LOPTAK, CSALTAK…

Húszezer milliárd forint és ami mögötte van

– Társadalombiztosítási pénzek és közszolgálati televízió, Technomark és Nádor 95, Agrobank és Pillér, Conexus és Globex – fejezetcímeket soroltam Tellér Gyulának az egyik napilap sorozataként olvasható írásából, amelyben a közelmúlt gazdasági visszaéléseit elemzi. A szerzõ 1990-es árfolyamon ezermilliárdra becsüli az állam privatizációból adódó
veszte-égét, amely ma mintegy nyolcezer milliárd forintot jelent. Egyes közgazdászok állítják, hogy csak az olajszõkítésbõl származó veszteség ötezer milliárd forintot tesz ki. Ez testvérek között is tizenháromezer milliárd forint. Dr. Kõrösi Imre, az Agrár Munkaadók Szövetségének elnöke, a Magyar Munkaadói Szervezetek Nemzetközi Együttmûködési Szövetségének tagja, aki egyébként a magyarországi maffiavilággal régóta foglalkozik, sõt annak fenyegetettje, egyet-ért ezzel a számadattal, vagy esetleg kevesli, netán túlzónak tartja becsapottságunkat?

– Gyakorlatilag mintegy nyolcezer milliárddal, a nemzeti vagyon privatizációs összegével növelendõ az iménti összeg, tehát mintegy húszezer milliárd forintról van szó. Ez a húszezer-milliárd megoszlik olajmaffiára, szesz- és gabonamaffiára, a legnagyobb bankmaffiára, a brókermaffiára, az ÁFA-maffiára, az export-támogatás visszatérítési maffiára, valamint az eltûnt nemzeti vagyonra, a privatizációnak nevezett tolvajlásra. Tehát ez inkább húszezer milliárd forint, amit számszerûen bizonyítani is lehet. Nyilvánvaló, hogy ekkora összeg, ami közel ötéves nemzeti jövedelmünk, hihetetlen károkat okozhatott úgy a politikában, mint a
közigazgatásban.

– Hány és hány embert lehetne igazán boldoggá tenni anyagilag, ha nincs ez a korrupció…

– Az államilag menedzselt maffia 1989-ig mûködött, késõbb, a “rendszerváltást” követõen, megerõsödött mint tulajdonos. Létrejöttek – a parlamenti jogalkotás által – a szakosodott maffiát segítõ törvények, amelyek a kilencvenes évek elejétõl kilencvennégyig a jövedéki törvényeken, a halasztott vámfizetési törvényeken keresztül legalizálták a tolvajlást. A liberalizáció címén behozott és ki nem fizetett árumennyiség is õket támogatta. A bankkonszolidációról pedig ne is beszéljünk, mert azért több száz évet kellene a bankároknak adni… Ezek akkora összegek, hogy ki sem szabad mondani szinte. Húszezer milliárd forint! De ami még növeli a bajt, hogy ennek hatása évtizedekre elõre nyúlik. Ezzel ugyanis nem csökkent a magyar államadósság, hanem a külsõ és belsõ államadósság mintegy megnégyszerezõdött az elmúlt tíz évben. Akkor, amikor a nemzeti vagyont egyúttal el is tüntettük.

– Ön azt mondja, hogy 1989-90-ben a törvényalkotás adott lehetõséget a liberalizálás közre-mûködésével arra, hogy ez a rablóhelyzet kialakuljon. De 1990-ben Kõrösi Imre az MDF színeiben ott ült a parlamentben, képviselõként.

– Elég hamar fel is lázadtam. 1991 õszén volt az elsõ ilyen tiltakozásom, s akkor elmondtam, hogy rosszak a törvényeink: rossz a pénzintézeti törvény, a korrupció ellenes törvény. Meg-kérdeztem, hogy miért kell nekünk, képviselõknek a munkát azzal kezdeni, hogy amnesztiát adunk a bûnözõknek. Egy idõ után ugyanis ez látható volt. De a közigazgatás, ahol az igazi korrupció van, kétségkívül rengeteg jó szándékú, tisztességes képviselõt, tanárt, orvost és a képzetlen politikust félrevezette. Akiket pedig nem tudott félrevezetni, az kizáratott. Mint én is.

– Nyakon lehet csípni a korrupciót? Nyakon lehet csípni a húszezer milliárd forintot elherdálókat? Végig tudunk-e vezetni egyetlen folyamatot, hogy minden érthetõ legyen?

– El tudom mondani, hogy hol mûködik a kerozinmaffia több százmilliárd forinttal, tudom, hogy hol van az olajmaffia központja a MOL Rt. kétféle árképzésével. Tessék elõvenni a MOL Rt. éves mérlegeit, tessék elvenni a TIK-készleteket, hogy használta föl úgy a Magyar Honvédség…

– Milyen készletet mond?

– A tartalékgazdálkodásnak az olaj- és egyéb energiakészlete. Tehát ezek tetten érhetõk, csak azt az egyet kell tudni, hogy aki tetten éri, az vagy eltûnik, vagy egyéb más, nagyon súlyos dolog történik vele.

– Hogy történt akkor ennek a tartalékkészletnek a felhasználása? Ez a történetünk a kilencvenes évek elején kezdõdik.

