Az Amerikai Egyesült Államok szenátusának költségvetési bizottsága elrendelte, hogy a pénzügyi válságért felelős nagybankok vezetői meghallgattassanak. Rendkívüli gyors döntés, mert lecsengeni látszik az a gerjesztett válság, amelyen tulajdonképpen már át is estünk. A szó szoros értelmében, mint szamár a teknősbékán, átesett rajta egész Európa és nemcsak gazdaságilag, hanem hitében és illúzióiban is megfogyatkozott ma a világ. No, nem Közép-Európa úgynevezett befektetőiről beszélünk, hanem azokról, akik lásd, mint bűvész a varázssipkából, elővarázsoltak ismételten néhány ezermilliárd dollárt, aminek se eleje, se hátulja.

Ha egyszerű népmeséről beszélünk, akkor úgy lehetne fogalmazni: egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy jogállami parlamentáris demokrácia. Különös ismertetőjele, hogy erős bűnszervezeti formában működik, és ígéret-halmazok mögé rejti el azt a valóságot, amely a teremtett környezet tönkretételén keresztül nemcsak Európára vár, ha nem tér észhez, hanem a világ élővilágára.

Hazánkban tulajdonképpen nem megállt az idő, hanem visszafelé forgatják a történelem kereteit, természetesen oly módon, hogy az eredmény lényegesen rosszabb legyen, mint valaha volt. Törölni kell a történelmi tényeket, eredetünket, kultúránkat és dicsőíteni kell a pénzügyi világ, úgynevezett befektetőit, vagy ahogy mostanában mondják; a gurukat. A magyar tőzsde, amely tulajdonképpen nem is létezik, szárnyal, mint a kakukk, lökdösik ki a még megmaradt értékeket és történelmi csúcson zár, nemcsak az egy évvel ezelőttihez képest, hanem a növekedés ütemében is.

Ha ezt a hullámvasutat megnézzük, akkor azt állapíthatjuk meg, hogy 20 évvel ezelőtt volt hasonló lejtmenet, majd hatalmas emelkedés, amikor is a nemzet vagyonát átpakolták részvénytársaságokba és vitték, ami mozdítható volt, meg azt is, ami nem. Fanyalognak, nyavalyognak az úgynevezett vezető politikusok azon, hogy ki a hibás, ki lopott többet, ki a demokrata és ki fog rendet csinálni?!

Természetesen, amíg erről beszélnek, addig a tabáni teniszpartik alatt megbeszélik, kinek mi a feladata, ki milyen részt szakíthat le a még meglévő és még osztható keletkezett jövedelemből.

És azt természetes folyamatnak tartják, hogy majd a választásokon az istenadta nép dönteni fog, hogy mely rablóbandát ülteti saját nyakába, az elkövetkezendő évekre. Ma már örömünnepnek látszik és hallatszik, hogy megbénul a közlekedés. Soha nem látott közüzemi áremelések vannak, tehát a fosztogatás tovább folytatódik. Azt hinnénk, ha valahol politikai és gazdasági anarchia van, akkor ott elbizonytalanodnak az úgynevezett pénzügyi befektetők, de láss csodát! - a térségben, különösen nálunk és mintegy bekábítószerezett szerencsétlennek, úgy szárnyal a gazdagok pénztárcája és lelkiismeretének maradéka.

Úgy tudtuk ez ideig, hogy akkor, ha semmi mást nem jelez vissza, mint hőmérő, az nem más, mint a tőzsde, ha szárnyal. De meg lehet nyugodni, az elemzők már látják, van még mit kifosztani, ami már elsősorban nem az anyagi javak irányába indul el, hanem egy akolba tereli a jogfosztottakat. Őket hívják választópolgároknak. A felső tízezer, melynek tagjai tulajdonképpen változatlanul ugyanazokból a körökből kerülnek ki, mint akár a Kádár-rendszer, a cionizmus vagy a nemzetpusztító diktatúrák leszármazottai, ma valóban örömünnepet ülhetnek. Van olyan tábor, amely már ünnepel, már kijelölték a miniszterelnököt, a kormányt, valószínű, már a köztársasági elnököt is, sőt a bábkormányt is, amely, ha ezek véletlenül megbuknak, nem lepkeként, hanem főnixmadárként újra föltámad. Mindenütt megjelenik az úgynevezett karvalytőke, amely már nem is leplezi szándékát, hanem hol eltávozik, hol visszajön és nem értik meg az egyszerű emberek, hogy nem a jelenlegi életükről van már szó, hanem gyermekeik és unokáik jövőjét játsszák el beszűkült gondolkodásukkal.

