Keresztapák és keresztanyák

Már sokadszorra futok neki a történetnek. Leírom a mondatokat, eldobom a paírt, aztán újra neki gyürkõzöm. Nehéz vállalkozásba fogtam, hiszen közérthetõen kellene filmre vinnem a magyarországi „rendszerváltók” egyik legnagyobb hõstettét, a hazai olajszõkítést. Egy olyan forgatókönyvet kell megírnom, amely után talán még Francis Ford Coppola amerikai filmrendezõ és forgatókönyvíró is megnyalná mind a tíz ujját, csettintve, ez igen, tudnak ezek a magyarok, az õ történetükben még az én Keresztapa címû filmemnél is több mocsok van. Pedig ezekért a filmekért, a Keresztapa elsõ- és második részéért Oscar díjak sokaságát kaptam. De hát a magyar virtus, a magyar tolvajlás, még a filmjeimben történteknek is föléje nõ.
Coppola fõhõse, a keresztapa Don Corleone, megszemélyesítõje Marlon Brando. De hát nekem több keresztapára, több Don Corleonére lenne szükségem. Miközben egyetlen Marlon Brandom sincs. Meg aztán, kellene egy keresztanya is. Ilyenrõl meg még Coppola sem álmodozott.
Nem baj! Vágjunk bele, induljon az olajszõkítésrõl szóló film forgatókönyvének elnagyolt papírra vetése. Mondhatnám azt is, ez az elsõ változat. A szereplõválogatásnál pedig a magyar filmmûvészet 1970-es évekbeli irányzatát követem, amikor is a filmek többségének fõszerepeit amatõrök játszották, sõt, amatõrök a saját életüket jelenítették meg a filmvásznon.
Tehát, ebben az olajszõkítésrõl szóló filmben, színészként csupa amatõr jelenik meg, akiket azonban az élet más területeirõl ismerhetünk már. Azt pedig az elején rögzítem, amit más, hasonló filmekben is megtettek már számtalanszor, hogy a fõcím után a következõ mondat olvasható majd: „Mindaz, amit most láthatnak, csupán a képzelet szüleménye. A szereplõk is kitalált személyek. Minden esetleges egybeesés a véletlen mûve csupán.”
Az elsõ helyszín a Tolna megyei kisváros Tamási, annak is a laktanyája. Az olajszõkítés idõpontja 1991. januárja és 1994. májusa közé esik. Tehát az Antall-kormány és többségében az MDF van hatalmon. 500 millió liter olaj szõkítésére kerül itt sor, a nézõközönség elõtt teljesen ismeretlen Zsibex Kft. keretein belül, Zsigár Béla ügyvezetõ felügyelete mellett.
Ez az alig több mint három évig tartó, megfeszített munka 20 milliárd forintos hasznot hoz, a (film)szakértõk szerint.
Ehhez a nagyívû vállalkozáshoz persze meg kell találni az igazi vezéregyéniséget is. Olyan emberre van szükségem, a keresztanya szerepére, aki könnyen elérhetõ, tehát közel lakik, vagy talán éppen Tolnán él, s megfelelõ védettséget is élvez. Tehát rendõrök, fináncok nem zaklathatják. És a nõi kalap is jól áll neki. Megvan, Dávid Ibolyánál jobb keresztanyára nem is bukkanhatnék. 1991-ben az MDF országgyûlési képviselõje, és tolnai lakos. Az érinthetetlenek és megközelíthetetlenek kasztjához tartozik. A kezdetekkor még nem igazi hatalmasság, de bátorsága, leleményessége és kapcsolatrendszere sokat ér. Mint írtam már, legalább húszmilliárd forintot. Zsebbe, tiszta haszonként.
