össze. Piros Jenőt, majd utóbb K. Molnár József vértanút ítélte ekkor halálra a vérbíróság és előbb Piros Jenőt, azután K. Molnár Józsefet ugyanarra a fára akasztotta a zsidó hóhér, amelyre Battik Bélát. A kivégzéshez kivezették Teszáry László h. főszolgabírót is és kényszerítették, hogy a borzalmas gyilkosságot végignézze. Piros Jenő holttestét K. Molnár József vértanúval vetették le a fáról, hogy helyébe őt akaszthassák. A vértanúk holttestei órákon keresztül az utca porában hevertek, az utcán tömegesen sétáló proletárok mulatságára. A kivégzések után a többi elfogottat hazabocsátották, de egész május végéig d. e. és d. u. jelentkezniük kellett a vérbíróságnál, ahol állandóan ki volt téve a kötél, amelyre a vértanúkat felakasztották. Május 8-án Szamuely halálvonatáról leszállították Dohy Gábor vértanút és három vöröskatona véres kínzások után agyonlőtte őt az abonyi református temetőben. Sírját is megpróbáltatták vele, hogy elég nagy lesz-e.
Július 6-án d. e. A 12 órakor a lázadó bihari vörös vasasok megfélemlítése céljából Beliczey Tibor földbirtokos kertjében golyó által kivégezték Lajcsák István és Telek Fehér Mihály vértanúkat.
Sarudi Battik Béla előkelő nemes földbirtokos-család utolsó férfisarja (fivére Miklós az orosz harctéren hősi halált halt) mint orvosnövendék orvosi szolgálatot teljesített a harctéren. Rendkívüli izomereje és hősiessége képessé tette arra, hogy a sebesülteket a harcvonalból ölében hordja a kötöző-helyre; később kérte a harcvonalba helyezését és mint hadnagy, majd főhadnagy több vitézségi kitüntetésben részesült. Vértanúhalált kellett halnia, mert a bátor fiatal hős mindent magára vállalt a vörös pribék előtt, hogy ezzel a vele együtt elfogott családos embereket megmentse. Könnyűszerrel elmenekülhetett volna és szabadulhatott volna a vérítélet elől; ehelyett Abonyban maradt és elvállalta, hogy ő szervezte az ellenforradalmat és hogy ő lőtte le a sofőrt.
Piros Jenő 37 éves kereskedő résztvett a világháborúban, derék hazafi, aki az elfoglalt autón átment Szolnokra s onnét hozott fegyvert és muníciót az ellenforradalom céljaira. Ezért kellett meghalnia!
K. Molnár József 36 éves földmíves elfogatása után 15 perc múlva már felakasztották. Bűne az volt, hogy a proletárdiktatúrát a piactéren bátran gyalázta. Feleségét, azalatt, míg háborúban volt, elvesztvén, 3 kis árvát hagyott maga után, akik nagyanyjuk gondozása alatt minden vagyon nélkül maradtak hátra.
Lajcsák István 59 éves sertéskereskedő és Telek Fehér Mihály 49 éves földmíves, lelkes fehérérzelmű hazafiak, az autó vörös banditáinak letartóztatásában segítettek a nemzetőröknek. Ezért először 14-14 évi kényszermunkára ítélték őket a vörös gazemberek, majd, hogy saját lázongó vöröskatonáikat ezzel megfélemlítsék, a börtönből a vesztőhelyre vitték a vörös pribékek.
Dohy Gábor 44 éves jákóhalmi jegyzőt, t. hadnagyot, aki Erdélyből az oláhok elől menekült és aki Jákóhalmán mint h. jegyző alkalmaztatott, azért ítélték halálra, mert Jákóhalmán kitűzte a fehér és nemzetiszínű zászlókat és szervezte az ellenforradalmat.
Tovább is folyt volna a vérengzés, de Budapestről, állítólag az entente nyomása következtében, beszüntették a további kivégzéseket; más alakban azonban tovább gyötörték a lakosságot, Tanult úriembereket, tisztviselőket, köztük a két főszolgabírót, Teszáry László helyettes és Tolth Kálmán tb. főszolgabírót is, hazafias iparosokat, kereskedőkéi vörösőrökkel átkísértették árvíz-elleni védekezéshez Szolnokra s ott nappal és éjjel a románok állandó ágyútüzelése mellett partvédelmi kubik-munkát kellett végezniök. A munkára kényszerítettek közül a román gránátlövés következtében egy haláleset és több sebesülés is történt. Úrinőket gazdaságokba répakapálásra rendeltek ki. Így őrjöngtek a vörös haramiák 1919 augusztus 2-ig, amikor a vörös uralom megszűnt.
BÁTHORY GYŐZŐ ÉS MÁRTÍR-TÁRSAI. Hivatalos adatok alapján.
A proletárdiktatúra még csak egy hónapos volt, de mar ekkor a magyar vérnek egész tengere tapadt Szamuely Tibor és cinkostársai kezeihez. Nemcsak a fővárosban, hanem a vidéken is egyre-másra szedték áldozataikat. Cegléden 1919 április utolsó napjai és május 20-ika közt Báthory Győző, Brachler József, Buday József, Unghváry József és még három ismeretlen egyén került a forradalmi törvényszék elé, mely a szerencsétlen áldozatokat halálraítélték és az ítélet kihirdetése után őket a terror-katonák a Csengettyűs-temetőben és a cegléd-újvárosi temetőben agyonlőtték.

