A KGB magyarországi fellegvára volt - Volt?

A Szemlõhegyi úti Apró-villa "névadója" az 1913-ban született, õskommunista Apró Antal volt. Apróról, aki a Kádár- rezsim egyik meghatározó politikai hatalmasságaként ismert, már megírtuk, 1956 után az orosz titkosszolgálat, a KGB hazai rezidense volt. A villában él, 1995 óta Gyurcsány Ferenc és családja, s itt él, a villa 220 négyzetméteres lakrészében anyósa, Apró Piroska is. Itt lakott haláláig, 1994-ig, Apró Antal, valamint Peter Dobrev, Apró Piroska férje, Gyurcsány Ferenc jelenlegi feleségének, Dobrev Klárának állítólagos apja, akit
2003-ban bekövetkezett halála után Szófiában temettek el. Mivel az ember tudja, az ország dolgai még mindig a Szemlõhegyi úti „Sasfészek”-ben dõlnek el, kérdés, hogy mennyire játszott ez szerepet abban, hogy Gyurcsány az Apró dinasztia tagja lett, ahonnan, nagy hirtelenjében, Medgyessy Péter segítségével- akit ifjú korában szerelmi szálak fûztek Apró Piroskához- a miniszterelnöki székbe is beülhetett. Magyarán, Gyurcsány szerelme esetleg csak a hatalom lehetõségének szólt, azaz, az útja így volt kikövezve egészen a miniszterelnöki székig? Politikusoknak nevezett érdekembereknél semmi sem lehetetlen.
Apró Piroska 1974-tõl 1984-ig a Külkereskedelmi Minisztériumban, majd a szófiai kereskedelmi kirendeltségen tanácsosi beosztásban dolgozott. Itt ismerte meg a férjét, a késõbb a II. János Pál pápa elleni merénylettel hírbe hozott Peter Dobrevet, a Magyar Kereskedelmi Bank késõbbi igazgatóját. Apró Piroska 1990-ig a Külügyminisztérium kereskedelmi miniszterhelyettesi tisztségét töltötte be, majd 1994-ig a Videoton gyár vezérigazgató- helyettese volt. 1995-tõl a Hungexpo Rt., a Magyar Export-Import Bank és a Magyar Exporthitel-Biztosító Rt. igazgatótanácsi elnöke, 1997-tõl pedig a Génius Gold Magyar-Svájci Szolgáltató Rt., az Aviva Életbiztosító Rt. és a Talentum Tanácsadó Rt. igazgatósági tagja. 1996. január 10-én a Gyurcsány tulajdonában álló Altus Rt., Apró Piroskának köszönhetõen, megszerezte a magyar alumíniumipar egyik legnagyobb vállalatát, a Mosonmagyaróvári Timföld és Mûkorund Kft. többségi tulajdonjogát. Az ÁPV vezénylete alatt lezajlott privatizáció során az ALTUS-GPS konzorcium 705 millió forintot fizetett ki a több mint egymilliárd forintos alaptõkével, s csaknem kétmilliárd forintos saját tõkével rendelkezõ cégért. Ezt is az anyós segítségével, hiszen az Apró Piroska által vezetett Magyar Hitelbanktól Gyurcsány 700 millió forint kölcsönt kapott. Míg a vej cége vásárolt, addig Piroska sem volt tétlen. 1991-ben testvérével, ifjabb Apró Antallal és elsõ unokatestvérével, Vajda József dandártábornokkal (aki 1994-ben az NBH második emberévé nõtte ki magát, teljesen „véletlenül”, s a rokoni szálaktól „függetlenül”) megalapította az S-Komplex Nemzetközi Biztonságvédelmi Kft.-t.
(Vajda Józsefrõl ezt tudtuk, s adtuk közre a Magyar Világban, 2005-ben: „dr. Vajda József – feltételezett szervezete a Moszad – MNVK 2. Csoportfõnökség és a BM III/IV-es Csoportfõnökség közötti összekötõ-tiszt. Az Apró családdal közvetlen rokonságban áll.)
A 17,2 millió forint törzstõkéjû céget "személyek és áruk biztonsága, bûncselekmények és terrortámadások leküzdése" céljából hozták létre. A cégbírósági iratok ellenben arra utalnak, hogy a vállalat leginkább információcserére szakosodott. Az alapítók között megtaláljuk még a magyar titkosszolgálat volt elnökét, az azóta, 2005-ben elhunyt Nagy Lajos egykori ezredest, aki 1990-ben ment nyugdíjba, s 2005-ben, még életében, az altábornagyi rendfokozatot is átugorva, vezérõrnaggyá neveztek ki. Talán ez is Apró klánhoz való kötõdésnek köszönhetõ, hiszen ilyen kinevezés, nyugdíjas korban, még Magyarországon is szokatlan.
