KOVÁCS ALADÁR VEZÉRKARI EZREDES.
Saját jelentése.
A kommunizmus alatt húsvétvasárnapról hétfõre virradó éjjel, éjfél tájban, lakásomon megjelent két terrorista és egy polgári egyén. Ez utóbbi felmutatta a belügyi népbiztosság írásbeli parancsát, melynek alapján családom körében letartóztattak s autóban a Markó-utcai törvényszéki palotába szállítottak. A gépkocsiban 45 fegyveres terrorista foglalt helyet, akik nyilván megfélemlítésem céljából egy készülõ vérfürdõrõl beszélgettek.
Megérkezvén, az épületnek egy földalatti helyiségébe vezettek. Megmotoztak, értéktárgyaimat elvették s személyleírásom adatait a bûnösök törzskönyvébe bevezették. Egy hozzám juttatott cédulán vádként "ellenforradalom" szó volt felírva. Egy börtönõr egy bûzös, sötét zárkába lökött be, ahol az éjszakát amint azt hajnalban megállapítottam, két csavargó között töltöttem el. Az éj csendjét folytonos lövöldözés zavarta. Azt hiszem, "riasztó lövések" voltak a letartóztatottak megfélemlítésére.
Reggel a zárka tisztogatásában éjjeli lakótársaimnak segédkezni kellett. Ezeknek helyét reggel 8 óra körül három úriember: Heinrich Dezsõ nagykereskedõ, Hedry Aladár dr. kir. közjegyzõ és Fittler ügyvéd foglalta el, akikkel húsvéthétfõn éjjel 11 óráig maradtam együtt.
A napközben adott ételek bûzösek, élvezhetetlenek voltak úgy, hogy csak a szûkösen kiszabott kenyeret tudtuk elfogyasztani. Délután félóráig körsétát tettünk a fogház udvarán, miközben a börtönõrök és néhány, úgy látszik erre a célra kirendelt suhanc gorombáskodásait és élcelõdéseit tûrtük. Az utóbbiak várható büntetéseinket jósolgatták s különösen azt találgatták, hogy hány évig bírja egyik-másik elviselni az életfogytiglani fogságot.
Az említett napon éjféltájban körülbelül 80 úriemberrel, köztük magasabbrangú katonákkal, villamoskocsikon a gyûjtõfogházba szállítottak, ahol hosszabb ácsorgás után dr. László politikai biztos elé állítottak. László 810 állig felfegyverzett terrorista társaságában a hatalmat bitorlókat jellemzõ durva, sértõ modorban szememre vetette a székely hadosztály "árulását" és kijelentette, hogy a tanácskormány a tisztekben ellenségeit látja. Engem külön azzal is megvádolt, hogy lakásomon ellenforradalmi célokra titkos telefont tartok. A hadügyi nép-biztossággal folytatott telefonmegbeszélés után, mely idõre engem kiküldtek a szobából, a Hungária-szállodához, vagyis a szovjetházhoz vittek s ott szabadlábra helyeztek.
Késõbb megbízható helyrõl értesültem, hogy a szabadlábra-helyezésemet nagyrészt annak köszönhettem, hogy a hadügyi népbiztosság a belügyi népbiztosságnál erélyesen tiltakozott a tisztek elfogatása ellen. Ebbõl a rövid ideig tartó, de felejthetetlenül undorító esetbõl kifolyólag talán sok szorongatott bajtársam kerülte el ezeket a lelki kínokat.

KOVÁCS ALADÁR ÉS SCHÖDL VIKTOR LOVASRENDÕRFELÜGYELÕK.
Kovács elõadása.
Az 1919. június 24-iki ellenforradalom napján este 8 óra tájban Schödl Viktor felügyelõvel lóháton próbáltunk a laktanyából kimenni, de velünk szemben az Üllõi-úton két század vöröskatona fejlõdött és 3040 lépésrõl õt sortüzet adtak ránk. Erre visszafordultunk s fél óra múlva gyalog akartunk kimenni a laktanyából. El is indultunk, de a Haller-utca és Üllõi-út keresztezésénél feltartóztattak a vöröskatonák. Ekkor két rendõr Molnár Lajos és Sidó Géza is velünk volt. Pozsonyi Ferenc, a vörösök parancsnoka minden meghallgatás nélkül lefegyvereztetett és az 1. sz. honvéd- akkor Marx-laktanyába kísértetett minket. A csõcselék útközben állandóan gyalázott bennünket. A laktanyában rögtön bezártak és tudtunkra adták, hogy reggel végeznek velünk. Elõzõleg meg akartak lincselni. Az értékeinket elszedték, de késõbb visszakaptuk.
Másnap délután 2 óráig voltunk bezárva, amikor az õr felvezetett Gidály politikai megbízott irodájába, aki közölte velünk, hogy dacára annak, hogy ügyünkben a Kun, Vágó és Haubrich aláírásával ellátott halálos ítéletet még reggel, a kora hajnali órákban megkapta, tiszta jószívûségbõl és Weinberger Gyulának, a lovasosztály politikai megbízottjának kérésére három ízben elhalasztotta annak végrehajtását. Ekkor Weinberger is jelen volt. Az ítélet közölt tartalma szerint engem és Schödlt golyó általi halálra ítéltek. Az eredeti szöveget utólag akként változtatták meg, hogy elrettentõ példaképül engem és Schödl Viktort a Marx-laktanya elõtt lámpavason kötél által végezzenek ki. A két rendõr mint félrevezetett proletár a forradalmi törvényszék elé utaltatott.
Az ítélet indokolása szerint a laktanyánk elõtt 8 halott és sok sebesült hevert. Ezt kizárólag nekünk tulajdonították. Közölték azt is velünk, hogy Weinberger közbenjárására az ítélet végrehajtását felfüggesztik s minket további eljárás végett parancsnokságunknak adnak át. Azután Weinberger átvett mindnyájunkat s mi a laktanyánkba tértünk vissza. Fegyvereim közül csak kardomat kaptam meg másnap, hosszú utánjárás után.

KOZMA FERENC TÜZÉREZREDES.
Kozma ezredes egyike volt azoknak a derék tiszteknek, akik Budapesten az 1919 jún. 24-én kitört ellenforradalomban vezetõ szerepet játszottak. Kozma ekkor a Ludovika Akadémia tanára volt s mint ilyen az akadémikusok harcait vezette. Az ellenforradalmat leverték, a tanárokat és akadémikusokat elfogták és nagy részüket halálra Ítélték. Mivel azonban az olasz misszió, különösen pedig Romanelli Guido alezredes erélyesen közbeléptek, a halálos ítéleteket nem hajtottak végre, hanem elszállították az elítélteket elõször Sopron mellé, a kõhidai fegyházba, azután pedig Vácra.
Ezekben a fegyházakban szenvedett Kozma tüzérezredes is a proletárdiktatúra bukásáig azért, mivel hazáját nagyon szerette.

KRAEMER SÁNDOR ALEZREDES.
Kramer alezredes résztvett a kalocsai ellenforradalomban. Június 24-ikén elfogták és rövidesen halálra ítélték. Az ítéleteket maga Szamuely hozta. Krámer elõtt már több ellenforradalmárt ítéltek halálra, akiket a Jezsuita-templom elõtt felakasztottak. Szinte a csodával volt határos, hogy Krámert este kilenc óra tájban szabadon bocsátották. Erre vonatkozóan Krámer a következõket adta elõ: A legközelebbi napon beszéltem Fehér Imre ezredessel, ki békében velem a 23. volt közös gyalogezrednél szolgált. Elmesélte a következõket: Szamuely már Dunapatajon, ahol megtudta, hogy Kalocsán egy törzstiszt az állomásparancsnok, kijelentette:
- Ennek az állomásparancsnoknak lógni kell!
Kihallgatásom után Szamuely felakasztásra ítélt Erre felment õ (t. i. Fehér), hogy megmentésemre valamit elõadjon. Rövid idõ múlva visszatérvén, kihívta Szamuelyt s tárgyalni kezdett vele, aki mint egy vérszomjas vadállat vonaglott és kiáltotta, hogy engem fel Kell akasztani, azzal a törzstiszttel elrettentõ példát kell mutatni. Fehér továbbra is ragaszkodott a szabadonbocsáttatásomhoz, míg végre Szamuely engedett.

