Pénzisten Globális Papjainak háttérhatalmi törekvése Magyarhonban kitüntetett szereppel bír, ez egész biztos.

Mint 1956-ban, ma is körülményeket teremtenek, és a nyáj ismét a tervek szerint fog mozdulni. A birkáknak eszükbe nem jutna áttörni az elektromos kerítést, és a dús legelõt elhagyni, vagy a gazda ellen fordulni. Meg kell fertõzni a füvet, le kell bontani a kerítést, és egy farkast kell közéjük engedni - vajon mi fog történni? ...1956!

Ha a hátteret mélyebben értelmezzük, kiderül, 1956-ban pontosan ez zajlott le. Vannak feltáró történészek, akik sejtik ugyan, hogy valami nincs rendjén a Magyar szabadságharccal, de furcsamód nem néznek mélyebbre. A marionett színfalak mögé kukkantva látszanak a dróton rángatás trükkjei, de azt is érdemes tudni, ki mozgatja a bábukat, és ami mindennél fontosabb, hogy miért.

E. S. Fischer kilenc és fél évesen élte át a Budapesti ötvenhatos szörnyûségeket. Amikor 1995-ben felvetette elsõ kételyeit, sokan támadták: ugyan minek beszél az, aki akkor még kisgyerek volt? - "A Magyar Forradalom titkos története" [68] címû könyvében frappáns választ adott: "Ezek szerint hallgasson mindenki, aki valahol nem volt jelen? Ha Henrik Schliemann, az amatõr német régész így gondolta volna, akkor soha, senki nem indul el kiásni Tróját. Vagy sohasem hallunk a Magyar kettõs honfoglalás kitûnõ elméletérõl, elvégre hány éves lehetett László Gyula, a történész 650-ben, vagy 895-ben?

Viszont akik ott voltak - 1956-ban - sorozatban írják meg ugyanarról az eseményrõl a teljesen különbözõ 'látottakat-hallottakat'. Ez jobb? Tisztázzuk hát, nem biztos, hogy az lát jól mindent, aki az események sûrûjében forgolódott." - Nagyon egyetértek. A nyáj közepén lökdösõdve nem is sejti a birka, éppen ki tereli.

Érdemes E. S. Fischer könyvét jól áttanulmányozni. Az számomra is feltûnt, számomra, akinek annyi köze sem volt e kétes szabadságharchoz, mint az eseményeket gyerekként átélt Fischernek, hogy vajon miként szerzett a fiatalság fegyvert. Rádióban elhangzott megemlékezések irányították figyelmemet a témára, amikor ötvenhatosok ecsetelték: "...egyszer csak megállt a téren egy teherautó, és fegyvereket kezdtek osztogatni". Honnan, és kik?

Ma is képtelenség lenne egy teherautónyi fegyvert, a spontán szervezõdött tüntetõknek pár óra alatt biztosítani, de 1956-ban az államvédelmi ellenõrzés mellett képtelen feladat volt. Mégis sikerült, és nem is csak egy teherautó, de öt szállított fegyvereket a békés tüntetõknek.

Fischer szép sorjában feltárja a történteket. Röviden összefoglalom különös felismeréseit és következtetéseit:

1956. október 23-án délután 2-kor kezd ött a békés, rendszerjobbító tüntetés. Eset 8-ra Budapest utcái és terei nyugodt felvonulókkal teltek meg, az erõszaknak nyoma sem volt. Nemhogy nem lõttek, de egy pofon se csattant.

A hangosodó, de békés tüntetésekkel egy idõben a szovjet csapatokat mozgósítják, és Budapestre vezénylik, ahol ellenforradalmi fegyveres felkelés van - pedig nincs!

Este 8, fél 9 körül a Kálvin téren öt teherautóból több száz fegyvert kezdenek osztogatni.

A fegyverek Budapest legnagyobb fegyvergyárából, a Soroksári útiból származtak. Fedõneve Lámpagyár volt. A gyárat a rettegett Államvédelmi Hivatal (ÁVH) védte, és a civileknek garantáltan megközelíthetetlen volt. 5-kor az ÁVH õrséget elvezényelték a gyárból. Ezt nem értette senki. A gyárban maradt személyzet nyilatkozta, hogy félórával késõbb öt teherkocsi érkezett, ellenállásba nem ütközve behatoltak, és fegyvereket vételeztek.

Rejtély, hogyha tényleg a felkelõk készültek a békés tüntetést fegyveres forradalommá változtatni, akkor miért vesztegeltek a kocsikkal 9-ig? Ugyan miért vártak a fegyverek kiosztásával? Valamiért fontos volt az idõzítés. Ugyanakkor ez a 2 és fél, 3 óra miért nem volt elég a jól felkészült ÁVH-nak, hogy felderítse és leszerelje õket?

A fegyveres harc a rádió épületénél bontakozik ki. Az elsõ áldozat, fél 9 körül, a rádió egy fegyvertelen védõje, akit közelrõl terít le egy ismeretlen géppisztoly sorozata. Ebben a pillanatban a tömeg még megbotránkozik, mert az õ fegyvereinek se híre, se hamva. Senki nem készült a harcokra. A tömeg meglepetése csak fokozódik, amikor 9 körül fegyvereket kezdenek nekik osztogatni.

