Haz�nk�rt - Lakatos P�l F�oldal Lakatos Pál
Lakatos Pál: Végleg eltûntem?                                                  
  Fõoldal  |  Bemutatkozás  |  "Könyvesház"  |  Írások  |  Archívum  |  Kapcsolat  |  Linkek  |  Programok  |  Keresés  
Olajszõkítõk  |  Ügynökügyek  |  Újságírók árulása  |  Tengiz magyar áldozatai  |  Könyveimbõl  |  Szabadkõmûvesek-Holocaust- Trianon  |  1956  |  Talmud  |  Aranyvonat  |  Õseink  |  Cigányélet  |  Mártírjaink
Olajszõkítõk

Lakatos Pál: Amikor a dokumentumok beszélni kezdenek(Magyar Világ, 2008. jan.10.)  Nyomtatható változat 
„Az Aranyháromszögben több olaj van, mint Kuwaitban!”

Csak emlékeztetek, hiszen már többször idéztem Horn Gyula, akkor még aktív MSZP-s miniszterelnök hivatali idejébõl származó kijelentését: „Az olajügyben egy cseppnyi olaj sincs”. Tonhauser László egykor volt rendõr ezredes pedig 2000-ben, amikor már Budaörsön, egy õrzõ-védõ szolgálatnál dolgozott, hasonlította össze a címben idézett megállapítás szerint, Bács-Kiskun- megyét és Kuwaitot, az olaj szempontjából. Azaz, kis túlzással azt állította, a mi alföldi megyénkben sokkal több olaj van, mint az olajlelõhelyekben dúskáló arab emirátusban.
Nyilvánvaló, hogy Horn kijelentése valótlanság, tehát hazugság. Ezt még a saját irháját olajügyben menteni akaró Csintalan Sándor is cáfolta, amikor azt nyilatkozta, hogy õ bizony nem olajozott, de meg kell kérdezni Horn Gyulát, aki ezekrõl az ügyletekrõl mindent tudott. Azóta persze azt is tudjuk már, hogy Csintalan is benne volt nyakig, a maffia tocsogó olajüzletében, hiszen tõle származik az a már szinte szállóigévé vált mondat, amit a siófoki olajos „elcsúszáskor” mondott, hogy „ezt a szerelvényt nem bántástok, mert az a párt (MSZP) olaja”.
Hogy mennyire is létezik olaj és az olajügy, s hogy ez ügyben mekkorákat is hazudtak a politikusok, a mostanában nyilvánosságra került dokumentumok is bizonyítják. És persze a Magyar Világban, dokumentumok alapján megjelent írások, elemzések.
Azonban, ha csak a rendõrség által, apránként csöpögtetett egykor volt titkos iratokra hagyatkoznánk csupán, vélhetõleg hülyén halnánk meg. Bocsánat a kifejezésért, de a félrevezetésünkre jobb szó nem létezik.
Itt van például ez a legutóbb megjelent, titkosítás alól feloldott, de kihúzásokkal, satírozásokkal, fekete festékkel „leöntött”, s ez által értelmetlenné tett „Összefoglaló jelentés”, amely 1998. november 12-én készült Szegeden, s amelyet, továbbítása elõtt ott helyben látott egy rendõr alezredes alosztályvezetõ, egy rendõr õrnagy osztályvezetõ, és egy ugyancsak rendõr alezredes megbízott fõosztályvezetõ is (ezek a nevek is kisatírozottak). S aztán persze látta, mert ez a dolgok rendje, a rendõrség jó pár felsõ vezetõje, s figyelmesen fürkészhette a politikai „elit” ügyben érintett, az olajmaffiózókból meggazdagodott, a sorozatban már sokszor emlegetett hiteltelen jó néhány „kiválósága”.
Megjegyzem, amikor ez a jelentés készült, akkor még a bûnszervezetben elkövetett, tehát maffiás cselekmények nem évültek el, magyarán minden felgöngyölíthetõ lett volna, s mindenki megbüntethetõ lett volna. S akkor még bõven elõtte voltunk az olajügyekben a tevékenységét 1999-ben megkezdett, úgynevezett Pallag László- féle olajbizottság feltáró munkájának.