KRICSFALUSSY JENÕ CSENDÕRALEZREDES.
Kricsfalussy alezredest Nyíregyházán 1919 április 21-én, húsvét másodnapján éjjel tartóztatták le mint ellenforradalmárt. Pogány és Szamuely intézkedésére. Ki akarták végezni, azonban tekintettel a város hangulatára, a halálos ítéletet nem merték végrehajtani Vele együtt fogták el többekkel együtt dr. Dohnál József városi fõorvost, Mikecz István alispánt és fiát, Kovács István nemzetõr fõhadnagyot. Kovácsot egy huszárral Kricsfalussyék szemeláttára végeztették ki, Kricsfalussyéknak pedig tudtul adták, hogy másnap reggel felakasztják õket is. Ez azonban nem történt meg, sõt másnap már szabadlábra helyezték õket. A szabadság azonban nem tartott sokáig, mivel Kricsfalussy dr. Dohnáltól bizalmas értesítést kapott, hogy meneküljön, mert ismét elfogják, õt napon és õt éjen át bolyongott Nyíregyháza környékén a derék csendõrtiszt, s csak akkor térhetett vissza halálra rémült családja körébe, midõn a románok a várost megszállották.

KRÜPANSZKY LÁSZLÓ HUSZÁRFÕHADNAGY.
Hivatalos adatok alapján.
Az 1918 novemberi forradalom után a 6. huszárezred pótkereténél Gyöngyösön tartózkodott. Miután a proletárdiktatúra életbe lépett s ennek letöréséhez itt is ellenforradalmi mozgalmak mutatkoztak, mint ezeknek híve, õ is felajánlotta szolgálatát a hazafias cél érdekében Kenyeres János századosnak, aki a mozgalom szervezõje és vezetõje volt. Az ellenforradalmi mozgalmakat a vörösek vérbefojtották és Krupánszky fõhadnagyot négy társával együtt halálra ítélték. Azonban sikerült neki a románok által megszállt területre még idejekorán elmenekülni ahonnan a románok bevonulása után Gyöngyösre hazatért.

KUBINYI LÁSZLÓ TART. TÜZÉRALHADNAGY.
Saját jelentésébõl.
Az 1919. év február utolsó napjaiban Budapesten az "Ébredõ Magyarok Egyesülete" alakuló közgyûlésén a Marseillaise éneklése közben kalapomat nem vettem le a fejemrõl, sõt folytonosan sípoltam. A kivonult tengerésznemzetõrség ezért engem puskatussal kékre-zöldre vert és egy helyen beszakította a fejemet is.
Április 15-ikétõl május 30-ikáig a budapesti munkástanács folytonos kellemetlenkedéseinek elkerülése céljából, valamint azért, hogy a vörös hadseregbe való bevonulás alól fölmenthetõ legyek: a "Népszava" Erzsébet-körúti könyvkereskedésében mint kifutófiú vállaltam alkalmazást.
Május 16-tól kezdve Anka János megbízása alapján a kispest-szentlõrinci ellenforradalmi csoport megszervezését vezettem. Ezért a tanácskormány június 2-ikán elrendelte országos körözésemet. Néhány napig bujkáltam, de június 6-ikán Kispesten, egy barátom lakásán mégis feltaláltak s letartóztattak. Ugyancsak ebbõl az ügybõl kifolyólag még a következõk el fogatásáról van tudomásom: Dr. Kubinyi Imre fõhadnagy, a volt 30. honvéd pótzászlóaljtól, Kubinyi Vilmos fõhadnagy, a cs. és kir. 53. tüzérezredtõl, Rostás Kálmán hadnagy, a cs. és kir. 38. gyalogezredtõl és Vogel István hadapród jelölt õrmester az 1. honvéd pótzászlóaljtól.
Június 13-án átadták az egész ügyet Szombatfalvy Lajos detektív-csoportjának. Szombatfalvy az ügydarabok terhelõ részét és Rostás Kálmán beismerõ vallomását elsikkasztotta és mindnyájunkat szabadlábra helyeztetett.
Június 18-ikán újból elfogatási parancsot adtak ki ellenem, mely elõl Jugoszláviába szöktem. A szerbek elfogtak, összevissza vertek, mindenembõl kifosztottak és visszatoloncoltak Magyarország meg nem szállt részébe. Jó ideig a Dunántúl bujkáltam a körözés elõl s majdnem éhenhaltam. Július 13-ikán kénytelen voltam a 17, vörös tüzérezredbe felvétetni magamat. A csongrádi támadás után az ezredtõl az összes tisztek eltávoztak s így kénytelen voltam augusztus 1-én az ezredparancsnokságot átvenni Az ezredet hat órával a román bevonulás elõtt hiány nélkül átadtam a póttestnek.

KUBLIN JENÕ TART. FÕHADNAGY ÉS MÁRTÍRTÁRSAI.
Hivatalos adatok alapján.
A kommunizmus gyászos hónapjaiban egymást érték a feljelentések. Júniusban Vitroel Tódor "detektív" két társával együtt Pajor Lajos századost, Küblin Jenõ tart. fõhadnagyot, Bóra Szilárdnét, sz. Szelecsényi Erzsébetet és dr. Ambrus Gyulát mint ellenforradalmárokat Budapestén, a vörösõrség politikai nyomozó osztályánál följelentette. E följelentés következtében Pajort, Küblint és Bóra Szilárdnét azonnal letartóztatták, az Országház épületébe hurcolták és ott a terroristák rohamkésekkel, kézigránátokkal és puskatusokkal súlyosan ütötték, vertek, bántalmazták, majd Pajort és Kublint rögtönítélõ bíróság elé ál-litván, õket a kommunizmus bukásáig fogva tartották, Bóránét ellenben valamivel elõbb szabadlábra helyezték. Dr. Ambrus Gyula elmenekülvén, hitvesén, sz. dr. Justus Hajnalkán töltötték ki bosszú jókat, mert az úrinõt június végétõl mintegy július közepéig éjjel-nappal terroristákkal õriztették a lakásán, õt a lakásából eltávozni egyáltalában nem engedték s vele állandóan gorombáskodtak.

LAKITS BÉLA SZÁZADOS.
Lakits százados Budapesten már a Károlyi-kormány alatt kifejezést adott annak, hogy a "boldogító" forradalmi eszméknek nem híve. Ezért esküdtszék elé is állították. A proletárdiktatúra alatt belépett a Dormándy-féle ellenforradalmi szervezetbe. Letartóztatták és heteken át sanyargatták a legnagyobb testi és lelki kínzások között. Öt hétig volt a Markó-utcai fogház lakója. Fogságában súlyos tüdõcsúcshurutot szerzett magának.

GRÓF LAVONX VIKTOR.
Hivatalos adatok alapján.
Az u. n. tanácsköztársaság idején, különösen április végén és május elején tömegesen történt a "politikai foglyoknak" és "túszoknak" összeszedése. Az csak természetes, hogy Kun Béláék mint a vércsék csaptak le fõurainkra és közéletünk kitûnõségeire. Az elõbbiek közé tartozik gróf Lavonx Viktor, akit Ullmann Lipót mintakészítõ terrorista 1919 április vége felé le akart tartóztatni. Erõszakosan behatolt gróf Lavonx lakásába, és mivel a grófot nem találta otthon, a halálra rémült grófnét borzalmas fenyegetések között arra bírta rá, hogy távollevõ férjének levelet írjon és azonnal hívja haza. Midõn gróf Lavonx lakására visszatért, Ullmann õt azonnal letartóztatta és elhurcolta.

