"Jól megszívták ezt a polgári szöveget”

Mindig tudtam, hogy a politika a nagyot mondás mûvészete, de hogy a sulykot ennyire el lehet vetni, nem jutott volna eszembe. Orbán Viktor Fidesz pártvezér Debrecenben ugyanis kijelentette, eljött az idõ a vadkapitalizmus lezárására, s hozzátette, új gazdasággal, új állammal, új politikával emberséges Magyarországot szeretnének építeni. Jó, hogy nem tette hozzá,
Idézve, ma már klasszikussá vált politikusi elõdjét, "a szocializmus út-ján". Orbánék megint tudják, mire vágyakozik a magyar nép, munkára, otthonra,
családi biztonságra. Mellette még a kórházak állami kézben maradására, a gyógyszerárak szinten tartására, az orvosok elvándorlásának megakadályozására. Itt a lehetõség, hangoztatta a vátesz, hogy 2006-ban az együttmûködés, a munka, az önbizalom korszaka kezdõdjék el. Ez aztán
program, ezt hallva lenghetnek a Fidesz-lobogók, de azért gondolkodni is kellene. Nem nagyon, csak egy kicsinykét. A szónok megint a régóta ismert és hangoztatott szólamokat varázsolta elõ cilinderébõl. Ki az, aki az elmondottakra ne vágyna? De, hogy lehet ezt elérni? Erre aztán végképp hiányzott a felelet. Persze nemcsak a szólamok, a módszer is a régi, megtudakolni, mire vágyik a nép, mit szeretne hallani, amivel aztán megint meg lehet "etetni", s a választási gyõzelem másnapján minden korábbi
ígéretet elfelejteni. Volt már erre példa? Csak erre volt példa, bármelyik "rendszerváltozás" utáni kormányról legyen is szó. A nép ugyanis mindig csak becsapható, orránál fogva vezethetõ tömeget jelent a politikának, az igazi cél ugyanis a hatalom megragadása, megkaparintása. Aztán következik, a korábbi ígérgetõk részérõl, a kollektív amnézia. Az emlékezetkiesés korszaka. Egészen addig, amíg hatalmon vannak. Majd, egy esetleges, megismételt ellenzéki korszakban megint kezdõdhet minden ugyanúgy, jöhet a varázspálca, a cilinder, s a hazugság, ámítás összes kelléke. Azaz, kezdõdhet, illetve talán folytatódhat tovább a népbutítás. Errõl szól a magyarországi politika, kérem. Mert mit is mondott Debrecenben Orbán? "Eljött az idõ a vadkapitalizmus lezárására." Ezt a kijelentést érdemes tovább értelmezni. Eljött tehát az idõ, Orbán szerint, a tolvajlások, a nemzeti vagyon elherdálásának, a nép kifosztásának befejezésére. Milyen fennkölt gondolatok ezek. Vastaps és ováció jár érte. Miközben az eddig szenvedõknek eszükbe sem jut, hogy Orbánnak azt kellett volna kijelentenie, hogy a vadkapitalizmus tolvajaitól, nyerteseitõl elvesszük a vagyont, a tolvajokat keményen megbüntetjük, s az elvett javakat visszaadjuk azoknak, akiktõl még a nagy elõdök, Rákosiék és Kádárék elrabolták. Azaz, a saját utódaik kezére játszották át, akik ma elõszeretettel nevezik magukat a politikai elit tagjainak. Ellenzékben és kormányon basáskodva egyaránt. Meggyõzõdéssel vallom, hogy nem arról kellene szónokolnia a "nemzet" Viktorának, hogy a további privatizációt meggátoljuk, hanem arról, hogy az eddigi privatizációt, 1988-tól kezdõdõen, felülvizsgáljuk, s így szolgáltatunk igazságot a kifosztott, szegénységbe taszított magyarságnak. Igen, ezt kellene mondani, de ezt meg a mai magyarországi politikusok nagyvilágban élõ gazdái, kényelmes páholyaikban hátra dõlve, nem engedik. Ezt meg nem lehet bevallani. Tetézzük hát az eddigi ámításokat újabbakkal.