BERECZKY DÁVID CSENDŐRŐRMESTER
A brassói m. kir. csendőrkerületi parancsnokság jelentése.
A brassói kerület dévai szárnyának anyakönyvi állományába tartozott Bereczky Dávid őrmestert 1919 augusztus 10-én a miskolci kerület egri szárny feldebrői őrsre osztották be, ahol akkor volt folyamatban a kommunisták összeszedése. Augusztus 13-án Bereczki Dávid őrmester és Rácz István csendőrből álló járőr azzal a meghagyással vezényeltetett szolgálatba, hogy a szökésben volt Lukács Imre feldebrői volt kommunistavezér és úgynevezett direktóriumi elnököt figyelje, hazatérése eseten fogja el és az őrsre kísérje be. Az őrs többi legénysége Verpelét községben foganatosította az elfogásokat.
A járőr este 9 óra tájban észlelte, hogy Lukács Imre hazatért a lakására. Ekkor Bereczki egy községi közeggel ott megjelent, azonban Lukácsnak nejétől azt a felvilágosítást kapta, hogy férje nincs odahaza. Erről való meggyőződés végett a járőr a lakásba ment s a gyanúsított neje által kezében tartott lámpa mellett a lakás utca felőli szobáját eredmény nélkül átkutatta: innen Bereczki a konyhán át a hátsó szobába nyitott be. Ebben a pillanatban a helyiségben tartózkodó Lukács kommunista Mannlicher-fegyverrel rálőtt. Bereczki szívén találva, azonnal meghalt. Gyanúsított felhasználva azt az időt, míg Rácz csendőr segélyért szaladt, megszökött.
Bereczki őrmester hulláját augusztus 15-én bajtársai és a lakosság nagy részvéte mellett a feldebrői temetőben eltemették. Tiszti elöljárói, bajtársai és Feldebrő község lakossága áldozatkészségéből sírjára díszes emléket állítottak.
A derék altiszt apácai születésű (Brassó-m.) nőtlen egyén volt, a csendőrségnél 10 évet, ebből a harctéren 3 évet töltött. Királya 2. osztályú ezüst vitézségi éremmel, a koronás ezüst érdemkereszttel, a Károly-csapatkereszttel és a sebesülési éremmel tüntette ki.