Ezek a dokumentumok tehát a Pallag bizottságot, mivel 1999-ben már léteztek, nagymértékben segíthették volna, de kinek volt akkor érdeke az úgynevezett felsõbb körökben, hogy mi, a nép, tisztán láthassunk? Kinek volt érdeke az, hogy minden kiderüljön, feketén- fehéren, s hogy ez által gátat szabjunk a maffia tevékenységének? Inkább Pallagot hurcolták meg, mert az akkor regnáló miniszterelnök (más pártok érintettjeire is tekintettel) kijelentette, ha az olajügy kiderül, bizonyságot nyer az összes piszkosság, megbukik a kormány.
Pedig, inkább történt volna ez utóbbi, hiszen talán akkor már ez a politikai „elit” régen méltó helyén lenne, a börtönben, a helyi keresztapák társaságában. Azokkal ülhetnének egy dutyiban, kikbõl, értelmi képességeiket tekintve, bizonyára soha nem lesz agydonor.
S engedelmükkel, moralizálok még egy kicsit. Ugyan mit gondolhattak magukban azok a nyomozók, akik felgöngyölítették, sokszor az életüket is kockára téve, ezeket az ügyeket, aztán, mert a szálak igen csak magasra vezettek, fáradozásuk, önfeláldozásuk végeredménye a titkosítás lett. Mekkora erkölcsi romboláshoz vezetett ez a testületen belül?
A kár, kijelenthetjük, felmérhetetlen. És most nem pénzrõl beszélek, hanem arról, ha máskor, hasonló bûncselekmények nyomára bukkantak, talán megrándították a vállukat, s tovább álltak. Abból nem származhatott ugyanis káruk. Ha valamit szándékosan nem vettek észre, azért nem vonta õket felelõsségre senki. Ám, ha valamelyik nagy kutya piszkosságáig eljutottak, azonnal a szõnyeg szélén találták magukat. Azaz, következett a fõnöki szigor, a számonkérés. De milyen ország az, ahol a nyomozó akkor lehet nyugodt, egzisztenciáját tekintve, ha befogja a száját, ha nem üldözi a bûnt és a bûnösöket?
Ezek után, csodálkoznunk sem kellene azon, hogy közülük néhányan, mivel tudták, hogy a hatalomban lévõ, bûnözõ nagyfejûekhez úgy sem nyúlhat hozzá senki, hiába is teszik le fõnökeik asztalára a legegyértelmûbb bizonyítékokat is, átálltak a másik oldalra? Hagyták magukat korrumpálni, megvesztegetni, hallgatásukat áruba bocsátották, erkölcsileg prostituálódtak.
S mert ez kifizetõdõbbnek tûnt, pandúrokból rablók lettek.
De hát, térjünk vissza a „Szigorúan titkos”, majd „Törölve” jelzéssel ellátott dokumentumhoz, amely szerint a „Projekt” fedõnevû akcióban megállapították, hogy egy bizonyos érdekcsoport olajtároló kapacitással rendelkezett, és oda, fõleg Csehországból, 1997. novemberétõl, vasúton, több alkalommal is fûtõolajat importáltak. Elõtte Flaisz 1996. szeptemberében bevonult a börtönbe, 300 millió forintos adócsalás miatt. A 205 hektáros almásának termését ugyanis, hogy ne kelljen adót fizetnie, halottak nevére adta el.
1997. szeptemberi szabadulása után aztán összesen 5 millió liter fûtõolajat importáltak.
Ennek a terméknek a neve fûtõolaj volt, teszem hozzá, mert ez nem szerepel a dokumentumban, mint ahogy Flaisz neve sem olvasható ki.