Eddig terjed csupán a jogosultság és a felelõsségérzet. Elszomorító! De miért is csodálkozom én ezen? Hiszen a mögöttünk lévõ esztendõk mindegyike erre szolgáltatott példát. Az ember, közel a hatvanhoz, már úgy van, hogy minden lim-lomot félre tesz, hátha jó lesz még valamire. Nem vagyok kivétel ez alól én sem. Tíz évvel ezelõtt megmentettem az utókornak egy könyvecskét, amely 1996-ban készült, s "A polgári Magyarországért- a Fidesz-Magyar Polgári Párt vitairata" címet viseli. Egy pomázi Orbán és a nép találkozója után kaparintottam meg ezt a becses darabot, Tátrai Eszter, Orbán akkori sajtófõnöke adta a kezembe. A borító belsõ oldalain Orbán Viktor ákom-bákomjai láthatók, azt nem mondom, hogy a saját keze írása olvasható, mert az egészbõl csak annyi az igazság, hogy a golyóstollal rögzített szöveg valóban Orbántól származik, de teljességgel olvashatatlan. Ezt az írást egyébként megmutattam egy írásszakértõnek, nem árulván el, hogy a krikszkrakszok mely kéztõl is származnak, aki a látottak alapján, véleményt is formált, amit viszont személyiségi jogokra való hivatkozással nem oszthatok meg önökkel. Legyen elég annyi, hogy a kézírások mesterének összefoglalója alapján azt a következtetést vontam le magamban, hogy az ilyen kézírású ember nem alkalmas politikusnak, fõleg nem miniszterelnöknek. De hát ezt csak én gondolhattam így, az Isten áldotta nép, 1998-ban másként döntött, s vélhetõleg ahhoz hasonlóan dönt majd 2006-ban is. Ez a könyv azonban mégis jó lesz valamire, nevezetesen arra, hogy akkor is választásra készültek - mert itt mindég választásra készülve kampányolnak, azaz ontják magukból a hazugságokat- és most is. Ezt a 134 oldalt össze lehet hasonlítani, hogy mi vált belõle valósággá, s mi maradt meg az üres jelszavak és ígérgetések szintjén. Az elkövetkezendõ hetekben erre is választ kapunk majd, de már most elárulom, ne tápláljanak vérmes reményeket.
Most tehát szóljunk elõször a vitairat megszületésének körülményeirõl, annak stílusáról, fejezeteirõl és bevezetõjérõl. Ez a vitairat nem más, mint a Fidesz olyan típusú ideológiájának összegezése, amelyben nyilvánvalóvá akarják tenni, hogy a korábbi liberális pártbéli élet után õk akarnak lenni a keresztény Magyarország igazi letéteményesei. Csak emlékeztetõül írom, egészen idáig a Fideszt, mint a liberalizmus élharcosát ismerhettük meg, az
SZDSZ-szel együtt tagjai a Liberális Internacionálénak, s Orbán Viktor, ennek a nemzetközi pártszövetségnek akkor még egyik alelnöke is. Nevezetesen, akkor még a Fidesz a Bangemann-féle európai liberális szövetség tagja. Bangemannról tudni kell, hogy Kohl kancellár idején a német kormány gazdasági minisztere, a kormány második embere volt, aki azon bukott meg, hogy pályázati lehetõséget, zsíros állami megbízásokat adott, különféle pénzszerzés esélyével, törvényesen, de etikátlanul, a saját sógorának. Ez az ügyletsorozat kirobbant, a sajtó közremûködésével, Bangemann, mint gazdasági miniszter megbukott, majd erre a lépésre Bangemannék 1998-ban válaszoltak, amikor is politikailag "lefejezték" Kohl kancellárt. Ennek a Liberális Internacionálénak volt a tagja a Fidesz, egyik alelnöke Orbán, elnöke pedig a cseppet sem patyolattisztaságú Bangemann úr. A vitairat 1996-os megszületésének körülményeihez tartozik még, hogy Orbánék 1994-ben, az országgyûlési képviselõi választásokon csúfosan megbuktak, csak az SZDSZ titkos támogatásával jutottak be a parlamentbe. Szûk vezetõi körben ekkor döntöttek úgy, hogy elég a liberális eszmékbõl, mert ezt a területet az SZDSZ rendkívül erõsen birtokolja, s a magyar társadalomnak erre az eszmeiségre egyébként sincs fogékonysága. Világosan látják tehát, hogy nálunk vagy bal-, vagy pedig jobboldal van, hiszen az MSZP ekkor több mint ötvenszázaléknyi