A Himnusz, mint tudjuk, Álmosdon születik meg, ebben a határ menti szépséges hajdú-bihari faluban, ahol suttognak a patakok menti fűzfák és magyar dallamok csipkézik a januárban a hó alól is felsejlő magyar ugart. Akkor, persze, Álmosd még az ország közepe volt, álmában sem gondolta volna egyetlen álmosdi magyar paraszt sem, hogy a kaszálóját és búzavetését egy Trianon nevű galádsággal kettészakítják, s határ szélére szorítják az álmosdi mezőt. Amelyiken még Bocskai István hajdúi is móresre tanították a labancot, s az 1605. november 15-i csata dicső emléke bizonnyal égett

Kölcsey uram lelkében, amikor a kúriában, gyenge gyertyafénynél papírra vetette, hogy „Isten áldd meg a magyart!” A jókedvet és bőséget az álmosdi parasztok szorgalma diktálta keze alá, s országgyűlési tapasztalatai késztették arra, hogy leírja: „Megbűnhödte már e nép a múltat s jövendőt” Árpád apánkhoz fohászkodik, Hunyadira hivatkozik, a magyar dicsőség és hazaszeretet lángját látja az álmosdi gyertyafényben. Nyújts feléje védő kart/ Ha küzd ellenségével!” Hiszen tudja, az álmosdi hajdúivadékok elbeszéléseiből is tapasztalhatta, hogy Bocskai fölé védőkart nyújtott az Úristen.

Élete utolsó pillanatáig hitt a magyar feltámadásban. Amikor 1823. január 22-én papírra vetette a Himnuszt, már országosan ünnepelt szónoka volt a magyar parlamentnek, harcba szállt a jobbágyság felszabadításáért, akkor úgy mondták, hogy az örökváltságért. Bűbájos, tartalmas és előkelő beszédeit áhítattal hallgatták az országgyűlésben, de ügyvédként otthon, Szatmár megyében is lángoló szónoklatokkal buzdította harcra az éppen kialakuló reformnemzedéket.

Korai halála miatt nem vehetett részt az általa is ágyat vető 1848-as eseményekben, de az utána következő nemzedékek mai napig is fényes csillagnak vélik őt, Kölcsey Ferenc és Himnusza ma is a nemzet élő lelkiismerete. Nem véletlen, hogy zenéjét a nemzet másik lelkiismerete, Erkel Ferenc komponálta 1844. július 26-án.

A kedves olvasó most nem fog megsértődni azért, mert saját magamtól idézek. A kilencvenes évek elején, újból, már teljes szöveges értelemben megjelent Szentimrei Jenő Ferenc tekintetes úr című könyve, amelyet a harmincas években írt és az Erdélyi Helikon adta ki először Kölcsey életrajzát. Íme, mit írtam tizenhét évvel ezelőtt erről a könyvről: „ A Kis-Küküllő lágyan lejtett a kibédi dombok között, a rekkenő augusztusi melegben a parti fűzfák a vízre hajoltak hűsülni, s árnyékukban nagyanyám mesélt. Még ott is csak suttogva, nehogy a mondandó valaki idegen felé röppenjen, aki esetleg félreértené. A Küküllő is elcsendesült bámultában, mert akkor éppen Kölcseyről és a Himnuszról beszélt nagyanyám. Neki is köszönhetően már gyermekkoromban tudtam, hogy a Himnusz szövege és zenéje mindenek fölött, de a bomlott agyú erdélyi világban énekelni nem lehetett. Csak éjszaka, a lehalkított Kossuth rádióból hallgathattuk, s ez a titokzatos összeesküvősdi valami magasztos misztikummal és fénnyel övezte Himnuszunkat.

A vakációs „kibédi szabadegyetemeknek” köszönhetően, magyar tanárnő nagyanyám betűparadicsomában elolvashattam Szentimrei Jenő Ferenc tekintetes úr című Kölcsey regényét. Ez a harmincas években jelent meg először és az Erdélyi Szépmíves Céh adta ki. Az ötvenes-hatvanas években Kölcsey életműve és ez a regény még kötelező házi olvasmány volt az erdélyi magyar iskolákban, a regény, ha némi csonkítással is, de megjelenhetett az erdélyi magyar könyvkiadóknál. Hogy aztán a hetvenes években kiszoruljon mindenhonnan.

Kölcsey neve és életműve a nacionalista-komcsi-sovén hatalom fekete listájára kerüljön. A Himnusz pedig bevonult ismét az éjszaka kulisszái mögé. (Szomorú tény és tragikus emlék, hogy még az állítólagos román forradalmi változások után is, idén (1990-ről van szó!), milyen sötét indulatokat váltott ki az erdélyi magyarok ajkán a március 15-én fölcsendült magyar Himnusz)”

Ez az írásom Szülőföldön ismerősen címmel 1993-ban jelent meg, de valójában a Himnuszunk ma is csak a templomok hűvösében otthonos Erdélyben, mert a román nacionalizmus állandó és tartós fenyegetés.

Magyarként azonban mindig is mondjuk: a Himnusz a miénk és mindaddig, amíg magyarok vagyunk, ez a mi Himnuszunk és Kölcsey életműve is a miénk, visszavonhatatlanul.