Következzék azonban most egy szó szerinti idézet: „Az azonos kézben koncentrált importõr, iparvágánnyal is ellátott telephellyel rendelkezõ tározó kapacitást biztosító, valamint számlázást végzõ cégek tették lehetõvé a hatóságok elõtt mélyen konspirált, a „kereskedelmi” láncolat fázisaiban szabályszerûen mûködõnek feltüntetett, hagyományos ellenõrzési módszerekkel megfoghatatlan bûnözõi kör mûködését. (…)
Ennek során, a kapcsolódó cégekre is kiterjedõ vizsgálat megállapította, hogy a vállalkozás által könyvelt fiktív gazdasági események, minden valószínûség szerint, a fûtõolaj gázolajkénti értékesítését voltak hivatottak leplezni és ezzel 261 millió 864 ezer forint
fogyasztási adót titkoltak el.”
Csak emlékezzünk még egyszer a dátumokra. A „Projekt” fedõnevû akció 1997. november 19-én indul, s 1998. november 12-én, a már idézett „Összefoglaló jelentés”-sel zárul. Utána meg néma csönd következik. Amikor elindul az ügy felgöngyölítése, akkor még Hornék vannak hatalmon, s a belügyminisztert Kuncze Gábornak hívták. Az összesítés lezártakor pedig már Pintér Sándor volt a belügyminiszter, Boross Péter pedig Orbán Viktor fõtanácsadója. Csendesen kérdezek csupán, vajon miért halt el az ügy?
A „Projekt” fedõnevû akciónak volt egy mellékterméke is, a házkutatás során Mészáros László soltvadkerti otthonában éles lõszerek lefoglalására került sor, s ezért a Kiskõrösi Rendõrkapitányság lõfegyverrel és lõszerrel való visszaélés bûntett alapos gyanúja miatt folytatott ellene eljárást. Hogy az ügynek mi lett a végkifejlete, nem tudni? Azt viszont sokan tudni vélik, hogy Mészáros László, a kiskõrösi rendõrkapitány közeli ismerõse volt, akit énekes madárként tartott nyilván.
S akkor, az általam már ismert és olvasott más dokumentumok és a titkosítás alól felmentett vizsgálati anyag összevetésével fejtsük meg, hogy tulajdonképpen mirõl, kikrõl, mennyi pénzrõl, miféle tevékenységrõl, és melyik helyszínrõl van szó. Kezdjük el beszéltetni a titkos dokumentumot.
Az olajosügy helyszíne- amelyrõl az imént leírtakat megtudtuk, s amirõl a titkosított dokumentumban szó van, s amit a titkosítás feloldása után olvashatatlanná tettek- Dunavecse.
A telep, ahol ez a „vállalkozás” 1993 óta mûködött, a dömsödi illetõségû Varga István tulajdonában van, vagy legalábbis az események idõszakában volt. A vállalkozó társak pedig: Flaisz Fenec keceli, érsekhalmi, Pálfy László szegedi, Serfõzõ Tibor, Mészáros László, Zsubori Zoltán soltvadkerti lakosok. S persze, közéjük sorolandó még a sok-sok ismeretlen több tucatnyi olajszõkítõ is.
A dunavecsei telephelyet Vargától Serfõzõ Tibor soltvadkerti benzinkút tulajdonos bérelte. Ezen a telepen 1993-ban és 1994-ben összesen 10 millió liter olajat szõkítettek. Egyszerre egyébként 1, 5 millió litert tudtak a 15 tartályban tárolni. Két óra alatt képesek voltak a Százhalombattáról hozott, piros folyadékkal színezett olajat, legalább 500 ezer litert kiszõkíteni Két óra anyag pihentetés után pedig kezdõdhetett a kiszállítás. Ennyi idõ alatt lehetett a keresztapáknak
30 millió forintot keresni. (Bácsba persze nemcsak Százhalombattáról, az ottani MOL teleprõl, hanem a MOL más finomítóiból is, így Szolnokról, Komáromból, Szeged- Algyõrõl, Csepelrõl is szállították a „feldolgozandót”.)
Dunavecsén, szemben az egykoron titkosított dokumentummal, amely csak 1997-rõl beszél, tehát már 1993-ban is folytak titkolt munkálatok.