voksot kapott a parlamenti választásokon, 1994-ben. A történelmi elõzményekhez tartozik még, hogy 1994. õszétõl egy Torgyán József nevû kisgazda pártelnök rendszeresen megszólal, napirend elõtt, a parlamentben, s szavakban hangoztatott erõs kommunista ellenességével hatalmas népszerûségre tesz szert, õ is, és pártja is. Ekkor még tanácsadója, Tímár György írja neki a parlamenti felszólalások szövegét. Torgyán ezt ragyogóan elõadja, s rémülten veszi észre az MSZP, az SZDSZ és az akkor ellenzékben lévõ Fidesz képviselõcsoportja, hogy Torgyán helyett valakit fel kell futtatni, mert senki nem tudja, hogy ez az ember komolyan gondolja -e vagy sem, amit mond. Hiszen a mögötte álló ész, Tímár György, komolyan gondolja a reprivatizációt, az elszámoltatást. Az persze megint más dolog, és ezt ma már világosan tudjuk, hogy a "bohóc" már akkor sem ezt akarta. Csak locsogott, lefetyelt felelõtlenül. Ekkor találják ki közösen a hazai és a nemzetközi politikacsinálók, a liberálisok és a nemzetinek hitt Boross Péterék, hogy a Fideszt most már végérvényesen át kell lökni az úgynevezett keresztény oldalra. Hogy mekkora ellentmondás mutatkozik a döntés körül, akkor, amikor kitalálják, hogy a Fidesz jobboldali párt lesz, bizonyítja az is, hogy a Fidesz kormányra kerülésekori gazdasági miniszter, Matolcsi György, ebben az idõben tagja még a legkeményebb, kommunisták alkotta
"Társaság a keleti piacokért" csoportosulásnak, a közgazdász Kopátsy Sándorral, Mezei Andrással, Horn Gyulával, Göncz Árpaddal egyetemben. Ekkor még, a késõbbi Fidesz-kormány tagjai, az Andrássy út 122-be jártak, itt, a szovjet kultúra házában volt ugyanis az imént említett díszes társaság székhelye is, s együtt mûködtek a ma, úton-útfélen szidott kommunista-liberális csapattal. Ekkor mondta nekem Boross Péter volt miniszterelnök, hogy õ maga javasolta a Fidesznek, hogy- Deák Ferenc eszmeiségéhez közelítve- önmagukat szabadelvû liberálisként határozzák meg.
Erre a kábításra szükség volt az átmenet, a liberálisból kereszténnyé vedlés idõszakában. Boross Péter- aki miniszterelnökként alkut kötött Horn Gyuláékkal, hogy nem lesz semmiféle elszámoltatás- öregebb társaival együtt ekkor már igen jól látja, hogy nincs az MDF-ben semmilyen erõ, tehát ezt a fiatal fideszes csapatot kell felfuttatni, s ez a csapat majd magához vonzza az akkor még kiszámíthatatlannak tartott kisgazda tömeget. A Fideszben, már ekkor is látszódott, nincsenek igazi egyéniségek, csupán jól kiképzett pártkatonák. Ilyen Orbán Viktor is, akirõl viszont meg kell állapítani, hogy az õ kiképzése nagyon is jól sikerült, rendkívül karizmatikus egyéniséggé vált, de politikai és parlamenti szereplései egyenlõk a nullával. Ebben az idõben, ha jól visszagondolunk, egyetlen fideszes vezetõ politikus sincs, akinek a szavára a parlamentben odafigyelnének. Amikor ezt a vitairatot elkészítik, amelynek létrehozói Stumpf István, Tellér Gyula, Kéri László, Bihari Mihály, Pokorni Zoltán, Németh Zsolt, Deutsch Tamás, Elek István,
Varga Mihály, Perger Éva, jól megfigyelhetõ, hogy a Fidesz a parlamenten kívül, a sajtó közremûködésével egyre jobban erõsödik. Miközben folyamatosan arra hivatkoznak, hogy a nyilvánosság nem támogatja õket. Ha ez így lett volna, miképpen nyerhettek volna 1998-ban? Ezzel egy idõben megkezdõdik Torgyán parlamenti visszaszorítása, szabályozzák, idõkeretbe határolják a napirend elõtti hozzászólásokat, s az azonnali kérdések órájának témáit is, a nyilvánosság elé kerülésük elõtt, meg kell küldeni az illetékes minisztereknek, arra való hivatkozással, hogy a válaszadók, ezek ismeretében jobban felkészülnek. Ekkor még közel egymilliónyian nézik televízión a parlamenti hozzászólásokat, a megrendszabályozás után a nézettség drasztikusan csökken.