(2005-ben írtuk a Magyar Világban: Nagy Lajos (1939. 01. 02.), a BM III/I-2 o. vezetõje volt, '90 után pár hónapig a Nemzetbiztonsági Hivatal igazgatója, az általa létrehozott S-Komplex és Kockázat nevû cégekben tevékenykedik Vajda József, Somogyi Tamás volt elhárító tisztekkel, feltételezett szervezete az izraeli titkosszolgálat, a Moszad.)
Az S- Komplex alapítói között találjuk még Gyurcsány Ferenc ifjúkori barátját, Hargitai Györgyöt és négy izraeli társaság Holland-Antillákon bejegyzett vállalatát. A mára már megszûnt cég tagjai a pesti éjszakából jól ismert nagyvállalkozók voltak, akik külföldi adóparadicsomokban forgatták jövedelmüket. Apró Piroska 2002-ben, a köztulajdonban lévõ Budapest Airport Rt. elnökeként is bõkezûnek mutatkozott. A ferihegyi repülõtér tõszomszédságában lévõ 20 hektár földért, birkalegelõért minden gond nélkül kifizettetett volna 4, 7 milliárd forintot az állami céggel (vélhetõleg, nem minden érdek nélkül), holott ugyanott pár hónappal azelõtt egy vevõ, 240 hektárért csak 160 millió forintot fizetett. Piroska szándékát megneszelte a sajtó, ki is teregette, így az „apró” Apró üzlet meghiúsult. Apró Piroska Klára nevû lánya, Medgyessy Péternek köszönhetõen akkoriban az 1500-1600 milliárd forintnyi uniós pénzt kezelõ Nemzeti Fejlesztési Terv és EU-támogatások Hivatalának elnökhelyettese volt. Pozíciójáról csak 2003-ban mondott le, amikor férjét sportminiszterré nevezték ki.
De visszatérve Ferihegyhez, Apró Piroskát nem olyan fából faragták, hogy olyan könnyen lemondjon ekkora összegrõl, ezért ezt a 20 hektáros területet végül egy off-shore cégnek adta el, amit aztán majd ez a cég tovább ad a MALÉV- nek. Ha az orosz tulajdonos is így akarja. De miért ne akarná ezt, hiszen õ is tisztában van az Apró klán és a KGB legendás kapcsolatával. A „királycsináló” Apró família erejével.
Ez az erõszerzés visszanyúlik egészen az ötvenes évekig. 1956-ban a Szovjetunió magyarországi nagykövetét Andropovnak hívták, aki késõbb a KGB fõnöke lett,
a harmad-titkár neve pedig Krucskov volt. Minõ véletlen, õ is a KGB vezetõje lett késõbb. A napokban halt meg, 84 éves korában. Mindketten jól ismerték hát, személyesen, a klánvezért Apró Antalt, sõt, a szemlõhegyi rezidencia vendégei is lehettek. Rajtuk keresztül, az Apró család kiterjedt kapcsolatrendszerét felhasználva, erõsödhetett meg a KGB és a magyarországi besúgói hálózata együttmûködése. Ezért volt olyan erõs az egymásért aggódás. S ezért volt nekik fontos a „rendszerváltozáskor”, az olajszõkítés révén, az elvtársakat, és az elvtársak elvtársait gazdaggá tenni. Egyébként Pozsgay, bár a bátorságával kérkedik, 1989. januárjában, Krucskov KGB-s fõnök engedélyével jelenti ki, hogy Magyarországon 1956-ban nem ellenforradalom, hanem népfelkelés volt. A Grósz Károlyhoz érkezett, orosz nyelvû, Krucskov által aláírt távirat mindezt bizonyítja.