Az elsõ „bebukás” 1994-ben volt, valaki ekkor feljelentette õket. Az is lehet, hogy ügynök épült be közéjük, de az is, hogy az ott élõk unták meg a tartálykocsik folyamatos zajongását, s õk tettek feljelentést. Hiszen ezek a kamionok éjjel-nappal, megállás nélkül forgolódtak Százhalombatta és Dunavecse között. Ekkor, az illetékes kiskõrösi vámparancsnok, Narancsik Péter emberei meg is szállták a területet, s 436 ezer szõkített olajat, amit addigra nem sikerült kiszállítani, lefoglaltak. A szõkítõ segédmunkások, mint pók a falon, rohangáltak össze-vissza, nehogy kézre kerüljenek, a telepet akkor bérlõ Serfõzõ Tibor pedig igencsak vakargathatta a kobakját.
De a megoldás kézen fekvõ volt. Serfõzõ felkereste Flaisz Ferencet, hiszen ez a telephely az õ fennhatósága alatt mûködött, elpanaszolta gondját - baját, aki azonnal jelezte Narancsik Tibor vámparancsnoknak, hogy a dunavecsei fogás nem volt egy jó lépés, mert ott bizony az õ olaja van. Erre Narancsik csak annyit mondott, igazán szólhattál volna, most majd pihentetjük egy kicsit az ügyet, aztán elcsöndesül körülötte minden.
Így is történt, s némi olajozás árán (5 millió forint a kézbe), szemet hunyt a dolog felett. Nem lett tehát feljelentés.
S aztán volt még egy „hasznos” olajos idõszak, a „Projekt” akció elõtt Dunavecsén. 1995. novembere és 1996. májusa között, hat hónapon át. Ekkor 20 millió liter Dunastore elnevezésû üzemanyag került be. A Dunastorról még azt is tudni kell, hogy olajos szempontból nagyon jó árúnak bizonyult, hiszen jövedéki adómentes. Éppen ezért nagy haszonnal, gázolaj áron lehetett tehát eladni. Jövedéki adómentesen egyébként 30 féle néven jöhetett be üzemanyag.
Csintalan, mint már említettük, ezért ült folyamatosan a vámosok nyakán, az országos központban, hogy minél gyorsabb legyen a vámolás, pörögjön a pénz, ne álljon fölöslegesen az import anyagban, ne kelljen állásidõt fizetni a vasútnak. S az is fontos volt számára, ücsörgésének legfontosabb momentuma volt az, hogy mindig legyen olyan vámos, aki a gázolajat, jövedéki adómentes termékként vámolja. S ezek minden literjét gépjármûvek mûködtetésére használták. A jövedéki adó így, az állam helyett a keresztapákat gazdagította. Narancsik és csapata, ezért az ügymenetért, a szemlesütésért, 50 millió forintot kapott. Errõl sem nagyon tudtunk eddig. S még egy elgondolkodásra érdemes dátum: 1991 és 1996 nyara között Pintér Sándor országos rendõr-fõkapitány volt. Vajon miért volt ebben az idõszakban, errõl a tevékenységrõl ekkora a hallgatás?
S, hogy mirõl nem tudunk még? Ezt Flaisz háborgó felesége, Andrea írta meg feljelentésében, idézem:„ A szigorítások hatására, Feri (a férjérõl, Flaisz Ferencrõl van szó) áttért a fekete színû olajok behozatalára, amit a teljes 1998-as esztendõben folytattak Dunavecsén. Varga Pista vezetésével kb. 40 millió liter olaj került így be, literenként 25 forintos árréssel. Közben a borüzemben elindul a mûbor elõállítása. Hosszúhegyen, Akasztón, Csengõdön, Kecskeméten, Tiszakécskén, Tiszaugon, Soltvadkerten a telep bor elõállítási kapacitása havi 100 millió liter, 20 forintos literenkénti haszonnal.”
Dunavecse, 1998-ban, tehát csak az olajból, a pancsolt bor csupán ráadás, kereken 1 milliárd forint tiszta hasznot hozott a „vállalkozói” csapatnak.