Ez a vitairat, a többségében liberális sajtó támogatásával lesz ismert az országban, s ha ez nincs, bizonyára a szemetes kosarakban "iktatják". Történik ez akkor, amikor a Fidesz folyamatosan arra panaszkodik, nincs sajtótámogatottsága, s milyen alacsony színvonalú a konzervatív újságírás. Ez utóbbi helyzet, hatalomra kerülésük után is így marad, hiszen ma már jól látható, hogy a Fidesznek egyáltalán nem volt szüksége igazán konzervatív gondolkodású újságírókra, hiszen, ha terepet és lehetõséget kapnának, még kifecsegnék, nyilvánosságra hoznák az egygyökerû csapat tolvajlásait. De olvassuk csak el még egyszer a vitairat készítõinek névsorát. Ha figyelmesek vagyunk, észre vehetjük, hogy miközben a Fidesz a keresztény Magyarország képviselõjeként tünteti fel magát, filozófiája megfogalmazásánál egyetlen konzervatív, keresztény gondolkodású szerzõt sem találunk. Nincs közöttük vasárnap imádkozó. Kérdezem, a felsoroltak közül eggyel is találkoztak-e már keresztény-keresztyén templomban?
De térjünk vissza megint az újságírókhoz, miért nem a kereszténydemokratákat, avagy miért nem a Fidesz programtól erõsebb, sokkal nemzetibb, vagyont védõ Kisgazdákat favorizálták? "Két pogány között egy hazáért"- szól a vitairat mottója. A két pogányt még csak-csak lehet érteni, de az "egy hazáért" kitétel már erõs magyarázatra szorulna. S az is, hogy a mottó nem úgy szól, hogy keresztény hazáért. Ennek ellenére mégis elfoglalja a polgári Magyarországot a Fidesz. A polgári kifejezés egyébként a liberalizmus egyik alapköve, ezt használják a hazafiaság, a hazaszeretet helyett. A polgár megjelölés után következik a sorban a kozmopolita és a világpolgár kifejezés. Ha történelmünket áttekintjük, láthatjuk, hogy amikor a liberalizmus megerõsödik nálunk, folyamatosan szorítja ki ez a szó és a fogalom a hazaszeretet kifejezést.
Miközben a vitairat is azt sugallja, hogy a polgári kifejezés egyenértékû a hazaszeretettel. Még egyszer mondom, nem mondja ki, csak sugallja. Ez az egyik legfontosabb felismerés a vitairat kapcsán. A magyar Hazát, legalább kilencven százalékban hazafiak lakják. A Haza nem jelenthet mást, mint a családok szövetségét. Miközben persze a polgár szó felmagasztosul, aközben folyamatosan ölik meg a magyarországi politikusok, a Fidesszel egyetemben, a nemzettudatot. Ezért jelenthetjük ki, hogy ez a vitairat is csak az igazi célok elfedésére szolgál. Mert, ha én nemzetben gondolkodom, akkor ennek a nemzetnek például honvédelme van. A honvédelmet meg a Fidesz kezdi leépíteni, még ellenzéki pártként, amikor a sorkatonai szolgálat idejének kurtítását szorgalmazza. Késõbb pedig, már a szocialisták újbóli kormányzása idején, õk is megszavazzák a reguláris hadsereg megszüntetését, s a zsoldos katonák alkalmazását, létszámuk minimális szintre való csökkentését. Ennek a törvénynek az elfogadása majdnem százszázalékos volt a parlamentben. Egyébként a vitairat más részei is hangzatosak, magasztosak, de mindamellett semmit mondóak. Mindez azért fogalmazódhatott meg, mert úgy vélekednek a készítõk és a megrendelõk is, ha ez alapján gyõznek, a politika hagyományai szerint cselekednek, mármint, hogy az ígéreteket soha nem kell betartani, úgyis semmis az egész, ha meg nem gyõznek, azért lesznek lényegtelenek a vitairatban foglalt tézisek Ez a vitairat megszerkesztett, eléggé könyvszagú, amibõl látszik, hogy nagyobb részét nem gyakorló politikusok csinálták, a gyakorló politikus