A tények ismeretében már érthetõ, hogy a „rendszerváltozás” nagy kaméleonja, a
Kádár- rezsim egykori szakszervezeti hatalmassága, az MSZMP-t váltó MSZP ügyvezetõ alelnöke, a FIDESZ jelenlegi „kelj fel jancsija”, Csintalan Sándor miért is mondja egy vele, saját kérésére, több hónapja készült, s most egy internetes hírportálra felkerült, de röpke 48 óra alatt archívumba került egy órás interjú alig hat percre zsugorított részében, hogy „Piroska is ott volt a MASZOP- nál (MASZOP= MSZP, L. P.). Voltam közös cégben Apró Piroskával. Nekem akármilyen kurva (bocsánat kedves olvasó, de ilyen szabadszájú a mi Sándorunk,
L. P.) nagy karrierem is lehetett volna.”
Azért ne panaszkodj Sándor, udvari bohócnak lenni sem akármi. Fõleg, ha elõtte már megtömted a zsebeid. S erre is az Apró klán kegyelmébõl kerülhetett sor. Csintalan elmondja még, hogy „…abban az idõben két tabutéma létezett, az egyik az olaj, a másik a közpénz. Alternatív kasszák élnek és kezdenek el mozogni, Szekeres is gyûjtöget, Suchmann is gyûjtöget, meg még öten gyûjtögetnek.”
Az olajszõkítésrõl szólva, a saját szerepére nem emlékezik. Sõt, szerinte nem is volt abban neki semmi szerepe. Lehet, hogy ez volt a bûvös vonzerõ, mármint, hogy ezt elmondhatja, ami önként vitte õt az internetes kamera elé. (Vagy az interjút készítõ kolléganõ személye.) Ebben az ügyben az õ neve, Csintalan szerint csak azért került a jegyzõkönyvbe, mert az igazi olajos, Horn Gyula akkori miniszterelnök nevét nem merték beírni. Az egykori pufajkás, jelenlegi kóros állapotában meg már úgysem tud védekezni. Ez is olyan elvtársi jellem. Akinek korábban, ereje teljében a fenekébe bújtunk, védtelen lévén, leköpjük. Bár azért Horn Gyulát sem kell sajnálni. Az a kijelentése, még rá értelmezve is, hogy az olajügyben egy csöppnyi olaj sincs, egyszerûen hazugság.
A mosakodáson túl, olajszõkítés ügyben, Csintalan szájából elhangzik még egy-két izgalmas mondat a Pénzügyminisztérium egykori közigazgatási államtitkáráról, jelenlegi tárca nélküli miniszterrõl: „Drazsé, Draskovics Tibor nagyhatalmú fõnök volt ezekben az ügyekben. Nélküle, a minisztériumban nem történhetett semmi.”
S ebben a Sipos Anett által készített, Csintalan- féle interjúban elhangzik még egy igencsak izgalmas kijelentés, amely egy név kapcsán az olajszõkítéshez is köthetõ. Mert, hogy azt mondja a mi igazmondó Sándorunk: „ A lakitelki bagázs mindig szidta Antallt. Egy ember nevét ki nem merik ejteni, Boross Péterét, aki a Dél-Pesti Vendéglátó-ipari Vállalat személyzetis fõnöke volt. Õ volt azoknak az embereknek a fõnöke, akik csak úgy üzemeltethettek vendéglátó-ipari egységet Budapesten, hogyha jelentettek, mert a titkosszolgálat legfontosabb informátorai a vendéglátó-iparosok voltak, a vendéglátós fõnökök.”
Ezeket a mondatokat hallva azért nem tátottam el- a meglepetéstõl- olyan nagyon a számat. Mert nézzük csak meg, mit is írtunk mi már, az eddigi évek során, Boross Péterrõl. Csak apró szemelvények következnek, most a „Rendszerváltó” miniszterelnökök pórázon címû, 2003-ban megjelent könyvembõl. Beszélgetõtársam Kõrösi Imre volt, s az idézetet az õ egyik mondatával kezdem: „ Boross Péter is kapott 1982-ben egy elég szép kitüntetést, a Szocialista Hazáért ezüst fokozatát, ami a fegyveres testületek tagjainak járt.
- Mi köze volt Boross Péternek, 1982-ben, vagy azt megelõzõen, a fegyveres testületekhez?
- Munkásõr volt. Õ volt a Dél-Pesti Vendéglátó-ipari Vállalat igazgatója, amelynek élére csak és kizárólag a hálózat által kiválasztott személy kerülhetett. A vendéglátás a szocializmusban az információrendszer egyik központja volt. Nyilvánvalóan ilyen helyeken lehetett megfigyelni legjobban az eseményeket. Azt mindenki tudta, hogy besúgó a mezõõr, besúgó a portás, a szállodai ajtónálló, a pincér, a fõpincér, a teremõr- vendéglátó-ipari helyeken az okosabb ember nemigen beszélt, fõleg nem a bárokban –, akkor hogyne lett volna hálózati személy az, aki mindezt irányítja, ráadásul párton kívüliként, ’56-osként. Aki viszont elhiszi, hogy egy ’56-os valaki a forradalom leverése után jogi egyetemet végezhet, majd elõször személyzeti fõnök, utána azonnal vállalatigazgató lesz egy ilyen cégnél, az igen naiv. Ezt a lehetõséget csak és kizárólag munkásõrök és olyanok kaphatták, akik betagozódtak a párt alá legálisan, vagy a szolgálatokon keresztül illegálisan.”