Járjuk tovább, már csak a filmforgatókönyv kedvéért is a további, számba jöhetõ településeket. Az újabb helyszínünk legyen a Kecskemét közeli Lakitelek. Van-e, ki ezt a nevet nem ismerné. A „rendszerváltozás” bölcsõjeként is szokták nevezni. Azért a bölcsõig, a jelképpé lett sátorig, nem menjünk vissza, de a filmünk szempontjából rendkívül fontos
1991-es esztendõig igen. Annak is a január haváig. A film kedvéért még Lakitelekre sem kell elmennünk, elég, ha a külterületen végzünk alapos szemlét. Az alaposságra azért is szükség van, mert bizony ezen a helyszínen is 1994. májusáig tart majd az olajszõkítés. Mégpedig a Lakitelekhez tartozó Kapásfalu egyik 12 négyzetméteres épületében. Most gondolják el, ezen a picinyke területen 45 céget kell majd elhelyezni. Ennyit kell bejelenteni, úgy, hogy senkinek ne szúrjon szemet, s még adót se kelljen fizetni az itt termelt jövedelem után. Itt azért már
- Tamási után- emeltük a tétet. A negyvenöt cégnek, köztük olyan nagy olajvállalkozásnak is, mint a Sukrán- Lilla, 55 milliárd forint hasznot kell, szintén három év alatt kitermelnie. Sebaj. Megszervezzük köré a szállító flottát, az olajos-benzines, 30 tonnás tanker kocsik sokaságát, s máris indulhat a szõkített olaj, ebbõl a kicsinyke Kapásfalu még kisebb 12 négyzetméterébõl (no, azért a szõkítésnek nagyobb hely kell), Miskolcig, Nagykõrösig, Szombathelyig, az Õrség számtalan településén lévõ benzinkútig.
Hatalmas szervezõ erõ kell hozzá, nem is végezheti az irányítást akárki. Tekintélyt parancsolónak kell lennie az itteni keresztapának. Hát persze, hogy eddig ez nem jutott az eszembe. Hogy minek is kellett ennyi ideig gondolkodnom? Hiszen, ha Lakitelek, akkor ott van Lezsák Sándor, szintén az MDF országgyûlési képviselõje. Õ lesz a legmegfelelõbb keresztapa. S hiszem, hogy nem kell aggódnom, az 55 milliárd forint tiszta és biztos haszon reményében elvállalja. S ha majd nehézségei lesznek, bizonyára segítségül hívja Kámzsát, a gyerekkori barátot, akivel az elmúlt évtizedekben testileg-lelkileg eggyé váltak.
Két helyszínünk, a kiemeltek közül már megvan, de újabb keresztapák és újabb helyszínek bukkannak fel.
Most, a teljes siker érdekében Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megyéket kell, igen alaposan feltérképeznünk. A helyszínelésnél nem hibázhatunk, hiszen itt 100 milliárd értékû illegális olaj sorsáról van szó. A keresztapaságot sem bízhatjuk akárkikre, ezért is gondolok most arra, hogy az itteni Don Corleone csakis Boross Péter és Pintér Sándor lehet. Pintérnek, az imént említett, irdatlan mennyiségû pénz mellett, gondoskodnunk kell a 10 milliárd forintot érõ MOL és OTP-s saját részvényrõl is. De ha sok hallgatag emberrel veszik magukat körül, akkor semmi sem lehetetlen. Az ilyen nagy emberek mellé ugyanis lakájok is kellenek, hiszen 1991. januárja és 1994 májusa között, amikor ezeken a helyszíneken is olajszõkítés folyik, a film forgatókönyve alapján Boross Péter sokszoros miniszter, elébb tárca nélküli, majd belügyminiszter, s közben még, igaz csupán néhány hónapra, a Magyar Köztársaság miniszterelnöke is. Pintér pedig ekkor országos rendõrfõkapitány. Belügyminiszter csak az Orbán kormány idején lesz. De igen megtisztelõek ezek a címek, s emellé még nekik szánom a keresztapaságot, a bandavezér szerepeket is, hát egy kissé, belátom, megeröltetõ lehet nekik. De azért nyugodt vagyok, megbirkóznak õk ezzel a feladattal is, csupán azt kell igazán eljátszaniuk, hogy miképpen lehet- apró trükköket alkalmazva- lopni és meggazdagodni ebben az országban. S a film érdekében még az esetleges ellenszenvet is vállalniuk kell, hiszen, amit tesznek, ami a filmvásznon látszik majd az a hazájuk és a népük, nemzetük elleni cselekedet. Agyafúrt fickók õk, meg aztán a Kádár éra alatt is megtanulták, hogy miképpen lehet eljátszani, megélni az akkori kisebb–nagyobb stikliket, tehát nem féltem õket.
