Lassan arra jövök rá, hogy a szó szoros értelemben csapdába estünk és örökkön a pénzügyi válság következményeiről folytatunk polémiát. Tulajdonképpen igazából talán ez is a cél, hogy olyan módon túlbeszéljék ezt a problémát, amely után sem eligazodni nem lehet, sem pedig a következményekről nem kap hiteles tájékoztatást a közvélemény. Közben pedig nemcsak arról van szó, hogy a gazdasági machinációk foglyává vált az emberi társadalom, hanem ennél talán sokkal súlyosabb problémák is felmerülnek.
Először is, az az értékrend-válság, amely az állítólagos zsidó-keresztény kultúra gyarmatosításba torkolló materializmusához vezetett, egyszerűen nem áll meg az erőfölény alkalmazásánál, hanem leépíti a tudatot is. Ehhez természetesen az oktatást, a felsőoktatást, a kultúrát használja fel, melynek zömét egyszerűen elsorvasztja. Ma már az írástudatlanság a csúcstechnika „vívmányainak” szerves következménye. A szó szoros értelemben a tesztlapos vizsgáztatási mechanizmusok írástudatlan és kultúra-nélküli embereket „nevelnek”. Ehhez természetesen olyan alapvető félremagyarázott értékrendet sulykolnak, amelyet parlamentáris demokráciának és liberalizmusnak neveznek.

Hozzáteszem; közben azért az áttekinthetetlenség fokozza a jobb és baloldali megosztottságot, további zűrzavart okozva a társadalmi értékrend világában. Magyarországon az oktatásra, az úgynevezett rendszerváltás első pillanataiban már szemet vetett a féktelen liberalizmus és nem elégedett meg a szabados sajtó-szabadsággal, hanem ezt megfejelte még az oktatás teljes leépítésével is. Látszólag esélyegyenlőséget teremtett, de azt rögzíteni lehet, hogy olyan szintű oktatást, mint az úgynevezett magyarbálint-féle felsőoktatási rendszert, véletlenül nem lehet kitalálni. Természetesen az is probléma, hogy a rombolás, bár látszólag az anyagi javak tombolásában a legjelentősebb, mégis ez csak egy következmény.

A kiművelt koponyákat, s főleg, hogyha nemzettudatú az oktatás, lényegesen nehezebb félrevezetni, mint azt a közeget, ahol még a sorkatonai szolgálat is szégyenné vált. Maga az a kifejezés, hogy „zsoldos” és „fizetett katona”, ez valóban fából vaskarika. Így fordulhat az elő, hogy nemcsak gazdasági, társadalmi, katonai, biztonsági problémák keletkeznek, hanem ezen felül a nemzeti szimbólumok is gyűlölt feleslegek tárgyává válnak. Eddig a féktelen liberalizmus nem jutott el még odáig Hazánkban, hogy mondjuk a Himnuszt „lenótázzák”. Hajdanában Rákosi Mátyás a Himnusz alatt ülve maradt, és a primitív kis diktátor még a karácsonyt is kiiktatta az ünnepek sorából.

De vajon ünnep-e ma már hagyományos értelemben a Kisded születése? Vajon Húsvét milyen módon jelenik meg tudatunkban? Az tény, hogy a televíziók csak úgy megszokásból bemutatják a körmeneteket, de ez nem több mint látvány.

Aztán azon is el lehet gondolkozni, vajon mi lehet az oka annak, hogy eltelik húsz év, és egy ország olyan állapotba kerül, hogy nincs fejlődési mutatója az úgynevezett parlamentáris demokrácia megszületése óta. Pártok alakulnak, megszűnnek, átállnak, elárulják egymást, kiabálnak, nemcsak a Parlament meggyalázott épületében, hanem a kis parlamentek is hasonlóan játsszák el azt a szerepet, hogy mindent a népért, még veszekedni is hajlandóak a jobb világ érdekében. Nem a pártok korrumpálódott vezetőit akarom minősíteni, mert tulajdonképpen talán szót sem volna értelme vesztegetnünk a szabad-madarasokra, a tulipánosokra, a szegfűsökre, de sajnos sok esetben a narancsosok is kifejezetten kárára voltak az átalakításnak.