Egy másik könyv, az Országrontók. A beszélgetõtárs személye változatlan, Kõrösi Imre:
„- 1993 decemberében meghalt Antall József, és már karácsonykor tudtuk, hogy Boross Péter az utódja. Nagyon gyorsan megválasztották az új miniszterelnököt, és sokan azt mondták, nagyon jó, hogy Boross Péter lett az utód, mert egy határozott, célratörõ ember került a kormányrúdhoz.
- Ez mind igaz, ha azt nézem, hogy milyen volt a választék. Az egyik aspiráns Szabó Iván volt, a másik pedig Für Lajos. Tehát Boross, Für, Szabó Iván– bocsánatot kérek mindannyiuktól, az éltes koruk miatt (Szabó Iván azóta már meghalt, L. P.) – hozzá nem értõ dilettánsok, politikusként is. Boross Péterben valami biztosan megvolt: a racionalitás és a vezetõi gyakorlat. A „rendszerváltozás” elõtt közel harminc évig egyes számú vezetõ volt, tevõleges kapcsolatai voltak, nemcsak a titkosszolgálatokkal, hanem a politikai vezetõkkel is, akik odajártak hozzá potyázni és egyéb könnyed szolgáltatásokért.
- Mire gondol, nõkre?
- Nõkre, például. Az éjszaka világában rendkívül esendõ az ember, és bizony köztudott volt, hogy ott a lányokat, egy-egy igazgatói szemöldök összevonásával oda lehetett rendelni bárkinek az asztalához. A politikus és gazdasági ember is, fõleg ha iszik, ugyanúgy esendõ, mint ahogy azt Nyugaton láthatjuk. Van is errõl egy mondás: Nyugaton a konzervatív nõügyekkel bukik meg, a baloldali meg pénzzel. Vagyis megvesztegetéssel. De Magyarországon az volt az érdekes, hogy a „rendszerváltozás” látszólag nagyon simán végbement, és annak ellenére simán választották meg Boross Pétert a harmadik fordulóban az MDF miniszterelnök-jelöltjévé, hogy elõtte egy évvel lépett csak be az MDF-be. Antall Józsefre hivatkozott mindenki, de legjobban Boross Péter, és õ volt az az ember, aki nagyon is tudta, hogy a politikai döntés elõkészítése mindig a szolgálatok adatai alapján történik. Miután õ elsõ pozíciójában a titkosszolgálatokat felügyelõ államtitkár volt, elsõként ismerkedett meg hivatalosan azzal a hálózattal, azokkal a személyekkel, akik beépültek az MDF-be is, és õk biztosan Borossra szavaztak a miniszterelnök-jelölésénél. Így még nem lett volna meg a többsége, mert ahhoz, hogy miniszterelnökké válasszák, szükség volt arra a huszonegy tagú független képviselõ-csoportra, amelyet jórészt az MDF-bõl kiváltak alkották. Õket Boross Péter, nem egészen tíz perc alatt meggyõzte, hogy jobb lesz õt megválasztani. Én ott voltam azon a képviselõcsoporti megbeszélésen, Fodor István vezette az ülést, és majdhogynem közfelkiáltással választották meg Borosst. A függetlenek között, a huszonegybõl tizennégy bizonyíthatóan hálózati személy volt. Tehát az ügynökök teljesen biztosan õt választották. Tudniillik, az MDF-nek és a koalíciós partnereknek a függetlenek nélkül nem volt meg a többségük, nem tudtak volna ötven százalékot plusz egy szavazatot elõteremteni. Meggyõzõdésem, ha nem Boross Péter a jelölt, mivel az MDF akkor már közutálatnak örvendett, nem tudott volna miniszterelnököt választani. Csak az õ személye lehetett biztos, hiszen ismerte mások titkos adatait, és ezekkel az adatokkal fogta is az embereket. De az is jellemzõ, hogy a mezõgazdasággal kapcsolatban – amely Boross Péter egyik elsõ intézkedése volt – kinek a véleményét fogadta el. Nem a MDF-esekét, nem a kisgazdákét, hanem Pintér Sándor volt rendõrfõkapitányét, aki beviszi magával a Sasad téesz elnök-vezérigazgatóját. Õ órákon át beszélget Boross Péterrel a magyar mezõgazdaságról. Hangsúlyozom: az akkori szövetkezeti vezetõ, az MDF-barátnak egyáltalán nem mondható Mihalik úr. Ebben is látszik Boross Péter racionalitása, esze ágában sem volt MDF-ben gondolkodni. De én azt is megkérdezném: hogyan lehet a fõkapitány annak a Sasad téesz vezetõjének a barátja, amely cég ellen több büntetõeljárás is indult. Hogyan lehet ezt az egészet pillanatok alatt megszervezni, hogy nem is a kisgazdák, nem is a szakértõk, hanem egy volt téeszelnök véleménye a meghatározó. Nyilvánvaló elõttem az is, hogy Boross Péter tisztában volt azzal, hogy neki ebben az átmeneti idõben egyetlen egy feladata van: kialkudni a mentességet a szocialistáktól, hogy senkinek ne legyen bántódása a privatizációval és más gazdasági bûncselekményekkel kapcsolatos tevékenysége miatt az MSZP hatalomra kerülése után. Ezt meg is tette.