Nem feledkezünk azonban meg, ennek a helyszínnek mellékszereplõirõl sem, akik az olajszõkítésben- filmszerûen- igen profi tudásra tettek szert.
Íme tehát a lakájok serege: Flaisz Ferenc, Litauszki István, Murányi József (aki az egykori pénzügyminiszter, Kupa Mihály sógora, s akirõl Kupa, néhány nappal ezelõtt azt mondta, nem is ismeri, ezért bizony, Murányi helyében, igencsak neheztelnék a Kádár rendszer valamikori adószakértõjére), Szûcs Attila (Flaisz nevelt fia), Gyõri Zoltán, Sepsi László (Orbán kedvenc maffiózó szereplõje), Stadler József (Flaisz mellett a másik, juhászból lett milliárdos), Kakuszi Zoltán, Frei László, Mondok László, Dömök Zoltán, Pálfi László, Tisza József, a szegedi Tóth testvérek, Pál Sándor, Gillián József, Faddi László, Garami Zoltán, Kukla János, Kozák István, Návai József, Pintér József, Halász István.
Most látom csak, hogy ez a helyszín, a forgatás ideje alatt, mennyire nehéz is lesz, hiszen itt kell bemutatnunk Göncz Árpád keresztapa tevékenységét is, hiszen a Magyar Köztársaság egykori köztársasági elnökének is Bács-Kiskun megyei terepen kell maffiafõnöki szerepét eljátszania, s az 1991-tõl 2001-ig terjedõ olajszõkítési, olajnagypapai idõszakot hûen bemutatnia. Miközben- képzeletben, filmszerûen- el kell õt kísérnünk a brit királynõvel történt találkozójára is, ahol a vele útra kelt népes üzletemberi küldöttségben szerepet kell kapni olyan „nagyszerû” gazdasági „szakembereknek”, az olajszõkítés kiválóságainak, mint például Nógrádi Zsolt és a keceli Pintér József. Érzékeltetnünk kell majd a filmben a vendéglátók megdöbbenését, hogy egy köztársasági elnök ennyire képes megszégyeníteni egy Hazát, hogy hozzá nem értõkkel rakatta teli delegációját. Miközben- a filmben- arra is kell ügyelnünk, hogy egyértelmûvé váljon, az olajszõkítõket védõ Göncz Árpád mennyire rajta tartotta szemét a közelében ügyködõ Kerényi Jánoson, Font Sándoron (még egy MDF-es figura), egy bizonyos Baloghon, Boross Péteren, Pintér Sándoron, Appel Györgyön és a már említett Pintér Józsefen.
Láttatni kell a nézõkkel, hogy- a forgatókönyv szerint- az olajszõkítés idején, a nagy rablások esztendeiben, egész Magyarország szõkített olajban, s annak a mocskában tocsogott. S azt is világossá kell tenni, hogy az évente szõkített egymilliárd liter olajból( ez tíz év alatt tízmilliárd liter illegális olaj (1,5 ezermilliárd forint értékben), miképpen fektettek be a kárpótlási jegyekbe. Hogyan szereztek földet, termelõszövetkezeti értékeket, miközben tovább fosztogattak bennünket.