Nemrég egy hír jelent meg, hogy az Exxon mégis visszatér Makóra, mert megvett egy technológiai kutató céget, 41 milliárd dollárért. A magyar hírportálok örömmel közlik, hogy lám a világ legnagyobb befektetője odajön, és majd kiaknáz. A gyöngébbek kedvéért, ezt a 41 milliárd forint pénzt, amelyet vételárként a mellényzsebből kitett az Exxon, magyar értékben, forintértékben szinte ki sem lehet fejezni. A milliárd mögé tegyenek még 2 nullát, az első két számot szorozzák még meg kettővel, és utána szörnyülködjenek, hogy ki is az olajtársaság vesztese és ki a nyertese. Ez ugyanis 8 ezermilliárd forint, amennyit a magyarok a költségvetés folyamán egy évben el szoktak költeni. Hozzáteszem: érdemtelenül.

Nálunk válságot kezelnek, ismételten nem vágják ki az aranytojást tojó tyúkot, és több generáció kizárólag az ígérethalmazzal tudja magát hitegetni. Mindezeket a tényeket azért van idő unos-untalanul ismételni, mert mind a mai napig az úgynevezett gazdasági vezetőrétegnek nem volt ideje kielemezni az úgynevezett rendszerváltás okait és következményeit. Ujjal mutogatni; de nemcsak mutogatni, hanem ordibálni, rendkívül egyszerű. Ezt hívják politikai közéletnek, nem pusztán a felelősök megkereséséről van szó, hanem arról a tényről, hogy ezt nem is kell keresni. Javaslom, hogy nézzék meg a parlamenti almanach szereplőit, gyűjtsék le a bank és pénzügyi világ internetes honlapjairól azokat a szereplőiket, akik a médiakiválóságaival együtt, teljes felelősséggel bírnak a kialakult helyzet miatt. Mindenkinek ismert az életrajza, még az átírt életrajza is.

Itt- ott még a kikeresztelkedés ideje, névváltozása is nyomon követhető.

Hogy mely idegen hatalmaknak dolgoztak és dolgoznak, minden további nélkül nyomon követhető ezekből a megmásított életrajzokból.

Egy rövid történelmi visszaemlékezés azzal kapcsolatban talán nem haszontalan, hogy mindezt a szabad rablást és nemzetgyalázást, jogszabályi háttérrel, törvényekkel ugyanaz a parlamenti formációi és ugyanazok a személyek hajtották végre, többségében, akik az ellenzéki kerekasztal szégyenteljes paktumait létrehozták. Azok a törvények, amelyek az úgynevezett szabadon választott parlament döntései előtt megszülettek, már kizárólag a vagyonátmentést, a fortélyos hazaárulást szolgálták. Nyugodtan kijelenthetjük, és eljön az idő, amikor ez már nem maradhat titokban, hogy azok a törvények, amelyeket akár a tulajdonnal, akár a büntetőjogi vagy polgári jogviszonyok szabályozásával, akár tudatosan, az egészségügy, a nyugdíjrendszer, az önkormányzatiság tönkretételével kapcsolatba hoztak, az messze nem néhány eszement magyar parlamenti képviselő kitalációja volt, az egy jól tervezett gazdasági, szociális rendszer tönkretétele, annak ellenére, hogy az EU alapjai a szociális piacgazdálkodás elveit rögzítik. Ennek csak része egy-egy nemzetállam, amelynek szerepe többé-kevésbé teljes mértékben annulálódott.