Rendszerváltozás?! A Kádár-rezsimben a teljes politikai rendõrség fõnöke Harangozó Szilveszter vezérezredes, belügyminiszter-helyettes volt, aki aztán a „rendszerváltozáskor” Boross Péter tanácsadója lett. Korábban meg az ÁVH-s Péter Gábor személyi titkára volt.”
Harangozó Szilveszter életútját, kissé lerövidítve, így is össze lehet foglalni: Utam az
ÁVH- tól Boross Péter tanácsadójáig, avagy Péter Gábor és Boross Péter barátja is voltam.
Ungváry Krisztián történész, 2006. február 22-én, többek között a következõket írta Harangozó Szilveszterrõl: „Az alábbi írás egy olyan, jelenleg is élõ emberrõl szól, aki 1956 és 1989 között a "kulturális elhárítás" vezetõjeként volt közismert a BM- ben és a pártapparátusban. Évtizedeken keresztül a legszorosabb munkakapcsolatban volt Aczél Györggyel, akinek heti rendszerességgel foglalta össze az értelmiségrõl érkezõ besúgói jelentéseket. Az 1960-as évek második felétõl szinte minden jelentõsebb belügyi iraton látható "lássa Harangozó elvtárs". A BM ismerõi úgy jellemezték õt, mint aki álmából felkeltve is naprakész az ideológiai harc bármilyen kérdésében. Horváth József vezérõrnagy, akinek Harangozó 31 éven keresztül közvetlen fõnöke volt, ezt írta róla: "Hallatlanul jó kapcsolatai voltak a pártelittel (...) Róla a bábjáték jut eszembe. A nézõközönség elõtt figurák mozognak, jönnek, mennek, szeretnek, gyûlölnek, dolgoznak, harcolnak, szenvednek, születnek és kimúlnak. De valaki áll a paraván mögött és mozgatja ezeket a kvázi életeket." A BM személyzeti osztályán szolgált Hudy Zoltán szerint: "A pártoligarchia tipikus képviselõje volt, igazi kényúr. Ellentmondást nem tûrt meg maga körül, döntései megfellebbezhetetlenek voltak."