Nehéz lesz majd ezt a filmet úgy elkészíteni, hogy a keresztapákon túl, bemutassuk a ma történteket is. Az Autóklub által elindított Klub Petrol üzemanyagtöltõ állomások „bebukását”, amelyeket, 47-et, a Hungaronafta nevû cég mûködtetett, másfélmilliárd forintos köztartozást felhalmozva. Ennyi pénz megint kikerült a zsebünkbõl. S ezt a céget az a Szentkereszti Pál és felesége jegyzi, ügyvezetõként, aki –legalábbis a mi forgatókönyvünk szerint- 1994. májusa és 1998. májusa között 300 millió liter olajat importált, literenként 20 forintért, s ugyancsak literjét eladta 60 és 120 forint között. Ebbõl a pénzbõl- ez is látható lesz majd- jutott pénz, mégpedig 20 millió forint, Pintér Sándor õrzõ-védõ kft-jének, a Preventív Kft.-nek a megalapítására. Tokodra és Budapesten, a Szentkirályi útra kell majd elmennünk, hogy bemutathassuk, a képzeletünk alapján, ezeken a helyeken mûködõ tárolókat.
S itt is meg kell találnunk a Szentkeresztihez kapcsolható keresztapát, s erre a szerepre Horn Gyulát kérjük fel, az MSZP politikusát, ennek az idõszaknak a miniszterelnökét. Ennél a fejezetnél, egy eléggé futurisztikus képsorral, tehát a valóságtól eléggé elrugaszkodva, beszélnünk kell arról, hogy miképpen tûntek el az országos költségvetésbõl a közben bevezetett jövedéki adó száz és százmilliárdjai. S ha már a képzeletnél tartunk, ennek végrehajtójaként, közremûködõként Monostori Lajosné APEH elnök-helyettest kérjük fel, aki férjén, az álmainkban olajszõkítõként létezõ Monostori Lajoson keresztül, Szentkereszti Pálhoz is kapcsolódik.
Az ember azt hinné, kimerült a keresztapákat játszók kerete. De nem, az SZDSZ-es Kuncze Gábort és Petõ Ivánt semmi pénzért nem hagynánk ki ebbõl a játékból. Annál is inkább nem, mert képzelgéseink szerint, 1991. januárjától, 2001. januárjáig, évente egymilliárd liter olajat szõkíttettek a kiskunlacházi orosz laktanya területén, ami, még álomnak is sok, 100 milliárd forint hasznot hozott nekik, tíz év alatt.
Itt aztán szabadjára engedhetjük a fantáziánkat. Még azt is elképzelhetjük, hogy a két menõ politikus, hogy meg ne fogják õket, meg a nevük is titokban maradjon, csodafegyverként megtalálták az elmebeteg cigány embert, Sárközi Csabát, aki gond esetén- a forgatókönyvünk szerint- elvitte volna a balhét. Meg aztán, arra is figyeltek, hogy az orosz laktanya területére, a kaszárnya elõtt silbakoló õrség senki idegent, aki nem a szõkítõ stábhoz tartozik, ne engedjen be. Így vigyáztak a köz vagyonából magánosított százmilliárd forintos hasznukra. Amit aztán, képzelgünk tovább, számtalan jó és új befektetési forma segítségével, megsokszorozhattak.
A következõ, tervezett jelenetsor elõtt, álljunk meg egy szóra. Vagy akár többre is. Mert most Gyurcsány Ferenc keresztapa szereplõ elõélete lesz terítéken.
Mielõtt a mi Fletónk, régi KISZ KB. titkári múltját feledtetve, ismét visszatért volna a közéletbe, sokan már eltervezték, miképpen gazdagodhatna meg. Hogy aztán, mindenki elõtt világos legyen, õ a tiszta kezek politikusa, aki nem a köz szolgálatában rabolt el tõlünk milliárdokat.