DR. LÉGRÁDY IMRE ÍRÓ.
Dr. Légrády "A Társaság" címû folyóirat 1919 szeptemberi számában érdekesen leírta elfogatásának és szenvedéseinek történetét. A leírásból helyszûke miatt csak a következõ részleteket közölhetjük:
Midõn elfogatásom céljából lakásomon megjelentek, feleségemnek szavát vette a rémület, én pedig öltözködni kezdtem.
- Siessen! kiáltott rám a vezetõ, mire én abbahagytam az öltözködést és így szóltam:
- Én nem siethetek! Nem tudok sietni, mert vak vagyok. Ha nincs türelmük várni, csináljanak amit akarnak...
... Amikor a kommün véget ért és újra bejártam a "Pesti Hírlap" szerkesztõségébe, mindjárt az elsõ héten egy civilruhás alakot jelentettek be nálam. Elmondotta, hogy õ a kommün alatt Lenin-fiú volt és így tud egyet-mást elfogatásomról. Elmondotta a többek között, hogy azon a bizonyos csütörtökön már éjszakai két órakor kerestek engem és az volt az utasításuk, hogy "Küldjenek engem haza". Akkor még sötét volt, könnyen lehetett volna engem "hazaküldeni", mindjárt ott a Dunánál, a Lánchíd alatt, ahogy azt éppen akkor a két Hollánnal is tették. Csakhogy a Margit-rakpart 1. számú házban kerestek, ami a Lánchídnál van és amelynek a kapuja a Fõ-utcára nyílik. Innét azonban eredmény nélkül tértek vissza a Batthyány-palotába. Mikor végre aztán kisütötték, hogy én a Margit-körút 1. szám alatt lakom, már világos volt. Ilyen véletlenen múlik az ember élete és csak véletlen az is, ha megtudjuk, hogy halálveszedelemben forogtunk...

LIGÁRT JÁNOS ÕRNAGY.
Részben saját adatai alapján.
Politikai, és mint a m. kir. V. sz. népfölkelõ bányász munkászászlóalj volt parancsnoka kifejteti munkássága szolgáltatott okot, hogy a forradalmi törvényszéknek nevezett vörös banditák, élén László Jenõ vádbiztossal 1919 április 9-én elfogták, április 10-én a Markó-utcai rémes fogházba, innen pedig április 16-án stílszerûen tolonckocsiban a kõbányai gyûjtõfogházba kiszállítva fogságba magánzárkába vetettek.
Fogságából 1919 május 28-án Balogh Jenõ, Teleszky János és Lovászy Márton túsz- illetve fogolytársaival szabadon bocsátották oly kötelezettséggel, hogy a fõvárosból eltávoznia nem szabad, a vörös-õrség politikai osztályánál az Országház épületében további rendelkezésig hetenként a meghatározott idõben jelentkeznie kell.