Személye a külvilág elõtt teljesen homályban maradt. Benkei András belügyminiszter, Komócsin Zoltán vagy Papp János megyei párttitkárok magánéletérõl sok szemtanú tud beszámolni, de Harangozó - szakmájából adódóan - kerülte a nyilvánosságot. Pontosan tudta, hogy a politikában mikor, kit, milyen információval kell kiszolgálni. Beosztottai elõtt sem nyílt meg. Interjút soha senkinek sem adott. Személyiségére jellemzõ az az epizód, ami az ÁVH-hoz vitte: 1949 májusában, mondvacsinált ürüggyel három osztálytársát feljelentette "...és akkor kért meg Baricza nevû alhadnagy, hogy adjak be önéletrajzot, ha kedvem van". Az ÁVH- nál elõször próbarendõri kinevezést kapott, de hamarosan nyomozó lett Békéscsabán. Kezdettõl fogva politikai ügyekben járt el, 1950 februárjában hat hónapos pártiskolára küldték, majd megyei tagosítási felelõssé nevezték ki. 1951-ben, hadnagyi rangban a baranyai ÁVH- kirendeltség vezetõje, 1951. júniusától 3 hónapra a Dzserzsinszkij kémelhárító iskolába küldték. Ezt követõen az ellenõrzési osztályra került, 1952-ben pedig elõléptették fõhadnaggyá, és kinevezték az ÁVH titkárságának vezetõjévé. 1953-ban Péter Gábort és környezetét letartóztatták, és koncepciós eljárást indítottak ellenük (cionista kémtevékenységgel vádolták õket), de ez Harangozót, aki Péter közvetlen munkatársa volt, nem érintette. 1955-ben századossá nevezték ki. Az 1956-os forradalom napjai alatt a
BM- ben és a rádióban tartózkodott, ahol a harcokban is részt vett. Október 31-én a forradalmárok két napra letartóztatták, de bántatlanul elengedték. A szovjetek bevonulása után a politikai nyomozó osztály elsõ újjászervezõi között tûnt fel, alosztályvezetõ, majd a "belsõ reakció" elleni harc vezetõjének helyettese lett. Ekkori közvetlen fõnöke, Hollós Ervin 1958-ban így jellemezte: "szakmai tudását fejleszti, jelenleg a Jogi Egyetem levelezõ fakultását végzi. (...) Különösen erõs oldala a jó szervezõkészsége, és megvan benne az új iránti fogékonyság, mely kifejezésre jut nála kezdeményezésekben és a munkájában, új munkamódszerek kikísérletezésében. Egészében (...) kezdettõl fogva elítélte a régi és az új elvtársak (értsd az ávéhás káderek és az újonnan jött rendõrök - U. K.) megkülönböztetését óhajtó kísérleteket.” (…)
„1972-tõl vezérõrnagy, 1977-tõl a III/III. csoportfõnöke. Ugyanebben az évben elvégezte az MSZMP Politikai Fõiskola vezetõképzõ tanfolyamát. Ebbõl az idõbõl datálódik Karasz Lajos állambiztonsági miniszterhelyettes jellemzése: "Politikai felkészültsége, érzéke a belpolitika vonalán, de különösen az ideológiai-kulturális területen magasra értékelhetõ. Tájékozottsága és önképzése is fõleg ez irányban koncentrálódik". Harangozó tehetséges volt, hiszen úgy juthatott el a legmagasabb posztokra, hogy nem rendelkezett igazi szakmai felsõfokú végzettséggel. Már nyugállományba mehetett volna, amikor 1985. január 1-jén kinevezték a III. fõcsoport fõnökének, és kilenc hónap múlva rendõr altábornagyi rendfokozatot is kapott. Õ az egyik legfontosabb felelõse a 80-as évek összes nagy rendõri akciójának, például a különbözõ folyóirat-betiltásoknak, kirúgatásoknak és egyéb - rendõrségi szaknyelven - "vexáló" intézkedéseknek. Eljárt például a Liget, a Tiszatáj, a Mozgó Világ betiltása és a József Attila Kör ügyében. Állandó tagja volt az MSZMP Központi Bizottsága által létrehozott operatív bizottságnak, amely az "ellenséges ellenzéki" személyek elleni harc politikai döntéseit hozta. Minden belsõ állambiztonsági intézkedés fõ felelõse õ volt. Horváth József vezérõrnagy, Harangozó közvetlen beosztottja szerint 1986. március 15-én õ volt az, aki "szemrebbenés nélkül utasított brutális fellépésre". Csak emlékeztetõül: azon a napon a békésen felvonuló fiatalokat a rendõrség végiggumibotozta, beszorította a Lánchídra, és több száz fiatalkorútól elvették a személyi igazolványokat is. Hozzá kell tennünk: Harangozó önállóan nem tett soha semmit, mindig csak a Politikai Bizottságtól kapott "vonalat" követte. 1989. április 30-án, 40 szolgálati év betöltése után nyugállományba helyezték.”
Róla is van egy még rövidebb életrajzi összefoglaló, a Magyar Világ egyik, 2005-ös számából: „Harangozó Szilveszter – feltétezett szervezetei: KGB és Moszad – (1920. 01. 25.) Az 1950-es években Péter Gábor titkárságán dolgozott, mint ÁVH- s százados, majd aktívan részt vett az ’56-os forradalom leverésében. Elõször BM III/III. Csoportfõnökség vezetõje, majd BM III- as fõcsoportfõnök és belügyminiszter helyettes. 1988. december 31-ig a felesége volt a BM Állambiztonsági Nyilvántartó vezetõje, de nyugdíjazása elõtt egy hónappal, Aczél György utasítására – egymás között csak Rita akciónak nevezett (errõl az akcióról, más összefüggésben már szóltunk, L. P.) bizalmas átvizsgálás alkalmával – kiszedték a nyilvántartóból az alakuló SZDSZ jelentõsebb személyeire vonatkozó és a Moszad érdekeit veszélyeztetõ anyagokat.”