Az idő természetesen mindent megszépít, főleg akkor, ha háttéralkukkal a látszat-összecsapásokban szinte géniuszokká magasztalják a politikai közszereplőket. Az egyik oldal állítólag minden eszközt bevet azért, hogy ne a másik oldal miniszterelnöke kormányozzon, még csalásokra is hajlandók. És nemcsak jelszavak szintjén, hanem minden eszköz szabad. Persze arra gondolni, hogy a bokrosból mdf-es vezér lesz! - vagy, hogy a szabad madarak vezérgenerációja megmilliárdosodott, ez kicsit paradoxon. Vezérnek tekinteni olyan embereket, akik soha értelmes munkát nem végeztek, kizárólag összeesküdtek, elárultak, bandába verődtek, és a szó szoros értelmében bűnszervezeteket alakítottak, az csak nemzetellenes tevékenység következtében lehetséges.

Ma sem értem, hogy két évtized alatt miért nem kaptunk választ arra, miért is kell támogatni az idegeneket, a multinacionális nagyvállalatokat, és személy szerint kit terhel a nemzetrontó magánosítás felelőssége? Még fülembe cseng az antall-kormány miniszterének válasza, amikor kioktatott azzal kapcsolatban, hogy a privatizáció következménye a technológiai fejlődés, a tőke-áramlás, munkahelyteremtés, piacbővítés és sok egyéb marhaság. A parlamenti jegyzőkönyvek tartalmazzák azt a miniszteri választ, amely az antall-kormány hivatalos álláspontja, mely szerint egyedüli üdvözítő, hogy magánosítani kell, mert akkor biztonságban lesz mindenki.

Ma pedig azt hallani, immáron a nagy leleplezőktől, hogy harminc évvel ezelőtt a reáljövedelem minimum annyi volt, mint most, legföljebb közel másfél millió munkahely veszett el véglegesen. De annyi felsőfokú végzettségű, primitív analfabétát még nem termelt ki a felsőoktatás, mint ami napjaink eredményeként előállt.

Örökké azt hallani, beteg a társadalom, nincs elég jövedelem az egészségügyi rendszer fenntartására, ugyanígy nyiklik-nyaklik a nagy elosztórendszerek döntő többsége, legyen az önkormányzat, nyugdíj, vagy bármi egyéb. Közben örökké a gazdasági válságról is beszélnek: begyűrűzésről, áremelésről, nehéz versenyhelyzetről, de választ véletlenül sem lehet kihámozni. Feltűnik néhány csodaközgazdász, körbefuttatják a rádióban, televízióban, és hagyják, hogy elmagyarázza azokat a köztudott dolgokat, amelyeknek az eredménye még a jövő generációját is sújtani fogja. Természetesen, néhány gazembert megfognak, azokat pellengérre állítják, de maga a rendszer egy fikarcnyit sem fog változni. Amikor értékrend válságról beszélünk, akkor azt látni kell, hogy ezek a materiális javak tulajdonképpen a multinacionalizmus rendszerében, kontroll nélkül megjelennek, a bankrendszer, a pénzügyi rendszer teljesen ellenőrizhetetlen és ugyanúgy erőfölényből tesz, amit akar, mint maga az igazságszolgáltatás vagy bármelyik olyan szervezet, amelyeket olyan politikai csoportosulások hoznak létre, akiknek nemzettudatuk egyenlő a nullával!

Vajon azokat a pénzgyűjtési mechanizmusokat, amelyeket a Pilis Invest, London Bróker, Globex Holding, Baumag, stb., stb., alkalmazott, miért nem lehetett azonnal megfékezni és nem várni meg, hogy sok százezer ember váljon vesztessé. A válasz egyértelmű: hogy a magánkezdeményezések, amelyekkel a pénzügyi pilótajátékokat létrehozzák, csak képződmények és minden esetben politikai háttérerőből indulnak meg.