A LUDOVIKA AKADÉMIA ELLENFORRADALMÁNAK ÁLDOZATAI.
Azt az önfeláldozó, merész és valóban hõsies vállalkozást, amelyet a Ludovika Akadémia tanári kara és akadémikusai hazájuk sorsáért aggódva, nagyszerû elhatározással 1919 június 24-én megkezdettek, de amely, sajnos, nem sikerült: dr. Somogyi Zoltán "A június 24-iki ellenforradalom és a ludovikások" címû könyvében részletesen leírta. A történelmi nevezetességû vállalkozással Kozma Ferenc ezredes, Ádám Endre õrnagy és Grassy József fõhadnagy leírásaiban mi is foglalkozunk, hogy azonban az áldozatok mûködését habár röviden de azért mégis hiánytalanul megismerhessük, dr. Somogyi könyvébõl egyes részleteket közölni fogunk és közöljük egyúttal az ellenforradalom egyik vezetõjének, Bayer Ferenc századosnak leírását is.
Fiedler hadügyi népbiztos 1919 június 2-án rendeletet adott ki, mely a Ludovika épületében továbbképzõ katonai fõiskolai tanfolyam fölállítását határozza el. A rendelet közli a parancsnokok és tanárok neveit is. Az intézet parancsnokává Balassa Béla vezérkari testületbeli ezredest nevezték ki, de Balassa beteg volt, mûtétet hajtottak rajta végre, tehát a tényleges parancsnok folytatólagosan Bartha László õrnagy maradt.
Az ellenforradalomban a következõ tanárok vettek részt: 282
Kaysersheimb Károly alezredes, Kozma Ferenc tüzérõrnagy, Vámos Béla vkb. õrnagy, Schranz István õrnagy, Ádám Endre százados, Perczel Olivér huszárszázados, Lenkei Géza tüzérszázados, Mildner Ferenc tüzérszázados (Kun Béla parancsára július 31-én éjjel meggyilkolták), Lenek Béla huszárszázados, Bayer Ferenc százados, Karátson István tüzérszázados (június 24-én éjjel hõsi halált halt; egy vörös járõr lelõtte); Ciegler Gusztáv és Justy Emil tüzérszázadosok, Niedermann Andor, Grassy József, Pröckl Elemér, Kiss István fõhadnagyok, Kováts Gyula tüzérfõhadnagy, Kesseö László tüzérfõhadnagy, segédtiszt, Vasek Ottó százados és dr. Papp Vilmos orvos.
Bayer Ferenc százados a Ludovika Akadémia épületénél történt eseményeket, valamint a tisztek és akadémikusok elfogatását rövid vezérszavakban a következõképpen írja le:
"Június 24-én délben szárazajtai Bartha László õrnagy, az intézet parancsnoka, az étkezésnél levõ lisztek közül néhányat felhív a 3. század irodájába, ahol igen röviden intézkedik, miután tudtunkra adja, mirõl van szó. Ez intézkedés keretében tudjuk meg, hogy az ellenforradalomhoz meg van nyerve a munkásság nagy része, a kisiparosok és a vörösõrség háromnegyed része. A frontról is jönnek ezredek: az Engels-laktanyából a tüzérség a Margitszigetet fogja lõni. Munkások és kisiparosok észrevétlenül gyülekeznek a Ludovika elõtt. Az intézetben kapnak fegyvert. A 3. század egy része a József-központot szállja meg. Lõszer autókon jön. Mindenrõl gondoskodtak. Jel: délután 6 órakor az Engels-laktanyában leadott ágyúlövés, melyre a Ludovika tüzérsége válaszol. A fõkaput Justy százados, a fõépület földszintjét Bayer százados, a melléképületet Kozma õrnagy szállja meg.
Mindent elkészítünk és 3 órakor várjuk az ágyúlövést, hogy megszállhassuk az épületet. Ez késik. Végre 5 órakor megtörténik ez is. Megszálljuk a fõépületet és a kertet. Azonban már sok minden nem az intézkedés értelmében történik. Saját polgári munkásaink kibocsátást nyernek; a gyülekezõ igen kevés kisiparost hazaküldik; a politikai megbízottakat nemcsak, hogy nem tartóztatják le, hanem engedélyt is kapnak a városba távozhatásra stb., stb.
Körülbelül este 67 óra kõzött egy vörös szakasz jelenik meg a fõkapu elõtt, mely mögött az Akadémia egyik zsidó politikai megbízottja, Löwy volt. A szakasz megáll; Lõwy a kapuban álló Bayer századossal tárgyal és mindenrõl felvilágosítást kér. Bayer ezt megtagadja és Bartha õrnagyhoz utasítja Lõwyt.
Utóbbi egy rajt vesz magához és bemegy ezekkel együtt az Akadémia kapualjába. Ezt megengedjük neki, mivel az odabenn levõknek a már messzirõl jövõ szakasz a kapuban álló százados által jelezte tett.
Lõwy odabenn tárgyal Barthával és a gépfegyverek kiadatását követeli, mialatt Bayer százados a szakasz parancsnokával, aki volt tisztnek látszik, beszélget, utóbbi nem árul el semminemû ellenséges szándékot.
Lõwy és Bartha tárgyalása húzódik. Bartha nem akarja a géppuskákat kiadni, mert a tisztek is ez ellen vannak. Végül abban egyeznek meg, hogy a városparancsnokság döntsön. Löwy nem kap összeköttetést a távbeszélõnél, mert nem tudja a jelszót; ezért megbotránkozva kijön a telefonfülkébõl; ezalatt hamar összeköttetést szereznek és Lõwyt visszahívják, õ maga beszél a városparancsnoksággal, de a parancsnok nem lévén ott, helyettese nem akar intézkedni. Bartha erre felajánl egy géppuskát, amelynek kiadatását azonnal el is rendeli. A puskát néhány akadémikus szétszedi, hogy kiadhassa. Lõwy azonban nem lévén evvel megelégedve, a telefonfülkébõl kimegy a szakaszhoz. Bayer százados, aki nemsokára szintén kimegy, látja, hogy a szakasz zárt rendben feltûzte a szuronyt s most felemelt csõtorkolattal tölt. Bayer visszafut és jelenti ezt Barthának. Bartha visszaküldi, hogy hívja még egyszer be Lõwyt. Bayer a kapuhoz ér s ebben a pillanatban látja a vörös szakaszt rajvonalban, de már a tûz is megnyílt. A kapun az utcáról menekülõk rontanak be. A bentlevõ raj ki akar rohanni, de ezeknek Bayer útjukat állja, míg a többi tisztek és akadémikusok rövid pillanatok alatt lefegyverzik õket.
A Ludovika elõtt néhány másodperc után halottak és sebesültek feküsznek, mert a fõépület földszintjének ablakaiban álló akadémikusok megnyitják a tûzet és mindent elsöpörnek. Sajnos, egy arra menõ hölgy is megsebesült.
A tûz részbeni megszûnése után a kapuban álló Bayer százados néhány akadémikussal kimegy az elõtérre, elsõsorban lõszert (ennek híján voltak), puskákat, majd a sebesülteket behozni. Elõször egy sebesült nõt visznek be. Ekkor látja Bayer a zászlóoszlop mellett fekvõ Lõwyt, aki még hörög, de haldoklik. õt is behozzák irattáskájával együtt. Kint minden elcsendesül.
Az épület védelmét újra szervezik, mert az elsõ intézkedések hiányosak voltak.
Vasek Ottó százados veszi ál a fõépület védelmét. A lovasudvar épületei fölött és a kerti arcvonalon Ádám százados volt a parancsnok. Bayer, aki most csak az egyik szárny fölött parancsnokol, egy járõrt az Akadémia elõterének felkutatására küld ki azzal a paranccsal, hogy "az Üllõi-úton visszatérve nézzen az Orczy-út felé is". A járõr önként jelentkezõ akadémikusokból áll. A parancsot teljesítik. A Ludovika szárnyépület Üllõi-úti sarkánál Pogány Jenõ akadémikus*) egy lövést kap, elesik. Bajtársai már csak holttestét hozzák be. Közben besötétedik, hírek jönnek, hogy a vörösök esetleg hátulról támadják meg az Akadémiát.
Bayert küldik ki 3 akadémikussal a hátsó fal felderítésére és esetleg védelmére. Az Orczy-úton, ahol Bayer a lovas-rendõrökkel elõvigyázatosan összeköttetésbe lép, körülbelül másfél század vörös van. Ezalatt bent a helyzet tarthatatlansága mindjobban kitûnik és Bartha ivándai Karátson István), (Karátson Lajos, volt honvédelmi államtitkár fia) századost Haubrich-hoz küldi parancsokért, mert a riadót az õ nevével rendelték el. Karátson Haubrich autóján jön vissza. A vörösök megállítják és a jelszót kérik tõle, õ "ellenforradalmár"-t mond (ez volt a jelszó), mire lövést kap és elesik. Ugyanakkor õrült gyalogsági tûz kezdõdik ok nélkül.
Éjfél után egy óra körül kiadják a parancsot a lefekvésre, -mert minden hiábavaló volt. Az összegyûlt tisztek, altisztek és akadémikusok elõtt kihirdetik Haubrich parancsát, mely szerint: Tegye le mindenki a fegyvert, feküdjék nyugodtan le és várja be a vizsgálat eredményét, mely majd eldönti, kik a kezdeményezõk.
Ez megtörténik.
Bayer. aki a kertbõl éppen akkor közeledik az épülethez, amikor a gyalogsági harc a leghevesebb volt, valóságos golyózáporban jön a kerten keresztül.
Az akadémikusok ekkor már az akadémiai iroda elõtt állanak összegyûlve, ahol a fentiek tudomásukra hozattak.
Bartha õrnagy Bayer és Mildner Ferenc századosokat jelöli ki felváltva a kapuõrség parancsnokául 10 akadémikussal.
Utóbbi két tiszt a látogatószobában fekszik le egy ágyra, nyugodni. Az éjjelen át a különbözõ künnlakók jelentkeznek és kémek tanácsokat. Reggel 5 órakor Bayer a század irodájába megy lefeküdni azon meghagyással, hogy Mildner az Akadémia elõtt fekvõ holtakat szedje össze és hozassa be hajnalban.
Mildner reggel Menyhárt Írnokot (volt õrmestert) küldi ki. õt azonban elfogják a körülzáró vörösök és azzal küldik vissza, hogy az Akadémia védõi adják meg magukat és Haubrich parancsára 20 perc múlva felemelt kézzel vonuljanak ki az Akadémiából, mert különben aknavetõkkel lövetik az Akadémiát. Mildner, aki tanácstalanul áll, Bayerért küld, mivel Bartha õrnagyot mindenütt keresteti, de sehol sem találja.
Bayer lejõvén, meg akarja üzenni a vörös parancsnoknak, hogy az Akadémia már nincs védelmi állapotban és Haubrich parancsára itt benn várja meg a vizsgálat eredményét. De nem akad parlamentár, aki kimenne, mert a vörösök minden kilépõre lõnek. Végre egy legény az Akadémia konyhájából vállalkozik és kimegy a vörös parancsnokért, akit Bayer és Mildner a kapuban várnak. Mialatt ezzel tanácskoznak, megérkezik Kesseõ László fõhadnagy, akivel a tárgyalni jött vörös kimegy megmutatni Haubrich írásbeli parancsát.
Kesseõ azzal jön vissza, hogy a vörösök szintén Haubrich parancsára követelik a megadást. A közben megérkezõ Kovács fõhadnagyot a telefonhoz küldik Haubrichot felhívni. Itt Haubrich tudtul adja a vörösök által üzent parancsot. Bayer elrendeli a bennlakó tisztek és akadémikusok felkeltését, mivel a mind-ezideig kereseti Bartha õrnagy eltûnt az Akadémiából. Mikor minden el volt rendelve, megjelenik Kozma Ferenc tüzérõrnagy, akinek Bayer mindent elbeszél és aki az intézkedéseket helyesli. Megkezdõdik a kivonulás.
Mildner parancsot kap, hogy mint utolsó vonuljon ki. Elsõnek Bayer és Kozma mennek a kézigránátokkal és késsel állig felfegyverzett terroristák közé, utána tisztek, altisztek, akadémikusok és asszonyok. A klinika elõtt gyülekezünk. A terroristák körülvettek mindnyájunkat. Egyszerre erõs gyalogsági tûz hallatszik az Üllõi-út felõl. A vörös hõs terroristák egy pillanat alatt a földön feküsznek abban a véleményben, hogy a tûz az Akadémiáról jön, holott a túlsó oldalon álló vörösök foglalják el most rohammal az üres és elhagyott Akadémiát.
Ezalatt megérkezik Kis városparancsnok. Minket az õ felügyelete alatt kettõs rendekben visznek a Mária Terézia-laktanyába. Itt mindnyájunkat a moziba zárnak. Késõbb kiválasztják a tiszteket és altiszteket az akadémikusok közül. Az elõbbieket külön sorakoztatják és erõs fedezet alatt a parlamentbe visznek. Az utcán a csõcselék gyalázza õket A parlamentben sokáig várunk. Mindenki gúnyol és szid. Kezdõdik a kihallgatás. Két-három tisztet kihallgatnak, míg a kihallgatás Romanelli közbelépésére hirtelen megszûnik. Estig ott maradunk, étkezés nélkül. Vacsorát saját pénzünkön a parlament éttermében kapunk. Itt a zsidó vendéglõs szidalmazza a tiszteket. A pincérek ellenben dugva cigarettát adnak. Este 8 óra után ismét visszakísérnek a Mária Terézia-laktanyába. Itt maradunk másnap estig. Este 6 óra tájban autóba ültetnek és visznek a Margit-körúti fogházba".