csupán megrendelte. Követelményei a következõk voltak: írjatok valami nagyon szépet, aminek nincs kötelezõ erejû, végrehajtási tartalma. Ezért a megállapítások jelentõs része akár igaz is lehet. Ha viszont majd részleteiben elemezzük, kiderül, hogy mennyi butaság szerepel benne, s különösképpen mennyi butaságot tartalmaz, annak ismeretében, hogy négy évig kormányon volt a Fidesz, s mennyire nem a vitaanyag szellemében tevékenykedtek. De a vitairatoknak ez a sorsuk, hazudva ígérünk, aztán, ha elõttünk a lehetõség, nem teljesítünk belõle semmit. Ez a vitaanyag a politológus képzés alapkönyve lehetne, amibõl megtanulható lenne, hogy miképpen mondjunk valamit, úgy, hogy közben ne mondjunk semmit. A szocializmus, a kollektív felelõsség elvét eleveníti fel a következõ mondat:
"A kiadásért felelõs a Fidesz országos elnöksége." Azaz, senki. S ha ehhez hozzátesszük, hogy egy-egy ilyen vitaanyagot soha nem testületek készítenek el, akkor tudhatjuk, hogy már ez a látszólag lényegtelennek látszó mondat is hamis. Már a kezdeteknél szerepeltetnek egy megállapítást, amely így hangzik: " A magyarság Kelet népe." Tudománytalan, értelmezhetetlen, összefüggéstelen zagyvaság. Hangzatos, de zagyva. S ehhez még a következõket teszik hozzá: "Magyarország történelme azonban ezer éve a nyugati keresztény mûveltség morális és kulturális értékein alapuló európai civilizáció része." Ha én hazafi vagyok, akkor azt mondom, Magyarország mindig is az európai civilizáció része volt, nemcsak ezer éve, hanem, lényegesen korábban. Ezzel tulajdonképpen egy olyan megállapítás kerül be a vitaanyagba, ami megint nem igaz. Ugyanis nem vagyunk Kelet népe, ezzel a kitétellel végig a finn-ugor elméletet sulykolják belénk, aminek már 1996-ban sem volt tudományosan igazolható alapja.
Nézzünk meg egy másik szövegrészt: "A Fidesz-Magyar Polgári Párt a teljes magyar múltat vállalja, sikereivel és kudarcaival, messze fénylõ és gyászos, dicsõ és szomorú pillanataiban egyetemben. Ezt a múltat különféleképpen lehet megítélni, de kötelezõ vállalni. Éppúgy, ahogy a nemzet jövõjéért viselt felelõsséget is." Ezek azok a magasztos, semmitmondó frázisok, amelyekre- szellemiségében- felépül az egész dolgozat. A szavakból, a mondatokból semmi nem derül ki, mindent úgy körbe beszél, mint ahogy történt ez a hitleri náci és a sztalini kommunista frazeológiánál is. Mindegyik kifejezés- sor egyfajta ideológiai alapról indul. A készítõk nagyon vigyáztak arra, hogy egyetlen kijelentésük mögött se legyen kézzel fogható, kristálytisztán, tudományosan bizonyítható tény. A megállapítások rendkívül szerteágazóak, s minél lazábban kapcsolódnak egymáshoz, annál nagyobb sikerrel lehet a vitát megindítani. Hiszen bárki közbe kérdez ennél a könyvnél, egy-egy vitafórumon, rögtön az elején, azonnal megválaszolható a felvetés imígyen: nem látja, hogy ez a polgári Magyarországért párt vitairata. Minden majd csak a vita alapján fog véglegessé válni. E mögött politikai zsenialitás rejtezik, a párt vitairattal áll a leendõ választók elé, s bármilyen fölvetõdõ kérdésre válaszolhat, hogy köszönöm szépen, ezt is beépítjük majd a programunkba. A politikacsinálásnak ez a formája, hogy egy semmibõl alakult ateista párt elfoglalja, liberális eszmék alapján, az egész keresztény-konzervatív oldalt, politikai bravúr. Akkora, amelynek hatása magukat a kiagyalókat is meglepi, mert akik ezt a vitairatot a politika boszorkánykonyhájában, a Bibó kollégiumban kotyvasztják, alakítgatják, a közönség szája íze szerint, õk sem gondolják, hogy ezzel két év múlva választást fognak nyerni. Õk úgy gondolkodnak, hogy vannak még annyira fiatalok, hogy amikor ez az egész civódás befejezõdik, tehát az úgynevezett keresztény oldal, valamint a Horn féle õskommunista társaság összecsap, akkor az õ helyükön majd õk lépnek színre, s lesznek, évtizedeken át Magyarország meghatározó hatalmasai. A Fidesz azonban azzal, hogy a vitairat módosítgatásai közepette mindent vágyat, amit hallott a találkozókon, beépítette a késõbb véglegesített programjába, a vártnál is hamarabb nyerni tudott. Csupán ígérgetnie kellett, az emberek elkeseredésére építeni, s