A tőke szabad áramlása címén tulajdonképpen olyan torzszülöttek jöttek létre, amelyek egymást is fölfalják. Ennek az átalakulásoknak az öreg kontinens már biztos, hogy vesztese, mert nem történelmi hagyományaihoz tért vissza, hanem szolgálta a disznófejű nagyurat és értékteremtés helyett környezetet rombolt.

Tehát, a törvények, amelyek 1990 óta felgyorsították a gyarmatosítást, ugyanazzal a logikával működnek, hogy a fejlődés eltörli a határokat, és csak úgy lehet a gazdasági versenyben eredményes Európa, ha egységesülnek. Amelyből természetesen már csak azért sem lehet semmi, mert soha nem is volt ilyen cél.

Azok a pénzügyi befektetői körök, amelyek az utolsó néhány évszázadban szabadon gazdagodhattak, az emberek legyilkolásából, a népirtásokból, azok ma már valóan kicsinek találták Európát és túlontúl soknak azt az öt pénzügyi központot, amelyet egy bankárdinasztia ural.

Igazán sajnálatos viszont, hogy az európai pénzügyi központ, a tervek szerint Budapestre tevődik át, még akkor is, hogyha ezt a magyar politikusok tagjai fantazmagóriának tartják. Tehát, a törvényi szabályozás az a nemzetállam lebontása, olyan szándék vezényletével, amely a globalizációt isteníti és a pénzt a Teremtő rangjára emeli. Törlik Európa történelméből magát, a hit fogalmát is, sőt kifejezetten tiltják, mert szerintük a hit, a politika és a gazdaság nem összeegyeztethető. Egyébként is, Európában összesen nem élnek az unióban annyian, mint mondjuk néhány nagy távol-keleti országban.

Hozzá teszem, olyan nagyságrendű anarchiát sikerült keletkeztetni a pénzvilágnak, hogy a kiürült világ nem ünnepel mást, csak a gladiátorokat. A szó szoros értelmében gladiátorokká alacsonyítják az emberi kultúrát. Ha megnézzük azt, hogy egy-egy szennyes hollywoodi filmalkotás milyen pusztítást hajt végre, az bizonyosan meglep mindenkit. A tudatalattiba lerakódik már, hogy igenis vannak csodák, jön a néger hős, aki majd megváltja a zsidó tudóssal az emberiséget. És ezeket a filmeket, az emberiség valamennyi polgárát figyelembe véve, minden esetben több milliárdan végignézik. Hosszú évtizedek óta a szellemi pusztítás központját a filmiparban lehet megtalálni, és annak központja pedig az állítólagos demokratikus Amerikában van. Egy-egy úgynevezett sikerfilmet, amelyet utána még Oscar-díjjal is kitüntetnek, nemcsak az anyagi helyzet miatt gyártják le, hanem azért, mert a népbutítás legnagyobb zálogát ebben találták meg. Még a tudatalattinkat is elaltatják azzal, hogy mindig jön majd egy hős, aki csodát tesz, és a végén föl lehet kiáltani: Igen! Megcsináltuk”!: - a film, a televízió és sajnos ma már az Internet is ugyanarról a gyökérről fakad, ugyanonnan indul és ugyanúgy egy kézből irányított.

Ezt természetesen lehet liberalizmusnak nevezni. De az tény, hogy ma lényegesen nagyobb veszélyben van a teremtett környezet, mint valaha volt. Az utolsó ötven évben, nemhogy lassult volna a technikai fejlődés következménye miatt a környezet-szennyezés, hanem az utolsó 50 évben az emberiség több lebonthatatlan környezetet pusztító alapot termelt, mint előtte kétezer éve. Ma az emberiség fele tulajdonképpen nem emberhez méltó körülmények között él, és egy környezetvédelmi bombát táplál. Gondolják el, hogy egy metropolis, a Távol-Keleten, Afrikában, Közép-Amerikában és Dél-Amerikában annyi millió szegény embertk alapvető higiéniai feltételek nélkül tart el, mint ezer éve, amikor az emberiség létszáma volt. Vannak olyan nagyvárosok, ahol pl. három-négymillió embernek az alapvető tisztálkodási joga is megfosztatott. Nincs csatornázás, nincs ivóvíz, és az alapvető higiéniai feltételek sincsenek biztosítva. Ráadásul, ezeket a tényeket a szó szoros értelmében titkolják, mert nem akarnak pánikot.