Flaiszéknak tehát jól jövedelmezett a dunavecsei tevékenységük, a felsorolt idõszakokban
3 milliárd forintos tiszta hasznot hozott, de a több mint 100 helyszínen, a Flaisz irányításával, több mint 1000 ember mozgatásával végzett „munka” haszna 100-150 milliárd forint körül volt. Ennek az összegnek legalább 30 százaléka - helikopteren szállítva, vagy a helyszínen átvéve- Budapestre, a politikai „elithez” került. De a politikai „elit” másképpen is kopasztott. Amikor egy-egy lebukás történt, azonnal jelentkezett az „elit” képviselõje, aki védelmet ígért, és persze a védelmi pénzt is kérte.
S itt most ugornunk kell egy nagyot elõre az idõben. 2000. áprilisában, vagy májusában, egy elõre megtervezett titkosszolgálati akció keretén belül, a dunavecsei „vállalkozók egyikét, a szegedi Pálfy Lászlót, autójával megállítják a rendõrök, s a kocsijában 4 kiló kábítószert találtak. Pálfy Kecskemétre kerül elõzetesbe. Itt értesül arról, hogy közben Nógrádi Zsolt olajszõkítõ 2000. június 8-án meghallgatásra megjelent a Pallag László vezette, olajszõkítést vizsgáló bizottság elõtt. Az anyag, amely a zárt ülésrõl készült, törvénytelenül, a bizottsági tagok kézfelemeléses szavazása után, felkerült az Internetre. Ez, vélhetõen Pálfy László birtokába került. Ekkor dönti el, hogy vádalkut próbál kicsikarni az illetékesektõl. Elõször, itt a kecskeméti elõzetesben, saját kézírással (olvastam) egy összefoglaló jelentést készít arról, hogy mit is tud az olajosok üzleteirõl. Ebben az anyagban beszél Vörös Lászlóról, a Csongrád-, Békés-, Bács-Kiskun- megyei Regionális Vámhivatal jövedéki vezetõjérõl, Balogh Zoltán kiskõrösi rendõrkapitányról, és a vámosok megyei parancsnokhelyettesérõl, Farkas Ferencrõl. Megemlíti még Tisza József, s más, olajban utazó „vállalkozó” nevét is. Ez az összeállítás eljut- a hivatalos utat megtéve- az ügyészségre is, s így 2000. július 27-én megjelenik Kecskeméten, a Bács-Kiskun megyei Rendõr-fõkapitányságon, dr. Lõrincz Edina ügyész társaságában dr. Túri András ügyész, s a Pálfy László meghallgatott által elmondottak alapján, a Fõvárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal nevében, 866/ 2000 számon jegyzõkönyvet vesz fel a meghallgatásról. Pálfy, az általam olvasott jegyzõkönyv tanúsága szerint, megismétli a korábban olajügyben kézzel leírtakat. Hogy akciója a vádalkura, sikerrel járt, bizonyítja, hogy a késõbbi, budapesti kihallgatáson- 2000. szeptember 5-én, ügyiratszám: 866/2000, és 2000. december 5-én, ügyiratszám: 425/2000, már tanúként van jelen. Pálfy drogügyét ejtették, mivel Flaiszra, Narancsikra és elnézõ, a maffiával összejátszó csapatára vallott. Pálfy jelezte, hogy õ fizette ki a vámosoknak a védelmi díjat. Ekkor, a meghallgatáson került elõ az 1995 és 1996 között importált olaj és az eltüntetett jövedéki adó kérdése is.
Sõt, Pálfy, Nógrádi Zsolt olajszõkítési perében is megjelent, 2002. tavaszán, ahol a bíró azon kérdésére, hogy büntetve volt-e, azt válaszolta, hogy igen, többször is, nem olyan régen például vádalkuval szabadult, de ez államtitok. Pálfyt politikusokról is kérdezték, erre azt válaszolta, sok mindent tud róluk, de semmit sem mond. Az ügyész méltatlankodására, hogy a tanú a feltett kérdésre köteles válaszolni, a bíró azt mondta, hiába, ha nem beszél, nem nyúzhatom meg. Ez a szöveg viszont Nógrádi Zsolt nyilvános jegyzõkönyvében szerepel.