ölükbe hullott a gyõzelem. Fordított világot éltek, nem kész programmal álltak az emberek elé, hanem szorgalmasan feljegyezgették a vágyakat, késõbb aztán azokat, mint megvalósítandó célokat tárták a választók elé, s az emberek a tenyerükbõl ettek. Ha az emberek tudni akarják, kik fosztották ki õket, megígérik nekik, õk majd kiderítik. Az elvett földet vissza akarják kapni? Csak ígéret kérdése, ha mi jövünk, visszaadjuk. Ezzel szemben, 1997. májusában, amikor a földrõl vitatkoztak a Lendvay utcában, a kisgazdákat oda sem engedték. Liberális kerekasztalt hoztak létre. Ott volt Nagy Tamástól kezdve mindenki, aki nekik számított. A kisgazdák azonban nem voltak ott, akik pedig a reprivatizációt követelték. A nyilvánosság elõtt persze zajlik a színházasdi. Azt szeretnétek, hogy a föld kerüljön magyar kézbe? Mi garantáljuk! A privatizáció felülvizsgálatát is akarjátok? Hát, hogyne vizsgálnánk felül, nem látjátok, hogy benne van a vitairatunkban, hogy miképpen tulajdonosodnak az arra érdemtelenek. Az is benne van, hogy a jogelveket be kell tartani. Az megint más kérdés, hogy mindezt a Fidesz már akkor nem gondolja komolyan. A tikosítást feloldani, a korrupciót megállítani, felülvizsgálni, visszaszorítani? Magyar anya, magyar család, magyar föld! Szüljünk többet! Akartok még valamit, mert amire ti még nem is gondoltatok, mi azt is teljesítjük. A magyar közeg arra vár, hogy kegyesen becsapják. Ez a választás alfája és ómegája. Ez tehát politikai bravúr, de egyben politikai sarlatánság is. Hasonló a módszer 2006-ban is. A törvénytelen privatizációt majd mi felül vizsgáljuk, rendet vágunk az energiarendszer dzsungelében. De 1998-ban ugyanez az Orbán Viktor és csapata jelenti be, hogy a jó erkölcs szerint ugyan kifogásolhatóak az energiarendszer, benne a gáz-ágazat szerzõdései, de jogi gond nem fedezhetõ fel. Ugyanezt mondják az autópálya építésrõl is. 2006-ban tehát, bízván az emberek feledékenységében, ugyanazt játsszák el, amit eljátszottak 1996-ban. Imamalomszerûen mindig ugyanazt sulykolják, ami az emberek vágya. El akarják érni, hogy még egyszer higgyenek nekik, hogy most már ezt aztán tényleg komolyan gondolják. Mert 1996-ban valóban jó idõben jöttek elõ a vitairattal, hisz ekkor volt a nagy megszorítás, a Bokros csomag. Akkor pillanatokon múlott csupán, hogy nem következett be társadalmi robbanás, ami õket is elsöpörte volna. Õk is ott voltak az indulatok megfékezõi között, õk is azt hirdették, hogy befelé, a parlamentben kell megoldani a vitás kérdéseket. A magyar átalakulás az egyetlenegy a közép-európai átalakulások között, amely példátlan, mégpedig abban, amit a Fidesz vitairata is kikerül. Nevezetesen a népet kerüli ki. A népben csak egy veszélyforrást lát, az utcát. Azt mondja, mindent a polgári demokrácia keretein belül, a választott képviselõk útján kell rendezni. A vitairatnak is ez a szelleme. Nem kéri, hogy a nép tegyen igazságot, mint más országokban megtörtént, s megtörténik ma is, például Lengyelországban. Egyedül Magyarországon hirdetik, hogy nem kell még egy forradalom. '56 letéteményesei mondják ezt. Figyelve az antalli mondatokra, hogy a forradalmat majd elintézi az idõ, a forradalmárok gyertyája rövidesen kialszik. De vajon a párttitkár gyerekek, az ügynök gyerekek a forradalom letéteményesei? Miközben Orbán, Debrecenben, a most elhangzott beszédben, összekapcsolja egymással 1848-at, 1956-ot és 2006-ot.
Megint hiú reményeket ébreszt az emberekben. Ugyanaz történik most is, ami történt, a vitairatot követõen Magyarországon. S hogy mi történt?
Legyen erre bizonyíték Deutsch Tamás gyõzelem utáni, Budaörsön tett kijelentése, aki a bográcsban fõzött pörkölt kevergetése közben, a rájuk voksolókra gondolva, a következõképpen fogalmazott: "Jól megszívták ezt a polgári szöveget."