ÁVH visszavonulás, hogy az ÁVH által védett rádió fegyverrel legyen támadható? És az adást nem szakították meg. Tehát a világ számára igazolva volt a szovjet jogos fegyveres beavatkozás. - Elvégre a pesti csõcselék lõtt!

Pedig a Magyar nép nem akart fegyvert használni, így minden jel szerint provokátorokat vetettek be. A szerzõ román érdekeltségre és közremûködésre is rávilágít. Fény derült néhány romániai férfi történetére, akiket Magyar mivoltuk ellenére Magyargyûlölõvé kondicionáltak. Az adatok szerint 1956 nyarán Bukarestbe vezényelték õket, bizonyos képzésre, majd 1956 október 15-én szolgálatba vezényelték õket. Többségük csak karácsonyra tért haza, és nem beszélt titokzatos kiküldetésérõl.'57. februárjában valamennyien eltûntek, feleségeik beszámolója alapján a hatvanas években lettek halottnak nyilvánítva...

Vajon (csak) a Szovjetuniónak fûzõdött érdeke ahhoz, hogy még a színfalak mögött is tovább fertõzze a román-Magyar viszonyt? Az mindenképpen jól jött nekik, hogy a világ ezekben a napokban Magyarországra figyelt. A szerzõ elsõsorban ebben látja a Magyar válsághelyzet szovjet kiprovokálásának okát, hogy tudniillik közben õk nyugodtan megvívhassák aljas érdekharcukat Szueznél.

E. S. Fischer alapos kutatást folytatott, logikai érvei bizonyító erejûek: a Magyar népet feláldozták egy aljas világpolitikai játszmában. A szerzõ a szovjet érdekeket helyezi elõtérbe, sõt, Európa megszállását is feltételezi háttérindokként, ami, szerinte a szovjet vezetés belsõ viszálya miatt nem valósult meg. Az író éles szemmel felismeri az elvarratlan szálakat: az idõzítés fontosságát; a külsõ provokáció valószínûségét; a Magyar vezetés árulását; a szovjet háttérérdekeket... és ami sok mindent megmagyaráz, a bizonyítható elõkészületekre is rávilágít:

Például, október 20-án a nyugati határõrségnél riadókészültséget rendelnek el, mondván: "nagyszámú határõrsértõre lehet számítani, akik el akarják kerülni a közelgõ szovjet bevonulást"; Románia, Magyarországgal határos területein a szabadságon lévõ szovjet tiszteket és román tartalékosokat 21-én mozgósítják; ugyanekkor pontonhidakat szerelnek össze a szovjet-Magyar határon, amiken 24-én beözönlenek a készenlétben álló tankok.

Az események precízen elõkészített forgatókönyv szerint zajlottak. E. S. Fischer sokkal átfogóbb leleplezést érhetett volna el, ha nem rögzül a hidegháború felszínes vezérvonalán, mely látszatra a két nagyhatalom politikai-katonai versengése volt. E szerint mi, Magyarok csakis a baloldali szovjet birodalom eszközei és áldozatai voltunk.

"A Magyar forradalom titkos története" címû könyv nézetem szerint némileg hiányos, illetve egyoldalú. Ha a szerzõ az alábbi információt is feldolgozta volna, kiderülhetett volna az esetleges, rejtett nyugati érdek is:

1949-tõl 1955-ig hét milliárd forintból - irdatlan összeg volt - aknamezõt telepítettek a nyugati határon.

Érdekes módon, még 1955-ben elkezdik az aknák erõltetett felszedését. A kapkodásban sokan meghaltak és megsebesültek. A határ akna-mentesítését éppen 1956. október 20-ra fejezték be. Három nap múlva forradalom.

Erre utaltam, amikor a birkák szokásait ecseteltem. A dús legelõvel elégedett jószág kezes bárány. De, még a kiéheztetett állat is a gazda kénye-kedve szerint terelhetõ, sõt, a zöldebb fû irányába õ terelhetõ igazán, fõként, ha a cél, a kinyitott kerítésen át elüldözni azt, aki zavaró lehet.

Ne feledjük minden tervezett folyamatban mindig az eredmény a valódi cél: kétszázötvenezer gondolkodó Magyar - de lehet, hogy ennek a többszöröse - hagyta el az országot a megnyitott osztrák határon át! Ezekre az agyakra nagy szükség volt nyugaton. Itthon pedig nagyon nem volt rájuk szükség. Sõt. Megfélemlítésre, rettegésre és pusztulásra volt szükség. Norvég történészt hallottam nyilatkozni, szerinte a Magyar forradalom a nyugat számára valóságos agyelszívás volt. Igen. Akik elmentek, kevés kivételtõl eltekintve, forradalmasították a nyugati technológiákat, az ipart és a mezõgazdaságot.