2002. õszén, Pálfy vádalkuban elmondott adatai alapján, Kiskõrösön, olajszõkítés és „lekenyerezés”, megvesztegetés ügyben legalább ötven tanú részvételével kezdõdött meg a tárgyalás. Ez volt az úgynevezett Narancsik per. Érdekes módon, Flaisz Ferenc és Pálfy is csak tanúként volt jelen, õk, az állítólagos megvesztegetõk. Kiskõrösön Narancsikot és két helyettesét felmentették. A kecskeméti táblabíróság- fellebbezés folytán- új eljárásra kötelezte az elsõ fokú bíróságot, s az újabb tárgyalásra 2004. nyarán, Kiskunhalason került sor. Az ötven tanú közül a még életben lévõk megjelentek, ahol érdekes fordulatot vett a tárgyalás. Pálfy László ugyanis kijelentette, hogy eddigi vallomásait visszavonja, még a jegyzõkönyvekben szereplõ mondatok sem igazak. Amikor a vámosokkal szembesítették, azt mondta, nem igaz semmi abból sem, amire a vádalkut megkötötte. Flaisz Ferenc és a vámosok ártatlanok Erre mindenkit felmentettek. Senki sem találtak bûnösnek. Tárgyaláson kívül az ügyész, dr. Téglás Péter annyit mondott, nem tehet semmit, hiszen a koronatanú „megugrott”.
Folytassuk a most nyilvánosságra hozott, kihúzásokkal, satírozásokkal tarkított, alig értelmezhetõ dokumentumok megszólaltatását. Amirõl most szó lesz, az az összesítés Budapesten készült, 1997. február 24-én íródott, egy ismeretlenné satírozott rendõr százados készítette, aki azt javasolja, hogy a dokumentumban szereplõ részvénytársaság elnök-igazgatója és eddig ismeretlen társai ellen, akik mintegy fél milliárd forintos adócsalással gyanúsíthatók, rendeljék el a nyomozást. Ezzel a javaslattal egyet értett akkor egy szintén olvashatatlan nevû rendõr alezredes, osztályvezetõ-helyettes, alosztályvezetõ. A rendõr százados szerint valaki 8 millió 740 ezer JET-A1 típusú sugárhajtómû üzemanyagot vásárolt meg, fogyasztási adó mentesen. „A megvásárolt üzemanyagot, a jogszabályoktól eltérõen, nem végfelhasználóként, a repülõgépek nemzetközi forgalomban történõ üzemeltetésére használta fel, hanem azt tovább értékesítette. (Az eljárás során egyébként világossá lett, hogy nem 8 millió 740 ezer liter benzinrõl és sugárhajtómû üzemanyagról van szó, amelyet azonnal értékesítettek gázolajként, hanem, 14 millió literrõl.)
Más dokumentumok összevetésével megállapítható, hogy akirõl szó van, nem más, mint Vlaszák Lajos kecskeméti lakos, akinek a tulajdonában van a matkópusztai repülõtér.
Vlaszák, ezért az ügyletért, elnyerte méltó jutalmát is, öt év börtönbüntetést kapott. Igaz, a több százmilliós repülõterét és a milliárdos vagyonát meghagyták neki.
A harmadik, megszólaló dokumentumban, amely Tolna megyében, Szekszárdon készült, 1995. november 9-én, nem is annyira a konkrét bûneset az említésre méltó, hanem az egyéb, más megállapítások a fontosak. Ebben a dokumentumban, amit szintén a napokban hoztak nyilvánosságra, a már megszokott módon, a következõ olvasható: „Jelentem, hogy 1994. augusztus 8-án … szám alatt operatív adatgyûjtést vezettünk be…fedõnéven, mert információnk volt arra, hogy illetékességi területünkre több kft., vállalat részére, gépkocsik üzemeltetése céljából, az Alföldrõl, ismeretlen személyek szõkített gázolajat értékesítenek.”
Tehát, Szekszárdon is tudtak már az olajszõkítésrõl, 1994-ben. S ha már az Alföldet említik, mint a szõkített olaj feladó helyét, nyilván azt is tudták, hogy az Aranyháromszögrõl és Flaisz Ferencrõl, valamint szõkítõ társairól van szó.