Bayer Ferenc százados fenti leírását dr. Somogyi Zoltán könyvének adatai alapján még a következõkkel egészítjük ki:
A ludovikások ellenforradalma szerves kapcsolatban volt Lemberkovics Jenõ százados és a haditengerészek ellenforradalmával. Az ellenforradalmárok a Mauthner«bõrgyárat is megnyerték eszméiknek.
"A Mauthner-bõrgyár munkásainak túlnyomó része nemzeti érzésû volt, ezek száma azonban nem haladta meg a hatvanat. Rajtuk kívül a gyári tûzoltóság és a tisztviselõk vettek még részt az ellenforradalomban. A Mauthner-gyárat Tassy-Betz Károly hadbíró-fõhadnagy utasításai szerint Vetter Konrád, egy osztrák-német illetõségû ember, és Neuser Lajos mûvezetõk, valamint Hab Ferenc tímár szervezték meg. Az ágyúlövések elhangzása után nyomban fölfegyverkeztek és kitûzték a gyár épületére a nemzeti zászlót; a szomszédos Wolfner-gyári munkások és a külsõ Váci-úti gyárak munkásai azonban nem csatlakoztak hozzájuk. A Mauthner-gyár vezetõinek gyorsan menekülni kellett. Akit elfogtak közülük, azt a Wolfner-telepre vitték és letartóztatták.
Szûcs János sofõr autón propaganda-útra akart menni a villanygyárba. Menetközben agyonlõttek. Majd Klein Sándor lakatoslegény az újpesti Szamuely kezdte el vérengzõ munkáját. Parancsára még az napon meggyilkolták Orczy Lászlót, Martinovich Bélát; a Rojcesk- és Heyden-fiúkat és több újpesti polgárt a mozgalomban való részvételük miatt. Vetter Konrád mûvezetõt az mentette meg a kivégzéstõl, hogy osztrák állampolgár.
Papp Imre tímárt a Mauthner-gyár udvarán lövette fõbe. A Mauthner-gyár munkásai ellen terrorfiúkat küldött géppuskával és aknavetõvel".
Bartha õrnagy elfogatásáról dr. Somogyi a következõképpen emlékszik meg:
"Bartha tudva azt, hogy .a Haubrich által jelzett vizsgálatot proletár módszerrel fogják ellene lefolytatni eltávozott az intézetbõl s a Tisztviselõtelepen levõ vörösõrségre igyekezett. Ebben az õrségben bízott, mert már korábban értesült, hogy a vörösõrök nagy része nemzeti érzésû. Midõn az Elnök-utcából befordult, egy õrjárattal találkozott. Ez elfogta és az õrségre kísérte. A nála levõ fényképes igazolvánnyal igazolta magát, azután õrizetbe vették. Reggel a Kõbányán levõ zászlóalj parancsnoksághoz vezették Barthát, onnan pedig a vörösõrség fõparancsnokságára. Itt Garai fõparancsnokhelyettes röviden kihallgatta. Kihallgatása után azonnal Korvin Klein Ottó politikai nyomozó osztályára, a parlament épületébe kísérték".
Az ellenforradalomban 253 akadémikus vett részt, akik közül Pogány Jenõ*) hõsi halált halt. A fiatal hõsöket Kis Miklós elnöklete alatti forradalmi törvényszék Pesti vádbiztos elõadása és dr. Grünn Béla védelme alapján július 8-án oktató tanfolyamra való utalásra ítéltek.
Bartha õrnagy és a többi tisztek sorsára és elítéltetésére vonatkozólag dr. Somogyi könyvébõl a következõ szemelvényeket közöljük:
"Bartha õrnagy a parlamentben az egyik szalmazsákon egy embert pillantott meg, aki oly kínos arcot vágott, hogy mindenki szánakozva nézett reá. Mikor késõbb nyugovóra tértek, Bartha az ember közelébe férkõzött s alvást színlelve kikérdezte õt. Ez elmondta, hogy Szebeninek hívják s tanár itt a fõvárosban. Izsáki születésû és az ottani ellenforradalomnak egyik szervezõje volt. Azért fogták el, mert szerintük neki tudnia kellett mindent, ami Izsákon történt. Tehát vörös módszer szerint vallatták. Levitték a pincébe és elõször a lábánál, majd kezénél fogva felhúzták a központi fûtõkészülék csövére. Ott hintáztatták és közben botokkal meg puskatussal ütötték. Azután a lógó kötelet becsavarták és szabadon engedték forogni.
Rettentõ szenvedései voltak ennek az embernek. A szalmazsákon mozdulni sem tudott. Minden testrésze dagadt és véres volt. Ilyen állapotban azonban nem merték a foglyok közé vinni, hát négy napig a pincében hagyták. Ekkor annyira magához tért, hogy meg tudott mosdani. Azután vitték abba a szobába, hol Bartha találta õt".
"Június 24-rõl 25-re virradó hajnalon a vörösõrség fõparancsnokságán e célból kiküldött bíróság halálra ítélte: Imrey Ferenc, Osváth Zoltán és Waldinbrecht Antal tüzérkapitányokat, Kiss István, Grassy József ludovikás fõhadnagyokat és Szikora-Szabó László hadnagyot. Másnap délután hat órakor akarták õket kivégezni az Oktogon-téren, ahol ezidõben a kíváncsiak tízezrei lestek egymáson szorongva a rettentõ látványosságot. Azonban Romanelli Guidó olasz alezredes erélyes föllépése következtében a kivégzéseket nem merték végrehajtani és a halálraítéltek ügyének elintézését a Kis Miklós elnöksége alatt mûködõ rögtönítélõ bíróságra bízták.
Romanelli ettõl kezdve állandóan érdeklõdött a perek sorsa iránt. A misszió küldöttsége a tárgyalások közben ismételten jelentkezett vagy a parlamentben vagy a katonai fogházban; és mindig olyankor, mikor az ügy komoly fordulatot vett. Baracs ugyanis állandóan tájékoztatta Romanellit a tárgyalás menetérõl és a misszió kellõ pillanatban meg is jelent.
A ludovikás tisztek és Bartha õrnagy érdekében Romanellin kívül özvegy Eszterházy Jánosné grófnõ interveniált a bécsi entente-misszióknál, Cvrcek Ferenc altábornagy és Scharitzer altábornagy pedig a pozsonyi entente-képviselõknél.
Július 3-án délután a többiek felett ítélkezett a forradalmi, törvényszék, melynek elnöke ismét Kis Miklós volt. A vádat Pesti vádbiztos, a védelmet dr. Baracs Marczel képviselte nagy eréllyel és ügyességgel, akinek érvelése mellett Altmann proletárvédõ eltörpült.
Altmann záróbeszéde után kivezették a vádlottakat s a bíróság elvonult.
Félóra múlva ismét megjelent a bíróság Kis Miklós vezetésével. A vádlottak mindnyájan a terembe jönnek. Kis iratcsomójából papírlapot vesz elõ, fölolvassa, hogy a bíróság meghozta ítéletét s a kihirdetés egyenként fog megtörténni. Erre az ötvennégy vádlottat kivezették a várószobába.
Néhány pillanat múlva küldönc jön és Kozma Ferencet szólítja. Kroma õrnagy alig hogy bemegy, már jön is vissza. De nem állhat meg, egyenesen zárkájába viszik. Útközben mondja, hogy életfogytiglan kényszermunkát kapott.
Ádám Endrét, Imrey Ferencet és Ocskay Sándort szintén életfogytiglan, Vasek Ottót, Justy Emilt, Kiss Istvánt, Grassy Józsefet, Virava Jánost, Virava Józsefet és Wosner Istvánt tizenöt évi és Kaysersheimb Károly alezredest tíz évi kényszermunkára ítélték. Huszonöt vádlottat köztük a röviddel utóbb terrorfiúk által meggyilkolt Mildner Ferenc századost felmentették. A Bartha László, Gálba Gyula, Bayer Ferenc, Kesseõ László, Ocskay Rudolf, Osváth Zoltán, Softics Jenõ és Szabó-Szikora László ludovikás tisztek fölött hozott ítéletek kihirdetését pedig elhalasztották. Ezeket visszavezették celláikba. Most már tudták, hogy halálos ítélet vár rájuk, csak az a kérdés, kötél vagy golyó? Egyes zárkába helyeztek! mindenkit, hogy ne tudjanak egymással érintkezni.
Másnap délelõtt nyílik Bartha õrnagy cellájának ajtaja s megáll elõtte egy olasz tiszt. Ugyanaz, aki a parlamentben is fölkereste. Kérdi az õrnagy nevét, a válasz után meghajtja magát a többi cellákhoz megy. Másnap, harmadnap és azután csaknem naponként kaptak a tisztek ilyen látogatói Az egyik vádlott anyja olasz nõ volt. Ezért a vádlottért minden este eljött egy olasz tiszt, magával vitte és reggelre ismét elhozta. Ezt a foglyot néhány nap múlva végleg szabadonbocsátották.
Július 4-én a Timót-utcai vörösõrség fölött ítélkeztek. Június 24-én délután az õrség laktanyájában megjelent Vermes Gyula tartalékos fõhadnagy s közölte az õrséggel, hogy Kunék megbuktak és a kormányt régi szocialisták veszik át. Fölszólította az õrséget, hogy csatlakozzék. Bontson nemzeti zászlót és énekeljék a Himnuszt. Mindez megtörtént.
Az ellenforradalom leverése után Vermest, továbbá Rothnágel Rezsõ õrségparancsnokot s az õrségnek õt vezetõ emberét letartóztatták.
Vermes mindent beismert. Úgy kellett cselekednie, ahogyan tette. Hazafias kötelességet teljesített csupán, õszinteséggel, jó modorban, de önérzettel adta elõ védelmét.
A védelemnek nem volt nehéz dolga. Csupán fokozni kellett a jó hatást, amelyet Vermesnek és társainak védekezése láthatóan tettek a vészbíróságra. Mikor kivezették, egyik proli-bíró hangosan megjegyezte:
- Ez derék ember, kár, hogy nem a mienk!
ítélet: Vermes õt esztendõt kapott, négyen három évet, kettõt fölmentettek.
Ezután mint a vészbíróságnál nevezték a Petényi Tomcsó-ügyet vették elõ. A mozgalom vezetõi báró Petényi Zsigmond nyug. államtitkár*) és Tomcsó János fõhadnagy voltak
Ennek az ügynek tizennyolc vádlottja volt, köztük egyetemi hallgatók és munkások is. Vezér báró Perényi; fõmozgatók: Tomcsó János fõhadnagy, Vécsey László százados, Szörcsey József birtokos,*) Matusiák Brúnó tart. fõhadnagy és Varga Ferenc iparos.
Perényi leplezetlen nyíltsággal, nagy nyomatékossággal tette meg politikai hitvallását és helyezte szembe égõ magyarságát a proletárdiktatúra nemzetköziségével, Egyénisége oly nemes tisztaságban és lelki nagyságban domborodott ki a tárgyaláson, hogy még a nyers bírák is a tisztelet hangján beszéltek vele és róla.
ítélet: Báró Perényit fölmentik, de internálják. Szörcsey Józsefet és Matusiák Brúnót életfogytiglan kényszermunkára ítélik. Hefty György, Boda Géza és Altenburger Gyula tíz évi, Vécsey László õt évi büntetést kap. Tomcsó János és Varga Ferenc ítéletét nem hirdették ki.
Július 7-én délután megtudta Baracs, hogy másnap reggel fogják kihirdetni a függõben tartott tizenegy ítéletet és tudta azt is, hogy ezek az ítéletek halálra szólnak. Sürgõsen szervezni kellett a mentési akciót. Értesítette az olasz és amerikai missziókat, hogy az elhalasztott perekben döntés lesz. Az ítéletet nyomban közölni fogja.
Július 8-án reggel kilenc órakor levezették a tizenegy vádlottat a tanácsterem várószobájába. A teremben már együtt volt a bíróság. Egyenként szólították be õket. Elsõ volt Bartha õrnagy. Belépésekor Kis Miklós föláll, papírlapot vesz elõ és a következõket olvassa föl: "Bartha László volt õrnagyot ellenforradalom megszervezése és az abban való részvétel miatt a rögtönítélõ vésztörvényszék golyó általi halálra ítéli". Az elítéltet vezessék el.
Bartha szó nélkül Baracs védõ felé fordul, meghajtja magát elõtte és két szuronyos õr kíséretében távozik.
Az Ítéletet a többi tíz vádlott elõtt is így hirdették ki. Ezek a következõk voltak: Bayer Ferenc százados, Kesseõ László fõhadnagy. Szikora László hadnagy, Osváth Zoltán, Gálba Gyula, Ocskay Rudolf, Schoftics Jenõ századosok, Tomcsó János fõhadnagy, Varga Ferenc mûszerész és Császár Ferenc bankhivatalnok.
Az utolsó halálos ítélet kihirdetése után Kis Miklós elnök közölte a vádbiztosokkal, hogy az ítéleteket a forradalmi kormányzótanács intézkedéséig nem szabad végrehajtani.