De vajon a pénzügyi világ valaha felelősségre fogja-e vonni azokat a vezetőket, akiknek károkozása egyáltalán nem az anyagi javakban csúcsosodik ki, hanem a tudat- és a környezetrombolásban? Nyilvánvaló, a sok milliárdos csalásoknál felháborodik a közvélemény, pedig az minden esetben csak a jéghegy csúcsa. Milyen nehezen viselték az elkényelmesedett, félművelt emberek, hogy a milliárdos csalások következtében sztrájkba léptek a BKV buszvezetői. De azért azt meg lehetett figyelni, hogy az autózási szenvedély egyáltalán nem csökkent, sőt növekedett. Ennek egyébként nem csak a sztrájk volt az oka. Nyilvánvaló, hogy abban a hangzavarban, ahol összevissza kiabálnak egymással a pártok, nehéz kiigazodni. De ahol egy tömegközlekedésben bizonyíthatóan tíz év alatt több mint 150 milliárdot el lehet tüntetni, ott azért nemcsak a rablóbandákkal van probléma, hanem azokkal is, akik ezt eltűrik.

Nemrég borzasztó nagy leleplezés látott napvilágot, amely szerint a 2006-os események kapcsán a rendőrség vadászfegyverrel, csapaterőben olyan törvénytelenségeket követett el, amelyet egy jogállamban megtorlásnak kellene követnie. No, nem az áldozatok oldaláról, hanem azon szervezetek vezetői oldaláról, akik odáig aljasultak, hogy védtelen tömeget mészároltak. Most egy bűnbánó rendőrtiszt elmondta mindazt, amit már régóta tudtak, és láss csodát! - a jól informált újságírók körbecsámcsogták ezt a történetet is. Természetesen ez is része az értékrend-válságnak, mert mindenről lehet beszélni, de csak akkor, amikor engedik. Néhány kis bűnszervezeti vezetőt elkapnak, de ismételten jön a jogállam, és ha tetszik, ha nem, a bíróság előtt is államtitokra hivatkozva nem lehet meghallgatni azt az embert, aki befolyással próbált üzérkedni, csak nem sikerült.

Aztán végignézzük a technológiai fejlődést, ami a fegyverek vonatkozásában megvalósult, és meg lehet állapítani, hogy egy jól felfegyverzett szlovák vagy izraeli zászlóalj bármelyik pillanatban szét tudna csapni a mi fegyveres erőink között. És ez nem a jelenleg is zsoldos katonaként dolgozó fegyveres erők problémája. Ez a nemzet problémája! De hát ki figyel oda, amikor már minden az anyagi javak körül összpontosul, még akkor is, hogyha lassan hozzászokunk ahhoz, hogy semmi nem az, aminek látszik.

Nemrég szabadult a pápa merénylője és az elmúlt hosszú évtizedes börtönbüntetése után nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy soha senki nem fogja megtudni, mi volt a szerepe a bolgár és az orosz titkosszolgálatnak, mert a szabadulás idejére a merénylőt már kifejezetten elmebeteggé silányították. Persze, vannak még csodák, lehet, hogy titkosítás nélkül, mondjuk 100 év múlva nagyszerű regények jelennek meg ezzel kapcsolatban és a végén még az is kiderül majd, hogy Allah akaratából cselekedett.

A technológiai fejlődés örökké visszatér, mégpedig azokban az időszakokban, amikor teljesen kiúttalan az egész társadalmi felépítmény. Nemrég szalagcímben közölték az újságok, hogy az EBRD beszáll az alternatív energia-üzletbe is. Jelesül Magyarország is a spanyol óriás szélenergia-előállító csapatnak annyi kölcsönt ad, amennyit akar. Sőt, még üzlettárssá is válik. Hozzáteszem, Magyarországon. Mert nem lenne az hír, ha például Spanyolországon egy bank kölcsönt adna a technikai fejlődés érdekében. De az ilyen banki befektetések a legritkább esetben szolgálják a közjót. Csak emlékeztetőül: a kórházak magánosításának vezérhajója, a HospInvest éppen ettől az EBRD-től kapott milliárdos összeget, de azt a partikuláris érdekek miatt nem tartotta jó üzletnek, ezért inkább a levegőbe vitte a pénzt.