DR. BEREND MIKLÓS ORVOSTANÁR.
Hivatalos adatok alapján.
Az 1919. évi június 24-én délután 4 óra tájban dr. Berend Miklós orvos, egyetemi magántanár, beteglátogatás céljából eltávozott a lakásáról. Alig tett néhány lépést, megpillantotta a nemzetiszínű lobogó alatt a Dunán megjelenő monitorokat, amelyek a Hungária-szállóra, az úgynevezett szovjetházra irányított ágyúlövésekkel jelt adtak az ellenforradalom kitörésére. Dr. Berend szívében tele lelkesedéssel hazafutott a lakására, íróasztala fiókjából mintegy 14.000 korona kékpénzt és 20 30.000 korona fehérpénzt magához véve, azt mondotta feleségének:
Nézd, feltámadt Magyarország! S az íróasztaláról magához vett kisebb forgópisztolyt szintén zsebretéve, elrohant a lakásáról. Az utcán elővette zsebkendőjét, azt a monitorok felé lobogtatva és "éljen Magyarország", "le a szovjettel", "le Kun Bélával" kiáltások között a Mária Valéria-utcán át a szovjetház felé futott. A Hungária palotaőrsége, 1015 talpig felfegyverzett terrorista és néhány vörösőr már akkor az utcán voltak, megszállták és egyes helyeken gépfegyverekkel állták el az utcakeresztezéseket, sőt az egyik szemtanú vallomása szerint kézifegyvereikből izgatottan lövöldöztek a közeli házak ablakai felé. A terroristák észrevevén a feléjük futó dr. Berend Miklóst, rászegezték fegyvereiket és rákiáltottak, hogy álljon meg. Dr. Berend Miklós egy pillanatra meg is állott, majd megfordulván, visszafelé, vagyis a Petőfi-tér felé kezdett szaladni. Közben észrevette, hogy néhány terrorista üldözi, visszanézett, miközben egy lámpaoszlopba ütközve elesett. A földről nyomban felugrott és folytatni akarta az útját, zsebébe nyúlt, hogy revolverét a védelmére előrántsa, erre azonban már nem volt ideje, mert ebben a pillanatban több terrorista, közöttük Lobi Mór, Steiger János, továbbá Rosen Antal és Alexandrovszky Leó különböző irányokból kisebb-nagyobb távolságból lőfegyvereikkel rálőttek dr. Berend tanárra, ki egy vagy két lövéstől találva a földre esett.
Amint a megsebesített ember felült az úton, abban a pillanatban odaérkezett a Mária Valéria-utca és Türr István-utca sarkához autóján Cserny József, a terroristák parancsnoka, átvette a vezénylést, intézkedett és valami parancsot adott le a vele jött Schön Bélának, aki leugorva az autóról, odaszaladt a földön ülő dr. Berend Miklóshoz s közvetlen közelről ráirányított fegyveréből háromszor rálőtt. A lövések után dr. Berend tanár holtan terült el a járdán. Schön Béla azután elvette a leterített áldozattól annak revolverét s úgy ő, mint a többiek ott hagyták heverni az út közepén a világszerte híres orvostanárnak vérző tetemét. Beállván az esti sötétség, az időközben elhalt Engländer Fülöpnek, az Országház gondnokának a rendeletére ismeretlen terroristák dr. Berend Miklóst megmotozták és kifosztották, elvették aranyóráját, aranyláncát, ezüstfejű botját, bőrtárcáját, melyben 14.000 korona kékpénz és 2030.000 korona fehérpénz volt. Lőbl Mór terrorista lehúzta annak mindkét cipőjét, azután a holttestet Lőbl Mór, Weisz József, Rosen Antal és Trailla György együttesen a Dunához vonszolták és a Petőfi-tér táján beledobták a vízbe.
Lőbl Mór a rablott cipőket másnap egy pár bakancsért elcserélte egyik terrorista társával, az órát, láncot, botot, a kékpénzt és fehérpénzt Engländer Fülöp vette magához azon a címen, hogy letétnek be fogja szolgáltatni, ezt azonban nem tette, mert az órát, a láncot és a botot a házkutatás alkalmával nála megtalálták, a 14.000 korona kékpénz az ő kezén nyomtalanul eltűnt, a fehérpénzből pedig csupán 23 darab 200 koronást adott át Papp Sándornak, Cserny József helyettesének, közölve vele azt, hogy ezt a pénzt dr. Berend Miklós tanártól vették el és hogy a hiányzó 2 darab 200 koronásból vacsorát fizetett a hőstettet végző terrorkatonák részére. Papp Sándor közölve az Engländer által elmondottakat, a 23 darab 200 koronást Cserny Józsefnek adta át, aki azt állítása szerint a többi "hivatalos" pénzt közé tette.
Dr. Berend Miklós holttestét 14 nap múlva fogták ki a Dunából. A boncolásról felvett jegyzőkönyv, valamint a főtárgyaláson kihallgatott dr. Gyulai Elemér boncoló törvényszék orvosnak a véleménye szerint a hullán 3 lövési sérülés találtatott, melyek közül az egyik a nyak hátsó részén hatolt be, a gerincagyat szétroncsolta és feltétlenül halálos volt.
Ezért és a többi szörnyű tettükért Lőbl Mór és Steiger János terroristák halállal bűnhődtek; a többi tettesek megszöktek és így kivonták magukat az igazságszolgáltatás sújtó keze alól.