Július 8-án délelõtt, nyomban a halálos ítéletek kihirdetése után, küldönc vitte Baracs névjegyét Romanellihez. A kártyán annyi állott, hogy a vádlottakat halálra ítélték s a mentés lehetõségének talán csak pillanatai vannak még hátra.
Félórával késõbben ott voltak a misszió kiküldöttei a fogházban és figyelmeztették a forradalmi törvényszék elnökét, hogy az elítélt tisztek az olasz misszió védelme alatt állanak. E figyelmeztetésüket Kun Béla elõtt is megismételték még a délelõtt folyamán.
Az akkor negyvennyolc óráig itt idõzõ amerikai misszió vezetõjével, Weyss kapitánnyal csak este találkozhatott Baracs. Közölte vele az ítéletet, mire Weyss kapitány két amerikai tiszttel nyomban a szovjetházba ment, hogy beszéljen Kun Bélával. Alpári Gyulát, a külügyi népbiztos helyettesét is ott találta. Megmondta a két népbiztosnak, hogy az entente nevében fejükkel teszi Õket felelõssé, ha a tiszteket kivégzik.
Tombor alezredes a vörös hadseregben szolgáló aktív tisztek nevében emlékiratot nyújtott át Kun és Szántó népbiztosoknak, amelyben megtagadjak a továbbszolgálást az esetre, ha a halálos ítéleteket végrehajtják.
Özv. Eszterházy Jánosné grófnõ, Cvrcek Ferenc altábornagy és Scharitzer altábornagy is újból akcióba léptek Bécsben, illetve Pozsonyban.
Mindezek után Baracs fölkereste Kun Bélát a szovjetházban, hogy a tanácskormány megkegyelmezésének kihirdetését sürgesse nála.
- Nem avatkozom bele, nem az én dolgom válaszolja Kun. Evégett Garbaihoz, az elnökhöz kell fordulni.
Hosszabb ideig vitatkoztak s a vitának, melyben Landler isi részt vett az lett a vége, hogy Baracs Garbaihoz ment a szocialista-kommunista pártkörbe, az Andrássy-úti Harkányi-palotába. Közölte az elnökkel a dolgot és Garbai mindent megígért.
Teltek a napok és minden múló nap közelebb hozta a bizonyosságot, hogy a halálos Ítéleteket nem hajtják végre.
Július 13-án déli 12 órakor nyílott a börtön ajtaja és a vádbiztosok élén belépett Kis Miklós, a vésztörvényszék elnöke. Kiadja a parancsot, hogy álljanak sorba a priccsek elõtt. Azután egy ív papírt vett elõ, fölolvasta a neveket és kihirdette, hogy megjelent a forradalmi kormányzótanács CXXVIII. számú rendelete, mely szerint a kihirdetéstõl számított és két nap alatt végre nem hajtott halálos ítélet automatikusan életfogytiglan kényszermunkára változik át. Tehát nem kegyelmet kapnak az elítéltek, hanem a bölcs proletártörvény menti meg õket a haláltól.
Ezzel a formulával igyekeztek a kommün urai már nyilvánvaló gyöngeségüket palástolni. A missziók ellenmondást nem. tûrõ föllépésekor észrevették, hogy milyen drága is az emberélet: a népbiztos uraké.
A foglyok pedig megnyugodtak. Kedélyük is jobb lett. Tréfálkozni kezdtek egymással: tehát szovjetfogytáig lesznek bezárva, mért már bizonyos, hogy a proletárdiktatúra nem sokáig tart.
A vésztörvényszék több tárgyalást nem is tartott.
Az elítélteket azután Sopronba, onnan pedig a váci fegyházba; szállították el, itt kapták a hírt, hogy a június 24-iki ellenforradalom egyik résztvevõjének, Erõdy Ödön tart, fõhadnagy, székesfõvárosi tanárnak holttestét megtalálták a Ludovika kertjében egy kútban; és hogy Mildner Ferenc tüzérszázadost, az Akadémia tanárát Kun Béla parancsára borzalmas módon meggyilkolták.
Mildner szörnyû meggyilkolása augusztus 1-ére virradó hajnalon, tehát mindössze néhány órával Kun Bélának és társainak szökése elõtt történt, Kun parancsára, hogy: küldjétek haza!
Augusztus 1-én, a proletárdiktatúra bukásakor izgalommal várták a szabadulást, de csak 4-én jött Budapestrõl Szép Sándor ezredes-hadbíró elnöklésével egy bízottság, amely elbocsátotta õket a fegyházból.
Szabadulásuk után egy váci úri család a fegyintézet papja útján meghívta õket uzsonnára. Itt elénekelték a Himnuszt és lelkes hangulatban mentek ki a vasúti állomásra, hová a váci hazafias közönség egy része elkísérte õket.
Midõn az állomás elé értek, a közönség ismét a Himnuszt kezdte énekelni. A következõ pillanatban, tán huszonöt-harminc lépésre tõlük, egy csoport vöröskatona erre az "Internacionáléba" kezdett. A két tábor farkasszemet néz; majd egymásra rontanak. Véresfejû emberek tántorognak és menekülõ vörösökkel telik meg a peron.
Azonban a vörösök valahonnan puskát kerítettek és fegyverrel támadták meg a pályaudvart. A sétálók közül hárman megsebesültek. Közben megérkezett a karhatalom ötven csendõr és a rendet helyreállították.
Azután a vonat elindult Budapest felé. Elõbb azonban Bartha õrnagy telefonon gondoskodott róla, hogy a közbeesõ
állomásokon karhatalom legyen, nehogy valahol megismétlõdjön a váci magyar-vörös ütközet.
Augusztus 4-én a következõ ellenforradalmár foglyok szabadultak ki a váci fegyintézetbõl:
Bartha László õrnagy, a Ludovika Akadémia parancsnoka, életfogytiglan elítélve, Bayer Ferenc százados, életfogytiglan elítélve, Osváth Zoltán tüzérszázados, életfogytiglan elítélve, Szikora László egyetemi hallgató, tart. hadnagy, életfogytiglan elítélve, Szörtsey József földbirtokos, a Magyar Nemzeti Szövetség igazgatója, életfogytiglan elítélve, Tomcsó János egyetemi hallgató, tart. tüzérfõhadnagy, életfogytiglan elítélve, Ádám Endre százados, életfogytiglan elítélve, Kozma Ferenc tûzét õrnagy, életfogytiglan elítélve, Gálba Gyula tüzérszázados, életfogytiglan elítélve, Kesseõ László fõhadnagy, életfogytiglan elítélve, dr. Kachelmann Ernõ miskolci ügyvéd, életfogytiglan elítélve, Grassy József fõhadnagy, 15 év, Hollós Antal százados, 15 év, Justy Emil tüzérszázados,, 15 év, Petrikovits István százados, 15 év, Móricz Lóránt fõhadnagy, 15 év, Wisinger Gyõzõ százados, 15 év, Vasek Ottó százados, 15 év, Kovács Gyula tüzérfõhadnagy, 15 év, Martincsevics Ferenc zalamegyei tanító, 15 év, Kaysersheimb Károly alezredes, 10 év, Martincsevics László egyetemi hallgató, 10 év, Altenburger Gyula ny. vezérigazgató, 10 év, Köllõ Gábor tart. tüzérfõhadnagy, 10 év, dr. Perényi Szilárd tb. szolgabíró, tart. tüzérfõhadnagy, 10 év, Boda Géza egyetemi hallgató, tart. hadnagy, 10 év, Hefty György múzeumi tisztviselõ, 10 év, Hegyi Ödön hírlapíró, 10 év, Palatin Rezsõ magántisztviselõ, 10 év, Sárkány Géza egyetemi hallgató, 10 év, Szecsõdy Sándor rendõrellenõr, 10 év, Wicenti Ödön százados, 6 év, Pajor Lajos százados, 5 év, dr. Krisztics Sándor egyetemi magántanár, fõvárosi könyvtárnok. 5 év, Porffy Elemér "Hangya" tisztviselõ, 5 év, Krisfoff Sándor egyetemi hallgató, 5 év, Vermes Gyula földbirtokos, tart. tüzérfõhadnagy, 5 év, dr. Wukovics Károly városi tanácsos (Kassa), 3 év, Balogh Antal Máv. fõkalauz, 2 év, Rothnágel Rezsõ százados, 2 év, Skubilcs János egyetemi hallgató, 2 év, Táborszky Géza, egyetemi hallgató, 2 év, Abt Kamilló egy. halig. 1 év, báró Apor Gábor külügyminiszteri titkár, 1 év, Farkas Jenõ egyetemi hallgató, 1 év, Molnár Mihály egyetemi hallgató, 1 év, ifj. Szinásty Béla kereskedõ, 1 év, Wosner István magántisztviselõ, 1 év, Villásy Pál magántisztviselõ, 1 év.
A fiatal hõsök nagyszerû vállalkozásának elsõ évfordulóját, 1920 június 24-ét lélekemelõ és méltó módon ünnepelte meg a Ludovika Akadémia, mely e napon Magyarország kormányzójának: nagybányai Horthy Miklósnak, József és József Ferenc fõhercegeknek, a magyar kir. kormánynak és a magyar polgári és katonai társadalom színe-javának jelenlétében hódolt annak a nagyszerû eszmének, melynek megvalósításában több ifjú hõs szenvedett mártírhalált vagy lelki és testi sanyargatást, de amely eszmébõl a hazaszeretetnek legnemesebb virágai fakadnak. Az ünnepély tábori misével kezdõdött, melyet P. Zadravecz István tábori püspök fényes papi segédlettel celebrált. Az evangéliumnál félbeszakították a misét és Révy Kálmán alezredesnek a kormányzó engedélyt ad az emlékmû leleplezéséhez. Felhangzik a parancs és az emlékrõl lehull a lepel. Márványtalapzaton márványoszlop obeliszkszerûen emelkedik, vörös márványból készült négy pajzson nyugszik. Két pallóst mártírkoszorú fon át, a hõsi halottak vértanúságát szimbolizálja. Az emlékoszlopot sárga márvány királyi korona fedi. A felirat:
1919. június 24. A Ludovika Akadémiának a nemzeti eszméért vívott dicsõ küzdelme emlékére.
A szobormû jobboldalán a következõ szavakat vésték a márványba:
Emeltük a nemzeti eszme lelkes híveinek áldozatkészségébõl.
Csak törpe nép felejthet õsnagyságokat,
Csak elfajult kor hõs elõdöket
Kétoldalt az emlékoszlopon a hõsök nevei olvashatók. Lemberkovics Jenõ, Ivándai Karátson István, Mildner Ferenc századosok, Erõdy Ödön tart. fõhadnagy, Pogány Jenõ II. évfolyambeli akadémikus.
Az emlékmû körül elhelyezkedett ludovikások meghajtották a zászlókat s a zenekar a Himnuszt játszotta. Majd P. Zadravecz István tábori püspök magas szárnyalású beszédet mondott:
János apostolt idézem, aki azt mondta: "Non tibi licet!" Nem szabad. Ma egy éve ti is azt zúgtátok a hatalmasok fülébe, Jánosok voltatok ti is, halálra ítélt Jánosok, de erõsen zúgtátok a destrukció e!á: Ncs: szabad! Hirdettétek, hogy nem szabad a magyarok hazáját megszentségteleníteni, hogy nem szabad az Alföldet végigrabolni, nem szabad a magyar anyákat megrabolni, kitépni a magyarságból a magyar érzést. Nem szabad Magyarországot a hazátlanok hajlékává tenni, megszentségteleníteni évezredes múltunkat. A nemzet tisztelettel hajlik meg emléketek elõtt. A jövõben is e fészekbõl repüljenek ki hatalmas íveléssel a magyar sasok, amelyek a magyar határokat és a magyar jogokat keresik. A ludovikásoknak kell mintaképül szolgálni az egész magyar ifjúságnak. Kegyelet az elhunyt hõsöknek, szeretet és gyõzelem az élõknek. Méltónak kell lennünk az elesett nõsökhöz és harsogva kell hirdetnünk, hogy nem szabad a magyar határt bántani, nem szabad az évezredes jogokat taposni!
A püspök beszéde után befejezte a misét. Ekkor Révy alezredes köszönetet mondott a kormányzónak, majd buzdító szavakat intézett a Ludovika Akadémia tanári testületéhez és a növendékekhez. A kivonult zászlóalj tisztelgett az emlékszobor elõtt, majd az emlékmû megkoszorúzása következett. A magyar nemzeti hadsereg nevében az elsõ koszorút Soós Károly honvédelmi miniszter helyezte az emlék talapzatára. Koszorút tett le a Ludovika Akadémia, a Magyar Királyság pártja, a hajmáskéri tüzértanezred, a Hangya Szövetkezet.
A kormányzó magához kérette Sidló Ferenc szobrászmûvészt, az emlékoszlop alkotóját s hosszabban elbeszélgetett vele. Horthy Miklós részvétét fejezte ki Mildner százados özvegyének, Karátson államtitkárnak s a jelen volt többi gyászoló hozzátartozóknak.
Déli tizenkét órakor ért véget az ünnepség, amelyet a Ludovika Akadémia négy századának díszfelvonulása fejezett be. A kormányzó láthatóan gyönyörködött a felvonulásban s azután kíséretével a közönség éltetése mellett eltávozott.
... Honfiak és katonák, pedig õk még ifjú legények,
Példaadásukról költõ lantja regél.
Büszke leventék. Szittya, magyar vér. Zrínyi-utódok.
Tettüket és nevüket õrzi, meg áldja hazánk...