Ha a továbbiakban is ilyen módon szennyezik a környezetet, akkor a következő generációnak már szembesülni kell azzal a ténnyel, hogy 2 milliárd embernek nem lesz hol laknia. Ugyanis a nagyvárosok döntő többsége már kezelhetetlen, nemcsak környezetvédelmi szempontból, hanem az úgynevezett hatósági és rendfenntartó erők is teljes mértékben tehetetlenek.

Az európai kontinens felelőssége megkérdőjelezhetetlen. Az még külön probléma, hogy egy olyan Európai Uniót hoznak létre, amely eleve döntésképtelen, protekcionista és az egymás közötti konfliktusokat nem levezetik, hanem szítják. Kárpát-Hazának, Magyarországnak az elkövetkezendő időben most már nem a kisantant fenyegetésével kell szembenéznie, hanem azzal a gyűlölettel, hogy Magyarország lesz a tervek szerint az európai pénzvilág központja.

Mégis, miért pont a budapesti központot jelölték ki a prágai döntés kapcsán, még 1992-ben? Ennek egyetlenegy oka van, a térségben Budapest volt mindenkor az a központ, az utóbbi száz évben, ahova a szenny szabadon beáramolhatott. Lassan törlik a magyar történelem alapvető tényeit is, és miután oktatásunkat sikerült olyan szintre lezülleszteni, mint maga a közélet, így a kikerülő kiművelt koponyák, nyelvismeretüket felhasználva, döntő többségében már nem hazájuk javát fogja szolgálni. Természetesen politikai jelszavakkal, a félművelt városi polgárokat, minden további nélkül meg lehet bolondítani. Még el is hiszik magukról, hogy ők tesznek azért, hogy a közélet valamilyen módon tükrözze a népakaratot. Ma természetesen már nem arról van szó, hogy ki fogja uralni a következő 5-10 évben Magyarországot, hanem az, hogy a folyamatok milyen hosszú távú gyűlöletet fognak fölszabadítani Magyarországgal szemben.

A törvényi szabályozás az tulajdonképpen pótcselekvés. Az is egy filozófiai vita, pusztán, hogy mennyi veszteség érte a magyarságot az átalakulás kapcsán. Szinte teljesen közömbös a mai állapotokban, hogy mennyi az állam vesztesége, az állami tulajdon vesztesége, mert ennek reparációja- kijavítása csak és kizárólag azon alapulhat, hogy az egész folyamat semmis. Mármint a szerzett tulajdonok, a globalizáció urainak úgynevezett eladósítási szándéka, mert ugyanannyit fognak a tulajdonszerzők kapni a vagyonukért, mint amennyit fizetnek. Magyarul nullát!

Ma Magyarországon nem elég az, hogy a bűnszervezetek egymás között osztogatják, már nemcsak a materiális javakat, hanem még az éter hullámait is, hanem a direkt támogatásokat is túlnyomó részben multinacionális nagyvállalatok kapják.

Az összes magyar vállalkozó és állampolgár nem kapott annyi vissza nem térítendő támogatást, mondjuk tavaly, mint a British Petrol.

A hét nővér egyike, ahogy a nagy olajcégeket hajdanán nevezték, mind megvetette már a lábát Hazánkban, és olyan jövedelmekben részesül, amelyet sehol a világon nem kaphatott volna meg. Néhány százmillió forinton vagy milliárdon vitatkoznak a BKV-nél, és a szó szoros értelmében, mint a piaci zsibárusok, licitálnak egymásra a hírcsatornán.

Természetesen, annak sincs felelőse, hogy 9o milliárd forintos adósságállományt miért sikerült felhalmozni, abban az esetben, amikor 2003-ban a BKV teljes konszolidációját az úgynevezett medgyessy-kormány végrehajtotta. A BKV akkor ugyanis hitel nélkül és viszonylag jól feltőkésítve működhetett. A jegyárak ez idő alatt megháromszorozódtak, a bűnszervezeti csalások és lopások, az eddigi számszaki adatok alapján, kb. 45 milliárd forintot eltüntettek, minden nyom nélkül. És ez csak a BKV. Hasonló nagyságrendű csalással és bűnszervezeti alakzatban működik a MÁV, és nyugodtan nevezhetjük néven a gyermeket, a többi ide betelepedett multinacionális rablóbanda.