A természet védelme szavakban mindenütt megjelenik, de nem is marad más, csak írott malaszt. Az egészséget sem kell védeni, ott is csak kampányokat kell folytatni, mert így is, úgy is többen vagyunk, mint kellene. Majd a nyugdíjrendszer átalakításával elveszik a kedvét az embereknek attól, hogy megismerjék, mi az, hogy békés, nyugodt öregség. Ezekről a kérdésekről azért kell unos-untalan beszélni, mert sehol nem látszik azzal kapcsolatos megoldás, hogy milyen jövőkép alakul ki, mi lesz 10, 20, 30 év múlva. Nemrég, még az Európai Unió csúcsbizottsága riadót fújt, sőt a németek megkísérelték megfékezni néhány multinacionális nagyvállalatukat, azzal a szándékkal, hogy a helyi munkaerő foglalkoztatása ne sérüljön. Aztán kiderült, hogy ezek is csak szavak voltak, és soha nem látott munkahelyvesztés van az európai unióban, és most már arról beszélnek, hogy szükség van-e keleti munkaerőre, kultúrára, gondolkodás-módra? Ugyanazok, akik először harcot indítottak a munkaadók és a munkavállalók érdekében, a kisvállalkozások és a helyi érdekek hangoztatásáért.

Tulajdonképpen pont ezeket a kérdéseket hagyják elveszni, hisz az állítólagos olcsó munkaerő feltétlen szükséges. Közben pedig azon panaszkodnak, hogy felhígult az Európai Unió piaca. Túl sok a támogatás és lassan döntésképtelenné válik. Addig-addig reformálgatják a nagy rendszereket, míg a végén kiderül, hogy egy torzszülött jön létre, de közben mindenütt működik a jogállam. Az igazságszolgáltatás természetesen jogkövető az egész világon, főleg az Európai Unió által létrehozott, úgynevezett szuper-bíróságok óta. Nagyon nehéz azt a társadalmat vizionálni, ahol az alapvető kérdések kitárgyalatlanok és mindent az úgynevezett politika szolgálatába állítanak.

Hajdanában, huszonvalahány éve volt egy sátorverés, és annak egy nyilatkozata. Ne tegyenek mást, csak olvassák el! Nézzék meg, hogy 23 év múlva mi valósult meg abból, és ha egyetlen egy pozitívumot találnak, akkor büszkék lehetnek magukra. Vajon az igazságszolgáltatás megvalósult? Vajon szuverén szabad országgá váltunk? A többpárt-rendszert akkor még meg sem fogalmazták, de megállt a népesség fogyása? Jórészt ezeket a nyilatkozatokat már csak azért is meg kellene őrizni, hogy szembesüljünk az eredményekkel. Hol a csudában van itt sajtószabadság, nemzeti szuverenitás, jogállam, vagy éppenséggel a hazai érdek védelme!? A társadalompolitikusok, a társadalom mélylélektanát is vizsgálták, aztán egyik pártból átálltak a másikba, vagy maradtak ugyanott, a liberalizmus eszközénél és mindenütt azt a választ lehet kapni a riporteri kérdésekre, hogy ők naivak voltak. Persze, a társadalomtudós, mint mdf- frakcióvezető, a liberalizmus nagy hirdetőjeként éppenséggel a privatizációt védte, s magyarázta fűnek-fának, hogy aki ilyen kérdést fölvet, annak gonosz szándékai vannak.

Aztán jön a másik közgazdász-csoda, aki még 2002-ben is államtitkár és megállapítja, hogy milyen nagy baj van. Igen, azzal van baj, hogy ezeknek a közszereplőknek folyamatosan a napos oldalon van a helyük, és még azt sem vesszük észre, hogy az egész rendszernek nincs is törvényes jogalapja. Olyan fogalmakat találtak ki, a gyarmatosítást leplezendő, mint a tőke szabad áramlása és ezt egy dupla-csavarral a földterület szabad forgalmára értelmezik. Aztán azt mondják, hogy szétaprózódtak Magyarországon a parcellák, közben pedig újra nagybirtokok jöttek létre, törvénytelenül és alkotmányellenesen, amelyek ellen szinte soha nem léptek fel. Ha hiszik, ha nem, a kárpótlásnál, a fölszámolásoknál, a strómanokon keresztül az ingatlanmaffia olyan birtokokat hozott létre, amelyeknél még a tulajdoni korlátokat is elfelejtették beiktatni.