DR. LUKOVRAK ALADÁR.
Hivatalos adatok alapján.
A proletárdiktatúra legjobban dühöngött 1919 májusában. Ekkor elég volt egy titkos, avagy nyílt följelentés, az áldozat már a fogházba került. így történt ez dr. Lukovrák A. bpesti lakossal is, akit följelentés alapján az említett hónapban börtönbe hurcoltak. Állandóan agyonlövéssel fenyegették, egy piszkos, bûzös cellába zártak, ahol az ágyból még az ágy betétjét is kivették. Mindezek a kínzások még nem voltak elegendõk, dr. Lukovrákot naponként többször is, sõt éjjel is kihallgatásokkal zaklatták és a fõváros utcáin, mint valami betörõt, fényes nappal ide-oda kísérgették, börtönbõl-börtönbe.

BÁRÓ LUZSÉNSZKY HENRIKNÉ ÉS MÁRTÍRTÁRSAI.
Hivatalos adatok alapján.
Ismeretes a proletárdiktatúrának egyik sokat hangoztatott jelszava, hogy: ,.Szociális termelésbõl fakad a jólét". Ezt a gyakorlatban úgy alkalmazták Kun Béláék, hogy a magántulajdon jogát teljesen tagadták és ami elõttük értékes volt, azt egyszerûen elharácsol lik. Fõuraink és tehetõsebb polgáraink vagyonukkal külföldre igyekeztek menekülni, hogy családi ékszereiket s fáradságos munkával szerzett "értéktárgyaikat és egyéb ingóságaikat megmentsék. Ez azonban csak ritkán sikerüli, mivel a jól szervezett kémhálózat közeget a vasúti állomásokat is éber figyelemmel kísérték, s az elutazni szándékozókat vagyonuktól megfosztván, letartóztatták. Ilyen hûséges feljelentõ volt Rados Tibor kereskedõ, szociális termelési népbiztossági megbízott is, aki 1919 április 20-án a budapesti keleti pályaudvaron lesett áldozataira.
Nem sokáig kellett várakoznia. Odaérkezett Luzsénszky Henrik báróné, akinek kíséretében még a következõk voltak: Louis von Lübbe alezredes, Petróczy Irma komorna és Gócza Mihály inas.
Rados Tibor midõn õket megpillantotta, hozzájuk lépett, értéktárgyaikat elszedte és mindnyájukat letartóztatta, de nem feledkezett meg arról sem, hogy Luzsénszky bárónéval szemben a nõi szeméremérzést mélyen sértõ bánásmódot tanúsítson. Túlbuzgóságában, miután a bárónét és kíséretét már ártalmatlanná tette, fölment annak lakásába, néhány terrorista társával együtt az ajtókat felfeszítette és a szobákban a vandalizmussal határos házkutatást tartott.