De idézzünk még az Országrontókból, Kõrösi Imre segítségével, a Medgyessy- kormány kezdeténél tartunk: „Tudatosan nem hajtották végre az átvilágítást. Ez is mûbalhé volt. Medgyessy Péterrõl, a D-209-et a sajátjai hozták nyilvánosságra, kétségbeesett csapkolódás indult, s aztán rájöttek, hogy végeredményben ezt a kérdést nem szabad bolygatni. Nem bizonyítja-e ez is száz százalékosan azt az igazságot, amit már többször kifejtettünk, hogy egy tõrõl fakad a magyar politikai „elit”? Amikor el kezdett dolgozni az a parlamenti vizsgálóbizottság, amelynek nyilvánosságra kellett volna hoznia az ügynök képviselõk, kormánytagok nevét, egy látszólag lényegtelen döntésre került sor. Felállítottak egy – állítólag okosokból álló – tanácsot. Kik voltak a tagjai? Medgyessy Péter kérésére Boross Péter, aki miniszterként Harangozó Szilveszternek, az ÁVH volt személyzeti fõnökének munkáira tartott igényt. Vagy Gálszécsi András! Nem egy a kuckó a kemencével, ha ezeket az embereket elõhúzzák az állítólagos ellenfelek közül? Hol van itt az ellenfél? Sehol, mert akkor egy ilyen fontos kérdésben nem a látszólag másik oldalt kérdezem meg. De nincs látszólag másik oldal sem. Egytövûség van. Tíz-tizenöt név nyilvánosságra került, aztán a bizottság elhalt, ugyanúgy, mint a többi. Gyakorlatilag tehát ma sem politikai szándék, sem végrehajtói akarat nem létezik ennek a kérdésnek a tisztességes rendezésére. A közeljövõben – ebben az összetételben – nem is lesz még esély sem rá. A cég, az ÁVH, a tanácsköztársaság nagy íve átnõtt a mai rendszerbe, családilag és személyileg is. Tehát a jobboldalon ugyanúgy Kun Béláék unokái ülnek, mint a baloldalon vagy a liberális körökben. A szolgálatok pedig mindig felügyelték a politikai rendszert, mert az egésznek a KGB-nél volt a csúcsa. De ott, abban az országban, ahol a kommunizmus alatt Magyarországon a KGB nem tartott nyilván Szovjetunió ellenségét, akkor miért gondoljuk, hogy Magyarországon egyáltalán volt ellenzék. (…)
- Én még ismerem azt a csapatot is, amelyik hajdanában Boross Péteréknek lehallgatókkal felszerelt hamutálcákat gyártott, s amelyeket korábban, mint vendéglátó-ipari vezetõ, a Kádár-rezsimben oly eredményesen használt a késõbbi miniszterelnök úr! Gondolom, a szocializmus érdekében hallgatták le a vendégeket.
- Álljunk meg egy pillanatra, mert errõl én is hallottam. Arról beszélnek, hogy Dunakeszin mûködött egy fémmechanikai vállalat, s állítólag ott készültek ezek a hamutartók, amelyekbe lehallgató készülékeket építettek be. Aki ezt nekem elmesélte, azt is elmondta, hogy ebben az idõszakban volt ott fõmûvezetõ Tóth András, aki jelenleg az MSZP-kormányzatban a Nemzetbiztonsági Hivatal államtitkára.
- Én ennél még többet is tudok. Szegeden, a Nemzetközi Jogi Tanszék vezetõje, dr. Nagy Károly professzor volt, aki arra hívta fel a figyelmünket, fiatal jogászjelöltekét, hogy nagyon vigyázzunk a vendéglátó-ipari helyeken, fõleg Budapesten, mert ott még a karfiolba is lehallgató készüléket szerelnek. Hiszen a szocializmus védelme mindenek elõtt való. Nyilvánvaló, hogy egy egyetemi tanszékvezetõ professzor, aki ráadásul a nemzetközi jogi tanszéket vezette, beépített volt, fedett állásban dolgozott. Egyébként nem juthatott volna ilyen információkhoz. Több száz ember elõtt beszélt errõl, s rendszeresen, hiszen ez a gondolatsor az elõadásaiban a kedvenc fordulatai közé tartozott. Azt is ismételgette, hogy fõleg a budapesti vendéglátó-ipari helyek fertõzöttek, magyarul azt állította, hogy ezeken a helyeken ilyen módon hallgatják le a külföldi vendégeket. De õ ezt egyáltalán nem felháborodottan mesélte, hanem szinte dicsekedett vele, hogy így, és még hány módon lehetett információt gyûjteni. Minden, de minden vendéglátó-ipari eszköz, tárgy ilyen lehallgató berendezésekkel volt felszerelve.