S mivel képzelõerõnk még mindig nem hagyott cserben, arra gondoltunk, hogy neki is juttatunk, 1994 és 1998 között 250 millió liter import olajat, s ebbõl, képzelgéseink szerint, 20 milliárd forintot árusíthatott ki. S ezzel, az elképzelésbõl valóság lett. Mire miniszterelnök lett, már 4 milliárd tiszta vagyont be is vallhatott a köznek. A többit majd késõbb. Persze, mert egy filmben a valóságtól is el lehet rugaszkodni, én, mint a forgatókönyv írója, az eddig elképzelt keresztapák lopott vagyonánál még az eddig megemlítettnél is többet tudok elképzelni. S mivel a filmszalag mindent kibír, ezt a lopott vagyont- gondolatban- megsokszorozom. Akár tízzel meg is szorozhatom.
A befejezõ elképzelt történet 1998. tavaszán játszódik. Az országgyûlési választások véghajrájában vagyunk, s a keresztapának- általam- elképzelt Orbán Viktor, ekkor találkozik Kiskõrösön a maffiával. Ekkor egyeztetnek- persze a kép álomszerû- az együttmûködésrõl.
S hogy a filmszerû álmot tovább folytassam, itt indul el, a választások utáni miniszterelnökkel, a maffia Viktorával, a további gazdagodást elõsegítõ közös munka. Én, erre az Orbán- féle jelenetre, Viktor-keresztpára, a Benova Kft.-én keresztül, 300 millió liter olajszármazék, segédanyag behozatalát szántam 1998. közepétõl 2001. végéig. Húsz forint a behozatali ár, piacra dobva literenként 120 forintért. Össze is jön belõle 30 milliárd forintnyi haszon. Itt aztán szabadjára engedhetjük a fantáziánkat. Még azt is elképzelhetjük, hogy ezt az eladandó olajat az Express újságban is meghirdetik. Ez a kép igazán beleillik a FIDESZ- féle gátlástalanságba. A Benda Kft.-nek a csepeli szabadkikötõben és Kecskeméten, a MOL teleppel szemben vannak a lerakatai. Ezekrõl a helyekrõl vitték az ország minden részébe az olajat, olvasom a már elkészült film-forgatókönyvben. Ennyi pénzért- harminc milliárd haszonért- bizony meg kell dolgozni. Kecskeméten például többször is meg kell fordulni a miniszterelnöknek. Ellenõrizni kell az ügyleteket, munkalátogatásoknak álcázva.
Itt aztán már jól kitapinthatók a szálak. Orbán a keresztapa, miniszterelnök, Boross keresztapa, a volt miniszterelnök- Orbán fõtanácsadója-, Pintér keresztapa –Boross tanácsára- belügyminiszter Orbán kormányában és hozzájuk csatlakozik az akkori Bács-Kiskun megyei rendõr-fõkapitány, Gergényi Péter. S ha már ilyen jó az együttmûködés, ekkora a segítõ baráti kör a siserehadból, így jut el Gergényihez, az Orbán barátja, Sepsi László által odahordott védelmi pénz. Amibõl, Kecskemét belvárosában egy takaros házra is futja- a filmes agyak elképzelései szerint.
S hogy mi lesz az olaj után, errõl is vannak képzelgések a forgatókönyvben, mondhatnám azt is, fikciók. A védelmi pénzt a keresztapáknak- többek között- az állami pályázatokon elnyert milliárdok tíz százalékának visszafizetésével rója le az alvilág.
És a mókuskerék megállás nélkül forog tovább.
A film végén, amikor már az alkotók túl sokat mondtak el, de lenne még mondanivalójuk, az idõ viszont kevés, a legegyszerûbb módszert választják megoldásként. A narrátort hívják segítségül, s vele mondatják el, a filmben szereplõknek, hogyan alakult a további sorsuk. Ezt a módszert választom én is, amikor is a narrátor egymás után sorolja a keresztapák neveit, s tudatja a nézõsereggel, hogy a Hazát megkárosítók, jól megérdemelt, életfogytig tartó börtönbüntetésüket töltik. S a nép pedig, megint nemzetté válva, büszkén hirdeti magyarságát. Hogy ez, az eddigieknél is nagyobb álom, túl tesz még a filmalkotók soha ki nem mondott vágyain is? Lehetséges. De, álmodni azért szabad? Nem?