MAÁR JÓZSEF, HOLCZINGER ANTAL
és SPIZLÉNER FERENCNÉ.
Hivatalos adatok alapján.
1919 június végén, midõn a budapesti Krisztinavárosban az ájtatos hívõk az Úrnapi körmenetet ünnepelték, egy Barnafi István nevû, 50 éves nyomdász a tömegbe keveredett, feltett kalappal szidalmazta a hívõket és azután állig felfegyverkezve lévén puskájából össze-vissza lövöldözött. Midõn a hívõk õt botrányos tetteiben megakadályozni igyekeztek, azzal válaszolt, hogy a vele összeszólalkozókat egyszerûen feljelentette. Ezek közé tartozott Maár József, Holczinger Antal és Spizléner Ferencné, akiket a feljelentés alapján azonnal letartóztattak. Maár Józsefet Nóvák Nándor terrorista a munkástanács helyiségében öklével többször fejbeütötte, Holczinger Antal halántékának pedig Weiss Fülöp vörösõrségi politikai megbízott töltött pisztolyt szegezett. A három áldozat csak hosszú testi és lelki sanyargatások után került ki a vörös haramiák karmaiból.

MAROSY DEZSÕ FÕHADNAGY.
Marosy fõhadnagy sok viszontagságából csak a következõket említjük meg: Szekszárdon mint megbízhatatlant, 16 tiszttársával együtt rendelkezési állományba helyezték azonnal, amint a proletárdiktatúra megalakult. Április közepén Török volt ezredes-dandárparancsnok ismét be akarta õket osztani szolgálattételre, de a félrevezetett katonák annyira felbõszültek, hogy csaknem meggyilkolták a derék tiszteket. El kellett menekülniök. Egy hétig bujdostak; ekkor, lecsillapodván a kedélyek, ismét visszatértek Szekszárdra. Marosy április 24-én mégis kénytelen volt a frontra kimenni, ahol azonban a vörösök ellen mûködött s ezért onnan is menekülnie kellett, mert életére törtek. Ismét Szekszárdra utazott, ámde itt azonnal ráparancsoltak, hogy siessen vissza a harcvonalba. El is ment Szolnokig, ahol elrejtõzött a ,,Lopocsi"-vendéglõben s onnan csak akkor jött elõ, midõn a románok a városhoz közeledtek. Május 2-ikán jelentkezett náluk, mint hadikövet.
A legnagyobb udvariassággal fogadtak bennünket, mondja Marosy, megígérték a legmesszebbmenõ jóindulatot és támogatást, ha kell, fegyverrel is ... Bíztunk bennök, Támogattak ugyan bennünket, azaz az oldalunkat puskatussal, Brassó, majd Románia felé ...

ÖZV. MARTINOVICS ELEKNÉ ÉS NAGY JANOSNÉ.
Hivatalos adatok alapján.
Budapesten a tisztviselõ-telepen lakott egy úrinõ: özv. Martinovics Elekné. Az ellenforradalom kitörésekor, június 24-én, 308
hangosan panaszkodott a vörös uralom ellen. Ragaszkodó ház* mesternéje, Nagy Jánosáé figyelmeztette úrnõjét:
- Ne panaszkodjék olyan hangosan az udvaron, hiszen ellenségekkel vagyunk körülvéve. Nagy Jánosnét ezért a figyelmeztetésért Parlagi Aladár hírlapíró, vörösõrségi zászlóaljparancsnok letartóztatta és a legközelebbi vörösõrségre hurcoltatta. Martinovics Elekné az ártatlanul letartóztatott házmesterné sorsit önként megosztani akarván, õt a fogságba elkísérte. A két nõt azután a Markó-utcai forradalmi törvényszék elé állították, mint rémhírterjesztõket felelõsségre vonták és mindkettõjüket külön-külön zárkába bezárták. Az áldozatok a bántalmazástól és a kivégzéstõl való félelmükben borzalmas lelki kínokat szenvedtek, amiket a 65 éves Martinovics Elekné úrnõnél magas kora és megrongált egészsége is súlyosbított.