- Csak közbevetõleg említem meg, hogy Boross Péter abban az idõszakban a Dél-Pesti Vendéglátó-ipari Vállalatnál dolgozott.
- A forradalom leverése után az elsõ munkahelyei közül az egyik volt ez, s ráadásul személyzetis volt ott. A Kádár-rezsim erõszakszervezete nem arról volt nevezetes, hogy a forradalmárok közül bárkit is fél- vagy egy év múlva ilyen magas vezetõ beosztásba helyez. Ebbõl is látszik, hogy mekkora farsangi bál az, amit rendszerváltozás címén vezényelnek le nálunk idegen érdekek szerint, hol ezt, hol azt elõszedve a süllyesztõbõl, megfelelõ médiatámogatás mellett. Az a média adja a támogatást, amelynek át nem világítása a vezetõ politikusok akarata szerint történt meg. A kígyó nem harapja meg a saját farkát. Ha ez a folyamat nem ilyen álságosan zajlik le, hogy a mindent feltárás szándéka csak látszólagos, miközben a bizonyítékokat, a mai „elitet” kompromittáló dokumentumokat a szõnyeg alá söprik, akkor Magyarország ma nem olyan védtelen, hogy akár egy forintspekuláció is alapjaiban képes megrázni a magyar gazdaságot. A nyugatiak ma már nem is értik, miképpen mûködik a magyar politikai „elit”, sõt azt sem értik, hogyan mûködik a magyar igazságszolgáltatás, hogyan dolgoznak az operatív tevékenység nélküli felderítõ munkát végzõ szervezetek. Amikor a Belügyminisztérium élére Horváth Balázs után Boross Péter kerül, rendet, fegyelmet ígért. Utána megkezdõdött az anarchiába forduló, mérhetetlen méretû robbantássorozat, amely Közép-Európa legveszélyeztetettebb térségévé tette Budapestet. A szervezett bûnözés a nyugat-európai és amerikai elemzõk szerint is Budapesten egyesült. Ezek a dolgok a vezetõ politikusok akarata nélkül nem alakulhattak volna így, s a kiagyalókat és a végrehajtókat, Magyarország stabilitásának lerombolóit elsõsorban a Belügyminisztériumban, a nemzetbiztonsági szakszolgálatoknál és az igazságszolgáltatás felelõs vezetõinél kell keresnünk. Boross Péter és családja ezeken a területeken dolgozott a „rendszerváltozást” követõen. Vegyük már észre, nem lehet véletlen, hogy Nyugat-Európa és az Amerikai Egyesült Államok által is a világ legveszélyesebbnek tartott gengszterének egyik ügyvédjét úgy hívják, hogy Boross Ildikó. Õ Boross Péter lánya. (A már sokat emlegetett Szemjon Mogiljevicsrõl van szó, akit azért küldött ide a KGB a „rendszerváltozáskor”, hogy felügyelje, hogy az olajszõkítés segítségével gyorsan gazdagodhassanak a magyarországi oligarchák. L. P.) Ne csodálkozzunk tehát azon, hogy amikor az FBI tetten akarta érni Magyarországon a nevezett urat, egy megfelelõ idõben megkapott titkos információ után el tudott távozni hazánkból. (…)
- Antall Józsefnél nagy vagyongyarapodás nem látható, gyermekei közül az ügyvédfiú nagyon gazdag lett. Boross Péter és családja mérhetetlenül gazdag, rendkívül sok strómannal dolgozik. Én a FIK- nél találkoztam egy-két olyan stróman kapcsolattal, amire már én is azt mondtam, rémtörténet. Egyébként az úgynevezett Nógrádi-perben jelentkezett egy jegyzõ, és elmondta, hogy Boross Péterék a Balaton északi partján mit csináltak, ezt bírósági jegyzõkönyv is rögzíti. Mindenki tudja, hogy rendkívül gazdag ember, de olyan strómant én még nem láttam, és egyelõre nem is fogok, aki a Boross-érdekeltségben meg mert volna szólalni.”
A közelmúltban olvastam egy újságcikket, amely Boross Péterrõl szól, s õt idézve, ezt a mondatot hozza szalagcímként, harsogóan: „Eltûntek az úriemberek”.
Kedves Boross Péter! Egyetértünk.