Népünk oly büszke '56-ra, pedig szerintem a Magyar nép sem tud forradalmat csinálni. Erre egyetlen nép sem képes. Az egyszerû, legtöbbször nélkülözõ nép nem ért a forgatókönyvíráshoz. Átfogó és mûködõ forgatókönyvet csak a Pénzisten Globális Papjainak világkormánya írhat. Csakis a háttérhatalom képes az idõzítésre, és a komplex szervezésre. Ügyelniük kell arra, hogy egy nép fellázítása valamilyen tágabb világpolitikai érdeket is szolgáljon, egyébként önmagában semmi értelme nincs. Pénzisten Globális Papjai önmagában a népért semmit nem tesznek.

Salamon Konrád történész egy interjújában a minap szemléletesen összefoglalta a mai Magyarország legfõbb gondját: a nemzeti öntudat kihalását, és az okait. Hogyha a történész szavaival párhuzamosan figyelembe vesszük a globális háttér-érdekek rendezõelvét, érthetõvé válik a hajdan büszke Magyar nép évszázados tehetetlensége: a nemzeti öntudatrombolás szépen felépített stratégia.

"A múltunkat meg kell ismerni. Ma Magyarországon sajnos mindennél fontosabb kérdés, hogy ez a nemzeti múltismeret, ez a nemzeti önérzet és öntudat ismét meglegyen az emberekben, mert a társadalom egy jelentõs része ezekkel a kérdésekkel sajnos nem foglalkozik. Viszont a közös múlt tudata nélkül nincs nemzeti közösség, nincs semmilyen közösség. Tehát, a mi-tudat, hogy mi Magyarok ezt meg ezt csináltuk, ez nem a kritikátlan önimádatot jelenti, hanem azt a szembenézést a múltunkkal, ami egy korszerû gondolkodású embertõl elvárható. De ugyanakkor meg kell találni azt az arányt, hogy ez a szembenézés ne váljon oktalan önostorozássá, múltunk kigúnyolásává, lebecsülésévé, mint aminek az elmúlt idõszakban, fõleg a huszadik század közepétõl kezdve sajnos a Magyarság áldozata volt, mivel hogy mindent sárba tapostak, ami nemzeti, szinte mindent. Egy-két kiemelkedõ dolgot kénytelenek voltak elismerni. Ez csak Magyarországra volt jellemzõ, még az NDK-ban voltak hasonló törekvések. A t öbbi szovjet csatlós országban mindenütt beépítette a rendszer a nemzeti gondolatot a maga politikai tevékenységébe, fõként Oroszországban. Az orosz nacionalizmus soha nem volt olyan nagy, mint a szovjet rendszer idejében.

Egyedül Magyarországon értelmezték úgy az internacionalizmust, hogy nekünk a múltunkat szinte meg kell tagadni, és kialakult egy olyan helyzet, hogy itt, Magyarország történetében szinte mindenkinek igaza volt Csak a Magyarság követett el sorozatos hibákat, senki más. A velünk élõ népeknek semmilyen hibája nem volt, csak mi követtünk el velük szemben hibákat."

Salamon Konrád történész így folytatja: "Szerintem a tragikus fordulópont 1919, amikor Magyarországon kialakítottak a kommunisták egy oktalan vörös terrort, és erre visszacsapott egy fehérterror. Ez nem volt más, mint polgárháborús állapot, és akkor, miközben a szomszédos országok, a velünk korábban együtt élõ népek mindent elkövettek, hogy minél nagyobb területet szakítsanak ki Magyarországból, addig a Magyarság polgárháborúban gyilkolta egymást, ahelyett, hogy ez ellen a külsõ erõszak ellen védekezett volna. Tehát egyszerûen lebénította a cselekvést, és rossz irányba terelte. Azt hiszem, itt van az a tragikus pillanat, amikor is a gondolkodása mindenkinek egy kicsit eltorzult. És ez után a szörnyû, egymással folytatott küzdelem után Magyarország soha nem tudott igazán a huszadik században olyan egységesen talpra állni, ahogyan kellett volna. Egy rövid pillanat volt, 1956 forradalma, amikor úgy nézett ki, hogy a nemzet ismét felemelkedik, fel is emelkedett néhány napra, de utána jött a szovjet elnyomás, és ami még fontosabb, utána jött az a hosszú Kádár-korszak, ami aztán a nemzet gondolkodását teljes egészében eltorzította. Nehogy itt öntudatos emberek, egy nemzeti közösséghez tartozás öntudatával élõ emberek itt akadályozzák a mindenkori kis diktátoroknak a tevékenységét. Itt olyan emberekre volt szükség, akik csöndbe vannak, akik szégyellik magukat, akik örülnek, ha élnek, és örülnek, hogyha a rendszer egyszerûen békén hagyja õket." - Nyilatkozta Salamon Konrád történész az MR1, Kossuth Rádióban, 2008 õszén.
(A szabadkõmûvesek kezébõl az utca forradalmárai vették ki az irányítást. Így lett mégis a mienk 1956. L. P.)