Persze így aztán meggazdagodott egy olyan réteg, amely ma már uralja az oktatást, a kultúrát, a politikát, a pénzügyet, és lassan elfoglalja a hitéletet is. Miközben a nemzetgyalázás folyik, gyülekezetek alakulnak, vezető lelkészekkel, és pillanatok alatt iszonyatosan meggazdagodnak. Most már nem hozzá akar férni a nyilvánossághoz, hanem ő maga a nyilvánosság, ő dönti el, hogy ki beszélhet egyenesen, görbén, kit minősítünk hazugnak, bűnösnek, áldozatnak, vagy antidemokratának. És ha kijelentik valakiről, hogy ő szélsőséges, az utána axiómává válik, amely már megfellebbezhetetlen. Világhírű béke-Nobel-díjas nagy senkik jönnek okítani, de meg kell nézni, hogy kik üldögéltek ott, az első sorban.
Az egész magyar politikai csoportosulás, a kispetitől az ibolykáig, annyi dísz-zsidó volt, hogy alig fértek el abban a hodályban. Hát ezt nevezik hitéletnek, főleg, ha a televízió is mutogatja őket. Mert természetesen ezt az eseményt mindenütt mutogatták. Persze, hogy a kipát mi a fenéért veszik fel a keresztények, a hitetlenek, a materialisták, azt valószínű nem fogom érteni, mint sok minden mást sem?

Eleve az értékrend válság megjelenése az is, hogy lassan Nemzetről, Hazáról beszélni sem lehet, mert abban a pillanatban olyan címkéket ragasztanak bárkire, amit utána nem lehet levakarni. Meg lehet nyugodni, a fák nem nőnek az égig, csakhogy ez még képletesen sem jelent jót, mert helyette már ott vannak a kis csemeték, akik csak azt várják, hogy a fa kidőljön, és mint Muszáj-Herkulesek mutogatják magukat a közélet palettáján.

Hallom viszont most már, hogy félni kell a diktatúrától, a vezértől, közben pedig kiderül, hogy a panama-lajos a mi másik vezér-jelöltünk. Olyan dolgokat idealizálnak, ami kifejezetten káros. Ahogy belopják a köztudatba, hogy a fajtalankodás tulajdonképpen dicsőség, ha azt egyneműek csinálják, az már szinte több mint alattomosság. Olyan zárt kasztok jönnek létre, és foglalnak el kulcspozíciókat, ahol már a szokások miatt is az egymásrautaltság összeesküvés jelleget ölt.

A környezetünkről, amely tágabb értelemben nemcsak a társadalmi környezetet, hanem a teremtettet is magában foglalja, tulajdonképpen minden nap szó esik. De nem több. Beszélnek elsivatagosodásról, a földterület vészes csökkenéséről, az elrontott folyamszabályozás veszélyiről. Hibákkal, károkkal (veszteségekkel) kapcsolatosak a következő figyelemre méltó (és figyelmeztető tartalmú) megnyilatkozások, amelyek az erdők irtásáról, a hit nélküli életről és annak következményeiről szólnak. Nem szeretnék demagóg lenni, de valahol a szó a tett halála. Ezt lehet tapasztalni a mai társadalmi közviszonyok között, ahol csak akkor van probléma, ha esik a hó, vagy ha nem, ha meleg van, vagy ha hideg, de ez nem zavarja azt a folyamatot, amely szerint mindig minden drágul, mindig nagyobb a kiszolgáltatottság és szinte visszafordíthatatlan folyamat látszik, az oktatás és a népbutítás következtében.

A változás szele sajnos ma már egyre nehezebben fedezhető fel, mert a legkritikusabb alakulatok is kizárólag a politikai palettára törekszenek, pedig volna mit tanulni, még ha a példa sántít, akkor is, a forradalmi folyamatoktól. Vajon miért buknak el a forradalmak? Miért konszolidálódnak a folyamatok? Ez az a nagy kérdés, amelynek megválaszolása nélkül a jövőben is csak üres szócséplések a parlamenti csatározások, és az azokat megelőző választási handabandák is azok maradnak. Persze jól feltenni a kérdést, még nem jelenti azt, hogy a választ is tudjuk, de legalább a kérdezés és a kétkedés joga maradjon meg.