BERNÁT FERENC KALOCSAI FUVAROS ÉS FÖLDESGAZDA FIA
Atyjának vallomása.
Kohn és Kovács bejöttek a lakásunkba, az egyik odavágta a feleségemet, nagy dühösen kocsira löktek bennünket; én az öregebbik fiammal bent ültem a kocsiban, a másik fiam a bakon. A vörösök mind azt hajtogatták:
Jó lett volna a Somogyi Bertát paprikásra aprítani.
Amikor a törvényszékre értünk, már voltak ott 90 vagy 100-an, a fiamat vették először sorra. Szamuely ítélkezett, én a szomszéd szobában hallgatóztam, nem igen hagyták szóhoz jutni szegényt, hamarosan halálraítéltek és elvezették. Úgy hallottam, ez volt a hatodik halálraítélt, őt perc múlva másik fiamra került a sor, akit 10 percig vallattak, azután engem szólítottak be.
No gyere be, vén disznói Szerencsém volt, néhány kérdés után, hogy mennyi vetésem van és mennyi földem, elbocsátották. Kimegyek az utcára, rámkiált egy vörösőr:
Eriggy te vén disznó, válaszd ki a fiadat, ott lóg a berkenyefán!
Csakugyan ott lógott szegény a jezsuita-templom előtt, felkötve a berkenyefára, majd megszakadt a szívem bánatomban. Este a zsidó Varga fiát a háta mögé kötötték, ugyanarra a fára. Már vagy 8-an lógtak akkor, köztük Bódi intéző is. A fiamról is mindent leszedtek, egy ingben, egy gatyában dobták a közös gödörbe, csak egy piszkos újságpapirost borítottak az arcára.

BERNICZAY ALADÁR, SZABÓ MÁRTON és VARGA DEZSŐ
Hivatalos adatok alapján.
Az átkos emlékű proletárdiktatúra áldozatai között sokan vannak olyanok, akiknek meggyilkolásáról nincs sok értesülésünk. Ezek közé tartoznak: Berniczay Aladár, Szabó Márton és Varga Dezső János esztergomi lakosok is, akiket Esztergomban 1919 június elején néhány vöröskatona agyonlőtt. Jellemzi a gyilkosok elvetemedettségét, hogy midőn már az áldozatok vérükben feküdtek, egy Schmieder Lénárd nevű gépmunkás, vöröskatona, odalépett hozzájuk és mindegyiknek újból halántékába lőtt ...

BERTA PÁL, MADARÁSZ JÓZSEF, HÖRIG IMRE
Hivatalos adatok alapján.
Az 1919. év május 31-én Tolnatamási községben ellenforradalom tört ki, amelyről Szabó Gáspár géplakatos Kun Béla külügyi népbiztostól telefonon utasítást kapott, hogy az ellenforradalom letörésére azonnal fegyveres erővel szálljon ki Tolnatamásiba. Szabó a parancs értelmében a rendelkezésre álló veszprémi vörösőrséget összegyűjtötte, vasútra ült és június 1-én reggel 5 óra tájban Tolnatamásira meg is érkezett. Már útjában arról beszélt, hogy az ellenforradalmat elfojtja és akasztás nélkül haza nem jön. Magával vitte Simon vádbiztost, hogy a vésztörvényszékei nyomban megalakíthassa és megengedte azt is, hogy Kákics vörösőr útközben több helyen leszálljon és az akasztásra kötelet szerezzen. Tolnatamásin megérkezése után a még szabadon levő ellenforradalmárokat összeszedette, kihallgatásukhoz Próder László és Simon Antallal nyomban hozzáfogott, az elfogottakat fegyverrel és kézzel ütötte, verte, aki pedig nem vallott neki kedvezően, azt "gondolkodóba", kínzó-szobába küldötte, ahol véresre verték.
Délelőtt 10 óra felé a szekszárdi forradalmi törvényszék tagjai, nevezetesen Aranyosi György és társai megérkezvén, követelték a területi illetékesség hangoztatásával, hogy Szabó Gáspár az ítélkezés jogát adja ál nekik, ő azonban ettől vonakodott és csak hosszas, majdnem tettleges vitatkozás után engedte át az elfogottak feletti ítélkezés jogát Aranyosinak és társainak, de csak azzal a kikötéssel, hogy az ítélet hozatalához őt is meghívják. Még a délelőtt folyamán összeült a vésztörvényszék s az elfogottak közül Berta Pált, Madarász Józsefet és Hörig Imrét-kötél általi halálra ítélte és az ítéletet délután végre is hajtatta.
Szabó Gáspár, aki a borzalmas bűntettek nagy sorozatát követte el, halálraítéltetvén, kivégeztetett.



 Nyomtatható változat (Új ablakban nyílik!)
 Küldje el a cikket barátjának, ismerősének!


2004-2019 www.lakatospal.hu ©, KT-Perfect honlapkészítés