És még mindig azon veszekszenek – látszólag – a magyar választópolgárok, hogy ki fogja őket megmenteni. Hát, amíg ezt a kérdést fölteszik, akkor a választ is meg lehet fogalmazni, mégpedig azt, hogy senki, legalábbis ezek a jelenleg ismert politikai alakzatok, nemcsak személyi összetételük miatt, hanem alakzatuk és formációjuk következtében, erre teljes mértékben alkalmatlanok. Ha egy rendszer alapjaiban véve rossz, akkor az már nem személyfüggő, hanem úgy csodaváró, mint a hollywoodi filmek.

A következtetésnek azonban mégsem annak kell lenni, hogy minden elveszett, hanem annak, hogy nem a személyes számonkérésről van most szó, hanem arról, hogy a személyes számonkérést megelőzi az a tény, hogy ez az egész nem volt más, mint jogalap nélküli hibás szerződés és az eredeti állapotot vissza kell állítani.

Azok a multinacionális nagyvállalatok, amelyek akár évenként, sok ezermilliárdos haszonnal dolgoznak, és ráadásul személytelenek, túl fogják élni az eredeti állapot helyreállítását. Azért élik túl, mert a pénzügyi rendszer tulajdonképpen már se nem aranyalapon, se nem értékalapon működik, hanem a számítógépek úgynevezett programjaiban. Nem is lehet ma már követni egy-egy átutalást, mert ez nem történik meg, sem valóságában, sem pedig annak következményeiből.

Hogy hogyan lehet majd fönntartani azt az állapotot, amely a helyi közösségek döntési mechanizmusán alapul, ezzel kapcsolatban Közép-Európában azért lesz legkönnyebb az átalakítás, mert itt olyan mennyiségű energiát és élelmiszert lehet előállítani, amely minimálisan ötször annyi embert tud eltartani, mint amennyien jelenleg vagyunk.

Amikor az átalakítást tervezgették hajdanában, a 70-es évek elején, természetesen arra senki nem gondolt, hogy a föld kincseit is odaadják ugyanazoknak, akik, mint a sáskák, az egész világot letarolták az elmúlt évtizedekben. Persze azt kiejteni a száján valakinek hogy igenis rendpártiak vagyunk, az ma nagyon veszélyes, de hamarosan azt a véleményt kapja meg valaki, hogy ez antiszemitizmus.

Pusztán azt szeretném elhitetni mindenkivel, hogy a sorsa valóban a saját közösségének kezében van, és véletlenül se higgye el; hogy Brüsszelben, Washingtonban okosabb döntést tudna hozni, mint egy falusi kisbíró. Lehet tódozgatni-fótozgatni az alkotmányokat, az unió alkotmányát is, lehet létrehozni főbizottságokat, albizottságokat, vizsgáló bizottságokat, de ez nem más, mint fából vaskarika. Nagyon régi mondás, hogy a józan paraszti ész nem pótolható, még akkor sem, hogyha sok-sok egyetem és tudományos fokozattal bíró közoktató ezen is mesterkedik. Sajnos az értéknélküliség az odavezetett, hogy ma, aminek az ára tíz forint, az holnap lehet, hogy százba fog kerülni, de holnapután lehet, hogy ismét csak egybe, ha pedig ez az értékrend továbbra is megmarad, bárhol a világon és uralkodik, akkor ott valóban olyan kiszámíthatatlan folyamatok indulnak el, mint amivel hajdanában riogatták, a nyolcvanas évek végén, a úgynevezett szocialista országok polgárait.

Persze kérdés az, hova tűntek az akkori intézmények vezetői, hogy és milyen módon váltak milliárdosokká azok a hontalanok, akik életükben még értelmes munkát nem végeztek, mert a liberalizmust, talán már születésüktől fogva, idegen nyelven tanulták.