Hogy kinek-kinek milyen hosszú sorsot mér a teremtő; a túlélők tudják csak megítélni, hogy sok volt-e vagy kevés. Ország György „pilóta” barátjának mindössze fél méter hiányzott ahhoz, hogy a Szenteste előtti éjjelen elérje a kilincset, amelynek segítségével a meleg otthon védelmet nyújtott volna a fagyhalál elől... De messze volt az a kilincs.

Az élet írta történet egy másik oldalát nézve annak a fiatalembernek azonban szerencséje volt, akivel másnap este hozott össze jó sorsunk. Karácsony este fiaimmal Édesanyámtól indultunk volna haza, amikor a sötét parkolóban autónk gyérülő világító lámpái egy fehér foltra tévedtek. Milyen furcsán mozog az esti szélben az a papír, mintha galamb repült volna oda, állapítottuk meg nagyobbik fiammal, mielőtt kikanyarodtunk volna az útra, amikor a kisebbik, szinte csak magának megjegyezte: nem galamb az, hanem két láb. Abban a percben leállította a motort, s már ment is a fehér folt irányába, s bizony igaza lett: az esős karácsonyi éjben egy fiatalember feküdt a földön, annyi ereje maradván csupán, hogy a lehulló csapadéktól tócsákba gyűlt vízből fejét fel-felemelje, de a piszkos-sáros létől időnként már hangosan szörtyögött. Felállni, szólni nem tudott, csupán életösztöne nem hagyta még el. Odébb egy autó nyitott ajtaja jelezte, hogy onnan szállhatott ki.

Mivel iratokat nem találtunk, s a szerencsétlen ember is, ki tudja, mióta ázott ott, mennyire fagyhatott át, legjobb megoldásnak azt találtuk, ha azonnal értesítjük a mentőket. Szerencsére a riasztás után néhány perccel már ki is érkezett egy betegszállító autó, s időközben a járműben mégis ráleltünk egy borítékra, amelyre egy telefonszám volt felvésve, így a hozzátartozókat is idehívhattuk, akik a segítőkkel egy időben érkeztek oda. Gyors vizsgálat, s infúzió segítségével annyi kiderült, hogy gyógyszerre valami alkoholt fogyasztott a vendégségben lévő fiatalember, s attól lett rosszul, s bizony a kihűlés határán állt már, mert jó ideje feküdt ott, a sötét parkoló zugában.

Míg várakoztunk, egymás után jöttek-mentek a családok, gyerekek szaladtak tovább, autók araszoltak jobbra-balra, közben ügyet sem vetve arra a pontra, ahol egy embertársuk segítségre várt. Ennek a fiúnak szerencséje volt, köszönhetően kisebbik fiam éleslátásának, hiszen ha ő nem szól, hogy az nem széltől odasodort papír, hanem két cipő mozog a parkoló szélén, ügyet sem vetünk rá, s ki tudja, talán ő lett volna a következő, aki Ország György „pilótáját” követi a hosszú úton.

A sors útjai azonban kifürkészhetetlenek, s ahogy láthatjuk is, kinek rövidebbre, kinek hosszabbra méri Teremtőnk az idejét. Azért, ha lehetséges, figyeljünk jobban egymásra, legyen ez a kis szerencsésre fordult eset is intő példa arra, hogy ne menjünk el szó nélkül semmilyen szokatlan helyzet mellett. Lehet, hogy éppen azon a néhány percen fog múlni egy embertársunk élete.
R.M.