– Nem akarok néven nevezni most még senkit. Harmincezer tonna kerozin beérkezik a telep-helyre, ahol a tiszt elvtárs azonnali hatállyal minõsítteti. A leminõsítés tíz percig tart. Az egész készlet, mint meg nem felelõ energiahordozó kerül leselejtezésre, ára három forint kilónként. Tessék kiszámolni, egy kiló 1,12 literrel egyenlõ. Az ára literenként hatvan forint. A bróker még aznap elszállíttatja Debrecenbe, Szolnokra vagy máshová. Gyakorlatilag három forintból ötvenhét forint hasznot csinál azonnal a rossz leminõsítéssel. Ezek a csalássorozatok a Napnál világosabbak. Elõ kell venni a könyveket, a megszüntetett nyomozások jegyzõkönyveit. Hogy ha összeadják…, nem kell ide különösebb parlamenti vizsgálóbizottság. Tessék berendelni az illetékeseket, hiszen az ügyletek bizonylata jelenleg is megvan.

– A legnagyobb üzlet a mögöttünk lévõ tíz évben az olaj volt?

– A szeszmaffia legalább ekkora “eredményt” hozott, mûködésük és egymásba átmosódásuk szinte azonos nagyságrendû. De a legnagyobb “üzlet” természetesen a banki pénzmosás, a brókercégek csalássorozatai, az összeszedett pénzek megcsapolása, majd értékének ötszörösé-re-hatszorosára emelkedése. Ez legalább akkora ügy volt. A legnagyobb kár azonban – reálértékben – a nemzeti vagyon úgynevezett privatizációval történõ átjátszása. Ez körülbelül nyolc-kilencezer milliárd forint veszteséget okozott mindannyiunknak.

– Azt nyilatkozta a közelmúltban mûsorunkban Tellér Gyula, a miniszterelnök egyik tanács-adója, hogy a bankkonszolidációval, amely hatszázötvenmilliárd forint körül lehetett, a pénz egyharmada magánzsebekbe vándorolt.

– Kicsit nagyobb a szám, mint egyharmad, közel a fele, de hogyha megnézzük az ebbõl kö-vetkezõ felszámolási eljárásokat és az alultõkésített cégeket, akkor legalább ezerkétszáz milliárd forintba került nekünk a bankkonszolidáció, plusz annak az értékvesztése. Mert a bank-konszolidáció csak egy része a vagyon konszolidációjának. Tehát a bankkonszolidáció révén mintegy nyolcszázmilliárd forint vándorolt illegálisan magánzsebekbe.

– Nézzük az olajmaffiát, a szeszmaffiát, a bankkonszolidációt, a mögötte lévõ maffia-lehetõségeket. Találunk közös nevezõt, közös személyeket?

– Tökéletesen azonosíthatók, ismert személyek voltak. Még az MDF-kormány idején alakult ki az igazi úgynevezett MSZP-s maffia, tehát Máté Lászlóék, Szekeres Imréék csoportja, akik akkor gazdagodtak meg igazából, akik mellesleg kiépítették maguknak a magán
titkosszolgálataikat, a Postabank-maffiát. Ebben az ügykörben körülbelül ötszázmilliárd forint tûnt el, nemcsak a Tellér által említett föltõkésített százötvenmilliárd forint. Tetten érhetõ tehát ez a kör. Ha megnéznénk a magyar cégjegyzéket és az off-shore cégeken keresztül kivándorolt pénzt, akkor körülbelül harminc-negyven emberrel kellene csupán számolnunk. Az õ aktív vagyonuk tíz és harmincöt-negyvenmilliárd forint körül van.

– A privatizáció idõszakában miféle lehetõségek adódtak a pénz illegális zsebre tételére?

– Fel kell venni bankkölcsönt, mérhetetlen olcsóra le kell értékelni a vagyont, a bankkölcsönt pedig nem kell visszafizetni.

– Akkor csõdbe megy a cég?

– Természetesen csõdbe megy a cég, és fölszámoláson keresztül nulla forintért a régi fõnökség megvásárolja. Ez egy kitalált út, erre hozták létre a fölszámoló cégeket. Tessék megkérdezni esetleg Máté Lászlót, hogy kell ezt csinálni. Õ tudja.

– De ha ez ennyire világos, akkor miért nem tudjuk nyomon követni? Kinek az érdeke, hogy mindez ne derüljön ki, hogy a szálakat ne lehessen elvarrni?

– A mai közigazgatás kötõdik a régi nómenklatúrához. Az új politikai erõ, mire fölismerte egyáltalán, hogy minek a részese – miközben azt hiszi, hogy aktív szereplõje, de valójában szinte passzív szemlélõje –, már körbe is veszi a maffia õket. Ezek az úgynevezett nagypénzû emberek, és sajnálatos módon egyúttal meg is kenik, korrupttá teszik az átvert politikusokat, a közigazgatásban dolgozókat. Amikor pedig a közigazgatás korrupttá válik, onnantól kezdve semmi nem derülhet ki, tudniillik nem rendõrségi feladat a szervezett bûnözés fölszámolása. Ezt a nyilvánossággal és a törvények végrehajtásával lehet csak fölszámolni, de azt is kell tudni, a magyar sajtó legalább olyan korrupt, szennyezett, mint maguk a politikai erõk vagy a maffia.

– Mivel bizonyítja?

– Egy teljesen törvénytelen privatizációval, ami 1989-ben kezdõdött. Emlékezünk ugye az Axel Springerre, amikor a megyei napilapokat privatizálták?! Ugyanaz a vízfejû sajtó uralkodik most is, amely uralkodott a Lakatos-Berecz kettõs idejében…

– Lakatos Ernõre gondol?

– Igen, igen, igen. Ugyanez az átvilágítatlan III/3-as maffia uralkodik jelenleg is, és vonyít abban a szent pillanatban, ha közülük pár senkihez hozzányúlnak. Az a baj, hogy a sajtó ma még meg sem kérdezte, hogy hova tûnt a nemzeti vagyon. Nyilvánvaló, hogy nem, mert részese, cinkosa, vagy talán még kedvezményezettje is a vagyon elherdálásának.