„Adataink alapján, a bûncselekmény módszere és körülménye, az értékesítés módja- írták, nagy valószínûséggel szervezett elkövetésre utal.” Ebben az anyagban tehát, már 1994-ben bûnszervezetrõl, azaz maffiáról beszéltek, holott az ezzel kapcsolatos törvény csak 1997. március elsejével lépett hatályba. Hû de „gyorsak” voltak rendszerváltóink! Rendkívül fontos volt nekik, hogy minél többen és minél tovább halászhassanak a zavarosban, az õ, azaz a politikai „elit” gyarapodására. Ezért halogatták a törvények megszületését, s arra is figyeltek, hogy csak olyan törvények szülessenek, amelyek visszamenõleg is tisztára moshatják õket.
Ezek után most már csak az az érthetetlen, hogy mi értelme van ezen dokumentumok mostani nyilvánosságra hozására. Elkéstek uraim, nyilván szándékosan, hiszen ezek az ügyek, s a többi hasonlók is elévültek már, s így az ügyekben szereplõk is megúszták.
Arra azonban jók ezek a bizonyítékok, hogy mindenki elõtt világossá váljon, hogy a politikai és hatósági gengszterek, hazaáruló módon, tizennyolc éven keresztül takargatták a nekik hasznot hozó alvilági figurák cselekedeteit, mivel a tudatlan alvilágiak így egyre csak termelték nekik a fekete pénzt, s növelték a mostani arisztokrácia vagyonát.
Meg talán ez a folyamat arra is jó, hogy a szemünkbe röhögjenek, látjátok, mi még ezt is megtehettük veletek. Kiloptuk, kilopattuk még a szemeteket is, s még arra is van erõnk, hatalmunk, hogy akkor és úgy tárjuk mindezt elétek, amikor és ahogy ez nekünk jó. Türelmi próba ez. Próbája annak, hogy a magyar nép még ezt is némán viseli el. Így tesztelnek bennünket uraink.
Ezekrõl, a legutóbb nyilvánosságra hozott dokumentumokról megállapítható, hogy kiszivárogtatásuk követi a Magyar Világban megjelent cikkeket. Szinte azokat erõsíti. S az is látható, hogy újabb anyagok nem lévén, a régit újnak eladva, ismételgetnek. Csupán csak a fele tekinthetõ ugyanis újnak a most megjelentek közül, hiszen a Q 8-as üzemanyagtöltõ állomás, amelyhez a „Hézag” fedõnevû akció kapcsolódik, s amelyhez köthetõ a jelenlegi egyik miniszter, Draskovics Tibor neve is, valamint a Prisztással és Cinóberrel kapcsolatos dokumentumok egyszer már megjelentek. Így, igencsak nehézkes lesz a nyolcvanezernyi dokumentum nyilvánosságra hozatala. Mert ezt ígérte, ugye Szilvási úr?
Nézzünk végül egy 2008. január negyedikén megjelent hír mögé, amely bizonyság arra, hogy a hatalom miképpen szövetkezik a kétes módon meggazdagodottakkal. A hír egy részét idézem csupán: Horváth Ágnes egészségügyi miniszter elfogadta az ingyenes felajánlást-Jakabszállásra kerül a Dél- Alföldre szánt mentõhelikopter. „A repülõtér azonnal tudná fogadni a mentõhelikoptert, minden technikai feltétel adott, ami a mentõhelikopter és a személyzet kiszolgálásához szükséges. (…) Túri Péter, a Légimentõ Kht. ügyvezetõ igazgatója azt mondta, ha Jakabszálláson lenne a bázis, Békés megyében nem tudnák biztosítani a 15 percen belüli kiérkezést, így nem tartja megfelelõnek ezt a repülõteret a mentõhelikopter üzemeltetéséhez.”
Akkor most vallassuk egy kicsit ezt a repülõteret, amelynek tulajdonosa a 72 éves Csík Imre, jakabszállási vállalkozó. Csík Imre a hatvanas, hetvenes években már maszek benzinkutas volt Kecskeméten. A külföldi és a magyar kamionosok is szívesen keresték fel a töltõállomását, s gyakran az alvázra forrasztott, ideiglenes tankokat is megtöltötték, mert nálunk olcsóbb volt a gázolaj, mint a nyugati országokban. A külföldi vásárlók valutában fizettek, abban a valutaínséges világban. Ez bizony jó üzlet volt akkor bárki számára. Csíkék, a hetvenes években már Jakabszálláson építtettek benzinkutat, amit a család a mai napig üzemeltet. 1993-ig, a jövedéki engedéllyel rendelkezõ Csík, az APEH ezért nem zargatta, árulta az úgynevezett piros gázolajat. 1993-tól jött aztán az olajszõkítés. Jakabszálláson minden bokorban, tanyán, erdõben szõkítettek. A BÁCS- Impex is odatelepült, õk is beszálltak ebbe az üzletbe. Izsák is közel volt. Ott is szõkítettek. Legalább ötven olajszõkítõ hely volt Jakabszállás környékén.
S ne feledkezzünk meg az olajszõkítõvé lett Nógrádi Józsefrõl sem, aki korábban Budapesten lakott, de úgynevezett ÁFOR mûhelykocsis volt a hetvenes években, s ezért járta az országot. Így ismerkedett meg Csíkkal is. Az idõsebb Nógrádi, akit azóta már megöltek, Soltvadkertre nõsült, ott telepedett le. Õ is benzinkutas lett. Csíkkal továbbra is tartották a kapcsolatot. Késõbb aztán rajta keresztül is, meg a többi szõkítõ teleprõl is, ajánlat az olcsó gázolajra érkezett tehát bõven a benzinkutasokhoz. Az olajszõkítõ „vállalkozó” 30 és 40 forint között szállította literenként a kútra a szõkített gázolajat, amit aztán, szintén literenként hatvan forintért el is lehetett adni. Csík Imre is forgalmazta ezt az olcsó, szõkített olajat. Õ nem szõkített, csupán forgalmazott. Ezután, az összekuporgatott százmilliókból elkezdte építeni a jakabszállási repülõteret, amely körülbelül ötszáz hektáron terül el. Ma már valóban minden igényt kielégít. Ott a kukoricás között betonozott kifutópálya van, hangár, irányítótorony, ami mai áron legalább nyolcszáz millió forintot ér. S ott van még Vass Géza „vállalkozó” társa legalább 250 milliót érõ szállodája, étterme is.
Minden megvan tehát, ami szem-szájnak ingere. Már csak látogató kellene. De a látogató nem jön. Így a vállalkozás veszteséges. Az egykoron csak sárkányrepülõs, ma repülõtér tulajdonos Csík Imre ezért lett hirtelen olyan önzetlen. Ha a repülõterét ingyen odaadja a mentõhelikoptereseknek, a híre is messzire megy, s az üzlet újra fellendül. Akkor meg jó pénzért lehet megszabadulni a most veszteséget veszteségre halmozó objektumtól.
Ám a szentesi önkormányzatnál, ezt a nagy buzgalmat nem nézik jó szemmel. Szentesen ugyanis úgy tervezik, hogy legkésõbb ez év végéig elkészül a mentõhelikopter leszálló pálya. Konkurenst látnak tehát Csík Imrében. Ezért ott Szentesen, a hivatalosságok közül egyre többen hirdetik, vagyonosodási vizsgálat elé vitetik Csík Imrét.
Csík Imre baráti körben elmondta már, hogy bánja, mint a kutya, amelyik hetet kölykezett, hogy nem maradt nyugton a fenekén. Attól fél, hogy a sajtó majd elkezdi kutatni a múltját, s a jelenét. Aztán meg fél az APEH- tõl is. Ha csöndben maradt volna, mondja, a haja szála sem görbülne. Ám ebben a hangzavarban ki tudja, hogy mi történhet?
Vajon mi takargatni valója lehet az öregnek?




 Nyomtatható változat (új ablakban nyílik!)
 Küldje el a cikket barátjának, ismerősánek!


2004-2024 www.lakatospal.hu ©, KT-Perfect honlapkészítés